Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: Ézs 61

Alapige: Jn 5:16-20

Énekek: 62.402. 225.

A harmincnyolc éve beteg ember csodás gyógyulásának történetét ismertük meg. Bénán feküdt a Betesda-medence partján és nem volt embere, aki segített volna neki, hogy amikor a víz gyógyító módon felbuzgott, őt emelje be elsőként, hogy meggyógyulhasson. Jézus lett az embere, de nem úgy, hogy beemelte a vízbe, hanem úgy, hogy egyszerűen ráparancsolt, hogy keljen fel, vegy fel az ágyát és járjon. Az isteni teremtő szó kiáradása volt ez, az ember pedig felkelt, felvette az ágyát és járt. Őt is annyira elöntötte a csodálkozás, hogy észre sem vette, hogy Jézus visszavonult, így aztán nem is tudta, hogy ki volt az, aki meggyógyította.

Megszólták akkor a zsidók, és figyelmeztették, hogy megsérti a törvényt, ami szerint szombaton nem viheti az ágyát. Ő azzal védekezett, hogy aki meggyógyította, az parancsolta meg, hogy vegye fel az ágyát és járjon. Azt viszont már nem tudta megmondani, hogy ki gyógyította meg. Később, miután a templomban találkozott Jézussal és beszélt vele, már el tudta mondani a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította.

Ezek után ez az ember kikerült a történetből – semmi továbbit nem tudunk a sorsáról, a hitéről, Jézus követője lett-e vagy sem; megfogadta-e Jézus tanácsát – „Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy rosszabb ne történjék veled.” – vagy sem.

Én ebben az esetben, amikor nem tudjuk a folytatást inkább azt feltételezem, hogy a meggyógyítottak Jézus követői maradtak, pünkösd után is; az evangéliumok azért emelik ki az ő gyógyulásaikat, mert részesei lettek a gyülekezetnek, az apostolok a keresőket azzal is tudták erősíteni, hogy ezek az emberek is bizonyságot tudtak tenni a számukra Jézusról; igazolható volt a csoda és a jel. Azután ezek a történetek maradtak fenn úgy az emlékezetben, hogy rögzültek az írott evangéliumban. De ez csak egy elmélet tőlem, bizonyíték nincs rá – bár szerintem elméletnek elég logikus.

Kanyarodjunk tehát vissza oda, hogy ez az ember kikerült a történetből, de a történet folytatódott, de már egészen más síkon. Mi is folytassuk tehát, a mai alapigénk a Jn 5:16-18

A zsidók ezért üldözni kezdték Jézust, mert szombaton tette ezt. ¹⁷Jézus így szólt hozzájuk: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” ¹⁸Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.

1. Az üldözés kezdete

Miután az ember elmondta, hogy Jézus gyógyította meg – ami persze nem érdekelte a vádlókat, hiszen őket pusztán a szombat – úgymond – megtörése érdekelte Jézust kezdik el üldözni. Jézus üldöztetése, amely végül a halálos ítéletéhez és halálához vezet, itt kezdődik el. Az ok – szombaton gyógyított és engedélyezte azt, hogy a meggyógyított ember felvegye az ágyát. Amikor pedig számon kérték Jézust, hogy milyen alapon teszi ezt, mond egy számunkra meghökkentőt és mélyen megbotránkoztatót.

Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.

Ez pedig már több volt a soknál az őt számonkérőknek. Mi az, hogy egyenlővé teszi magát Istennel? Azt mondja el ugyanis Jézus, hogy ő azért munkálkodik szombaton, mert az ő mennyei Atyja is ezt teszi. Teljesen egyértelművé teszi a hallgatói számára azt, hogy mit gondol magáról – ő egyenlő Istennel, ami azt is jelenti, hogy Istennek állítja magát.

Mindkét dolog – a szombat megsértése és az istenkáromlás is halált érdemlő vétek volt a régi vallásos zsidó társadalomban. Lényegében az evangéliumokat végigkíséri ez a két vád, és minden más is e kettő köré épül. Mert itt úgy tűnik az a probléma, hogy Jézus azt mondta az embernek, hogy vegye fel az ágyát, a gyógyítás kérdését nem firtatják.

De: amikor szombaton meggyógyított egy béna kezű embert a zsinagógában – ez még Galileában történt – akkor azt olvassuk, hogy a farizeusok ezt látva, már akkor elhatározták, hogy végeznek vele. Nem volt ágyfelvétel, maga a gyógyítás váltotta ki a haragot[1]. (Hozzáteszem, itt is, de az ágyfelvétellel kezdődött.[2])

Amikor pedig szó sincs arról, hogy szombaton történt volna a gyógyítás, csak a gyógyulásban rejlő csodát látva az emberek elkezdenek azon gondolkodni, hogy vajon nem mégiscsak Jézus a Dávid fia, a Messiás, akkor rögtön azzal vádolják meg, hogy az ördöggel cimborál; az embereknek még csak eszébe se jusson, hogy Jézus valóban a messiás lehet.

Ha nem értjük a lelki dolgok természetét, akkor nem fogjuk érteni azt sem, hogy miért ez a gyilkos őrület. Itt van egy ember, aki éppé teszi a bénát, látóvá a vakot, hallóvá a süketet; sőt még ha nem is tűnik akkora csodának, de bizony van akkora csoda: az emberségében és erkölcsében kificamodott embert is helyreállítja – gondoljunk pl. Lévi vámszedő elhívására, akit a vámszedő asztal mellől hívott a követésére: Hagyd itt a vámszedő asztalt és kövess engem. Sőt még a szegényeket sem hergelte, nem szított lázadást és forradalmat, hanem az Isten Országának az örömhírét hirdette. Mindeközben úgy tűnik, hogy nem tör politikai babérokra, később amikor egy népfölkelés keretében királlyá akarják kikiáltani, ő inkább visszahúzódik.

Mindezeket látva mégis mi ez az öldöklő indulat? Ez abból fakad, hogy Jézus sohasem rejttette véka alá, hogy mi a célja, miért jött ebbe a világba. Soha nem rejtette véka alá azt, hogy az a célja, hogy az Istennel szembefordult embert visszavezesse Istenhez. Sohasem rejtette véka alá, hogy azért jelent meg ebben a világban, hogy az ördögnek minden munkáját lerontsa, amit bennünk épített az Istennel szemben. Az emberi istentelenségen pedig az sem változtat, ha egyébként vallásos, ahogy Jézus konfliktusa a vallási vezetőkkel ezt nagyon érzékletesen bemutatja.

Miről van tehát szó? Arról, hogy Jézusban Isten munkálkodik. Miközben Jézus munkálkodik, annál jobban kitűnik Isten dicsősége. Igaz rá Ézsaiás próféciája, amely így szól:

Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.[3]

Viszont minél világosabban látszik meg Isten dicsősége a munkáiban – és tisztábban és fényesebben soha nem ragyogott és ragyog mint Jézusban – a „Sátán annál erősebben háborog a szolgái és eszközei segítségével”[4].

Egész egyszerűen nincs épeszű magyarázat arra, hogy miért gyűlölik ennyire Jézust, akár a szombat miatt, akár a saját magáról és az Atyával kapcsolatos állításai miatt. Persze értjük egy bizonyos mértékig: a Sátán nagyon ügyesen kihasználta a vallási fanatizmusukat, nagyon sikeresen az elkötelezettséget olyan elvakult fanatizmussá formálta, ami nem a szeretetre, hanem a gyűlöletre és a pusztításra tesz képessé.

Erről mindig felismerhetők az ördög szolgái: legyenek bármilyen ideológia, vallás, felekezet vagy párt képviselői. Ahol a másik ember megsemmisítése a cél, ahol a másik ember otromba gyalázása az eszköz: ott a szavak és az indulatok nem felülről, hanem alulról jönnek. És ez nemcsak az ún. túloldalon van így, hanem észre kell vennünk a saját oldalunkon és feltenni a kérdést – így ez még mindig lehet a mi oldalunk?

Visszatérve: Jézusban világosan Isten dicsősége nyilvánult meg, amelyet a Sátán mindig igyekszik elhomályosítani, meglopni, bemocskolni a maga hazugságaival – ez ennek a gyilkos őrületnek az oka; hogy ez az emberi indulatok szintjén, vallási fanatizmusba, szimpla gyűlöletfüggőségbe, vagy féltékenységbe, irigységbe öltözik? A lényeg szempontjából már mindegy is.

Szóval János evangéliuma szerint itt kezdődik meg Jézus üldöztetése a szombat megtörése és amiatt, hogy Istent az Atyjának nevezte.

2. Jézus munkálkodása

Jézus világossá teszi azt, hogy számára a szombat nem akadály abban, hogy végezze Isten munkáját.

Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.

Ez nagyon fontos: ő az Atya munkáját végzi. De milyen munkáját? Teljesen természetesnek gondoljuk, hogy a világról gondviselő munkáját, amit a mennyei Atya sohasem függeszt fel. Nekünk Isten teremtményeinek folyamatosan szükségünk van Isten gondoskodó munkájára. Sokszor úgy gondoljuk, hogy a természet törvényei mindent elvégeznek, a világba be van építve a megfelelő automatizmus; de azért ennél többről van szó.

Egy kicsit térjünk vissza a teremtéstörténetben oda, amikor elkészült „az és a föld és azok minden serege”.[5] Ez a bibliai leírás szerint hat nap alatt ment végbe. És mi történt a hetedik napon?

Megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után.[6]

Amikor erről a pihenésről van szó, sokszor elsütöm a kérdést, hogy vajon Isten azért pihent meg, mert elfáradt? Nem, hanem azért, hogy gyönyörködjön a teremtésében, élvezze azt, hogy „minden, amit alkotott, igen jó.”[7]

De történt valami, ami megzavarta ezt a gyönyörködtető pihenést. Amikor a bűn bejött a világba, megzavarta Isten nyugalmát. És megkezdődött az ember megváltásának nagy munkája. Amikor Jézus Atyja munkálkodására utal, sokkal többről beszél mint magáról a gondviselésről. Az a megváltásról beszél. Isten egyszerűen nem nyugodhat addig, amíg van ember akit terhel a bűn, aki a bűne miatt kárhozatban van.

Jézus azt mondja van egy olyan terület, ahol nincs megpihenés. Igenis végezd mindenféle munkádat azon a területen, ahol dolgozol. A hetedik napon pedig engedj el mindent, ami ehhez a világhoz köt és szenteld oda Istennek. Ez világos, hogy mit jelent annak, aki meg akarja érteni. Akinek van füle, az hallja és érti, aki pedig süketnek tetteti magát, az nem érti. De van egy olyan terület, amiben nincs szünet, nincs pihenés: ez pedig a megváltás munkája. Az ember a nyugalomnapon is megváltásra szorul, mint ahogy a 38 éve beteg ember szombaton is gyötrődött. És itt nem szimplán egy gyógyításról volt szó. Egy teljes helyreállításról, az Istenhez való visszavezetésről, az Istennel való megbékésről.

Egy későbbi vitában Jézus visszautal erre az esetre és azt mondja:

Miért haragusztok énrám, hogy egy embert tejesen meggyógyítottam szombaton.[8]

De az eredeti szöveg szerint pontosabb úgy mondani: „az egész embert meggyógyítottam szombaton”. Ő az egész embert helyreállította. Nemcsak a testét, hanem a lelkét is éppé tette, és ami fontosabb egésszé, egészségessé tette Istenben. Mert ahol az életből hiányzik Isten, ott nem beszélhetünk egészségről.

Sőt az evangélium csodája az, hogy ott ahol helyreáll az élet Istenben, ahol egy élet megmenekül Isten számára, ott a testi épség hiánya ellenére is egészségesebb egy ember, mintha testileg ugyan ép, de életéből hiányzik a megváltó és élő Isten.

Jézus azt mondja: abban, hogy megmentsek egy bűnöst, egy nyomorultat Isten számára, abban csak azt tudom tenni, amit Atyám tesz – és ő egy percre nem szűnik meg munkálkodni azon, hogy megmentse az életünket.

Ez pedig a vallási fanatikusok számára csak olaj volt a tűzre:

Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.

A jövő héten folytatjuk, most szeretném befejezni néhány két gondolat visszaidézésével és kiemelésével.

1. Isten dicsősége és szentsége minél hatalmasabban jelenik meg az ő munkáiban, a Sátán annál dühödtebben támad az ő szolgáin és eszközein keresztül. Ez Jézus és minden követője elleni gyűlöletnek a háttere és alapja.
2. Isten legfontosabb munkája, amiben soha nem szűnik meg dolgozni, és amibe az ő Fia Jézus is beleállt az a bűnös ember megmentése, az ember éppé tétele Istenben. Ebben nem pihen meg egy percre sem.

Ámen.

---

[1] Mt 12:14

[2] Jn 7:23

[3] Ézs 60:2

[4] Kálvin

[5] 1Móz 2:1

[6] 1Móz 2:2

[7] 1Móz 1:31

[8] Jn 7:23