Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Ézs 9:5-6
Alapige: Jn 5:31-47
Énekek: 119. 298.
„Az öndicséret büdös.” – de sokszor hallottam anyámtól ezt a szólást. Valóban nem nagyon szeretjük, amikor valaki valami nagyra tartja magát, és nemcsak akkor, ha érdemtelenül fényezi önszemélyét, hanem még akkor sem szeretjük, ha érdemesen bár, de mégis arrogánsan és lekezelően büszke másokkal szemben – nagyra tartja magát, ahogy mondjuk is.
Jézusra azért haragudtak meg a zsidók gyilkos haraggal, mert a 38 éve beteg ember meggyógyítása után olyan dolgokat mondott Istenről és önmagáról, amelyből azt a következtetést vonták le, hogy Jézus Istennel egyenlővé, lényegében Istenné nyilvánította magát. Jézus pedig úgy magyarázza tovább személyének a titkát, hogy lényegében megerősíti azt: jól értettétek, valóban egyenlő vagyok Istennel, az én Atyámmal, akivel nem egyszerűen egyenrangú vagyok, hanem egy vagyok vele, én vagyok Ő – azaz Isten vagyok. Hat területet beszéltünk át: egyenlő az ismeretben, a munkáiban, a feltámasztásban, a tiszteletben, az ítéletben és az önmagában való életben.
Ezek azonban Jézus állításai önmagáról. Vajon más megerősíti-e ezeket az állításokat? Mert azt bárki állíthatja önmagáról, hogy Isten, legfeljebb bolondok házába zárják, mint őrültet, vagy leleplezik és elítélik, mint szélhámost. Szóval Jézus önmagáról adott bizonyságát megerősíti-e más is? Ma ezeket a Fiút az Atyával való egyenlőségében megerősítő bizonyságtételeket fogjuk megvizsgálni – vagyis azt, hogy nem csak Jézus állította magáról azt, hogy ő Isten. Ma a végére érünk annak a történetnek, amit a 38 éve beteg ember meggyógyítása indított el. Alapigénk: Jn 5:31-47
„Ha én magamról tennék bizonyságot, az én bizonyságtételem nem volna igaz. 32Más az, aki bizonyságot tesz énrólam, és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel rólam tanúskodik. 33Ti elküldtetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról. 34Én azonban nem embertől kapom a bizonyságtételt, hanem azért mondom ezeket, hogy ti üdvözüljetek. 35Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni. 36Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, hogy teljesítsem azokat, tehát azok a cselekedetek, amelyeket elvégzek: maguk tesznek bizonyságot arról, hogy engem az Atya küldött el. 37De az Atya is, aki elküldött engem, bizonyságot tett rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok, 38és az igéje sincs meg bennetek maradandóan, mert abban, akit ő elküldött, nem hisztek. 39Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, 40és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. 41Én nem fogadok el dicsőséget emberektől, 42rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. 43Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok. 44Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek? 45Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek. 46Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő. 47Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?”
Jézus maga is azzal folytatja a beszédét – amivel a mai szakasz kezdődik – hogy ha pusztán önmagáról tenne bizonyságot, akkor az nem lenne elég, hogy igazolni lehessen azt, amit állít önmagáról. Jézus is ismeri azt a törvényszerűséget – és enged neki –, amit Mózes is megerősített a törvényben, hogy egy tanúságtétel nem igazi tanúságtétel, azt egy attól független tanúságtételnek is meg kell erősítenie. Még ha Jézus igazat is állít önmagáról az akkor sem tekinthető hitelesnek. Ezt elismeri és bemutatja azokat a tanúságtételeket, amelyeket róla tesznek mások.
1. Keresztelő János
Az első tanú, aki bizonyságtételt adott Krisztusról, az Keresztelő János.
Ti elküldtetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról.
Jézus felhívja a figyelmet, hogy Jánost elismerték prófétának – még az őt kivégző Heródes is. Annyira nem vonták kétségbe János prófétai elhívatását, hogy még az a kérdés is felmerült vele kapcsolatban, hogy vajon nem ő e Messiás? János azonban világosan megmondta, amikor megkérdezték tőle, hogy vajon ő e Krisztus:
Én nem a Krisztus vagyok.[1]
De akkor ki vagy te? És János elmondta, hogy eljött az idő, itt van az Isten országa, hamarosan színre lép a Krisztus:
23Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta. … 26Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, 27aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó.[2]
Amikor pedig Jézus színre lépett és hozzá jött megkeresztelkedni a Jordán folyóhoz, akkor kijelentette, hogy Jézus az Isten Fia[3], aki Istennek az a Báránya, aki elveszi a világ bűnét.[4] Azt is elmondja, János később, hogy ő az, akitől az örök életet várhatja minden ember. János evangéliuma azzal zárja Keresztelő János bizonyságtételét:
Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.[5]
Jézus emlékezteti őket arra, hogy Jánoshoz bizony sokan mentek – ők maguk is, hogy meghallgassák prófétai bizonyságtételét, de hiába világított nektek, csak egy ideig akartatok a világosságában lenni.
Van ebben Jézustól egy gyakorlati intés is, erre kikanyarodnék pár szó erejéig. János Istentől jött próféta volt. Egy ideig ezt elismerték, azután elfordultak tőle. Vajon azért, mert János megszűnt próféta lenni? János életéről tudjuk, hogy a végsőkig helyt állt a szolgálatában. Másról van itt szó.
Jézus arra int itt bennünket, hogy az istenfélő tanítókat, akiket Isten azért rendelt, hogy a helyes úton vezessenek bennünket, ne használjuk rossz célra – ahogy Kálvin fogalmaz – „ide-oda kalandozásra”. Bizony Jézus megfeddi a hallgatóit állhatatlanságuk miatt – amely állhatatlanság bennünket is kísért; már az első keresztyén gyülekezeteket is kísértette ez az állhatatlanság, amit Pál elég tömören így fogalmaz meg:
Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.[6]
Jézus is, Pál is figyelmeztet az állhatatlanságnak arra a kísértésére, amikor az emberek annyira képtelenek uralkodni önmagukon, és olyan könnyelműek, hogy hagyják magukat elragadtatni a pillanatnyi érzéseiktől és letérnek és elhagyják az állandó irányt. Akár teljesen le is mondanak a Krisztus nyújtotta irányról és közösségről.
Azt is jól tudom, hogy az egyházban is vannak olyanok, akik nem a Krisztust hirdetik. Tudom, hogy sokszor nehéz megítélni, hogy mi a jobb: ha kitartunk, vagy ha változtatunk. Hiszem, hogy ha az ember őszintén nem a saját kívánságát, nem a saját sérelmeit, vagy mások sérelmeit követi, Isten Lelke menyugtató vezetést ad erre nézve is.
Szóval az első bizonyságtétel a Fiúról Keresztelő Jánosé. De erre még mindig lehet azt mondani, hogy ez csak emberi bizonyságtétel, ennél nagyobbra van szükség. Ezért folytatja Jézus.
2. A Jézusnak adott tettek
Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a tettek, amelyeket az Atya rám bízott, hogy teljesítsem azokat, ezek a tetteim maguk tanúskodnak arról, hogy engem az Atya küldött el.
Jézus kapott tehát egy megbízatást az Atyától, a megbízatáshoz pedig az Atya világosan neki adta, hogy az ő nevében és erejével végezze el a feladatait.
Itt pedig lehet sorolni az ismert evangéliumi történeteket. Borrá változtatta a vizet és jelet adott önmagáról. Meggyógyította a gyógyíthatatlan betegeket.
A héten olvastuk a vakon született ember meggyógyításának a történetét is. Látjuk ebben a történetben is, hogy mennyire görcsösen akarják a Jézust elutasító zsidók azt bizonyítani, hogy Jézus bűnös. Nem tudják eltagadni a kétségtelen tényt, hogy egy vakon születettet meggyógyított. Hátha fenyegetéssel, kiközösítéssel (ami nagyon súlyos dolog volt!) rá tudják venni, hogy mondja Jézust bűnösnek. Más helyeken – ezzel párhuzamosan – azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy gonosz, démoni erők segítségével végzi a gyógyításait. Vakon született és meggyógyított ember olyan egyszerűen és egyértelműen beszél:
Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok. … az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk, hogy az Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. Örök idők óta nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni.[7]
Egész egyszerűen annyi jelet adott Jézus, annyi cselekedetet vitt véghez isteni hatalommal, amiről egyértelműen csak azt lehet mondani, hogy nem emberi erőforrásból származnak.
Az Atya egyértelműen bizonyságot tesz a Fiúról akkor, amikor Jézus olyan hatalommal és olyan dolgokat cselekszik, ami egyértelműen Isten hatásköre. Leállítja a vihart, megsokasítja a kenyeret, talpra állítja a bénát, egy szóval elűzi a lázt. És ha azóta Jézus a Szentlélek által nem adna több bizonyságot, az Írásoknak akkor is hitelt lehetne adni, de Isten a mai napig nem szűnt meg csodálatosan munkálkodni. Csoda alatt értem mind a természetfeletti csodákat, mind az emberi természetben végbevitt csodáit. Gondolok itt arra, amikor egy a bűn miatt önmagából kifordult embert befordít önmagába és a Krisztusban való életre.
Az Atya azzal, hogy átadja a Fiúnak a tetteit szintén bizonyságot tesz róla. Ez már kettő. De hogy senki se mondja, hogy nincs elég bizonyság Jézusról, nézzük a harmadikat.
3. Az Írások
Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot …
Jézusról mint Krisztusról egyértelműen bizonyságot tesznek az Írások. Olyan egyértelműen, hogy abból fel lehet és fel is kellene ismerni Krisztust. Nem mondom, hogy nincsenek olyan próféciák a Messiásról, amelyek talán kicsit homályosabbak, de egészen egyértelműek és világosak vannak: Júda törzséből, Dávid királyi házából fog származni. Betlehemben fog megszületni. Az anyja szűz létére fogan meg és szüli meg őt. Lecsendesíti a vihart, kenyeret ad a népnek és meggyógyítja a betegeket. Ekkor erről még nem tudható minden, de már ennyi is elég kellene hogy legyen, hogy higgyenek benne. Viszont halála és feltámadása után már végképp nincs kétség afelől, hogy ő a Krisztus, aki engesztelő áldozat lett, aki a mi betegségeinket és fájdalmainkat, bűneinket is magára vállalta, elhordozta azokat, hogy ne menjünk ítéletre, hanem átmehessünk a halálból az életbe.
Hogy mennyire fel lehetett volna ismerni arra bizonyság a zsidó hittudósok eligazítása, amikor Heródes király megkérdezte tőlük, hogy hol kell megszületnie a Krisztusnak. Mikeás próféciája alapján tudták, hogy Betlehemben.
Majd később, amikor Pál apostol a missziós munkájában zsidó zsinagógákat is felkeresett, ahol nagyobbrészt gyilkos elutasítással és dühvel találkozott, mégis volt például Béreában egy zsidó közösség, akiket Lukács úgy jellemzett, hogy „nemesebb lelkűek” voltak. Miben mutatkozott meg ez a nemesebb lelkűség?
teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok.[8]
Kutatták az Írásokat, hogy igaz lehet-e Pál bizonyságtétele a Krisztusról – akiről végeredményben szól a prófétai kijelentés, majd később az apostoli tanítás.
Jézus itt is beszél az Írások kutatásáról – de azt is bemutatja, hogy rosszul kutatják az Írásokat. Azt mondja nekik:
Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek …
Mi ebben a baj? Hát nem ezért írattak meg az Írások? De igen. Az Írások éppen aztért írattak meg, hogy az örök életre vezető utat, megmutassák nekik is – nekünk is –, hogy ennek az útnak a titkát feltárják. Hol a hiba? Ott, hogy ők az Írásokban nem azt kutatják, hogy kiben és mit kell hinniük ahhoz, hogy örök életük legyen, hanem azt, hogy mit kell tenniük azért, hogy örök életük legyen. Nagyon beszédes az, ahogy egy törvénytudó megkérdezte Jézust:
Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?[9]
Mit szabad és mit nem szabad tenni? Mit kell és mit tilos tenni az örök élet érdekében? Közben nem akarják meglátni, hogy az örök élet nem érhető el az emberi cselekedetek útján.
Jézus nem is azért feddi meg őket, hogy az Írásokban kutatják az örök életre vezető út titkát, hanem azért, mert közben nem veszik figyelembe azt, hogy az Írások kinek jelentik ki a Krisztust. Pedig az Írások egyértelműen kijelentik, hogy a Messiás Istennel egyenlő lesz, akiben maga Isten jön el közéjük. Ézsaiás azt írja a születendő gyermekről:
Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme![10]
Ézsaiás világosan elmondja, hogy a Messiás nem kevesebb, mint az Erős Isten és az Örökkévaló Atya, aki egyben a Csodálatos Tanácsos és a Békesség fejedelme is. Ehhez képest, amikor ez a Messiás megjelenik közöttük, akiről bizonyságot tesznek: Keresztelő János, bizonyságot tesznek az Atya cselekedetei, nem akarnak hozzá menni, hogy az örök életet átvegyék tőle, hanem még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy ha valaki szombaton felveszi az ágyát és viszi, az olyan törvénysértést követ el, ami miatt nem lehet örök élete.
Az Írások valóban feltárják előttünk az örök életre vezető út titkát, de csak akkor és annyiban, amennyiben az örök élet fejedelméhez Krisztushoz vezetnek bennünket, hiszen az Írások róla tesznek bizonyságot. Méghozzá Mózestől kezdve. Jézus azzal fejezi be:
Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek. 46Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő. 47Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?
Miközben a zsidók folyamatosan Mózessel dicsekednek és azt kutatják, Jézus azt mondja nekik: pont ennek a Mózesnek nem hisznek. Nem hisznek az Isten kijelentésének, annak az egyedülálló és semmivel sem összehasonlítható kijelentésnek, amit Isten adott Mózesnek, aki azt is elmondta nekik, hogy Isten kijelentése nem ért véget a törvényadással, mert a törvénynek is a célja Krisztus, akiben Isten kijelentése az örök üdvösségünkről eléri a teljességét. Maga Mózes beszélt nekik a Krisztusról, amikor azt mondta:
Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok![11]
Látjuk, hogy Isten minden segítséget megad arra, hogy felismerjük Jézus Krisztusban a megváltót. Ha valaki keresi és kutatja az örök életre vezető utat, annak világos tanúságtételek állnak a rendelkezésére ahhoz, hogy higgyen benne. Nemcsak az, amit Jézus magáról tanúsít. Ott áll mellette hű tanúként Keresztelő János, a mennyei Atya, aki felruházza cselekedeteivel és az Írások: a törvény és a próféták szava. Mind-mind azt erősítik, hogy Jézus az Isten Fia, a Krisztus, aki egyenlő az Atyával. Nemes lélekkel kutatva az igazság után Krisztushoz jutunk.
De nem ér ezzel véget a tanúságtételek sorozata. A tanúságtétel velünk folytatódik a világban. Nekünk magunknak is tanúsítanunk kell azt, hogy azok a bizonyságok, amelyek Jézus mellett állnak, igazak. A régi bizonyságtételeket a mai tanúk is megerősítik. Ez a tanúságtétel pedig az a hit, amelyet Krisztusba vetünk és az a hitből fakadó engedelmesség, amellyel Krisztust magunk is követjük az örök élet útján.
Ámen.
[1] Jn 1:20
[2] Jn 1:23.26-27
[3] Vö. Jn 1:34
[4] Jn 1:29.36
[5] Jn 3:36
[6] 2Tim 4:3
[7] Jn 9:
[8] ApCsel 17:11
[9] Lk 10:25
[10] Ézs 9:5
[11] 5Móz 18:15