Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: 1Kor 2:6-16

Textus: 1Pt 1:13-16

Énekek: 5. 488. 463.

Az egyik este a lányom az Űrgolyhók c. paródiafilmet nézte és egy részére odaültem, bekapcsolva a nosztalgiafaktort. Ez egy olyan vígjáték, ami még most is vicces. Van benne egy jelenet, amikor az űrgolyhók hajója elől megszökik a főhős, mert „titkos szupersebességre kapcsolnak” – és az űrgolyhók nagyura mérgében azt a parancsot adja, hogy kapcsoljanak „elképzelhetetlen sebességre”. A hajó kapitánya ki is adja a parancsot nagy rettegéssel – beindul a hajó és a jelzőfények mutatják a gyorsulást: fénysebesség – állati nagy sebesség – elképzelhetetlen sebesség.

Persze, hogy mi az elképzelhetetlen sebesség az koronként változó – éppen 175 éve[1] adták át az első magyar vasútvonalat, amely Pest és Vác között közlekedett az elképesztő 28 km/h sebességgel, amivel kapcsolatban a korszakban komoly kétségek merültek fel, hogy az emberi szervezet képes-e elviselni tartósan ilyen elképesztő nagy sebességet. Nos tudjuk, hogy még sokkal többet is, hiszen azóta már elképesztő sebességű vonatokat fejlesztettek ki – a mostani átlag az olyan 300-350 km/h sebességcsúcsokat tud elérni, de a leggyorsabb egy kínai vonat a maga 431 km/h sebességével, sőt már kísérleteznek egy 1200 km/h sebességre képes vonattal is – de az ember repül, sőt a világűrbe is eljutott.

Sok dolog elképzelhetetlen a számunkra. Két hete Péter levele alapján arról beszéltem, hogy Isten olyan üdvösséget készített a számunkra, amit az ősatyák csak távolról láttak és üdvözöltek, amit a próféták is csak kutattak, és amelybe az angyalok is vágyakoznak beletekinteni. Pál apostol azt írta a korinthusi gyülekezetnek, hogy azt hirdeti az evangéliumban, amit „szem nem látott, fül nem hallott és az ember szíve meg sem sejtett”. Amit azonban Isten elkészített az őt szeretőknek és ki is nyilatkoztatta azt a Szentlélek által.

Szóval Isten nyilatkoztatott ki olyan dolgokat, amelyek elképzelhetetlenek – és amelyekre mégis szükségünk van ahhoz, hogy földi életünket úgy élhessük, hogy azután ebben az elképzelhetetlenben részesüljünk. Erre akar felkészíteni bennünket Isten a mai igeszakaszunkban, amit az 1Pt 1:13-16-ból olvasok:

¹³13Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. ¹⁴Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, ¹⁵hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, ¹⁶úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”

Péter ebben a szakaszban az üdvösséget a szentséggel kapcsolja össze. Azt mondja el, hogy miután olyan üdvösséget kaptunk ajándékba Istentől, amelyet a próféták is csak kutattak, és az angyalok is vágyakoznak mivel kell számolnunk, ha ezt az üdvösséget el is akarjuk érni. Itt egy hosszú gondolatsort visz végig az apostol, amiből ha kiemeljük a lényeget, akkor a következőre jutunk:

Ezért … magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”

És itt ma nem is az elképzelhetetlen üdvösségre szeretnék rávilágítani, hanem az elképzelhetetlen szentségre.

Az elképzelhetetlen szentség

Isten szent

Nekünk, embereknek ez a szentség elképzelhetetlen. Nem is csoda, hiszen a Biblia Istenről állítja, hogy szent. Ez a szent Isten azonban a választottait is szentségre hívja. És hogy miért mondom ezt a szentséget elképzelhetetlennek? Azért, mert még a szentek szájából is többet hallani, hogy nem vagyok én szent, mint azt, hogy szent vagyok.

De miért ez a mentegetőzés? Hadd közelítsem meg először tényleg röviden a szentség lényegét.

Isten szent – ez azt jelenti, hogy lénye annyira tiszta, hogy mentes minden sötétségtől, minden rossztól és bűntől. Szentsége olyan erős, hogy jelenlétében egyszerűen megsemmisül minden, ami bűnös. Éppen ezért is annyira elképzelhetetlen ez a szentség, mert nem lehet róla közvetlen tapasztalatunk – Isten gyermekeiként is csak közvetett, azaz tükör általi homályos látásunk lehet róla[2].

Egy ellenkező előjelű példával szeretném ezt szemléltetni. Katonaként a tüzérséghez soroztak be. 152 mm-es ágyútarack kezelő voltam és egyszer voltunk éleslövészeten a szolgálati időm alatt. Addigra már volt képem arról az AMD gépkarabély használata során, hogy milyen rettenetes hangereje van még egy 7,62-es kézi lőfegyvernek is. Fel voltam készülve, hogy a 152-es löveg hangos lesz, sőt állati hangos. Amikor először elsült a löveg döbbentem rá, hogy nem voltam felkészülve. Olyan erők szabadulnak fel egy ilyen lövésnél, amire tényleg csak az elképzelhetetlen szót tudom használni – úgy éreztem ez túl van az emberi hallás felfogóképességein, nincsenek rá emberi szavak – a pusztító és a brutális sem teszi elképzelhetővé. Olyan erők ezek, amelyek, ha az ember nincs fedezékben a lövegpajzs mögött, akkor ezek az erők vérpermetté és csontszilánkokká zúzzák az embert. Csak a lövés légnyomásának az ereje.

Amit Isten megszentel

Ugyanakkor szent az, amit Isten megszentel. Ennek a bűnesetig nincsen semmilyen jelentősége, hiszen amíg nincs jelen a bűn a világban, addig mindent áthat Isten tökéletes szentsége, az egész látható és láthatatlan teremtést, minden élőt és élettelent, benne természetesen az embert, Ádámot és Évát.

A bűneset után azonban az ember miatt minden átok alá rekesztetett. Az egész világot átjárja az átok, amit az ember a saját engedetlenségével szabadított rá a világra, ahogy az Írás mondja:

²⁰A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, ²¹hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.[3]

Isten szentsége eltávolodott a világtól a bűn miatt. Isten azonban elkészítette már a világ teremtése előtt megváltásának tervét, amelynek része az a reménység is, hogy a teremtett világ az emberrel együtt meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából.

Ennek a megváltási tervnek része az, hogy lesznek emberek és lesznek teremtett dolgok is, amelyeket Isten megszentel, vagyis kiemel embereket és teremtett dolgokat a közönségességből, a hiábavalóság, a romlandóság szolgaságából, dicsőséges nevének szolgálatára. Azt mondja népének az Írásban:

Én, az Úr, szentellek meg titeket.[4]

Vajon elképzelhető ez? A szent Isten, akinek jelenlétében megsemmisül minden ami tisztátalan és bűnös megszentel? Azt kell mondanom, hogy valójában tényleg elképzelhetetlen. Mégis lehetséges, hogy Isten bevonjon szentségébe azzal, hogy kegyelmét kiárasztja ránk a Krisztusban.[5]

Az elképzelhetetlenség oka

Miért is olyan elképzelhetetlen mindez a számunkra? Mert magunk is a romlandóság és a hiábavalóság szolgaságára születünk. Mert értelmünk, és lelkünk nem képes felfogni ezt a szentséget, azért mert egész lényünk a hiábavalóság szolgálatában kezdi meg létezését. Amikor pedig megtérünk és megkapjuk a Szentlélek ajándékát sokszor az értelmünk nem tud mit kezdeni ezzel a szentséggel. De van más oka is. Ezért mondja Péter alapigénkben, hogy az elménket készítsük fel a Krisztus kegyelmében ennek a szentségnek a befogadására, hogy azután magunk is képesek legyünk megszentelt életet élni. Nagyon érdekes kifejezést használ itt Péter.

Az „elme” (értelem) szó azt jelenti, hogy valamit átgondolni[6].

A „felkészíteni” szó pedig egy olyan kifejezést takar, ami azt jelenti, hogy valamit újból felöltözni[7].

Vagyis az értelmet teljesen újra kell újra kell öltöztetni – egy teljesen új gondolkodásmódot kell elsajátítani. Ezt a gondolkodásmódot valóban úgy kell újraöltöztetni, hogy a szentek ne gondolják magukról azt, hogy ők nem szentek – és ezt ne is hangoztassák úton útfélen. Valóban nagyon visszás, amikor a megváltáson kívül élő embereket arról győzködjük, hogy mi sem vagyunk szentek. Pontosan az ellenkezőjéről kellene meggyőznünk őket, mégpedig úgy, hogy ezt a szentséget irigyeljék, vágyják és Isten kegyelméből maguk is megkaphassák.

Van azonban egy másik probléma. És ezért kell az értelmet újraöltöztetni. Az, hogy magáról a szentségről és a szent életről nekünk magunknak sincsenek pozitív gondolataink, tapasztalataink és képzettársításaink. A gondolatainkat ugyanis sokszor nem a kegyelem ejti rabul, hanem a Sátán.

C. S. Lewis Csűrcsavar levelei írják le irodalmi formában azt, hogy hogyan is működik ez az Isten ellenes szellemi világban. Csűrcsavar egy olyan tanácsot ad tanítványának Ürömvölgyinek, amelyen leírja, hogy hogyan lehet a legeredményesebben hitelképtelenné tenni egy erényt: úgy, hogy társítson olyan képzeteket egy szóhoz (vagy szimbólumhoz), amelyek kissé módosítják az érzelmeinket és az értelmezésünket úgy, hogy az a szó már ne lehessen használható az eredeti értelmezésben.

Kiváló példa erre a szivárvány esete. A szivárvány egy csodálatos isteni szimbólum. Isten kegyelmére és szövetségére emlékeztet, amely azt az ígéretét pecsételi meg, hogy az idők végéig nem pusztítja el özönvízzel a földet. A békének és a szabadságnak is ebből fakadóan a szimbóluma. Nézzük meg mi lett belőle – valóban ez a gondolat tükröződik vissza, amikor meglátunk valahol egy szivárványos zászlót és szimbólumot? Erre gondolunk? Erre gondolnak? Ha kitennénk a templom elé egy szivárványos zászlót, vajon milyen reakciókat kapnánk? Leegyszerűsítve mondom, de sikerült úgy el „csűrcsavarni” a szivárványt, hogy ez mára az Isten-ellenes lázadás szimbólává alakult. Kérjük vissza a szivárványt!

Vagy gondoljunk a meditáció szóra. A meditáció egy speciális latin és keresztyén kifejezés – ma pedig mindenféle keleti elmetrükkre gondolnak, és már azt sem tudjuk, hogy mit jelent meditálni. Kérjük vissza a meditációt, és adjuk vissza az embereknek!

Vajon a szentséggel kapcsolatban nem figyelhető meg ugyanez? Vajon amikor a szent szót halljuk, akkor nem valami savanyú, kellemetlen figura jelenik meg előttünk? Vagy egy már a kegyetlenségig törvényeskedő, karót nyelt alak? Vajon a szent szó hallatán, már nem a szenteskedő és a szentfazék kifejezések tolulnak az elménkbe?

Vajon a szentség hallatán miért nem inkább a tisztaság, a boldogság, miért nem az öröm és a szabadság érzései kerítenek a hatalmukba? Vajon nem saját démonaink súgják a fülünkbe éppen az ellenkezőjét?

Vajon nem a Sátán teszi olyan elképzelhetetlenné számunkra a szentséget? Azt, hogy Isten kiárasztja ránk szentségét, megszentel minket Krisztus áldozatával magának és megszentelt életre hív és tesz alkalmassá?

Fejben dől el

Bármilyen furcsának hangzik elsőre, de a szentség a fejben dől el. Isten éppen ezért hív arra, hogy az értelmünket készítsük fel a kegyelem által a szentségre és a megszentelt életre.

Mennyi minden a fejben dől el. Már az is, hogy milyen ízeket szeretünk. Még az is a fejben dől el, hogy szeretjük-e a tökfőzeléket vagy sem. A tökfőzelék igenis finom – de ha valaki úgy dönt, hogy ő csak azért se szereti, nem fogja tudni megenni. De egy döntéssel simán átalakítható ez is.

Harminc éve néhány hetet önkéntesként Berlinben egy kórházban dolgoztam. Előtte nagyon féltem, hogy nem fogom bírni, hogy el fogom hányni magam a betegápolás közben. De aztán úgy döntöttem, hogy nem engedek ennek. És miután döntöttem erről, már sokkal könnyebb volt már az első alkalmakon is túlesni úgy, hogy nem kellett öklendezve kiszaladnom a kórteremből. Utólag is csodálkozom azon, hogy ez ennyire egyszerű volt.

Ahhoz, hogy a szentséggel kapcsolatos döntést meghozzuk Péter segít bennünket.

Először is arra emlékeztet Péter: maga a Szent hívott el bennünket. Ez pedig azt jelenti, hogy megajándékozott szentségével. Amikor döntünk a szentség mellett, akkor az nem úgy kezdődik, hogy eldöntjük: ezután szentek leszünk. Az nem fog menni. De úgy fog menni, hogy világos: nekünk egy szent elhívó Istenünk van, akit segítségül hívhatunk[8].

Tehát ahhoz, hogy a szent magatartás mellett döntsünk, először is hinni kell: szentek vagyunk, a Szent Isten szentjei ebben a világban. Az elme felkészítése hitben történik.

Innentől kezdve pedig már csak egy lépés, hogy Istennek ajánlva az életünket döntsünk, hogy szent magatartással is szolgáljuk őt, nem pedig korábbi vágyainkat.

Én hiszem, hogy innentől kezdve már nem olyan nehéz eldönteni azt sem, hogy megszenteljük az Úr napját istentisztelettel és az Ő ünneplésével.

Nem olyan nehéz eldönteni azt sem, hogy nem kezdünk bele semmilyen flörtbe, vagy fogadunk el flörtölést – még akkor sem, ha úgy érezzük, nem kapjuk meg a társunktól azt a figyelmet, amit igényelnénk.

Innentől kezdve azt sem olyan nehéz eldönteni, hogy a hivatásunkban olyan odaadással szolgálunk, ami elsősorban Isten dicsőségét veszi figyelembe és nem a jövedelmet.

Azt sem olyan nehéz eldönteni, hogy csak olyan emberrel kötöm össze az életemet és leszek vele egy testté, aki maga is ebben a szentségben él.

Innentől kezdve azt sem olyan nehéz eldönteni, hogy a jövedelmemmel is Istennek szolgálok és Isten dicsőségének szolgálatára nem a fölösleges filléreimből csorgatok, hanem az valóban kifejezi az imádatomat, az odaszántságomat és a szentségemet.

Mert a szentség is a fejben dől el. Akármilyen elképzelhetetlen is, hogy szentségben élj – téged is a Szent hívott el, szentté tett, hogy a kegyelemben reménykedve ne azokhoz a vágyaidhoz igazodj, amely a tudatlanság idején volt benned, hanem egész magatartásodban szent legyél.

Ő maga mondja:

Szentek legyetek, mert én szent vagyok.

Így pedig már nem is olyan elképzelhetetlen.

Ámen.

---

[1] 1846. július 15.

[2] Vö. 1Kor 13:12

[3] Rm 8:20-21

[4] 3Móz 20:8

[5] Vö. 2Kor 9:8

[6] διάνοια

[7] ἀναζώννυμι

[8] Ld. 17. v.