Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: 1Kor 13
Alapige: 1Pt 1:22-25
Énekek: 105. 256. 395
Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.
Mostani igeszakaszunk középpontjában is felszólítás áll:
… egymást … tiszta szívből szeressétek …
Azt is látni fogjuk azonban, hogy ez a szeretet nem az emberből jön létre, valamilyen jobb meggyőződés hatására, hanem ennek a szereretnek az ereje az Istenben való reménységből táplálkozik.
Péter első levelének az első fejezetének a végére értünk, és ahhoz hogy átlássuk a reménységnek és a szeretetnek a belső kapcsolatát az egész első fejezetről szeretnék most egy áttekintő képet adni, és azután térek vissza tüzetesebben a mai szakaszunkra.
1Péter 1: a reménység fejezete
Az egész első fejezet alaphangját a reménység adja és határozza meg. Idézzünk vissza néhány üzenetet:
A 3. vers azt mondja: Isten feltámasztotta Jézus a halálból, hogy reményt adjon nekünk. A halál már nem rémség, a jövő legrettenetesebb ellensége meg fog semmisülni.
A 4. versben Péter aláhúzza a jövőnk bizonyosságát és nagyszerűségét azzal, hogy elmondja nekünk Istentől újjászületett gyermekeiként mennyei örökségünk van. Ezt az örökséget ilyen jelzőkkel írja le: el nem múló, hibátlan és hervadhatatlan. Ez a jövő, amit Isten nekünk készített ott van, ott is marad, mert Isten őrzi.
Az 5 vers tovább erősíti a reménységünket azzal, hogy elmondja nekünk, hogy nemcsak az örökségünket őrzi Isten a számunkra, hanem bennünket is őriz, hogy hozzájussunk ehhez az örökséghez. Vagyis Isten kegyelmesen gondoskodik arról, hogy hitünk ne mondjon csődöt és eljussunk örökségünkhöz.
A 7. versben továbbmegy és szembeállítja a veszendő aranyat a hitünkkel, ami viszont nem veszendő. Az aranyat tűzzel tisztítják meg a benne levő szennyeződéstől – Isten a mi sokkal értékesebb hitünket is tisztogatja – ezzel adva értelmet annak, ha az Istenben bízóknak ebben a világban szenvedniük kell. Ahogy Krisztus útja a dicsőségbe a gyötrelmeken át vezetett, ha Isten szenvedést mér ki az életünkre, akkor annak az a célja, hogy erősebbé, tisztábbá és ragyogóvá tegye hitünket.
A 9. vers bemutatja, hogy ennek a reménységnek az a táptalaja, hogy az Istenben bízók elérték hitük célját a lelkük üdvösségét, vagyis nem fogunk elmúlni, nem leszünk a végső enyészeté, hanem megmenekülünk az örökkévalóságra.
És hogy mekkora reménységet adott Isten, azzal koronázza meg, hogy megmutatja, a próféták és az angyalok vágyát a 10-12. versben. Amibe ők csak vágyakoztak beletekinteni, azt adta nekünk az Atya.
Négy parancs
Ezután, erre a reménységre alapozva ad nekünk négy parancsot a fejezet további részében.
Az első parancs a 13. versben úgy szolt, hogy teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amit Jézus megjelenésekor kaptok. Szóval a parancs lényege: ha már ilyen reménységet készített Isten, akkor reménykedjetek, mert van rá okotok.
A második parancs a 15-16. versben van leírva, aminek az a lényeg, hogy miután Isten megszentelt bennünket, ezért tartozunk azzal, hogy magatartásunk és életvitelünkben is szentek legyünk – hiszen a bennünket elhívó Isten is szent. Azt mutatja ez meg, hogy ha valóban Istenben van a reménységed, akkor nem lehetsz közömbös az iránt, amit Isten szeret. Akkor te is azt szereted, amit a szent Isten szeret.
Így érkeztünk el a múlt héten a harmadik parancshoz a 17. versben: félelemmel töltsétek el a jövevénységetek idejét. De ne felejtsük el, hogy ez is mire mutat. Krisztus értékes áldozatára, amelyet vérrel, a saját életével fizetett meg a kereszten. Arra vezet rá bennünket ezzel Péter, hogy semmiképpen ne bánjunk megvetéssel a lelkünkért fizetett váltságdíjjal. Félelmetes dolog megvetéssel kezelni Isten váltságát, Krisztus vérét. Félelmetes úgy élni, hogy az a jövő, amit Isten a számunkra készített az nem biztos és kielégítő. Félelmetes dolog nem reménykedni Istenben.
Végül eljutunk a negyedik parancshoz, a 22. versben: egymást képmutatás nélkül, tiszta szívből és kitartóan szeressük. Azzal indítottam, hogy ez a szeretet a reménység ereje által jön létre. Azért adtam most ennek az első fejezetnek az összefoglalását, hogy lássuk meg: az egész fejezetben minden a reménységhez kapcsolódik. A reménységből táplálkozik a szentség, a reménységből táplálkozik a félelem, és a reménységből táplálkozik a szeretet is. Ebből pedig az következik, hogy ha a Krisztusban nyújtott reménységet megragadjuk, akkor szeretetben élő népe leszünk Istennek. Ha nem vagyunk reménységgel teli nép, akkor nem leszünk szeretetben élő népe sem Istennek.
Így nézzük most meg a mai szakaszunkat. Ma elsősorban azt fogjuk végigvenni, hogyan jutunk el ehhez a szeretethez, amit az Írás úgy jellemez:
- Nincs benne képmutatás
- Tiszta szívből jön
- És kitartó, vagy buzgó – a görög szó mindkettőt jelentheti.
Ma tehát elsősorban nem ezeket a jellemzőket vizsgáljuk, hanem az utat az ilyen jellemzőkkel bíró szeretethez.
A szeretet ereje a reménységből táplálkozik
Figyeljük meg, hogy miben alapozza meg a szeretetre a vonatkozó parancsot előtte:
Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel …
azután pedig miben alapozza meg a szeretetre a vonatkozó parancsot utána.
mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.
Ez a két alap ok és okozat, így áll össze egy láncolattá: az ok az újjászületés Isten élő Igéje által, az okozat a lélek megtisztítása az igazság iránti engedelmességgel. Az eredmény: a képmutatás nélküli, kitartó és tiszta szívből fakadó szeretet.
Ebben a sorrendben vegyük át röviden:
Az ok – újjászületés
Péter úgy fogalmaz: Isten élő és maradandó igéje által születtetek újjá.
Nézzük meg, hogy mit hangsúlyoz Péter a 23-25. versben:
mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké”. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.
Nemcsak az újjászületést hangsúlyozza, hanem nagyon komolyan itt is a reménységet húzza alá. Isten Igéje élő és maradandó, ami megmarad örökké. És ez emlékeztet bennünket arra, hogy az örökségünk nem romlandó, a hitünk sem romlandó, a megváltásunk is romolhatatlan, ahogy Isten szava is megmarad örökké. A lényeg a megmarad. Aki pedig ezen áll az megmarad örökké.
Ezzel a maradandósággal szembeállít egy képet, amit a próféták többször is használnak az Ószövetségben az élet rövidségének és mulandóságának kifejezésére. Izráelben már az ókorban is ismert volt a tavaszi virágzás után az a jelenség, hogy amikor megjött a nyári száraz forróság, a gyönyörűen virágzó rétek és mezők füve megsárgult, és kiégett. Nekünk is úgy tűnik az utóbbi időben egészen közel jön ez az élmény. Nézzétek meg a füvet. Ennyi az életetek reménység nélkül, ahogy Mózes énekében is énekeljük:
Elragadod őket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű: reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad.[1]
Az újjászületésből fakadó reménység nélkül valóban csak ennyi az élet. Ez tehát az az ok, ami alapként szolgál ahhoz, hogy megmaradjon a szeretet a gyülekezetben.
Az Ige állandósága
De miért annyira lényeges beszélni az Ige állandóságáról? A maradandó Igét itt a maghoz hasonlítja. Lényegében minden mag, ami megfogan, annak a gyümölcse felveszi annak a magnak a lényegét.
A búzából mindig búza lesz, a szilvából mindig szilva. A paradicsomból nem lesz paprika és az árpából sem lesz rozs. Ha tehát Isten Igéjének a magja megtermékenyül az életünkben, akkor az életünk felveszi a fű mulandósága helyett az elmúlhatatlan és elpusztíthatatlan élet maradandóságát. Amikor ebben hiszünk, az a remény. Ez a remény pedig felszabadít minket a szeretetre.
Gondoljunk bele abba, hogy mi az, ami visszatart minket a szeretettől? Tulajdonképpen a félelem. Féltjük önmagunkat a másiktól, féltjük önmagunkat a csalódástól. Féltjük az életünket attól, hogy miközben egy csomó dologra vágyakozunk, elveszítünk egy csomó dolgot, amit ez a világ adhat, amit ez a világ kínál. De mit kínál ez a világ? Nagyon mély a kép – amit ez a világ kínál, az, amit Péter így fogalmaz:
minden dicsősége, mint a mező virága
Jim Elliot vértanúhalált halt misszionárius mély hitből fakadó mondata is érzékelteti ennek a valóságát:
Nem bolond az, aki odaadja – vagy elengedi – azt, amit nem tarthat meg, azért amit nem veszíthet el.
Gondoljunk bele, emberek milyen gyönyörű csokrokat szoktak adni ajándékba egymásnak. Aztán aki kapta azért küzd, hogy minél később hervadjon el. De pár nap az egész – a gyönyörű virágcsokor szirmai összeesnek, színük megfakul, egy idő után az egész megbüdösödik, végül minden igyekezet ellenére mehet a kukába – komposztba. Milyen szépen kifejezi ez is, hogy mit tud nyújtani a világ: akármilyen szép, végül az egész megy a kukába.
Valóban, ha Isten maradandó igéje szül minket újjá és
- Szelíden elviseljük a rosszat;
- Ha lemondunk a dicsekvésről, és arról hogy felhívjuk magunkra a figyelmet;
- Ha időt és energiát fordítunk mások szükségleteire anélkül, hogy a sajátunk miatt aggódnánk;
- Ha vállaljuk az intés kockázatát, úgy, hogy szinte biztos azzal fognak vádolni, hogy ha intünk, akkor nincs bennünk szeretet;
- Ha magunk kapunk okkal intést és elfogadjuk azt védekezés, sértődés, ellenségeskedés nélkül;
- Ha végre elengedjük sérelmeink hosszú listáját;
- Ha tudunk örülni mások sikerének akkor is, ha nekünk nem sikerül valami;
- Ha áldjuk azokat, akik átkoznak minket és jót teszünk azokkal, akik üldöznek minket …
Ha kitartóan, tiszta szívből és képmutatás nélkül szeretjük egymást annak ára lesz. Elveszítjük a fű és a virágok dédelgetett dicsőségének egy részét, amelyekért az emberek ezen a világon élnek. Az ettől való félelem leküzdésének ereje a reménységből merít: ennek a világnak a dicsősége elmúlik, és mi, akik Isten Igéje által újjászülettünk és reménykedünk Isten Igéje által, örökre megmaradunk.
Az okozat: A lélek megtisztítása az engedelmességre
Az újjászületés megtisztít, méghozzá arra, hogy engedelmeskedjünk az igazságnak. Az itt látható igazság az evangélium – az ennek való engedelmesség a hit. Amit az evangélium elvár, az a hit. Ezért a hit engedelmesség az evangéliumnak.
Amikor az ősegyházban egyre többen voltak olyanok, akik nem a zsidó hitükből tértek meg Krisztushoz, hanem pogányokból lettek keresztyénekké, az apostolok között kialakult egy nagy vita: a pogányoknak fel kell-e venni a zsidó vallás külsőségeit? Péter ekkor azzal érvelt, hogy ha Isten enélkül is ugyanúgy megadta nekik a Szentlelket, akkor utólag fölösleges a mózesi törvényben leírt vallásos külsőségek elvárása ezektől a keresztyénektől. Péter így érvelt:
nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket.[2]
Az igazság iránti engedelmesség tehát a hit. Ez az, ami megtisztítja a lelket, aminek következzen az eredménye.
Az ok tehát a reménységre újjászületés, az okozat a lélek megtisztítása az igazság iránti engedelmességre.
Az eredmény: szeretet
Az eredmény: az egymás iránti kitartó, képmutatás nélküli szeretet. Vagyis az újjászületés megtisztítja a lelkünket a reménytelenségtől, megtisztít a hamis, csak e világban bízó reményektől. Megtisztít a fű és virág dicsőségében való reményektől. Meggyőz bennünket arról, hogy ha pénz, a kényelem, a hírnév, a szórakozás és a testi vágyak kielégítésének szép virágainak élünk, akkor végül elhervadunk és meghalunk. De amikor az új remény, a maradandó ige által megtisztít bennünket a régi hiábavaló reményektől, és Isten el nem múló, élő, maradandó örök ígéretére támaszkodik, akkor tudjuk szívből szeretni egymást.
Így lesz teljes a reménységünk, és válik teljessé a szeretetünk. Ennek egyik alapja – az ok – Isten cselekedete, ahogy újjászül bennünket az ő élő és megmaradó Igéje által. A másik alapja – az okozat – az Igére adott válaszunk erre az isteni cselekedetre: Isten újszülött gyermekeiként halljuk Atyánk szavát és engedelmeskedünk, ha a reménységünket belé helyezzük. Amikor benne reménykedünk – hogy mit hoz a jövő, ami nagyobb, mint a világ dicsősége -, a szívünk tiszta lesz, és tiszta szívből szabadon szerethetjük egymást.
Ámen.
[1] Zsolt 90:5-6
[2] ApCsel 15:9