Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Mt 22.15-21
Alapige: 1Pt 2:13-17
Énekek: 130. 378.
A múlt héten az élő kövek rendeltetéséről beszéltünk. Isten megváltott és elhívott népe egy szent és élő templom, amelyet élő kövek alkotnak. Azt értettük meg, hogy míg a hitetlenek rendeltetése, hogy ha nem engedelmeskednek az Igének, akkor elbukjanak Krisztusban; az élő kövek rendeltetése pedig az, hogy mint szent papság, akik már megízlelték, hogy jóságos az Úr, lelki áldozatokat vigyenek Isten elé azzal, hogy hirdetik Isten nagy tetteit, tartózkodnak a testi vágyaktól és tisztességes életet élnek a pogányok között.
Gondolkoztam azon, hogy erre a mai ünnepi alkalomra megszakítsam-e a Péter levélről szóló sorozatunkat, de azután arra vezetett a Lélek, hogy van-e ünnepibb üzenet annál, hogy Isten Igéjének fényében azon elmélkedjünk, hogy mit is jelent a küldetésünk abban a közegben, ami körbevesz bennünket. Semmi sem indokolja, hogy ne folytassuk a Péter levél üzenetét.
Péter miután bátorította a gyülekezetet arra, hogy megmutatta a rendeltetésüket élő kövekként, részletesebben is leírta, hogy mit ért az alatt, hogy
tisztességesen éljetek a pogányok között
Több témát is körbejár, ma az első ilyet vizsgáljuk meg. Péter szerint az elhívásunkból fakadó tisztességes élet első eleme, hogy hogyan viszonyulunk a világi felsőbbséghez. Alapigénk az 1Pt 2:13-17
Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.
Nagyon nehéz, és kihívásos téma ez. Ha valaki továbbolvassa a levelet, akkor azt fogja látni, hogy a többi sem lesz könnyebb. De a Szentlélek számára fontos, hogy Péter megmutassa gyakorlatiasan is a tisztességes élet útját-módját.
Nézzük meg, hogy mire szólít fel Péter:
Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére.
Ebben a felszólításban benne van az az állítás, hogy Isten gyermekei engedelmeskedjenek a világi hatalomnak és annak képviselőinek, és ez része annak, hogy tisztességes életet élnek a pogányok között.
Ahogy ezt az egyszerű gondolatot ízlelgetjük, azt gondolom, hogy rögtön elénk jönnek olyan kérdések, hogy ez vonatkozik mindenféle emberi hatalomra, nemcsak a jókra és nemesekre, hanem a gonoszakra és romlottakra? De az a kérdés is megfogalmazódik, hogy meddig terjednek az engedelmesség határai? Ezeket a kérdéseket semmiféleképpen nem kerülhetjük meg.
Péter keresztyénei
Kezdetnek nézzük meg, hogy Péter milyen állapotban szólítja meg a keresztyéneket. A tisztességes életre való felszólítás bevezetőjében Péter a keresztyéneket úgy szólítja meg, hogy „jövevények és idegenek”.
Péternél ez újra és újra megjelenő megszólítás. Már eleve ezzel kezdte a levelét:
Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, …
Már a kezdetben jövevényeknek szólítja őket, és ez a gondolat végigkíséri Péter levelét.Vajon Péter ezt szó szerint gondolja, vagy csupán spirituális értelemben használja?
Értem ez alatt, hogy azok a keresztyéneknek, akiknek ezt a levelét írta konkrétan bevándorlók voltak, vagy azt kell érteni alatta, hogy miután valaki döntött Krisztus követése mellett, hirtelen egy teljesen idegen szellemi közegben találta magát – az, aki korábban maga is pogány volt, most már nem az és a pogány világban úgy találta magát, mint egy jövevény?
Mindkettő lehetséges, de mindkét esetben igaz marad az alapelv: annak a világnak és társadalmi-politikai környezetnek a törvényeit, amelyben élnek, tiszteletben kell tartani. Lehet, hogy bevándorlók egy másik országból és mint betelepülteket eleve gyanakvással fogadják őket; de az is lehet, hogy miután teljesen megváltozott világgal való kapcsolatuk, mert egy gyökeresen új életet találtak Krisztusban, azért váltak idegenné, mert az a világ, amiben éltek, amiből elhívattak idegenné vált a számukra. Mégis van valami, ami a keresztyének magatartását, erkölcsi életét szabályozza a világban: az emberi rendnek való engedelmesség. Akkor is, ha már idegen ez a világ, ezzel az engedelmességgel tartozunk.
Az emberi rend
Péter az mondja, hogy a keresztyének ezzel az engedelmességgel „minden emberi rendnek” tartoznak, ha valóban Isten elhívásának megfelelő tisztességes életet akarnak élni. Emberi rend alatt a világi kormányzatot érti, ahogy ez kiderül abból, ahogy a királyokat és helytartókat, vagyis a hatalom képviselőit említi.
Péter itt azért például Pál apostolhoz képest visszafogottan fogalmaz. Pál apostol azt írja a Rm 13-ban
Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett.[1]
Péter „emberi rendet” említ. Ha jól értjük az Írást, akkor fontos látnunk azt, hogy a két apostol között nincs ellentmondás. Mindketten ugyanazt tanítják, csak másra hívják fel a figyelmet.
Péter itt arra hívja fel a figyelmet, ahhoz hogy az emberi közösségekben rend legyen, maguk az emberek megalkotják a saját társadalmi és politikai rendjüket és berendezkedésüket. Tudjuk a történelemben, hogy ez valóban sokféle berendezkedés lehet – demokrácia, köztársaság, királyság, császárság, abszolút királyság, sőt zsarnoki uralom vagy totális diktatúra is. Péter nem tesz különbséget ezek között. Nem azért, mert nem történész és nem politikai elemző: hanem egyszerűen azért, mert a keresztyének erkölcsi magatartásának az alapja olyan szilárd és változhatatlan, hogy azt nem befolyásolják olyan tényezők sem, hogy éppen milyen annak az államnak a berendezkedése, amelynek területén kénytelenek élni.
Nyilván van különbség az állami berendezkedések között. Minőségi különbségek. Nyilván van olyan hatalmi berendezkedés, amelynek uralma alatt nem jó élni, mert kizsákmányol, mert elnyom, mert totális kontroll alatt akar tartani és nemhogy nem biztosítja polgárai szabadságát és jólétét, hanem egyenesen arra törekszik, hogy elvegye azt. Az apostoli iránymutatás mégis azt mondja, hogy
Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek …
Tudom, hogy ezzel a tanítással mennyire könnyű visszaélni. És valóban groteszk, ha és amikor az egyház a trón mellett állva, maga is az elnyomás eszközeként hirdeti ezt az elnyomottaknak. De az Ige érvényét még ez sem teszi érvénytelenné, mégha hitelét nagyban rontja is. Azt pedig különösen ne felejtsük el, hogy Péter ezt nem a trón mellett állva hirdette, hanem egy olyan birodalom mégcsak polgárjoggal sem rendelkező alattvalójaként, amelyben a császárt isteni személyként kellett imádni, amely azokat a keresztyéneket, akik erre nem voltak hajlandók kínzással és halállal is büntette. Péter már tudja, hogy ez készül – és ebben a helyzetben is azt mondja:
Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek …
Amikor ezt írja Péter, azt mégsem totális engedelmességként állítja elénk. Vannak korlátai ennek az engedelmességnek – amely korlátok lelkiismereti és erkölcsi védelmet nyújtanak a hatalom totális igényével szemben, erről pedig beszélnünk kell, mert a hatalom a maga természete szerint mindig totális kontrollra törekszik az életünk felett. Így volt ez a római császárkultuszban is, az ókori istenkirályok korában, és annak legújabb formáiban a totális diktatúrák idején is – amikor a hatalom a lelkiismeretet is le akarta igázni.Ha nincs korlát akkor nagyon is igaz – és ez a hatalmat gyakorlókra nézve igaz:
„A hatalom megront, a teljhatalom teljesen romlottá tesz.”[2]
Péter amikor engedelmességre szólít az emberi rendekkel szemben, azt nem totális és korlátlan engedelmességként adja elénk. Igénkben három kulcskifejezés is utal az engedelmesség korlátaira:
- „az Úrért”
- „mint szabadok”
- „mint Isten szolgái”
Az engedelmesség korlátai
„Az Úrért”
Az első korlát az engedelmességben az, hogy „az Úrért” engedelmeskedjünk. Ez világosan jelzi, hogy kié elsősorban az engedelmességünk. Legelőször is mint Isten teremtményei is és mint Isten megváltottai is Alkotónknak és a Krisztusban megváltónknak tartozunk engedelmességgel. Itt fontos a tartozunk kifejezés.
Teremtett emberként igenis tartozunk Istennek a teljes életünkkel és ebben az engedelmességünkkel is. Amikor Jézust csalárd szívvel megkérdezték arról, hogy
szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?[3]
Akkor Jézus a pénzre mutatva, amelyen rajta volt a császár képe, világossá tette, hogy
Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.[4]
Vagyis az adód a császáré, de az életed Istené. Ezt pedig soha ne keverjük össze. Ezt teljesen egyértelművé teszi Pál akkor, amikor azt tanítja a Rómaiakhoz írt levélben:
Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet. Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.[5]
Istennek az az akarata, hogy fennmaradjon az emberek között a rend,
Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene.[6]
Ez pedig igaz nemcsak a gyülekezetre, hanem az emberi társadalomra is. De fontos, hogy amikor a világi hatalomnak engedelmeskedünk, azt az Úrért tesszük, mert engedelmességünk elsősorban az Úré.
Mint szabadok
A második korlát arra utal, hogy ez az engedelmesség éppen ezért nem is a hatalomnak való alávetettségünkből fakad, hanem az Úrban elnyert szabadságunkból. Milyen szabadságról beszélünk?
Ez a szabadság a bűntől felszabadított emberek szabadsága. Jézus egészen világosan beszélt arról, hogy az ember, amíg a bűn uralkodik rajta, addig a bűn szolgája[7]. Akit a bűn kormányoz, az nem tudja szabadon cselekedni a jót. Azt a jót, amit a Heidelbergi Káté így foglal hitvallásba:
Jócselekedetek azok
… amelyek igaz hitből fakadnak, Isten törvényének megfelelnek, és az ő dicsőségére történnek; nem pedig azok, amiket mi tartunk jónak, vagy amelyek emberi meghagyáson alapulnak.[8]
Ehhez pedig szükségünk van arra a szabadításra, amit Krisztus kínál fel nekünk. A bűn kötelékeitől való megszabadulásunk kulcsa pedig a Fiú szabadítása.
Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.[9]
Ezt a szabadítást végezte el értünk Krisztus a kereszten, ahogy Isten bocsánatával megszabadított bennünket mind a bűn terhétől, mind a bűn kényszerétől – és juttatta érvényre feltámadásával, amellyel felszabadított bennünket a halál uralma alól az örök életre. Ezért valljuk, hogy Istené az életünk, és teljes lelkiismeretünkkel, minden imádatunkkal és szabad szívvel Istennek szolgálunk.
Mint Isten szolgái
Az engedelmesség harmadik korlátja pedig éppen az, hogy Isten szolgái vagyunk ebben a világban. Amikor Péter azt mondja, hogy „mint Isten szolgái” engedelmeskedünk azt nem azzal állítja szembe, hogy Isten gyermekei vagyunk.
A megtérés és az újjászületés csodája az, hogy Isten gyermekeivé válunk. Amikor Péter azt írja, hogy „mint Isten szolgái” engedelmeskedünk azzal nem a gyermekségünket teszi zárójelbe, hanem arra világít rá, hogy ebben a világban Istennek és Istenért végzik a szolgálatukat, nem pedig embereknek és nem a hatalomnak.
Miben vagyunk Isten szolgái? Abban, hogy kitartóan törekszünk Istenre néző lelkiismerettel az Isten szerinti jó cselekedetekre. Mert Isten bennünket Krisztusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített és lefektetett számunkra az írott Kijelentésben és megmutatott nekünk Krisztusban.[10]
A jó cselekedetekkel Istennek tartozunk; és gonosz cselekedetekkel soha nem tartozunk a hatalomnak, a világi felsőbbségnek. A gonosz cselekedetre sohasem mentség az, hogy ezt várta el a hatalom, és nekünk engedelmeskednünk kell a hatalomnak. Ez a korlát például az apostolok életében is megnyilvánult akkor, amikor be akarták tiltani a Krisztus nevének hirdetését, akkor határozottan azt állították, hogy nem hallgathatnak el, mert Isten világosan rájuk bízta, hogy akár az életük árán is hirdessék az ő nagy tetteit.[11]
Tartozunk viszont azzal, hogy betartjuk a törvényeket, tartozunk azzal, hogy befizetjük az adót, tartozunk azzal, hogy imádkozunk a hatalom képviselőiért, hogy
hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.[12]
és mindig, mindenben Istennek engedelmeskedve a Krisztusban a jóra, az igazságosságra és a méltányosságra törekszünk.
Mint az élő templom élő köveinek, a szent papságnak az a rendeltetésünk, hogy tisztességes életet éljünk a pogányok között, a jó cselekedeteinket lássák meg. Ennek a tisztességes életnek az első eleme az, hogy engedelmeskedünk minden emberi rendnek az Úrért, mint szabadok, mint Isten szolgái.
Ámen.
[1] Rm 13:1
[2] John Emerich Edward Dalberg-Acton (1834-1902) angol történész, író és politikusnak tulajdonított gondolat.
[3] Mt 22:17
[4] Mt 22:21
[5] Rm 13:7-8
[6] 1Kor 14:33
[7] Jn 8:34
[8] Heidelbergi Káté 91.
[9] Jn 8:36
[10] vö. Ef 2:10
[11] vö. ApCsel 5:29
[12] vö. 1Tim 2:2