Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Mt 22:69-75
Alapige: 1Pt 3:13-17
Énekek: 77. 275.241.
Bizonyságtétel: Törőné Kozma Lívia
Az utóbbi négy vasárnapon azt igyekeztünk körbejárni, hogy Péter hogyan közelíti meg Krisztus jóságából, szenvedéséből és értünk hozott áldozatából azt, amit a radikális tisztességnek neveztünk.
Krisztus jósága nemcsak az örök váltság reménységét adja nekünk, hanem a földi életben a jóság példája is: a polgárok engedelmeskedjenek a világi kormányzatnak, az alárendeltek a fölöttük állóknak, az asszonyok a férjeiknek, a férjek pedig méltósággal és tisztelettel bánjanak feleségeikkel – és úgy általában a gyülekezet közösségében az egyetértés, együttérzés, a testvérszeretet, a könyörület és az alázat lelkülete jelenítse meg a földön Isten országát.
Általában véve is elmondhatjuk, hogy a Szentírásnak, az evangéliumnak egy nagyon különleges ajánlata azok számára, akik Krisztus akarják követni az örök életbe vezető egyetlen lehetséges úton az, hogy a rosszra jóval feleljenek.
Jézus azt mondja:
Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is.[1]
Pál apostol Krisztusból kiindulva viszi tovább ennek az értelmét:
Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.[2]
Olyannyira, hogy Pál ezt egy olyan gyakorlati tanítás következményeként fogalmazza meg, ami egészen radikális:
„ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.”[3]
A jézusi tanítás pedig nem minden előzmény nélküli, hiszen az örök ige szólal meg benne, amit például az apostol is idézett a fent idézett versben, máshol pedig így visszhangoz:
A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.[4]
Ezt tehát nem valamiféle szórványos és egzotikus gondolat a Bibliában, hanem a Krisztusban megszólaló evangélium lelke.
De jöjjön egy gyakorlatias kérdés: mi történik akkor, ha a keresztyénekben a régi emberi természet szerinti embert valóban le tudja győzni Krisztus Lelke? Ha valóban felöltözik az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul?[5] Megszüntethető-e az a rengeteg indulat, harag és gyűlölet, ami felhalmozódik az emberekben – sőt mintha a keresztyénekre hatványozottan zúdulna? Péter korában mindenképp – de időnként nekünk is állni kell a sarat.
Péter az útmutatásai után fel is teszi a kérdést: ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? De akkor most már felolvasom a mai alapigénket is, aminek üzenetét az Úr a szívünkre helyezi. 1Pt 3:13-17
De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat. Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata.
A jó tényleg megállítja a gonoszt?
Úgy tűnik, hogy Péter egy olyan kérdést tesz fel, ami mintha azt sugallná, hogy ha be tudják bizonyítani a Krisztusban kapott jóságukat, az meg fogja győzni a gyűlölőiket és üldözőiket; kihasználóikat és bántalmazóikat arról, hogy változtassanak a magatartásukon. Korábban is tett erre utalást, erre újra és újra visszautaltam:
Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.[6]
Tényleg csak ennyit akart volna mondani Péter? Valóban ennyi lenne a recept? Legyetek jók, akkor majd a gonoszok is jobbak lesznek és mindenkinek jobb lesz, jobb lesz a világ is.
Azt kell mondjam: ez is egy realitás. A keresztyének – Krisztus követői azért lesznek sóvá és világossággá, hogy behozzák ebbe a világba Isten jóságát, ami teljes valójában Krisztus emberré lételével jelent meg közöttünk. És valóban – ha önkritikusak vagyunk, ha kellő önreflexióval is rendelkezünk, akkor azt is bűnbánattal ki kell mondanunk, hogy a Szentlélek indulata helyett többször is a saját indulatunknak engedünk, és ezzel nem gátat szabunk a gonoszságnak, hanem teret engedünk neki. Ennél még rosszabb, ha mindezt még a keresztyénség nevében is követjük el. Mert tapasztaljuk, megtörténik, hogy a rosszra rosszal felelünk – viszont megvalljuk, hogy az nem a Krisztusból fakad, nem a keresztyénségből fakad, az nem önazonos a keresztyénséggel, hanem – bár szeretem Krisztust, bár keresztyén vagyok, de az a régi természetem rontott elő, amit Krisztus megváltott; azt is megvalljuk, hogy ezt felismerve és megbánva Krisztus megújít ebből is; de ha keresztyénségnek kezdjük el hazudni azt, ami nem az, az már a szív olyan megkövéredése, amire Ezékiel is azt mondja:
van szemük, hogy lássanak, mégsem látnak, van fülük, hogy halljanak, mégsem hallanak[7]
Szóval – bibliai realitás az, hogy a Krisztusból fakadó proaktív jóság, hatással van a gonoszra és győzedelmeskedik a gonosz fölött.
Viszont Péter azt is világosan leszögezi, hogy ez nem következik be szükségszerűen, hiszen így folytatja:
De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek.
Világos mint a nap: amikor a keresztyének megélik Krisztust a világban, annak nem feltétlenül azonnali és magától értetődő következménye, hogy a jóra jóval válaszol az, aki addig elnyomó és üldöző volt.
Az életünk Krisztus jóságától függ, nem a gonosztól
Viszont mi van akkor, ha nem tapasztaljuk azt, hogy a jó megállítaná a gonoszt? Mi van akkor, ha azt tapasztaljuk, hogy a jóra csak a felbátorodik a gonosz?
Péter a következőt mondja erre:
- Ettől ne ijedjetek meg!
- Krisztust tartsátok szentnek a szívetekben!
- Annál inkább legyetek készek bizonyságot tenni a reménységetekről.
- Maradjatok szelídek, tisztelettudók és tiszta lelkiismeretűek.
Mit vonhatunk le mindebből?
Mi a meghatározó?
Először is azt, hogy az életünket, a magatartásunkat nem az határozza meg, hogy milyen a körülöttünk élők viszonya és magatartása hozzánk, hanem az, hogy milyen a kapcsolatunk Krisztussal.
A legtöbb ember úgy gondolkozik, hogy ahogy velem viselkednek, úgy viselkedek én is másokkal. Ha valaki velem jó, azzal én is jó vagyok. Ha pedig valaki velem nem megfelelően bánik, azzal én is úgy bánok. Ha valaki rosszat tesz velem, azon bosszút állok a magam módján és eszközeivel.
Krisztus egy egészen más utat kínál. Krisztus egy olyan szabadságot kínál a számunkra, amelyben nem az határoz meg minket és a magatartásunkat, hogy a környező világ hogyan viselkedik velünk szemben, hogyan gondolkodik rólunk és mit tesz velünk, hanem az, hogy kicsoda Krisztus és ő mit tett értünk.
Ennek a következetes tanítója Pál apostol volt. A rómaiaknak azt írja:
Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.[8]
Mi az, ami itt meghatározza a magatartást – azaz a befogadást? Nem az, ahogy a másik engem befogad, hanem az, ahogy Krisztus már engem befogadott az Atya dicsőségébe.
Az efézusiaknak azt írja:
Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.[9]
Itt megint az a kérdés – mitől függ a megbocsátás? Mi a megbocsátás előzménye? Ha megfigyeljük a megbocsátáshoz mi azt mondjuk: minimum egy bocsánatkérés kell; de inkább elégtétel. (Mondjuk, ha már elégtételt vettünk, akkor nincs többé lehetőségünk megbocsátani, de ez egy más kérdés). Ezzel szemben Isten Szentlelke azt mondja: a megbocsátáshoz valójában egyetlen dolog kell: hogy ott legyen a szívedben az, hogy neked Krisztus mindent megbocsátott, amikor nem elégtételt vett rajtad a bűneidért, hanem még ő adott elégtételt azokért a kereszten.
A Krisztusban új életet nyert ember befogadását Krisztus befogadása, megbocsátását Krisztus megbocsátása; jóságát, szelídségét Krisztus jósága és szelídsége határozza meg. Az ő élete Krisztus kegyelmére adott reakció és nem a környezetének vele szemben tanúsított magatartására adott reakció. Krisztus az, aki mind a gondolkodásunkat, mind a magatartásunkat befolyásolja – akár kedvesen fogadják, akár elutasítják; akár egészen gonosz dolgokra vetemednek velünk szemben.
Mit kezdjünk a félelemmel?
Ezzel már sok keresztyén sem tud mit kezdeni. Ez túlságosan félelmetes. Mindig ott a félelem, hogy ha nem szállunk szembe a gonosszal, azzal még jobban felbátorítjuk, hagyjuk mindent az uralma alá hajtson. Fel kell venni a harcot – ez a jelszó. A zavart az okozza, hogy valóban fel kell venni a harcot – de vajon jó harcot veszünk-e fel? Nem értjük-e néha nagyon is félre azt, amit azután a hitvalló atyák úgy fogalmaztak meg, hogy azért neveztetek Krisztusról keresztyénnek,
„hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak …”[10]
Ez így van, de akkor azt is figyelembe kell venni, hogy
a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.[11]
Éppen ezért
hadakozásunk fegyverei … nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására.[12]
Na, szóval mit is kezdjünk Isten gyermekeiként mindezzel, amikor olyan félelmetesen fenyegető a világ. Péter azt mondja, hogy amikor azzal szembesülünk, hogy a Krisztusban megélt jóra a környezet válasza elutasítás, megvetés – bántalmazás vagy éppen kirekesztés és üldözés, az ugyan lehet nagyon félelmetes, de ennek fenyegetésétől nem kell félnetek.
Ő tudja, hogy milyen erős a félelem ereje. Van benne tapasztalata. Ő elhatározta, hogy tűzön-vízen át követi Krisztust, meg is ígérte neki – azután a főpap udvarán a tűznél mégis megtagadta őt háromszor. Tudja, hogy milyen a félelemben elbukni. De azt is tudja azóta, hogy ennek mi az ellenszere.
Péter egyáltalán nem mondja, hogy a világ nyomása nem félelmetes. Amikor „mindenféle rosszat hazudnak rólatok.”[13] Amikor rágalmaznak titeket. Amikor lepereg róluk a jóságotok. A félelem nagyon sok rossznak a forrása.
A megszentelt szív Krisztusa
Éppen ezért Péter többet mond el annál, hogy ne féljetek. A Biblia nagyon sokszor bátorít bennünket arra, hogy ne féljünk. Péter azonban azt is megmutatja, hogy mi a félelem ellenszere.
Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben …
Amit világosan látnunk kell. Krisztus szent. Ő attól függetlenül az Isten szentje, hogy mi szentnek tartjuk-e őt. De ha Krisztust magunk is szentté tesszük az életünkben – az életünkben az első és legfontosabb személlyé, akkor az hihetetlen erőket szabadít fel az életünkben. Ő fogja meghatározni a gondolkozásunkat, a világlátásunkat, a hitünket és a reménységünket. Ő lesz az, aki megtisztítja a lelkiismeretünket arra, hogy ne féljünk attól, aki a világban van, mert ő nagyobb a világnál. Ne azt reméljük, amit a világ adhat, mert ő többet adhat.
Ha pedig az igazságért szenvedni kell, ha ezért megbélyegeznek, elutasítanak és megvetnek, akkor az igazság fegyvereként beszámolhatunk a reménységünkről.
A reménység beszámolója
Akármennyire is félelmetes az a környezet, amely körbeveszi Krisztus követőit, sohasem lehet annyira félelmetes, hogy Krisztushoz ragaszkodva ne tudjuk elmondani – mi azért vállaljuk akár még az igazságtalanságot is, anélkül, hogy magunk belebonyolódnánk vádaskodásokba, szócsatákba, mert nekünk örök életet biztosító reménységünk van.
legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.
Ahol Krisztus a megszentelt szív reménysége, ott minden rágalomra Krisztus válaszol belőlünk.
Milyen az a reménység, amiről számot adhatunk bármilyen elutasítás, vagy rágalmazás közepette?
- Bűnös vagyok. Én sokkal többet tudok a valódi bűneimről, mint azok, akik olyan bűnöket olvasnak rám, amelyek
- vagy nem igazak;
- vagy ha igazak is, azokból Krisztus már mind megtisztított, mert magára vállalta azt a kereszten.
- ezért az Atya trónja előtt nem ezek számítanak már, hanem mindaz, amit Krisztus tett értem a kereszten.
- Ezek után csak annyit mondhatok: mivel Krisztusban megnyertem az Atya szeretetét, már alig számít valamit, hogy mit veszíthetek el ebben a világban, mert Krisztusban kapott gazdagságom vár rám a mennyei örökségemben.
- Egész egyszerűen nem tudja tönkretenni az életemet semmilyen bántás, rágalmazás, hazugság és szenvedés, mert az életem már Krisztusban elrejtve.
Szeretett testvéreim! Akármennyire is szeretnénk békés, csendes és becsületes életet élni, ezt egyszerűen sokszor nem hagyja a világ. Ha pedig nem hagyja, akkor válasszuk inkább annak a boldogságát, hogy jót cselekedve szenvedünk mint gonoszat téve – így is bizonyságot adva arról, hogy a mi reménységünk Krisztusban az örök élet.
Ámen.
[1] Mt 5:39
[2] Rm 12:21
[3] Rm 12:20
[4] Péld 15:1
[5] Kol 3:10
[6] 1Pt 2:12
[7] Ez 12:2
[8] Rm 15:7
[9] Ef 4:32
[10] Vö. Heidelbergi Káté 32.
[11] Ef 6:12
[12] 2Kor 10:4
[13] Mt 5:11