Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: Zsolt 137:1-6

Alapige: Náh 2:1

Énekek: 89. 303. 397.

Az előbb felolvasott szomorú hangvételű zsoltár Izráel babiloni fogságában fogalmazódott meg. A babiloniak azzal is meg akarták alázni a foglyokat, hogy azt követelték tőlük, hogy az ő szórakoztatásukra zenéljék és énekeljék szent énekeiket – amelyek nyilvánvalóan öröménekek voltak, tánccal és ünnepléssel jártak együtt. Ők azonban nem tudtak ebben a nyilvánvalóan szentségtelen éneklésben részt venni, sőt sírtak, ha a Sionra gondoltak. Egyszerűen nem tudták énekelni az ünnepi énekeiket, és nem is tudtak ebben a helyzetben ünnepelni.

De mégis ünnepeltetni akarták Izráel fiait, idegen ünnepekkel. Elvették az Úr ünnepeit, hogy a maguk bálványünnepeit erőszakolják rájuk. Ismerünk mi is ilyeneket.

Volt olyan időszak a magyar történelemben, a nem is túl távoli múltban, amikor az elnyomókat kellett ünnepelni piros betűs és munkaszüneti napos ünnepekkel, mint pl. november 7. és április 4.; de az augusztus 20.-tól is elvették annak eredeti tartalmát és a kommunista szándékok szerinti tartalommal helyettesítették. És bár a keresztyénség évezredes ünnepeit betiltani nem merték, de például a pünkösd hétfő és a nagypéntek nem volt ünnepnap, a húsvétnál még inkább kidomborodott a pogány termékenység-ünnep jelleg, a karácsonynál pedig próbálkoztak a fenyőünneppel. Nyilván, az ünnepek identitáshordozók, ezért rendkívül fontosak voltak Izráelnek is; fontosak nekünk is, akik az egyetlen, igaz és élő Istenben hiszünk.

A zsoltárhoz képest ugorjunk vissza pár évtizedet a történelemben, amikor még az Asszír Birodalom gyötörte és nyomta el a világot, vitte fogságba az északi országrész lakosságát. Maguk az asszírok egy minden képzeletet felülmúlóan erőszakos és kegyetlen nép voltak, olyan rémuralmat szabadítottak a világra, amit nagyon el sem tudunk képzelni. Ezért Isten megbízta Náhum prófétát azzal, hogy hirdessen ítéletet és pusztulást Asszíria számára. Az ő prófétai könyve így zömében erről az ítéletről szól. De van benne egy mondat, ami a Biblia egyik legadventibb mondata és nemcsak akkor, hanem most is. Sőt annyira, hogy a tartalma valóban működik még anélkül is, hogy ismernénk a keletkezés körülményeit, bár nem megyünk el ezek mellett sem szó nélkül. Nézzük akkor a mai alapigénket, ami Náh 2:1

Jön már a hegyeken az örömhírt hozó, aki békességet hirdet! Ünnepeld, Júda, ünnepeidet, teljesítsd fogadalmaidat, mert nem gázol át rajtad többé a pusztító, teljesen megsemmisült!

Felszólítás az elnyomásban

Ez a felszólítás – „Ünnepeld, Júda ünnepeidet, teljesítsd fogadalmaidat!” – egy rettenetes elnyomásban éri el Isten népét. Az északi országrész romokban, népe fogságban, a déli meg éppenhogy csak megmaradt. Áll ugyan a templom, be tudják mutatni Jeruzsálemben az áldozatokat, de az egészet az aggodalom és a félelem légköre hatja át, hiszen az elnyomó nemcsak a szabadságukat és a függetlenségüket igyekszik elvenni, de még az önazonosságukat, a hitüket is. Az ókor nagy világbirodalmaira nagyon is jellemző volt az, hogy a legyőzött népek isteneit is megalázták, megsemmisítették és a saját isteneik kultuszát, áldozatait erőltették. A legyőzötteket a saját isteneiknek hódoltatták be, ez is a győzelmük része volt. És nemegyszer a kisebb népek maguk hódoltak be önként az idegen isteneknek, hátha ezzel el lehet kerülni a megszállást, a pusztítást –a súlyos adóterheket természetesen nem, de a pusztítást, a rablást, a kegyetlenkedést talán igen.

Természetesen voltak Júdában olyan politikai erők és irányok, amelyek azt mondták – éppenhogy megmaradtunk, láttuk mi történt Izráellel, hódoljunk az asszírok isteneinek, tegyük félre Jahvét, mert úgy tűnik nem véd meg. A túlélés érdekében alkalmazkodjunk. Ebben a helyzetben nyílt provokáció az asszírok bálványistenei helyett az Urat tisztelni és imádni.

Náhum pedig ebbe kiáltja bele a felszólítást:

… Ünnepeld, Júda, ünnepeidet, teljesítsd fogadalmaidat …

Júda ünnepei

Milyen ünnepekről beszélünk? Melyek azok az ünnepek, amelyekre vonatkozik Náhum prófétai felhívása? A mózesi törvényben ez szépen össze vannak foglalva ezek az ünnepek, amelyek mindegyike az egyetlen igaz Isten ünneplése. A 3Móz 23-ban a következő ünnepekről olvasunk.

1. A szombat, a nyugalomnap.
2. A páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe
3. Az első zsenge ünnepe
4. Az aratási hálaadó ünnep
5. Az engesztelési ünnep
6. A lombsátrak ünnepe

Ez a hat a Tóra ünnepei, amelyek később kiegészültek a Purim ünneppel (aminek oka az Eszter könyvében olvasható), valamint a Hanukával a templomszentelési ünneppel. Ezek a te ünnepeid és nem Asszíria vagy más pogány népek ünnepei. Ezek kötnek téged az Úrhoz, te Istenedhez, a szabadítóhoz. Ezek adják meg neked a szabadságodat, a békességedet, az önazonosságodat és az örömeidet. Maga a felszólítás: „ünnepeld” pedig ezeknek az ünnepeknek az örömüzenetét emeli ki: ünnepeld örömmel tánccal, ünnepeld az Úrnak bemutatott áldozatokkal.

De hogyan ünnepelhetnénk ekkora elnyomásban és veszélyben? E mögött pedig már ott van a prófétai látás, amely nem a körülményekre néz, hanem az Úrra. A felszólítást ez a prófétai látás keretezi:

Jön már a hegyeken az örömhírhozó, aki békességet hirdet! … Nem gázol át rajtad többé a pusztító, teljesen megsemmisült.

Talán feltűnik, hogy a próféta egy jövőbeli eseményt – „teljesen megsemmisült” – múlt időben fejez ki. Ez a prófétai igehirdetésnek egy nagyon sajátos vonása. Az, ami még nem következett be, annyira bizonyos, mert az Úr már előre eldöntötte a tervében és elvégezte azt.

Ünnepre készülünk

Adventben ünnepre készülünk. Újra a karácsony ünneplésére. Így szólít meg bennünket Náhum próféta könyve. Mert bár ünneplésünkre nem borul olyan sötét árnyék, mint Budapest lakosságára 1944-ben, amikor éppen karácsony napján, december 25.-n kezdődött meg a város ostroma, de ránk borul a járvány bizonytalanságának árnyéka, a környezeti változások miatti sötét jövő árnyéka, amelyet kísérnek a társadalmi és világpolitikai bizonytalanságok. Valakinek pedig emellett ott van az életében a személyes életének, fájdalmainak árnyéka: betegség vagy éppen friss veszteség. Tudunk-e örömben ünnepelni az Úrnak, amikor ilyen árnyékok vetülnek az életünkre?

Pontosan az ilyen helyzetben emelkedik magasra a prófétai szó érvénye: igen, ünnepeld ünnepeidet, amelyek a te ünnepeid, nem e világ ünnepei. Azokat az ünnepeket, amelyeket Krisztusban tudsz ünnepelni, amelyek Krisztus ünneplését, Krisztus békességét és Krisztus örömét hozzák be az életedbe. Mik a mi ünnepeink? A legfontosabbak:

1. A Vasárnap
2. A Karácsony
3. A Nagypéntek és a Húsvét
4. Valamint a Pünkösd.

És bár ezekhez nem kapcsolódnak olyan konkrét isteni rendelések, mint a Tórában Izráel ünnepeihez, mégis a Krisztus iránti szeretetünk, az evangéliumban kapott ajándék bennünket ezeken keresztül is Krisztus ünnepléséhez vezet.

Náhum próféta és Krisztus ünnepei

Hogyan kapcsolódik Náhum próféta üzenetéhez a mi ünneplésünk, amely a számunkra érthetővé és érvényessé teszi Náhum próféta üzenetét?

„Jön már az örömhírhozó”

Karácsony előtt adventben mindig hangsúlyosabban emlékeztetünk arra, hogy miután az első adventben Isten beteljesítette a Krisztus eljövetelére vonatkozó ígéreteit, átléptünk a második adventbe, a Krisztus visszajövetelének várásába. És az a feszültség, ami Náhum könyvében is megfogalmazódik, jellemzi a mi második adventünket. Mert Isten népéhez örömhírhozó érkezik, aki békességet hirdet, de Ninivére pusztulás vár. Az első fejezet végén ezt olvassuk:

Rólad, Ninive, ezt parancsolta az Úr: Neved nem marad fenn többé, isteneid házából kiirtom a faragott és öntött bálványokat, megásom sírodat, mert átkozott vagy![1]

Ninive – és ezzel Asszíria sorsa beteljesedik, teljesen megsemmisül. és ez olyan valóságossá vált, hogy hosszú évszázadokon keresztül azt sem tudták, hol volt Ninive, amíg az iraki Mosul városánál fel nem tárték romjait.

Pontosan ez vár a világra a Krisztus visszajövetelével. Ez egy örömhír azoknak, akik elfogadták a meghívást Isten kegyelmébe.

Az örömhírhozó békességet hirdet

Mert az örömhírhozó békességet hirdet. Ezt a békességet hirdette meg Isten Krisztus által közötte és a bukott, lázadó ember között. Isten a vele való békességre hív bennünket. Nem azt mondja, hogy nem haragszom a bűn miatt, hanem azt mondja, hogy haragom ellenére is szeretlek annyira, hogy nem akarom, hogy haragom elpusztítson, ezért inkább elküldöm a Fiamat, hogy szeretetembe hívjalak az ő halála által is. Ezt a békességet hirdeti az evangélium, ahogy azt Pál összefoglalta a Kolosséi levelében:

Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.[2]

A pusztító megsemmisítve

Ezt a békességet úgy hirdette meg, hogy aki minden lázadásunk mögött áll, aki a lázadásunkban megkötözött bennünket, hogy folyamatosan távol tartson Isten szeretetétől megsemmisítse. Azt mondja Náhum ígéretként Izráelnek:

Most összetöröm a rád nehezedő igát, és köteleidet leszaggatom.[3]

Végül a békesség örömhírének hirdetését ezzel fejezi be:

nem gázol át rajtad többé a pusztító, teljesen megsemmisült!

Jézus szavaiból tudjuk, hogy aki cselekszi a bűnt, azon a bűn uralkodik is. Mi nem tudunk uralkodni a bűn felett. Viszont Jézus Krisztus nemcsak azért jött, hogy értünk meghaljon, hanem hogy halálával és feltámadásával legyőzze a bűnt, az ördögöt és a halált. Azt az ördögöt, aki a bűn megtévesztő kívánságaival kötöz meg mindannyiunkat. „Köteleidet leszaggatom” – ígéri a fenséges. Annyira, hogy az életünket pusztító bűnt teljesen megsemmisíti.

Krisztus áldozatának erről a hatásával a Zsidókhoz írt levél bátorít bennünket:

Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.[4]

Ünnepeld ünnepeidet – még úgy is, hogy a tapasztalat az, hogy még homály borítja a földet. De eközben Ézsaiás próféta is meghirdeti a prófétai ígéretet:

Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.[5]

Náhum próféta arra hív bennünket, hogy borítsa bármilyen homály az életünket, ünnepeljük Istenünk dicsőséges kegyelmét az Úr ünnepeivel, mert a bennünket pusztító bűnt Isten megsemmisítette, számunkra a kegyelmét meghirdette, dicsőségét az életünk fölött felragyogtatta, és hamarosan eljön Krisztus, akiben mindezt végleg beteljesíti. Egy testvéri házaspárnak ez a homály most éppen azt jelenti, ma reggel küldtek üzenetet nekem, hogy elkapták a COVID-ot. Így is – éppen a prófétai szó miatt kívánom és remélem, hogy nekik is Krisztusban áldott karácsonyuk lesz hit által.

Karácsonyt ünnepeljünk!

„Ünnepeld ünnepeidet!” – hangzik a felszólítás. Különösen is fontos ez, hiszen a világ nagy része ünnepli a karácsonyt – vagy amit karácsonynak gondol. Olyan világban vagyunk kénytelenek élni, amikor az ünnepek nagy része elvesztette a valódi tartalmát, a szívét és a lényegét. A felfuvalkodott ember még azt is mondja, hogy majd ő eldönti, hogy mit ünnepel karácsonykor, ha egyáltalán ünnepli azt. Néha maradt valami a felszínen a karácsony valódi jelentéséből.

Csütörtökön váratlanul nem volt termünk a másodikosokkal. Ráadásul jó nagy csoportról van szó. A római katolikus hittanosok pont a mellettünk levő teremben vannak, így Fülöp meghívott bennünket a hittanórára. Ők is jó sokan vannak, úgyhogy el sem fértek a gyerekek a padokban, gyorsan széttoltuk a padokat, tornaszőnyeget vittünk be, arra ültettük a gyerekeket. Persze mindkét hittanóra terve borult. Fülöp volt a házigazda, így ő vitte a szót: egyetlen dologra hegyezte ki az adventi üzenetet: mit szólnának ahhoz a gyerekek, ha az ő születésnapi bulijukba éppen őket nem hívnák meg; őket hagynák ki. Ezért ne hagyják ki Jézust a karácsonyból, mert ez Jézus születésnapja. Ünnepeljük a születésnapján őt, együtt örülve vele, imádva és dicsőítve őt.

A karácsony a mi ünnepünk, hiszen a testet öltésről szól. Ha pedig Isten gyermekeként meg akarjuk fogalmazni, eleget akarunk tenni a prófétai szónak: „Ünnepeld ünnepeidet!”, akkor azt mondhatjuk el bizonyságtételként:

Azért ünneplem a karácsonyt, mert Isten annyira szeretett engem, hogy elküldte a Fiát ebbe az elveszett világba, hogy megkeressen és megmentsen engem. Fiának ereje által legyőzte az engem is megkötöző bűnt és ördögöt, leszaggatta bűnöm köteleit; a mennyből őt várom vissza üdvözítőül, és hamarosan eljön értem és mindazokért, akiket vérén megváltott és hisznek benne.

Ámen.

---

[1] Náh 1:14

[2] Kol 1:19-22

[3] Náh 1:13

[4] Zsid 2:14-15

[5] Ézs 60:2