Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: Zsolt 37:1-11

Alapige: 1Pt 5:6-9

Énekek: 62. 485. 168. 274.

Péter apostol a levelének a végét egy olyan bátorító és buzdító tanítással zárja, aminek nagyon erős, központi motívuma az alázat. Az alázat titkairól beszéltem az elmúlt két alkalommal – egyrészt, hogy milyen felszólításokat mond el az alázatos életre vonatkozóan:

1. Engedelmeskedjünk a hitben előttünk járóknak, és az elöljáróknak az egyházban.
2. Tanúsítsunk mindannyian alázatos magatartást egymás felé.
3. Alázzuk meg magunkat Isten hatalmas keze alatt.

Mivel azonban az alázat az egyik legtöbb nehézséget okozó lelki jellemvonás, és nemcsak a képesség, hanem az akarat tekintetében is – nehéz eleve elfogadnunk és elszánnunk magunkat az alázatra, három hatalmas ígéretet is hozzáfűz az alázathoz, amivel buzdít minket arra, hogy döntsünk az alázat útja és az alázatos élet akarása és vállalása mellett.

1. Isten ellenáll a gőgősöknek – felfuvalkodottaknak, rátartiaknak, nagyképűeknek, beképzelteknek, stb.
2. Az alázatosaknak kegyelmet ad.
3. Az alázatosakat a rendelt időben Isten fel fogja magasztalni, de úgy is mondhatjuk, hogy meg fogja dicsőíteni, dicsőségbe fogja öltöztetni.

Ezután Péter marad az alázat témájánál, és bemutat néhány területet, ahol nagyon is gyakorlati jelentősége van az alázatnak. Elsősorban arra összpontosítva a figyelmünket, hogy mit is jelent megalázni magunkat Isten hatalmas keze alatt. 1Pt 5:6-9

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.

Alázat Istennel szemben

Péter az Istennel szembeni alázatra fordítja a legtöbb figyelmet. Legalább két oka van erre:

1. Minden igazi alázatnak csak az Isten iránti alázat lehet a forrása.
2. Nagyon nehezen alázzuk meg magunkat bárki előtt, és elsőre talán szokatlannak vagy furcsának tűnik, a legnehezebb mégis Isten előtt megalázni magunkat.

Több okunk is lehet rá.

1. A hitetlen ember eleve nem hajlandó megalázni magát Isten előtt, hiszen Isten a számára vagy nem létező, vagy nem tényező.
2. A magát hívő embernek gondolónak is bizony van gondja az Isten iránti alázattal, mert hányszor hiányzik a hitből az igazi tisztelet, az engedelmesség, az Istennek való alávetettségre való hajlandóság.

De ha megnézzük itt Péter bátorítását és útmutatását, – amelyek majdnem mindegyikével önálló aranymondásként is találkozhatunk a keresztyén kegyességben, – akkor azt látjuk, hogy bizony szükségünk van arra, hogy Isten hatalmas keze alatt megalázzuk magunkat a következő területeken:

1. Az iránta való bizalomban és ráhagyatkozásban.
2. Az ördöggel szembeni ellenállásban.

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.  

Az Isten iránti bizalom

Az első terület az Isten iránti bizalom, a ráhagyatkozás a gondok és nehézségek között.

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.

Az apostol életében ez egy nagyon mélyen megharcolt és kiérlelt mondat. Mert egyáltalán nem olyan könnyű ez a ráhagyatkozás, mint amilyennek ez a mondat a maga tömörségében látszik, még akkor is, ha nagyon mélyen az Ószövetség világából táplálkozik.

Az Ószövetség imádság- és bölcsességirodalmából jól ismerjük azokat  az imádságokat is, amelyek erre a bizalomra és az Istenre való teljes ráhagyatkozásra buzdítanak.

Az egyik ilyen volt a felolvasott zsoltárunk is, amelyben Dávid király arra tanít, hogy miközben az istenfélő ember látja, hogy a gonoszok és a cselszövők milyen sikeresek ebben az életben, mégse gerjedjen haragra miattuk és ne is irigykedjen rájuk, hanem tudatosítsa magában, hogy ezek a sikerek csak nagyon rövid életűek, legfeljebb egy emberi élet tartamáig érnek – de néha még addig sem.

Gondolhatunk arra a többszörösen elítélt bűnözőre, aki annyira az élet császárának képzelte magát, úgy hogy nem számított semmilyen szabály, semmilyen jog, semmilyen ítélet, megállíthatatlannak gondolta magát. Majd a börtönben agyvérzést kapva, negyven kilót fogyva, egyik oldalára lebénulva észrevették, hogy léteznek jogok is … Hogy is mondja Dávid:

Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények.[1]

Íme a nagyon szomorú és tragikus példája annak, hogy Isten Igéje milyen igaz. Ezzel szemben már az Ószövetség világa is az istenfélőknek egy egészen más utat mutat a bosszankodás és az irigykedés helyett:

Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja![2]

De megerősíthetjük mindezt az 55. zsoltár igéjével is:

Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.[3]

Vagy ahogy Salamon tanít a Példabeszédekben:

Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.

Az apostol is sok személyes kudarc után tudja ezt továbbadni, mint személyesen megtapasztalt hitvalóságot. Valószínűleg ez olyan terület az életünkben, ahol nagyon ellentétes folyamatokat kell megtanulnunk, mint amihez edződünk.

Minden épeszű szülő úgy igyekszik nevelni a gyerekét, hogy a csecsemőkori teljes kiszolgáltatottságból eljusson az érett nagykorúságra, amikor már képes önállóan, a saját lábán állva élni az életét. Mert az elmegy, hogy egy három éves, vagy talán még hat éves gyermek is még nem tudja önállóan bekötni a cipőfűzőjét, és az ember beköti neki, ahogy azután a gyermek tanulgatja, segít neki – de ha már 10 évesen, főleg ha 20 évesen is be kell kötni valakinek a cipőfűzőjét, ott már komoly baj van. Vagy ha egy tizenkét éves gyereknek anyuka törölgeti az orrát. Szóval az Istennel való kapcsolatunkban éppen egy ellentétes folyamatot kell megtanulnunk: azt, hogy az életünkben való nehézségeket, amelyek félelmet, szorongást, aggodalmat keltenek bennünk, egyszerűen átadjuk Istennek.

Szó szerint Péter szavai így is visszaadhatók:

Minden aggodalmatokat vessétek rá, mert gondja van rátok …

Jézus is beszélt az aggodalmaskodásról:

Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? … Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.[4]

Egyszerűen minden, ami aggódást okoz bízd rá szerető Atyád gondviselésére – mert ha aggódásból cselekszel, abból mindig valami görbe dolog jön ki.

Péter három évig figyelhette meg Jézuson ezt a teljes ráhagyatkozást és ebből fakadó engedelmességet. Jézus utolsó imáját is megfigyelhette volna, ha vele imádkozik és nem alszik el. Mi volt Jézus utolsó imája, az elfogatása előtt?

Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.[5]

Jézus teljesen ráhagyja az útját az Atyára, és azután engedelmesen végigmegy rajta. Mit értett meg ebből az a Péter, aki mikor jön a sokaság elfogni Jézust nekiáll vagdalkozni a kardjával? Jézus figyelmezteti is: ő elfogadta az útját, amin végig kell mennie, mert bízik Atya akaratában, bölcsességében és jóságában; bízik még úgy is, hogy bármikor odarendelhetné a 12 légiónyi angyalsereget, ami a rendelkezésére áll. Ő azonban felveszi a keresztjét.

Mindig is lesznek az életben félelmeink és aggodalmaink. Nem az mutatja egy hívő ember hitének minőségét, hogy ezek nincsenek, hanem az, ha minden aggodalmát az Úrnak adja át és bízik Isten cselekvésében. (Ez nem jelenti azt, hogy nem kell élnünk az ún. rendes eszközökkel hittel, és mindig csak a rendkívülire kell várni, de most ebbe az irányba nem megyünk tovább.)

Szóval nagy alázatra van szükségünk az Isten iránti bizalomhoz, hogy valóban minden aggodalmunkat neki adjuk át és meg tudjunk maradni az engedelmesség útján.

Ellenállás az ördögnek

A második terület amiről beszélnünk kell, az az ördög elleni harc. Néha nagyon ne vesszük ezt komolyan. Hogyan fogalmaz az apostol?

Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.

Az első amit nagyon komolyan kellene vennünk az, hogy az ördög ellenség. Valódi ellenség, akiről Pál apostol világosan leírja:

… rá ne szedjen minket a Sátán. Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.[6]

Mik is az ő szándékai? Jézus erről nagyon egyértelműen beszélt:

Embergyilkos volt kezdettől fogva …

Tehát a Sátán minden ember ellensége. Nem lehet vele szövetséget kötni, mert még a szövetsége is hazugság. Tehetséges hazudozó – hatalmának mérge a hazugságban van. Hol azt hazudja, hogy az ember barátja és jóakarója, a dicsőségére és hatalmára irigy Istennel szemben; hol azt hazudja, hogy ő a felszabadító az Isten zsarnoksága alól; hol azt hazudja, hogy Isten nincs is, sőt ő maga sem létezik. Hol azt hazudja, hogy Isten nem törődik veletek, magatokra hagyott benneteket, hiszen akkor nem kellene szenvednetek. Legtöbbször nem mutatja meg a valódi arcát – hiszen képes még a világosság angyalának is kiadni magát.

Gondoljunk csak Jézus megkísértésire is – hol azzal kísérti, hogy változtassa a köveket kenyérré, hiszen Isten Fiaként hatalma és alkalma nyílik rá, hol azt, hogy vesse le magát a templom párkányáról, mert úgy sem engedi az Atya, hogy baja essen; győzze meg így az embereket arról, hogy kicsoda ő valójában; hol azt, hogy mutassa meg azzal, hogy ő az igazi Messiás, hogy otthagyja a keresztet.

Számtalan formát és alakot tud ölteni. Olyan profi a hazugságban, hogy nagyon könnyű a hálójába kerülni. Egy kis csalás a vizsgán nem a világ, mindenki ezt csinálja. Nem véletlenül olyan erős a felszólítás:

Legyetek józanok! Vigyázzatok!

Ellenség, akinek az a célja, hogy elnyeljen.

Péter itt egy nagyon szemléletes képet használ:

mint ordító oroszlán járkál

Folyamatosan ott köröz Isten népe körül. Bár Péter halász volt, itt mégis egy pásztorkodásból jól ismert képet használ. A nyájra a legnagyobb veszélyt mindig a ragadozók jelentették. A pásztoroknak nagyon kemény életük volt, hiszen nem egyszer kellett nagyon komolyan megküzdeniük a nagy ragadozókkal: medvével, oroszlánnak, amiről a fiatal Dávid is beszélt a Góliáttal való küzdelme előtt.

Mikor volt biztonságban egy kecske vagy egy bárány? Ha a pásztor felügyelete alatt nem szakadt el a nyájtól. Pontosan ezt igyekszik érzékeltetni Péter. Ha komolyan vesszük, hogy Jézus a jó pásztor, akinek a felügyelete alatt ragaszkodunk a nyájhoz – a megváltott keresztyének közösségéhez, akkor védettek vagyunk az ordító oroszlánnal szemben. Mindig az teszi ki magát annak, hogy elnyelje az ördög, aki elszakad a közösségtől, aki nem veszi komolyan, hogy a közösség – még a hiányosságai és a tagok esetleges gyengeségei ellenére is – a legerősebb szellemi-lelki védettséget adják az ördög csalárdságával szemben. Elszakadva, lemaradva, eltávolodva – esélytelen bárki is az ordító oroszlánnal szemben.

Ezért hívja fel a figyelmet arra, hogy a világban máshol üldözött számára is milyen fontos az, hogy így összetartsanak.

álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.

Egyetlen egy példát hadd említsek. A Református Lapja egy kétrészes cikksorozatban írt a közel-keleti kereszyénekről „A megsemmisülés határán” címmel. A múlt heti lapszámban a koptokról közöltek egy írást, amelyben a 90 milliós Egyiptomban 10 százalékot kitevő évezredes múltú keresztyén közösség helyzetét mutatja be. Nézzük meg, hogy mi a helyzet pl. Felső-Egyiptomban:

Nem kapnak állást, nincs előléptetés, gyermekeiknek a hátsó padsorban kell ülniük az osztályteremben , a bolttulajdonosokat bojkottálják, és a kórházi betegek nem kapnak megfelelő ellátást. … Egyes esetekben a keresztyének kénytelenek elhagyni a házaikat, ingóságaikat, a keresztyén lányokat és nőket elrabolják és az iszlám felvételére kényszerítik.

Hogyan válaszolnak a koptok az erőszakra?

Csak egyet hadd emeljek ki a cikkből, amit az egyik gyülekezet elöljárója fogalmazott meg:

Vágyom arra, hogy beszéljek nektek a mi Krisztusunkról, és elmondjam, milyen csodálatos – szólította meg a terroristákat, majd a gyülekezet felé fordult: – Mi lenne, ha ma elköteleznénk magunkat, hogy imádkozunk értük? Ha felismernék, hogy Isten szeretet, és megtapasztalnák, akkor nem tudnának ilyen szörnyűségeket tenni – soha, soha, soha, soha!

Természetesen ők sem mentesek a kételkedéstől, ami abban is jelentkezik, hogy főként a jogfosztottság miatt magukat elnyomottnak érző fiatalok kételkednek, hogy vajon eljön-e valaha az a „soha”? Kárba vész-e a megbocsátás „botránya“? De mégis van remény, itt is úgy tűnik, hogy magvetéssé válhat a mártírok vére, mert azzal összegzi az írást az újságíró:

Az egyiptomiak többsége ma mély tiszteletet érez a koptok iránt, akiket hazafias hitű embereknek tartanak.[7]

Mert ragaszkodnak a jó pásztorhoz és a közösségükhöz, nem hátrálnak meg a szeretet és a megbocsátás botrányával.

ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.

„Ma Magyarországon szabadon élünk, jó keresztyénnek lenni, csak nehogy ennek biztonságában elfelejtsük a szent félelmet, hogy Isten akaratának a keresése és megtalálása nélkül nincs igazi keresztyénség.”

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.

Ámen.

---

[1] Zsolt 37:1-2

[2] Zsolt 37:5-7

[3] Zsolt 55:23

[4] Mt 6:25.31-32

[5] Mt 26:42

[6] 2Kor 2:10-11

[7] Reformátusok Lapja 2022. január 23. 22-24. o.