Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: Préd 3:1-8

Alapige: Lk 10:38-42

Énekek: MonGYÁLdást
27. zsoltár – Csak egyetlen vágyam van (Szabó Balázs)
Nincs más Isten
Kell hogy végre érezd (Győztes, hegyeket mozdít el)
Uram, tehozzád futok
Mindenre van erőm Jézusban

A Prédikátor könyvének talán az egyik legismertebb szakaszát olvastam fel lekcióként – amelyben azt igyekszik értésünkre adni Salamon – ezzel együtt pedig elvégezni a szívünkben a Szentlélek, hogy mindennek megvan a megszabott ideje. Bölcs az az ember, aki mindent a maga idejében végez el.

Nagyon sokszor nem azért kerülünk időzavarba, nem azért, mert kevés az idő, hanem azért, mert általában nem bánunk vele jól. Pál az időket egyenesen gonoszaknak nevezi, amikor arra tanítja az efézusiakat:

Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.

Természetesen az idő gonoszsága nem abban mutatkozik meg, hogy maga az idő egy személy szerinti gonosz lenne, hanem abban, hogy a jelenlegi világkorszakban megállíthatatlanul tör előre, és ha esztelenül élünk, akkor a mi kedvünkért nem fog sem lelassulni, hogy amit elvesztegettünk, azt majd bepótoljuk.

Nyilván mindannyiunk életében előfordul olyan is, hogy valahogy nem tudjuk kézben tartani a dolgot. Ezen a héten pont ilyen hetem volt – nem adódott egyszerűen két olyan összefüggő óra, amikor le tudtam volna úgy ülni, hogy a mai vasárnapra komolyan tudjak készülni; és ha ehhez hozzáveszem, hogy egy vasárnapi igehirdetés minimum nettó 6-8 óra előkészületet igényel, legalábbis nekem, akkor ez komoly kihívás elé állít. Tegnap este, amikor már a fejem is lebicsaklott a fáradtságtól, végül arra jutottam, hogy félreteszem a jövő hétre Ábrahám történetének a folytatását és a mai Bibliavasárnapi istentiszteletre, felelevenítek egy négy évvel ezelőtt elmondott igehirdetést. Ha akkor érvényes volt, ma is érvényes; ha akkor megszólított, ma is megszólít. Nyilván most azokra gondolok, akik négy éve hallották már ezt az üzenetet.

Egyházunk március első vasárnapján Bibliavasárnapot ünnepel és ennek keretében ma erre szeretném a figyelmet irányítani: az idő és az Ige viszonyára az életünkben.

Üzenetünk alapja egy olyan történet lesz, amit sokan ismernek, szerintem több magyarázatot és igehirdetést is hallottatok róla többen, ez pedig két asszonynak egy rövid története, akiknél Jézus vendégeskedett. Márta és Mária történetét olvasom a Lk 10:38-42-ből.

Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!” Az Úr azonban így felelt neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”

1. A történet

Lukács úgy írja le ezt a történetet, mint Jézus utolsó jeruzsálemi útjának egy elemét. Kicsit zavarba vagyunk a helyszínnel és szereplőkkel kapcsolatban. Hiszen Lukács nem nevezi meg a falut, ahova Jézus betért, hanem csak a két szereplőt, Mártát és Máriát. Ismerünk az Újszövetségből máshonnan is Márta és Mária nevű testvéreket, akiknek egy férfitestvérük is volt, Lázár. Ők Betániában laktak. Automatikusan ők jutnak eszünkbe, és biztosra vehetjük, hogy mai történetünknek is ezek az asszonyok a szereplői. Ha viszont így van, akkor Jézus viszonylag sűrűn megfordult náluk. A János evangéliumából tudjuk, hogy a férfitestvérük Lázár egy betegség után elhunyt, de Jézus a halála utáni negyedik napon feltámasztotta Lázárt. Azt is nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy a két testvér közül Mária volt az, aki drága kenettel kente meg Jézust a halála előtt hat nappal – ez az a történet, amikor a tanítványok zúgolódnak, hogy minek Jézusra pazarolni a drága kenetet. A Jn 12-ben is az a felállás, hogy Márta szolgál fel. Úgy látszik Márta enélkül nem is tudna meglenni.

A mai történetünkben is Márta megállás nélkül sürög-forog, főz, megterít, felszolgál, leszed, mosogat, következő fogást készíti elő, ám ott van Mária is, aki leül az Úr lábához, hogy hallgassa az igéjét.

És ez rögtön elvezet bennünket az első kérdéshez: mitől is érezheti illetve tekintheti magát az ember igazán keresztyénnek?

2. A keresztyén identitás kérdése

Természetesen a keresztyén identitás kérdés egy nagyon mély és összetett dolog. De hányszor egyszerűsítjük le például arra, hogy kifejezzük a szolidaritásunkat és a szeretetünket az elesettek, a nélkülözők és a kiszolgáltatottak irányába. Éppen úgy, ahogy történt ez a megelőző példázatban, amit Jézus elmondott.

Az irgalmas samaritánus volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek, nem a pap és a lévita, aki elkerülte, hogy segítséget kelljen nyújtania a bajba került, sérült számára. Ez az igazi keresztyénség – amely még áldozatot is kész hozni azért, hogy szolgáljon az elesettek felé.

Vagy inkább attól érezheti magát az ember igazán keresztyénnek, hogy szüntelenül kutatja az Írásokat, hallgatja Isten szavát, és nem fárad bele az imádságba? Vajon a cselekvő hit, vagy a szemlélődő hit az igazi keresztyénség megnyilvánulása? A szolgálat vagy az elmélkedés?

Nos, ha ebből az irányból próbálnánk megérteni ezt a történetet, akkor lehet, hogy végül rossz következtetésre jutnánk, hiszen végül is úgy tűnik, hogy Márta feddést kap az Úrtól, vele szemben Mária dicséretet.

3. Szolgálat vagy szemlélődés?

A keresztyénség évszázadai során sokszor feszült egymással szembe a két álláspont – az egyik álláspont szerint a Jézusért, az Isten országáért tevékenykedő áldozatos és odaszánt életben mutatkozik meg az igazi keresztyénség. A másik álláspont szerint viszont nem az számít, hogy mit teszünk Jézusért, vagy Jézus nevében, egyedül az számít, hogy milyen a kapcsolatunk vele, a belső lelkiség számít igazán, ezért elsősorban erre kell koncentrálni.

Vajon Jézus ezt akarta elmondani nekünk ezzel a történettel? Még ezt is hihetnénk, ha nem állna ennyire szorosan egymás mellett a két történet: az irgalmas samaritánus – az embertársért áldozatot vállaló cselekvő hit, valamint Márta és Mária története. De egymás mellett állnak, szinte egymásba kapaszkodva, és nem engedik, hogy egyik vagy másik egyoldalúan elénk álljon.

4. Márta problémája

De akkor mégis mi a probléma Mártával, aki szolgál Jézusnak úgy, hogy maga is úgy érzi, hogy már nem bírja, és amikor Jézustól támogatást vár, akkor legnagyobb meglepetésére nem kapja meg azt a támogatást, amit várt, hanem arra mutat rá Jézus, hogy valamit nem jól csinál? De mit nem csinál jól Márta?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, hadd tisztázzak néhány dolgot.

Jézusnak egyáltalán nem állt a szándékában, hogy a tevékeny, szorgalmas, a neki és az Isten országáért szolgáló embereket megszégyenítse és ehelyett a félrevonuló, önmagába forduló szemlélődő életet népszerűsítse. Jézus nagyon világosan beszél arról, hogy ha valaki őt követi és neki szolgál, az mennyei megbecsülésben részesül.

Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.[Jn 12:26]

Saját magáról is azt mondja – és ezzel önmagát is példává teszi a számunkra:

Jézus így szólt hozzájuk: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”[Jn 5:17]

Ha Márta cselekedetét önmagában nézzük, akkor semmi kivetnivalót nem találhatunk benne. Ő a hivatásának él, sőt annak a lehető legmaximálisabban meg akar felelni. Ez baj lenne? Éppen ez a különbség a munka és a hivatás között. A munka elkezdődik mondjuk reggel nyolckor és véget ér délután négykor. Az ember akkor leteszi a munkát és éli az életét. A hivatás az, amit nem lehet abbahagyni. A hivatás az, amiben az ember szüntelenül benne él. Van, amikor ez átfedésben van a munkával, van amikor nem feltétlenül vagy nem teljesen.

Úgy tűnik Márta itt éppen a hivatásában igyekszik kiteljesedni – mégis valahogy az egészből árad az örömtelenség, a kényszerűség és a keserűség.

Ez a keserűség tör ki belőle Jézus felé Mária ellen, amikor az mondja:

Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!

Az volt Márta problémája, hogy túl sok volt a feladat? Ő ugyan, úgy érezte, de nem ez volt a problémája.

Az volt Márta problémája, hogy nem kapott elég segítséget a testvérétől? Bár ezt panaszolta, de nem ez volt a problémája.

Az volt talán Márta problémája, hogy Jézus nem adott neki elég támogatást? Ezt vágja Jézus fejéhez, de nem ez volt a problémája.

De ha nem ez, akkor mi?

Jézus válasza egyértelműen világít erre rá.

Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre.

Márta problémája az, hogy túl sok mindent tartott szükségesnek, aminek meg akart felelni, amit meg akart valósítani vagy meg akart élni, pedig lényegében egyetlen dolog szükséges az életben. Ha az az szükséges dolog az életben a helyén van, akkor a többi is a helyére kerül. Márta problémája az volt, hogy az egyetlen igazán fontos dolog nem volt a helyén az életében.

5. Az egy szükséges

Mi az egyetlen szükséges dolog? Ezt az egyetlen szükséges dolgot Mária mutatta meg. Máriáról a következőt olvassuk:

leült az Úr lábához, és hallgatta az ő igéjét.

Ha valaki a nyomtatott fordításokba beletekint, ott azt olvassa, hogy „hallgatta a beszédét”. Én ezt szándékosan cseréltem ki arra, hogy „hallgatta az igéjét”. Merthogy itt erről van szó. Jézus ezen a vacsorán is az Igét mondja, azt tanítja. Nem kedélyesen elbeszélget a többi vendéggel. Nem adomázik, nem sztorizik vagy nosztalgiázik, vagy előad valami jó szöveget; Jézus az Igét mondja. Mária Jézus igéjét hallgatta. Ez az a jó rész, amit ő választott.

Mária – Mártával ellentétben – meg tudta különböztetni azt, hogy mikor van ideje annak, hogy Jézust hallgassa, tanítványként az Igére figyeljen, és mikor van ideje annak, hogy az Isten országáért, Jézusnak szolgáljon. Tudta, hogy mikor minek van ott az ideje.

Az „egyetlen szükséges dolog”, a „jó rész”, amit választott az az, hogy amikor a hallgatásnak volt az ideje – az Ige hallgatásának, akkor ő az Igét hallgatta, amikor a szolgálatnak, akkor szolgált [vö. Jn 12:3].

Mártát ezzel szemben annyi minden lekötötte, hogy a sok fontosnak tartott teendő közepette az „egyetlen szükségesre”, a „jó részre” nem jutott ideje. Végül hova jutott és mi származott ebből? Az, hogy Márta szívéből éppen az öröm, a szolgálat öröme, az ezzel együtt járó belső erő hiányzott, és átvette a helyét a kényszeredettség, a keserűség, sőt a harag és az ítélkezés.

Márta esete éppen azt mutatja meg, hogy mivé válhat a legjobb szándékú szolgálat is az Isten Igéjének hallgatása, a Jézusra való odafigyelés nélkül. Márta biztosan nagyon szerette az Urat, és hitt benne – ahogy Mária is; mégis szolgálata gonddá és aggódássá vált, ahogy Jézus is mondja: „sok minden miatt aggodalmaskodsz és nyugtalankodsz”. – az egy igazán szükségesre pedig nem jut időd – hogy arra figyelj, amit mondok.

Ez már egészen fiatal korban elkezdődik. A konfirmandusoknak ahhoz, hogy megfelelően haladjunk és pl. elsajátítsák a Biblia használatát, adok házi feladatokat, olvasnivalókat a Bibliából. Mivel magyarázzák azt, hogy ha nem készülnek el vele? „Nem volt rá időm”. Nem is akarom én ezt túlságosan kivesézni, csak ízlelgessük: „nem volt rá időm.” El szoktam nekik mondani, hogy nem azért adok olvasnivalót a Bibliából, hogy még eggyel több terhet rakjak a nyakukra. Hiszen a keresztyén ember egyébként is olvassa a Bibliát, hiszen ez a mindennapi kenyere [Mt 4:4], ez az erőforrása, ez teszi olyanná az életét mint a folyóvíz mellé ültetett fa. [Zsolt 1] Semmi mást nem kell tenni, mint a tanulást igeolvasással kezdeni.

Soha nem felejtem el azt az esetet, amikor Veszprémben a gyülekezet presbiterei és férfitagjai valamilyen közös munkát végeztek a templomudvaron. A munka befejeződött, a bibliaóra pedig kezdődött. Hívtam őket, hogy jöjjenek be a bibliaórára, a gondnok pedig a munkától porosan széttárta a karját és azt mondta: „Így tiszteletes úr?” Igen, így – hát számít, hogy a szolgálat után hogy néznek ki? De üljenek le Jézus lábaihoz. Hát nem jöttek be – egy segédlelkész kevés ahhoz, hogy beterelje a presbitereket a bibliaórára. Vajon a jó részt választották? – azzal együtt, hogy fontos és értékes volt, amit csináltak. Csak végül a lényeg maradt ki.

Hányan mentegetőznek azzal, hogy éppen az „egy szükségesre” nem jut idő és igazi figyelem. Vajon, akinek a sok tennivaló és munka miatt nem jut ideje és figyelme az Igére, mi történik, ha elmegy szabadságra? Akkor jut? Vagy akkor meg éppen azért nem jut?

A figyelem: az, amikor teljes figyelmemmel ott vagyok. Amikor kilépek az otthonom ajtaján és elmegyek a gyülekezetbe, hogy ott legyek. Nemcsak félig, fél füllel, azért ha jön egy messenger üzenet, akkor menet közben megnézem – hanem úgy, ahogy azt Mária magatartása kifejezi: leül a lábához és hallgatja az igéjét semmi másra nem figyelve. Nincs figyelemmegosztás, multitasking, csak Jézus.

Márta is bizonyára a sok tevékenység közben félig-meddig hallotta Jézus szavát – de ez nem volt elég ahhoz, hogy igazán a szívét, lelkét, elméjét beletegye. Hogy az igazi, minőségi időt odaadja Jézusnak – amiből azután az életébe erő és rend árad vissza; nem aggodalmaskodás, kapkodás, keserűség és örömtelenség.

Az egyik nagy problémánk – ami Mártáé is – hogy nem adjuk meg mindennek a megfelelő időt. Ugyanakkor az életünket egy csomó kacat tölti ki, igénybe véve a figyelmünket és az időnket. Az „egy igazán szükséges”, a Jézus lábaihoz ülés pedig kimarad. Kimarad a lelki táplálkozás, a lelki erőforrásra rákapcsolódás.

A sok minden felől való aggodalmaskodásból és a nyugtalankodásból éppen az tud meggyógyítani minket, hogy Jézusra, az igére figyelünk, ahogy tette azt Mária, aki

 leült az Úr lábához, és hallgatta igéjét.

A mai bibliavasárnapi ünnepünkön az Úr arra akarja felhívni a figyelmünket, hogy hozd meg szívedben újra a döntést: a rendelt időben egyszerűen leülsz Jézus lábaihoz. És hallgatod őt úgy, ahogy Mária – hogy azután amikor a szolgálatnak az ideje van, akkor a szolgálatodból áldás fakadjon, ne keserűség, ne indulat, ne ítélkezés.

És amikor az Igére figyelünk, szeretném ha figyelnénk ebben valami másra is. Hogy az Ige iránti hálánkból fakadjon olyan hálaáldozat, hogy bekapcsolódunk adományainkkal abba, hogy az Ige eljuthasson oda, ahova még nem juthatott el, behatolhasson olyan szívekbe, ahova még nem hatolhatott be.

Ámen.