Igehirdető: Pap András
Lekció: Lk 23:26-31
Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. Követte őt a nép és az asszonyok nagy sokasága, akik jajgattak, és siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert íme, jönnek majd napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?
Régen nem örültem annak, hogy ez így történt. Úgy éreztem, azzal, hogy cirénei Simon vállára tették Jézus keresztjét, „megfosztották” Jézust attól, hogy kereszthordozást végezzen. Úgy tekintettem akkoriban Jézusra, mint egy szuperman-re.
Pedig cirénei Simon kereszthordozása semmit nem von le Jézus szenvedéséből, sőt, éppen ellenkezőleg! E jelenet segít megérteni, mennyire komoly szenvedésen ment keresztül már addigra is.
Munkácsy Mihály csodálatos festmény-trilógiája jut erről az eszembe. A második képen látható ahogy Pilátus és a nép előtt áll Krisztus. Nem hiszem hogy valójában Jézus olyan délcegen állt ott, mint ahogy a festő ezt ábrázolja…
Cirénei Simon esete megóv ettől a „superman”-effektustól! Pontosan ahogyan én kamaszkoromban gondoltam rá, aki mindent emberfeletti erővel, könnyedén elvégez. Rádöbbent, hogy Jézus nem egy emberfeletti ember volt, hanem egy tökéletesen olyan ember, mint mi – kivéve természetesen a bűnt. Ugyanannyira ember, mint mi, ugyanúgy mindent el kellett szenvednie.
Másrészről viszont vizsgáljuk ezt a jelenetet cirénei Simon szemszögéből is. Simon vélhetően afrikai származású volt, már ezt nem tudtam hitelt érdemlően alátámasztani, de feltételezzünk mi is ezt. Bizonyára nem volt szabad ember, volt egy földi ura, és mint szolga, vélhetően azt a parancsot kapta, hogy menjen ki a mezőre dolgozni. Szerintem tehát vagy szándékosan ki akart maradni a készülő eseményekből, vagy utasítás miatt – te csak menj és dolgozz. Így azután hogyan került mégis a keresztre feszítő menethez? Isten másként gondolta. Isten úgy akarta, hogy cirénei Simon bele kerüljön az események fő áramlatába, így azután ő neki adták át, az ő vállára helyezték Jézus keresztjét, hogy hordozza az úton.
Mindegy, hogy cirénei Simon mit tervezett arra a napra. Mindegy, hogy más ember, talán a rabszolgatartó ura mit tervezett neki arra a napra. Isten másképpen döntött. A kereszt az ő vállára került át. Ez nyilván szenvedés volt neki abban a hőségben, de hol volt ez a szenvedés attól, amit Jézusnak már addig is át kellett élnie! Össze sem lehet hasonlítani. Ízelítőt kapott abból, hogy mit jelent keresztet hordozni, és a kereszttel a Golgota felé haladni.
Hiszem, hogy ez nem volt véletlen. Hogy pont neki, pont akkor a vállára tették a keresztet. Talán cirénei Simonnak pont erre volt szüksége, hogy közelről lássa a csendesen, és nem átkozódva szenvedő Jézust. Talán hallania és látnia kellett mindazt, ami ott és akkor történt. Isten nem akarta, hogy közömbös maradjon, be akarta vonni őt is a történetbe. Bekerült a történetbe, az események sodrásába Isten akaratából.
Lehet hogy most köztünk is vannak olyanok, akik nem akartak eljönni, nem is tervezték. De talán a szülei erőltették, Nagypéntek van, ez a hagyomány, el kell jönni. Esetleg valami véletlen folytán ültél be ide, vagy nézed az élő közvetítést. Ez mind nem véletlen. Te is bekerültél az események közé, a sodrásba. Nem véletlen, hogy hallod most ezeket a szavakat. Ezzel Isten üzenni akar éppen a „kimaradóknak”, olyanoknak, aki esetleg úgy érzi, nem tartozik ide – még. Vagy nem is akart talán soha gyülekezethez, egyházhoz tartozni. Az egész furcsa neki, idegen számukra. De mégis bekerült, bekerültél ebbe az áramlatba. Isten így akarta. Engedd el tehát az ellenállásodat!
Minden bizonnyal cirénei Simon is hallotta azt a párbeszédet, ami Jézus és az őt sirató asszonyok közt zajlott. Gondolom ő is ugyanúgy meglepődött Jézus szavain, mint az asszonyok.
Jézus, aki hihetetlen szenvedések után, és további szenvedések előtt volt akkor, nem akarja, hogy őt sirassák.
Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok [Lk 23:28-29]
Vajon miért telei el a figyelmet önmagáról és a saját szenvedéséről?
Hiszen nyugodtan kijelenthetjük: a világtörténelem legjelentősebb órái azok, amit éppen átél. Ezeknek az óráknak tanúi cirénei Simon és a sirató asszonyok is. Miért tereli el önmagáról a figyelmet?
- Biztosak lehetünk abban, hogy nem szerénységből. Főleg nem álszerénységből.
- Biztosak lehetünk ugyanakkor, hogy nem is annak az eseménynek a jelentőségét, fontosságát szeretné csökkenteni.
- Biztosak lehetünk abban is, hogy komolyan gondolta amit mondott.
jönnek majd napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?
A Lk 19:41-44 és 21:20-24 segíthet megérteni e szavak üzenetét, értelmét:
Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét. [Lk 19:41-44]
Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet ellenséges seregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak pusztulása. Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda. Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva. Jaj azokban a napokban a terhes és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre és harag erre a népre. Kardélre hányják és fogságba viszik őket mindenféle nép közé, és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje. [Lk 21:20-24]
Jeruzsálem, a választott nép, nem ismerte fel, hogy mi (ki) hoz békét a számára. Nem ismerték fel ŐT, mint Messiást. A második idézet 22. verse egyértelműen fogalmaz:
Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva.
Hát Isten ilyen bosszúálló lenne?
Nincs mit szépíteni, a legtöbb fordítás bosszúállásként fordítja az itt szereplő görög kifejezést. Valóban bosszúállás vezérelte Istent i.sz. 70-ben, amikor e próféciát beteljesítette. Borzalmas dolgok történtek akkor.
Valóban jogosnak tűnik a kérdés: lehet-e ugyanaz az Isten „bosszúálló”, akiről János első levele 4. fejezetének 16. verse ezt írja:
Isten szeret minket [1Jn 4:16]
Onnan indultunk ki, hogy Jézus az Őt sirató asszonyokat figyelmezteti [Lk 23:28-29]. Tehát az, aki éppen iszonyatos kínokat készül kiállni értünk és helyettünk – a legfőképpen miattunk – önmagáról az őt siratók kínjaira tereli a szót. Ne feledjük: Jézus maga mondta:
Én és az Atya egy vagyunk [Jn 10:30]
Tehát az Atya is szól általa.
A Lk 21:20-21 részben leírtak szintén nagyon komolyan és konkrétan figyelmeztették az akkoriakat, és tanácsot is adott általa Jézus.
Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet ellenséges seregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak pusztulása. Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda. [Lk 21:20-21]
Aki komolyan vette, az megmenekülhetett attól a rettenettől, bosszúállástól. De ennek is meg kellett történnie.
Miért kellett megtörténnie?
Azért, hogy az emberiség egyszer és mindenkorra felfogja (saját bőrén tapasztalva), mit hoz magával az, ha a Krisztust nem fogadják el megváltónak.
Az i.sz. 70-ben valóban megtörtént borzalmak szintén „ízelítők” abból az örök ítéletből, amely azokra vár, akik nem ismerik fel a meglátogatás idejét. Akik nem akarják felismerni az igazi békességre vezető egyetlen utat – Jézus Krisztust.
Mintha Jézus ezt mondaná az asszonyoknak ez által, és cirénei Simonnak is minden bizonnyal:
Ne a szerencsétlenül járt jó embert lássátok meg bennem, hanem azt, aki megmenthet titeket attól az örök ítélettől, amelynek Jeruzsálem pusztulása csak halvány képe.
Íme, mégis egy és ugyanaz az, akiről Jézus ezt mondja: Az Isten szeretet, és az, aki engedi Jeruzsálem pusztulását (sőt, akarja!), és az, aki a kereszthalálra adta értünk Önmagát.
Vajon megértették-e Jézus figyelmeztetésének lényegét a főáramlatba látszólag csak véletlenül bekerülő cirénei Simon és az Őt sirató asszonyok?
És mi megértettük?