Alapige: Mk 3:22-30
Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket. Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk: „Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat meg az az ország; és ha egy háznép hasonlik meg önmagával, az a háznép sem maradhat meg. Ha tehát a Sátán önmaga ellen támadt, és meghasonlott, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége van. Viszont senki sincs, aki egy erős ember házába hatolva el tudná rabolni annak javait, hacsak előbb meg nem kötözi azt az erős embert; akkor kirabolhatja a házát.”
„Bizony, mondom néktek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak, de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.” Azt terjesztették ugyanis, hogy tisztátalan lélek van benne.
A természetfeletti megjelenése a világban mindig feszültséget teremt. Sokszor tölt el egyeseket lelkesedéssel, másokat gyanakvással, hiszen a természetfeletti mindig valami rendkívülit jelent, ami nem illeszkedik mindennapi tapasztalatainkba. Mind a kritikátlan lelkesedés, mind a mereven elutasító gyanakvás vezethet káros és rossz eredményre vezet.
Vajon a csoda, vagy csodának tűnő esemény:
- valami, ami mögött még nem értjük, nem látjuk a természetes okot, és azért tekintjük csodának?
- vagy egymástól függetlenül zajló folyamatok és események sorsszerű találkozása, ami azután valami rendkívüliben ölt testet?
- netalán a láthatón túli, természetfeletti erők avatkoznak be rendkívüli módon a rendes folyamatokba, kizökkentve azokat kerékvágásukból?
- esetleg Isten lép közbe választottai érdekében?
- vagy ellenkezőleg, az ördög a maga hamis és megtévesztő céljaival?
Saját világnézete szerint mindenki ad erre valamilyen feleletet, hogy magyarázza a váratlant, a rendkívülit vagy éppen az érthetetlent.
A Jeruzsálemből jövő írástudók hittek a természetfelettiben, sőt abban, hogy Isten beavatkozik és hat választottai érdekében a világban zajló eseményekre: hittek az isteni csodák lehetőségében. Ugyanakkor mégis mély gyanakvással viszonyultak Jézus jeleihez és csodáihoz.
Jézus jelei és csodái tagadhatatlanok voltak – béna talpraállt, a száradt kezű meggyógyult, és emberek szabadultak meg szörnyű, ördögi megkötözöttségekből. Ezért magát a tagadhatatlant nem lehetett megkérdőjelezni, viszont sustorgó aknamunkájukkal a csodák forrásával szemben igyekeztek gyanakvást támasztani: Jézus bizonyára az ördöggel cimborálva képes szembeszállni az ördögökkel.
Jézus kihívta őket a nyilvánosság elé és sustorgásukkal szemben nyíltan tette fel a kérdést: „Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt?” Elképzelhető, hogy a Sátán önmagára támadjon? Elengedi-e önszántából azokat, akiket megkötözve fogságban tart?
A válasz magától értetődő, éppen ezért a következtetés is: Minden szabadulás, minden gyógyulás, minden megújult élet Jézus nevében annak a bizonyítéka, hogy Isten országa szakadatlanul tör előre a világban az idők végezetéig. Vigyázzatok tehát hogyan ítéltek!
Imádkozzunk (az ének szavaival 826)
„Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj,
S majd a végső harcon át mennybe fölragadj!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke jöjj, győzedelmet adj!”