Lekció: Zsolt 126

Alapige: 1Móz 21:1-8

Énekek:
343 Ó, örök Isten! Ki Atyánk vagy nékünk
125 Akik bíznak az Úr Istenben
332 Mennybéli felséges Isten
757 Aki értem megnyíltál

Ismerek olyan embert, aki amikor egy jelentős sporteseményt, mint egy focidöntő, ha nem tud megnézni élőben, akkor felveszi, illetve manapság már utólag megnézi, de ha egy beszélgetésben szóba kerül az esemény, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy senki nem mondjon semmit, mert ő később tudja csak megnézni, és nem akarja tudni az eredményt előre. Szeretnék végig izgulni. Mások azt nem szeretik, hogy ha egy filmről vagy könyvről, amit még nem láttak illetve olvastak beszélnek a jelenlétükben, mert ha szeretnék megnézni illetve elolvasni, akkor nem akarják tudni hogyan zajlik a cselekmény és mi a film végkifejlete, teljesen végig tudják élni annak a filmnek a feszültségét.

Ehhez képest Ábrahám történetének a magyarázatát úgy hallgatjuk, hogy a legtöbben már ismerjük a történetet elejétől a végéig. Van közöttünk olyan, aki úgy követi az igéket, hogy nem ismeri a történetet? Van, aki eddig nem tudta, hogy a 100 éves Ábrahámnak és a 90 éves Sárának végül megszületik az a gyermeke, akit Isten megígért? Hol van akkor ebben az izgalom? Hol van a feszültség? A történet mégis az elejétől kezdve hatalmas izgalmakat hordoz. Mert ez nemcsak egy újraolvasott történet; még csak nem is pusztán Isten története Ábrahámmal, hanem ez Isten története velünk is.

Az utóbbi két alkalmon szólt hozzánk Isten azon a történeten keresztül, amikor megjelent Ábrahámnak Mamré tölgyesében és adott neki két kijelentést. Az egyik kijelentés az volt, hogy eljött az idő, hogy egy év múlva megszülessen az ígéret gyermeke. A másik a Sodomával kapcsolatos terve volt. Eljött az idő, hogy végre megszülessen az ígéret gyermeke. Mai alapigénk az 1Móz 21:1-8

¹Azután meglátogatta az Úr Sárát, ahogyan megmondta, és úgy cselekedett az Úr Sárával, ahogy megígérte. ²Sára teherbe esett, és fiút szült Ábrahámnak öregkorára, abban az időben, amelyet megígért neki Isten. ³Ábrahám Izsáknak nevezte el újszülött fiát, akit Sára szült neki. ⁴Azután körülmetélte Ábrahám a fiát, Izsákot nyolcnapos korában, ahogyan megparancsolta neki Isten. ⁵Ábrahám százesztendős volt, amikor fia, Izsák megszületett. ⁶Akkor ezt mondta Sára: Nevetségessé tett engem az Isten, kinevet mindenki, aki csak hallja. ⁷Ezt is mondta: Ki jósolta volna meg Ábrahámnak, hogy fog még Sára fiakat szoptatni? Mert fiút szültem öregkorára. ⁸Amikor a gyermek nagyobb lett, elválasztották. Ábrahám pedig nagy lakomát készített azon a napon, amelyen elválasztották Izsákot.

Nézzük akkor, hogy mit mond el nekünk Izsák születésének története.

Isten cselekedett

A szöveg egyértelműen hangsúlyozza, hogy Isten cselekedett.

úgy cselekedett az Úr Sárával, ahogy megígérte.

Miért olyan fontos, hogy Mózes ezt hangsúlyozza? Hát nem egyértelmű? Mindenki tudhatja, hogy nem történhetett mindez máshogy, mint úgy, hogy Isten természetfeletti erejével beavatkozott a természetes folyamatokba és lehetővé tette a lehetetlent. Sára is úgy fogalmaz: „Ki jósolta volna meg Ábrahámnak, hogy fog még Sára fiakat szoptatni?” Ki gondolta volna, hogy ez megvalósulhat? Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Ábrahám házanépe gondolta volna. Bizonyára úgy voltak az öreg Ábrahámmal és Sárával, hogy amúgy kedves öregek, jó a házuk népének lenni, csak van nekik ez a kis furcsaságuk, hogy még mindig gyereket várnak. Elnézzük nekik mert amúgy jó emberek. De úgy el tudom képzelni, hogy az emberek össze-összesúgtak a házuk mögött: „Ki hallott már olyat, hogy ilyen megtörténhet?”

Amikor pedig mégis megtörténik, akkor meg teljesen egyértelmű, hogy ez csak azért történhetett, mert Isten cselekedett.

Mégis, amikor ennyire egyértelmű, mint Ábrahám és Sára esetében, akkor nem vagyunk hajlamosak arra, hogy kétségbe vonjuk?

Gondoljuk végig csak a teremtett világot, amiben élünk. A szigorú rendje, a benne felépült folyamatok mind-mind arra utalnak, hogy ezt a világot egy teremtő intelligencia hozta létre. De a vita mégsem csak arról szól, hogy ezt hogyan tette, hanem arról is, hogy a világ tényleg teremtettség következménye e, és nemcsak a természet véletlenszerű önszerveződése – ami mellesleg ellentmond még a természettudományos alaptörvényeknek is.

Vagy amikor Jézus lecsendesíti a vihart a Genezáreti-tavon. A tanítványok csodálkozva kérdezgetik egymástól, hogy

„Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” [Mk 4:41]

Ha ismerik az Ószövetséget, amely azt mondja:

De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok. Örültek, amikor azok elsimultak, és a kívánt kikötőbe vezette őket. [Zsolt 107:30]

Akkor egyértelmű. Mégis kérdezgetik? Miért? Azért mint mindenki, aki még az egyértelműt is hajlamos kétségbe vonni. Isten egyértelműen cselekszik és mégis sokan inkább ilyen kifejezésekkel homályosítják el az igazságot:

„Szerencsés fordulat történt.”

„Spontán javulás következett be.”

„Megmagyarázhatatlan.”

„Ez csoda” – ami alatt csak azt értik, hogy nem az történt, amire számítani kellett volna, de nem tudjuk megmondani, hogy mi is történt valójában.

Ehelyett mondjuk ki az egyértelműt, ahogy a Szentírás is kimondja, nemcsak itt, hanem számtalan helyen: „Isten cselekedett!” Ez több mint az, hogy csoda történt.

Mennyire fontos, hogy így éljük az életünket! Mert, amikor a mi életünkben Isten cselekszik, akkor az emberek mit látnak? Látják azt, hogy spontán javulás következett be, vagy szerencsés fordulat történt, vagy valami megmagyarázhatatlan csoda esett. Csak mi tudjuk, hogy Isten cselekedett. Ahogyan történetünkben is csak Ábrahám és Sára tudhatták ezt, mert nekik volt hitben eleven kapcsolatuk az őket elhívó Istennel. Igen, nekik kellett kimondani az egyértelműt, amit meg is tesznek:

Ábrahám körülmetélte Izsákot nyolc napos korában, ahogyan megparancsolta neki Isten!

Sára pedig kimondja: „Örömöt szerzett nekem Isten.” (A szöveg jelentésére később még visszatérek!) Egyértelműen kinyilvánítják: nem azt, hogy szerencsés fordulat történt, vagy megmagyarázhatatlan csoda érte őket, hanem azt, hogy Isten cselekedett!

Amikor valaki életében felragyog a Krisztus, az tudja, hogy Ő szólította meg, Ő hívta el, Ő hozott szellemi szabadulást és Ő adott lelki vagy testi gyógyulást az életébe. Ezt mások is látják. De a lényeget tekintve nem tudják, hogy mi történt valójában: Isten cselekedett! Krisztus szabadított meg! Krisztus gyógyított meg, Krisztus állította lábadat az üdvösség útjára. Csak akkor fogják tudni, hogy mi történt, ha elmondod: Isten cselekedett. Az más kérdés, hogy elhiszik-e.

Amikor Jézus megszabadította Gadarában a megszállott embert, annyira hálás volt Jézusnak, hogy kérte, hogy maradhasson vele, Jézus azonban azt válaszolta neki:

Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled, és hogyan könyörült meg rajtad. [Mk 5:19]

Menj haza a tieidhez és mond el nekik mit tett veled Isten!

Isten az ígérete szerint cselekedett

Ezt is nagyon erőteljesen aláhúzza alapigénk:

Azután meglátogatta az Úr Sárát, ahogyan megmondta, és úgy cselekedett az Úr Sárával, ahogy megígérte.

„ahogyan megmondta”; „ahogyan megígérte”. Ezzel világossá teszi azt, hogy Isten nem véletlenszerűen, nem találomra vagy éppen hirtelen ötlettől vezérelve cselekedett. Tudatosan, terv szerint határozta meg az eseményeket és azok idejét. Egészen világos, hogy Isten tervei haladnak előre.

A Bibliánk nagyon világos vonalat húz a teremtéstől az új teremtésig, hogy mennyire Isten tervei szerint halad minden. Benne Ábrahám kiválasztása és a zsidó nép kiválasztása Krisztusig; Krisztus népének kiválasztása minden nép közül, mígnem Krisztus visszatér a mennyből, hogy felállítsa az új ég és új föld mennyei királyságát, benne azokkal, akik elnyerik az örökséget.

Ebben a tervben pedig benne volt a te kiválasztásod is. Milyen világosan írja Pál:

Őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által [Ef 1:4-5]

Vajon akkor mondhatjuk-e, hogy az életünk Isten véletlenszerű ötleteinek halmaza? Ha az egész világ Isten terveinek a mentén halad, nem gondolhatod azt, hogy az élete iránya viszont csak hánykolódik mint az árbócát vesztett hajó a viharos tengeren. Márpedig de sokan gondolják ezt az életükről.

Vannak nehezen érthető, a számodra váratlan fordulatok és események? Nyilván vannak. Ábrahámnak is voltak. Vannak hosszú várakozások Isten ígéreteire? Vannak. Ábrahámnak is voltak. De mindeközben mégis minden a kegyelmi kiválasztás vonalán Isten tervei szerint haladt. Ha a Szentlélek már beírta a szívedbe – és ezt ragadd meg hittel – hogy Isten kiválasztott magának már a világ teremtése előtt Krisztusban, akkor nézd Ábrahám és Sára bizonyságát:

Azután meglátogatta az Úr Sárát, ahogyan megmondta, és úgy cselekedett az Úr Sárával, ahogy megígérte.

Úgy cselekedett, ahogyan megmondta, ahogyan megígérte. Pontosan ezért bátorít bennünket az apostoli bizonyságtétel is:

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.[Rm 8:28]

Hitvallásunkban pedig arról vallunk Isten gondviselésével kapcsolatban:

„Isten … a mennyet és a földet minden teremtménnyel együtt szilárdan kézben tartja, és úgy igazgatja, hogy amit a föld terem, továbbá eső és aszály, termő és terméketlen idők, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység – szóval minden – nem véletlenségből, hanem az ő hűséges atyai kezéből származik.

Nem véletlenségből – de nem is szeszélyből – egyszerűen végigvezet terve szerint azon az úton, amelyre a lábadat állította Krisztusban.

Az ígéret beteljesedése örömre vezet

Itt térnék vissza Sára bizonyságára, amellyel kapcsolatban számomra rejtély, hogy a bibliafordító bizottság miért ragaszkodott a jelenleg használt változathoz. Így olvastuk:

Nevetségessé tett engem az Isten, kinevet mindenki, aki csak hallja.

Eleve már az események láncolatában is furcsa lenne, ha Sára így fogalmazna, hogy tulajdonképpen ez az egész történet a számára ciki és mások is kinevetik. De megnézve az eredeti szöveget, nagyon nyersen fordítva a következő eredmény jön ki:

„Nevetést szerzett nekem Isten, és mindenki, aki hallja nevet nekem”.

Ha ezt a mondatot ennek a nyers fordításnak a fényében fogalmazzuk meg, akkor Sára lényegében azt mondja: „Isten örömöt szerzett nekem, és aki ezt hallja rám nevet – velem örül.” Nemcsak a szöveget néztem meg, hanem ószövetséges szakembereknél is ellenőriztem, és ők is ezt erősítették meg. De hát pont ez is a dolog természete: Isten cselekedett az ő ígérete szerint és ez az örömöm forrása.

Ahol Isten cselekedeteit látják hitben, ott az örömforrás. Ilyen örömének volt a 126. zsoltár is:

Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók. ²Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR! ³ Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk. [Zsolt 126:1-3]

Vagy amikor az etióp főembernek Fülöp evangélista Ézsaiás prófétán keresztül hirdeti a Krisztust, ő pedig befogadja a szívébe és megkeresztelkedik – mi történik?

örvendezve haladt tovább az útján [ApCsel 8:39]

Mert nagy dolgot tett vele az Úr, amikor kijelentette a szívébe Krisztus kegyelmét.

Nézzük meg azt is, hogy mennyire fontos, hogy a hívő ember örömének az legyen a forrása. Mert amikor a magunk kezébe akarjuk venni akár még Isten ígéreteinek a „megvalósítását” abból több fájdalom származik, mint öröm. Származott-e öröm abból, hogy lementek Egyiptomba, holott Isten nem mondta? Nem. Származott-e öröm abból, hogy Ábrahámnak fia született Hágártól? Nem, pedig jó ötletnek tűnt.

Ha siettetjük Istent, mert úgy érezzük nekünk nincs elég időnk várni, akkor bizony jöhetnek a pofonok, az engedetlenségek és a csalódások – amiért azután nem okolhatod Istent.

Többet látunk, mint Ábrahám

Végül csak röviden a történetnek egy olyan tanulságát szeretném megosztani veletek, amiben mi már többet láthatunk, mint Ábrahám. Nem azért, mert hívőbbek lennénk, vagy bölcsebbek, mint az ősatya, hanem azért, mert mi már hitben Ábrahám vállán állunk és messzebbre látunk mint ő. Ő a történetét végigélte – mi is a saját történetünket éljük. És itt válik izgalmassá ez a sokaknak jól ismert történet. Ha a mi történetünkké is válik, aminek viszont mi még nem értünk a végére.

Mi az, amiben Ábrahám hitt? Ábrahám hitte azt, hogy Isten ígérete meg fog valósulni a jövőben. Ő huszonöt év után látta az ígéret fiának megvalósulását. Mi már visszafelé látjuk a történetet. De mi is benne vagyunk a saját történetünkben, keresztyénként drága ígéretekkel felszerelve Istentől. Néha várakozva, néha csalódva kérdezve – de mégis valami mást érthetünk meg, többet mint Ábrahám.

Ő hitte, hogy Isten ígérete meg fog valósulni a jövőben. Mi Isten megvalósult ígéreteit látva már szilárdabb talajon állunk, mint az ősatya. Mi tudjuk, hogy Isten ígérete már megvalósult a jövőben. Lehet, hogy valaki most azt hiszi, hogy ez szómágia – pedig többről van szól. Erről több formában is megerősít bennünket az Újszövetség, de most egyetlen szakaszt szeretnék kiemelni a számotokra, az efezusi levélből.

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, ⁵minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – ⁶és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, ⁷hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. [Ef 2:4-7]

Itt Pál érdekes módon beszél a jövőről. Miközben a jövőről beszél, mégis befejezett múlt idejű igéket használ: „feltámasztott”; „mennyeiek világába ültetett”. Miért beszél Pál ilyen furán? Miért nem jobb, ha azt mondja, hogy fel fog támasztani, a mennyeiek világába fog ültetni? Azért, hogy érzékeltesse a különbséget: amikor a jövő időről jövő időben beszélünk, abban van egy olyan érzés: az még változhat. De amikor a jövőről múlt; ráadásul befejezett múlt időben beszélünk azzal éppen azt fejezi ki: bár a jövőben még homály fedi, de az már megvalósult. Az már nem változhat. Ezt a múltat már nem fogják átírni, sem meghamisítani.

Ennyiben többet látunk mint Ábrahám – ő még abban az ígéretben hitt, ami a jövőben fog megvalósulni. Mi abban az ígéretben, ami már megvalósult.

Ámen.