Lekció: Jak 4:1-10

Alapige: 1Móz 21:22-34

Énekek:
24 – Az Úr bír ez egész földdel
825 – Hinni taníts, Uram, kérni taníts
202 – Kegyes Jézus, itt vagyunk
756 – Áll a Krisztus szent keresztje

Barátkozás a világgal?

A múlt héten annak az igének a kapcsán, amikor Ábrahám elküldte Hágárt és Izmáelt annak az üzenetét is megértettük, hogy a test és a Lélek kibékíthetetlen ellentétben vannak egymással; és a test szerinti üldözi a Lélek szerintit; a testtől született ellenségeskedik az ígéret által születettel. Ábrahám története ezután egy nagyon érdekes esetet emel ki az ősatya életéből. Ugyanis szövetséget köt pogány környezetének egyik uralkodójával. Vajon hogyan értékeljük ezt a szövetséget? Ábrahám vajon megint valami olyat tett, ami Isten nemtetszését váltja ki? Ma ezen a történeten keresztül a világhoz való viszonyunkat fogjuk megvizsgálni. Alapigénk az 1Móz 21:22-34.

²²Történt abban az időben, hogy Abímelek és hadseregparancsnoka, Píkól azt mondta Ábrahámnak: Isten van veled mindenben, amit cselekszel. ²³Esküdj meg nekem most Istenre, hogy nem csalsz meg sem engem, sem a fiamat, sem az unokámat, hanem olyan hűségesen bánsz velem és azzal a földdel, ahol jövevény vagy, ahogyan én bántam veled! ²⁴ Ábrahám így felelt: Megesküszöm.

²⁵De Ábrahám szemrehányást tett Abímeleknek amiatt, hogy Abímelek szolgái erőszakkal elfoglaltak tőle egy kutat. ²⁶Abímelek ezt mondta: Nem tudom, ki tette ezt. Te sem szóltál nekem, én sem hallottam róla, csak ma. ²⁷Akkor Ábrahám juhokat meg marhákat hozatott, és Abímeleknek adta. Majd szövetséget kötöttek egymással. ²⁸De Ábrahám különállított a nyájból hét bárányt. ²⁹Abímelek megkérdezte Ábrahámtól: Mire való ez a hét bárány, amelyeket különállítottál? ³⁰Ő azt felelte: Fogadd el tőlem ezt a hét bárányt, annak bizonyságául, hogy én ástam ezt a kutat. ³¹Azért nevezték el azt a helyet Beérsebának, mert ott tettek esküt ők ketten. ³²Miután megkötötték a szövetséget Beérsebában, fölkelt Abímelek és hadseregparancsnoka, Píkól, és visszatértek a filiszteusok földjére. ³³Ábrahám pedig tamariszkuszfákat ültetett Beérsebában, és segítségül hívta ott az Úrnak, az Örökkévaló Istennek a nevét. ³⁴Azután még hosszú ideig élt jövevényként Ábrahám a filiszteusok földjén.

A következőt látjuk.

Abímelek felkeresi Ábrahámot a hadseregparancsnokával együtt azzal a szándékkal, hogy kössenek szövetséget Ábrahámmal. Azt látjuk, hogy egy nagyon fontos elismeréssel kezdi a szövetség felajánlását:

Isten van veled mindenben, amit cselekszel.

Ezután ajánlják fel lényegében a szövetségkötést Ábrahámnak, amit az elfogad és esküt tesz Abímeleknek és Píkólnak arra, hogy nem fogja becsapni sem őt, sem utódait. Ezután Ábrahám felvetett egy vitás kérdést, amit sikerült megnyugatóan rendezniük. Ábrahám ajándékot adott Abímeleknek, amelyben elismerte az ország feletti fennhatóságát, majd annak a bizonyos vitás kútnak az emlékére Beérsebának nevezték el a helyet, ami azt jelenti az eskütétel kútja. Végül Ábrahám tamariszkuszfákat ültetett Beérsebában, ahol ismételten segítségül hívta az Úrnak, az egyetlen Örökkévaló Istennek a nevét.

Vajon jól teszi-e Ábrahám, hogy elfogadja ezt a szövetséget? Neki nem csak Istennel van szövetsége? Vajon Isten gyermeke köthet-e bármilyen szövetséget a világ fiaival anélkül, hogy az sértené elhívásának és küldetésének szentségét? Ahhoz, hogy ezeket a titkokat megértsük le kell szögeznünk néhány olyan világos alapelvet, amit az evangéliumban fektetetett le számunkra Isten.

Isten gyermeke és a világ

E világ természete ellentétes Isten országának természetével

A Szentírás világossá teszi a számunkra, hogy e világ természete ellentétes Isten országának természetével.

A Római levél rövid megfogalmazása szerint:

Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm; [Rm 14:17]

A világ természete szerint, ha megvan az evés és az ivás, akkor minden rendben van. Az Isten országában azonban az igazság, a békesség és a Szentlélek által inspirált öröm szerint van rendben minden.

Nagyon egyszerű és gyarló, de szerintem érthető a párhuzam. Valakinek egy ünnep evésből és ivásból áll – valakinek pedig az Isten ünnepléséből, a vele való örömteli találkozásból, Igéjében való örvendezésből. Ez utóbbi nem zárja ki feltétlenül a terített ünnepi asztalt, de nem is veszíti el az ünnepet, ha nélkülöznie kell azt.

Minden ember a világ által uralt természettel születik

Ez a bibliai hit alapvető tanításai közé tartozik. Ádámban mindannyian elszakadtuk Istentől, a természetünk megromlott és emiatt bűnös. Nem értjük, de nem is érthetjük a lelki dolgok természetét, mert nem ismerjük Istent. Ő idegen a számunkra, és emiatt ellenségünknek tekintjük őt, vagy mindenképpen valaki olyannak, akitől félni és rettegni kell. Ráadásul idegenségünk és lázadásunk miatt még így is van, hiszen Isten világosan megmondta, hogy haragjával sújtja az ellenszegülőket. Emberi természetünk tehát ellentétes és ellenséges Isten országának a természetével – így senki sem juthat Isten mennyei örömébe.

Isten Krisztusban szabadít meg a gonosz világ uralma alól

Isten azt is világosan megmondta, hogy úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta. Ez úgy valósult meg, hogy Jézus önmagát adta a bűneinkért engesztelő áldozatul, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból. Jézus golgotai engesztelő áldozata tehát a következőt végzi el a számunkra:

• megszabadít a bűneink terhétől – azáltal, hogy bocsánatot ad minden elkövetett vétekre, minden gonoszul kimondott szóra, minden álnok gondolatra, és minden mulasztásunkra, amikor nem tettük a jót és a helyeset.
• megszabadít a bűnös természettől, ami újratermeli minden emberben a bűnöket.
• megszabadít a világ uralma alól, a bűnnek a kényszerétől.

Krisztus gyermekének a világ ellenséges közeggé válik

Ezáltal az Istennel ellenséges világ oldaláról a Krisztus váltságát elfogadó és megtérő és újjászülető ember átkerül az Isten országának tagjai, sőt állampolgárai közé. Ennek természetes velejárója, hogy észreveszi, hogy ellenséges közeg veszi körül, leszámítva azoknak a közösségét, akik szintén ismerik Krisztust. Az ördög ezeket a közösségeket is igyekszik bomlasztani, néha egészen meg is tudja rontani, de alapvetően az jellemzi, hogy a Szentlélek által Krisztus szeretete és az Isten országának lelkülete munkál a keresztyén közösségen belül.

És ezzel kapcsolatban Jakab apostolnak van egy nagyon fontos intése, amikor azt mondja a bizonytalan, vagy állhatatlan keresztyéneknek:

… nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek. [Jak 4:4]

Tehát egyértelműen ellenséges Isten gyermeke számára a világ közege és ezt sokszor meg is tapasztaljuk.

Ezek világos tanítások és alapelvek, amelyek az evangéliumból fakadnak.

És itt látjuk Ábrahám ősatyát, amint egy pogány uralkodóval szövetséget köt. Vajon nem a világgal való barátkozás szelleme hatja-e át? Nem köt-e elvtelen kompromisszumot. Nem kellett volna-e visszautasítania ezt a szövetséget, mondván, hogy semmi közöm hozzád Abímelek, mi nem fogunk egy gyékényen árulni, egy tálból cseresznyézni.

Mindenképpen fontos – ezt a történetet Ábrahám és Abímelek között csak az evangéliumi alapelvek segítségével tudjuk helyesen értelmezni. Tehát amikor Ábrahám szövetséget köt Abímelekkel, az a világgal való barátkozás-e?

Több minden igazolja, hogy ez a szövetségkötés nem a világgal való barátság, és ezért komoly tanulságokat hordoz Isten gyermekének a világgal való kapcsolatával.

A szövetség tanulságai

Abímelek elismerő kezdeményezése

Az első, amit nagyon fontos látnunk, hogy Abímelek békés szándékkal közeledik Ábrahámhoz. Nyilván lehetett ebben egy kis félelem vagy számítás is, de nem ezt domborítanám ki, hanem azt a nagyon fontos felismerést:

Isten van veled mindenben, amit cselekszel.

Abímeleknek ez a mondata rávilágít arra, hogy az elmúlt 25 év, amelyben Ábrahám Istennel járt, milyen mély és alapvető változást munkált ki Ábrahám életében. Voltak bukdácsolások, voltak önfejű döntések és kudarcok is. Abímelek is látott ilyet Ábrahám életében – mégis azt mondja ez a pogány uralkodó, akinek a területén Ábrahám sátorozik, hogy Isten veled van mindenben, amit teszel. Látszik rajtad, hogy Isten áldásával jársz a világban.

Ennél nagyobb elismerést nem lehet mondani egy hívő emberről. Hogy Abímelek miből vonta le ezt a következtetést, nem tudom. Ha megfigyelte Ábrahám életét, akkor azt láthatta, hogy Ábrahám gazdasága tisztes úton gyarapszik.

Egy olyan világban, ahol a világ fiai úgy gondolják, hogy becsületes úton nem lehet gyarapodni, anyagilag előbbre jutni, csak a másik átverésével, csak a szabályok kijátszásával, aljassággal és hazudozással azt látni, hogy valaki tisztességesen és becsületesen játszik, mégis gyarapszik, abban benne kell, hogy legyen Isten keze. Ezt egyre inkább így gondolom, azzal együtt, hogy Isten gyermeke egyébként is mentes attól, hogy önnön kapzsiságának kielégítését Istentől várja; tud a harácsolás világában megelégedetten élni. Azt kell mondanom, hogy ez egy természetfeletti jel az életünkön. Mutatja, hogy Istennel járunk, amivel kapcsolatban Mózes fogalmazta meg az Úrnak: Az különböztet meg minket minden más néptől, hogy te velünk jössz.

Vagy láthatta azt, hogy Ábrahámot milyen tisztelet övezi háza népe felől. Ez sem természetes egy olyan világban, amelyben azt gondolják, hogy nem tisztelettel, hanem megfélemlítéssel, elnyomással, a másik méltóságának a megtiprásával és hazugságok folyamatos sulykolásával kell uralkodni. És Ábrahám egy egészen más vezetési stílust mutat be, amelynek alapeleme a szeretet ereje által megteremtett tisztelet.

Harmadszor pedig Isten álomban is figyelmeztette Abímeleket arra, hogy Isten védelme alatt áll, ami Abímeleket megijesztette. Erről a 20. fejezetben olvastunk, de azt a történetet átugrottuk.

Szóval annál nagyobb elismerést egy hívő ember nem kaphat, mint ha valaki látja az Istennel való őszinte kapcsolatát és azt elismeri. Ez azért is nagy dolog, mert a világ fiai alapvetően nem azt keresik rajtunk, hogy mennyire látszik meg rajtunk a kapcsolatunk Krisztussal, hanem éppen ellenkezőeg: árgus szemmel figyelik mire lehet azt mondani: „Na, szép kis keresztyén vagy. Egy keresztyén ilyet nem csinál. Ha egy keresztyén ilyen, akkor én nem szeretnék keresztyén lenni.” És a legszomorúbb az, ha ennek van alapja.

Isten arra hívott el, hogy a hívő ember úgy tisztelje az Urát, úgy élje meg mennyei Atyjával a közösséget, úgy kövesse Krisztust, hogy az ne gyalázatára legyen Istennek, hanem dicsőségére. A Római levélnek van egy komoly figyelmeztetése felénk, akik Krisztus nevét valljuk:

Bizony „miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között”, úgy amint meg van írva. [Rm 2:24]

Ez arra az esetre vonatkozik, amikor a beszédünk mást mond, mint a cselekedetünk. Amikor, ha valaki figyeli a beszédünket és azzal párhuzamosan a tetteinket és a kettő nincs összhangban. Mert úgy van az, hogy Krisztus nevére csak azok tudnak gyalázatot hozni, akik ezt a nevet viselik, vagy azzal dicsekednek.

Ábrahám életén – bár ő sem volt bűntelen és hibátlan ember – mégis kiformálódott ez az összhang, amit Abímelek így értékel:

Isten van veled mindenben, amit cselekszel.

Abímelek becsületességet, Ábrahám szabadságot kér

Abímelek a következőt kéri Ábrahámtól:

Esküdj meg nekem most Istenre, hogy nem csalsz meg sem engem, sem a fiamat, sem az unokámat, hanem olyan hűségesen bánsz velem és azzal a földdel, ahol jövevény vagy, ahogyan én bántam veled!

Érdekes ez a kérés, hiszen Abímelek semmi olyat nem kér, amit Ábrahám ne tehetne meg, vagy ami Isten – az igaz és szent Isten – szentségével összeütközne. De miért kéri ezt Abímelek? Nyilván azért, mert neki még nincs helyes és tiszta istenképe, és azt gondolja, hogy Ábrahám Isten hatalmát felhasználva akarja majd őt kiforgatni az országából. De ahogy láttuk Ábrahám életét, számára az istenkapcsolat nem ürügy önnön pénzéhségének és kapzsiságának elfedezésére.

Ábrahám azt, hogy nem fogja becsapni Abímeleket, nem fog neki hazudni a legtermészetesebb módon megígérheti, hiszen ez Isten igazságosságából fakadóan neki természetes.

Isten gyermekeinek megmutatja ez a viszonyát a világhoz, sőt magához a világi hatalomhoz, hiszen itt Abímelek az uralkodó, Ábrahám pedig az ő földjén telepedett le. Ábrahám látta, hogy Abímelek kérésében egy jó ügyről van szó, neki pedig nem az volt az elsőrendű hivatása, hogy harcban álljon a körülötte élő népekkel, hanem az hogy áldás legyen a számukra. Ő a békesség embere kell, hogy legyen, amely becsületeséggel és igazságossággal békességet hoz és békességet teremt.

Cserébe szabadságot kér:

De Ábrahám szemrehányást tett Abímeleknek amiatt, hogy Abímelek szolgái erőszakkal elfoglaltak tőle egy kutat. … Fogadd el tőlem ezt a hét bárányt, annak bizonyságául, hogy én ástam ezt a kutat.

Ezt a szabadságot pedig Abímelek biztosítja Ábrahám számára ebben a szövetségben. Becsületességért cserébe szabadság – ez egy korrekt szövetség.

Az Újszövetség egy nagyon egyszerű útmutatással igazít el bennünket ebben a kérdésben:

Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. [Rm 12:18]

Mindezt pedig azzal az indulattal, hogy

Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. [Rm 12:17]

De Péter is tanítja a gyülekezetet erre első levelében:

Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. [1Pt 2:12]

Van amikor a világ valóban csak azt kéri tőlünk, hogy éljük meg a hitünkből fakadó egyenességet, jóságot és becsületességet. Ez pedig egy olyan út, amire nem kell nemet mondanunk, hiszen Ábrahámhoz hasonlóan nekünk is az az elhívásunk, hogy áldás hordozói legyünk a világ számra.

Abímelek tehát csak annyit kér Ábrahámtól, hogy a vele való kapcsolatában legyen egyenes és becsületes, amit Ábrahám minden további nélkül elfogadhat.

Ábrahám továbbra is Istennel azonosul

Látjuk tehát, hogy ebben a szövetségben Abímelek és Ábrahám között világos határ húzódik – abban mindenképpen elfogadható ez a szövetségkötés, hogy Ábrahámnak nem kell kilépnie hitének keretei közül.

Amikor Jakab a világgal való barátkozástól óva int, pontosan arra figyelmeztet, hogy a világ arra csábít, hogy hagyjuk ott Isten országának „igazságban, békességben és Szentlélekben való örömben” való útját, és azonosuljunk az ő útjával.

Sokkal többször kísértetünk meg Jézushoz hasonlóan úgy, ahogy az ördög kísérti meg Jézust, mint gondolnánk. Amikor megmutatja a világ minden országát és azok dicsőségét.

„Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.”

Hagyd el Isten útját, azonosulj velem, és mindent megkapsz, amire csak vágysz. Ez a világgal való barátság – egyébként hazug – kínálata. Mégis olyan sokan elhiszik.

Ábrahám azonban miután Abímelekkel megkötötte ezt a szövetséget – kinyilvánítja, hogy addig él ez a szövetség, amíg neki nem kell letérnie az igazságosság, becsületesség és az Istennel való azonosulás útjáról. Ez pedig világosan kifejezi azzal, hogy

Ábrahám pedig tamariszkuszfákat ültetett Beérsebában, és segítségül hívta ott az Úrnak, az örökkévaló Istennek a nevét.

Ábrahám továbbra is Istennel azonosul. Számunkra ez azt jelenti, hogy az evangélium igazságára építve az életünket kinyilváníthatjuk a világ felé: velük ugyan nem azonosulhatunk, mert a világ a bűn és a harag alatt van, de békességre és tisztességre hitünkből fakadóan szövetkezhetünk. Cserébe csak szabadságot várunk, semmi mást.

Ámen.