Lekció: Jn 1:1-5.9-13
Alapige: Jel 3:20
Énekek:
96 – Énekeljetek, minden népek
379 – Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő!
390 – Várj, ember szíve, készen, mert jő a Hős, az Úr
Szeretnélek most meghívni benneteket egy egyszerű játékra, vagy gyakorlatra, kinek hogy tetszik. Biztos sokan ismerik ezt a fajta játékot. Mondok egyetlen szót, mi az első szó, ami arról eszedbe jut? Tehát egy szót hallva mi az az első szó, ami arról eszedbe jut? Mondom a szót, várok pár másodpercet.
A szavunk – karácsony. Az első szó a karácsonyra mi volt? Most ha mindenkinek megvan a maga szava, akkor kérdezek. Ne felejtsd el!
Kinek jutott az a szó az eszébe, hogy (most elég sokat fogok mondani, akinek az jutott az eszébe bátran tegye fel a kezét).
- ajándék?
- fenyőfa?
- fahéjillat/narancsillat?
- gyertyafény?
- szaloncukor?
- hóesés?
- beigli?
- szeretet?
- család?
- ünnep?
- békesség?
- templom?
- befogadás?
(Arra számítok, hogy senki, de ha valaki mégis …). Bevallom nekem sem ez jutna az eszembe elsőnek, de az evangélium üzenetében ez mégis a karácsony üzenetében hangsúlyos helyet foglal el. A színdarab is ezt dolgozza fel a karácsonyi evangélium fényében.
Az evangélium, amit felolvastam arról is szólt, hogy miközben Isten, az élő Ige eljött a világba, nem talált befogadásra. De az üzenetünk arról is szólt, hogy az élő Ige ma is helyet keres magának ott, ahol befogadják Őt. Alapigénk a Jel 3:20.
Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
Az evangéliumok karácsonyról szóló beszámolói elég érzékletesen mutatják be azt, hogy amikor Isten Fia a világba megérkezett, akkor az emberek világa nem fogadta be őt. Ezt mind a három evangélium, amelyik beszámol Jézusnak a világba való érkezéséről megosztja velünk, különböző módon.
- Máté arról ír, hogy Heródes ahelyett, hogy imádná az újszülött Királyt, el akarja tetetni láb alól.
- Lukács megjegyzi, hogy egyetlen normális szálláson nem volt hely, ahol Mária megszülhette volna a gyermekét, így kénytelen volt ezt egy istállóban megtenni.
- János pedig úgy osztotta meg ezt velünk, hogy az isteni világosság eljött világítani a sötétségbe, de a sötétség kitaszította.
Ugyanakkor ezek az evangéliumok arra is tesznek utalást, hogy ha az emberek világa nem is fogadta be Megváltóját, mégis voltak olyan emberek, akik ezt megtették.
- János úgy utal rájuk, hogy akik ezt megették, azaz befogadták a testté lett Igét, az Isten Fiát, Jézus Krisztust, azok jogot – felhatalmazást – nyertek arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Később a levelében a gyülekezetnek ezt megerősíti:
Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. [1Jn 3:1]
- Lukács beszél a pásztorokról, valamint két idős emberről, Simeonról és Annáról, akik a jeruzsálemi templomban várták a Messiás érkezését és ők örömmel ismerték fel Mária és József kisfiában az Isten Fiát, a Megváltót, akit Isten világosságul küldött. Magasztalták érte Istent és bizonyságot tettek róla, mindazoknak, akik várták a megváltást. [vö. Lk 2:25-38]
- Máté pedig azokról a messzi keletről érkezett bölcsekről tanúskodik, akik a csillag útmutatását követve, időt és fáradságot nem kímélve jutottak el Betlehembe, hogy ott megtalálva a Királyt, hódoljanak előtte térdre borulva és a vagyonukkal szolgáljanak neki.
Az evangéliumok szerzői világosan érzékeltetik, hogy míg az emberek világa úgy általában elutasította az Isten Fiát, voltak – nagyon különböző emberek – akik felismerték és befogadták őt, amihez semmi más nem állt a rendelkezésükre, mint a hitük.
Jézus életét végigkísérte ez a kettősség. Bár sokak figyelmét felkeltette, és volt időszak, amikor ezrek keresték fel, hogy hallgassák őt, de valójában csak nagyon kevesen fogadták be – és tudjuk, hogy bár ez Isten megváltó tervének megfelelt, hiszen Jézusnak helyettes áldozatnak kellett lennie a bűneinkért – végül az emberek világa teljesen megvetve és kitaszítva keresztre feszítette az Isten Fiát. A kevesek azonban, akik befogadták őt tanúi lettek feltámadásának és bizonyságot tettek arról, hogy a Megváltó legyőzte a bűnt és a halált – és mindenki életében győzedelmeskedik a Megváltó, aki befogadja őt.
A Jelenések könyvéből felolvasott alapigénkben Jézus pontosan ezt érzékelteti velünk. Hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia, a világ Királya most is befogadásra vár az emberek világában, az emberek életében.
Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
Jézusnak ez az ajánlata nyilván nem köthető a karácsonyhoz – ez bármikor bekövetkezhet egy ember életében. De karácsonykor mégis különös hangsúlyt kap, hiszen a karácsony ünneplésében Jézus megkerülhetetlen. Ott lebeg mindig a kérdés: van-e helye annak az ünnepünkben, akire valójában épül az ünnep? Az ő neve magasztaltatik-e az otthonainkban, hozzá szálnak e a dicséretek és a hálaadások vagy visszatértünk-e a saturnália ünnepekhez?
A legtöbb ember már tudja, hogy Jézus születésének az időpontjáról nem beszélnek az evangéliumok, és eléggé bizonyosnak tekinthető, hogy nem december 25.-n született. A dátum egy egyház által konstruált időpont – a régi, pogány római birodalom egy pogány ünnepének, a „Győztes Nap” ünnepének az ellensúlyozására kezdték el ünnepelni Jézus születésének az ünnepét. Ennek a saturnália ünnepnek volt három nagyon fontos külsősége: a házak örökzöldekkel díszítése, a díszkivilágítás és egymás megajándékozása; és természetesen az eszem-iszom, dínom-dánom is része volt.
Leegyszerűsítve, az egyház azt mondta: ok, töltsük meg ezt krisztusi tartalommal. A díszkivilágítás hirdesse, hogy Jézus Krisztus a világ világossága, az örökzöld hirdesse, hogy annak van örök élete, aki hisz Jézus Krisztusban, az ajándékok pedig arra mutassanak, hogy Jézus Krisztus a legnagyobb ajándék Istentől a világ számára.
De mi van, ha Jézust ebből kizárjuk? Ha túl sok a „jézuskázás”, ahogy ezt egyszer egy iskolai karácsonyi műsorról mondta egy iskola igazgatója. Ha van örökzöld Jézus nélkül, díszkivilágítás Jézus nélkül, és ajándékozás Jézus nélkül. A színtiszta újpogányság ünnepe lesz ez így.
Jézus ezért áll oda most is az „ajtónk elé”, bekopogtat és azt mondja:
Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
De miért jó ez? Hogy ezt megértsük szeretnék beszélni még két dologról. Először arról a gyülekezetről, amelyiknek ezt Jézus mondta – mert eredetileg Jézus ezt egy gyülekezetnek üzente meg. Másodszor pedig arról az ígéretről, amit Jézus ehhez hozzáfűz.
A laodíceai keresztyén gyülekezet egy hitében langyos gyülekezet volt, amit közben nagyfokú felfuvalkodottság jellemzett. Azt mondják magukról:
Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire;
Megállok a saját lábamon, erős vagyok, senkire és semmire nem vagyok rászorulva. Jól mennek a dolgaim. Keresztyén gyülekezet, amelyben már Jézusnak sem jut hely. Nem azt jelenti, hogy nem emlegetik az ő nevét, de azt igen, hogy annyira meg vannak elégedve önmaguk kiválóságával, gazdagságukkal, erejükkel, hogy egész egyszerűen ebbe maga a Megváltó Krisztus nem fér bele. Csak összezavarna mindent.
Vajon nem vagyunk-e egy kicsit így az életünkkel és a karácsonyainkkal? Nyilván nem mindenkinek, de azért még mindig olyan gazdagok a karácsonyaink; vajon Jézus nem zavarna ebben?
Jézus most is azt mondja
Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
Vajon okafogyottan mondja, mert már mindenki befogadta őt? Vagy hiába mondja most is, mert igazából csak megzavarna minket a jelenléte a jól megszokott életünkben – hasonlóan a laodiceaiakhoz?
Vagy ma tényleg meghallod a szavát és kinyitod az ajtót és Jézus bemehet, hogy együtt vacsoráljon veled? Valószínűleg ugyanaz történik most is, ami történt Jézus születésekor, életében és a keresztyénség történelmének évezredein át. Az emberek világa végeredményben elutasítja és a karácsonyból marad a saturnália, de lesznek, akik befogadják őt és
- megkapják a felhatalmazást arra, hogy Isten gyermekévé legyenek
- és Jézus ígéretét, amit az ő befogadásához fűz hozzá:
Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! [Jel 3:21-22]