Lekció: Jn 6:35-55
Alapige: ApCsel 24:25-32
Énekek:
342 – Úr Isten, kérünk tégedet: Keresztelj és moss meg minket
66 – Örvendj, egész föld, az Istennek
202 – Kegyes Jézus, itt vagyunk
585 – Úr Isten, te tarts meg minket
289 – Ó, maradj kegyelmeddel mivelünk, Jézusunk
Ravasz László püspök fiatalkori igehirdetői élményeiből megemlékezik Tárkányi uramról, a Kolozsvár-Magyar utcai gyülekezet egyik presbiteréről, aki amikor a lelkész egy kis csoportban beszélgetett a gyülekezet elöljáróival a templomkertben, haragos arccal és köszönés nélkül elcsörtetett mellettük. Ez a Tárkányi uram a gyülekezet egyik kimagasló gazdája és presbitere volt. A fiatal lelkész sejtette, hogy rá haragudott meg valamiért, ezért megkérte a gondnokot, hogy kérdezze már meg, hogy miért haragszik. A gondnok el is ment, majd kisvártatva csendes mosollyal jön vissza és közli:
– Tárkányi uram azt mondta, nem jő többet templomba.
– Miért?
– Az Isten se látott olyan papot – dohogta –, már aludni sem lehet tőle a templomban. Muszáj figyelni. [Ravasz László: Emlékezésem, Református Sajtóosztály, Budapest, 1992. 118. o.]
Hát, ha valaki ezért haragudna meg rám, azt nem bánnám – de jöjjön csak templomba, mert ha nem alszik el annak nem én vagyok az oka, hanem a Szentlélek. Ha elalszik, annak lehetek oka, de azért meg ne haragudjon senki, hanem igyekezzen megbocsátani, és kérni az Urat, hogy ne andalító és altató módon prédikáljak – mert az igehirdetésnek biztosan nem célja, hogy aludjunk.
A múlt héten az emmausi tanítványok történetéből arra figyeltünk a leginkább, ahogy Jézus megfeddte – vagy hogy jobban értsük –, megszidta a tanítványokat a rest szívük miatt. azért volt baj, hogy rest volt a szívük, mert a nagypéntek tragédiája után, nem voltak hajlandóak hinni a prófétáknak és a Jézus feltámadásáról szóló bizonyságtételeknek – ezért elkezdtek távolodni Jeruzsálemtől, a jézusi közösségtől és hittől; elkezdték a visszautat a régi, Jézus nélküli életükbe. Márpedig ez az élet nem vezet a Krisztus által elkészített üdvösségbe.
Hogyan nem marad rest a szív? Mert ezeknek a tanítványoknak nem marad rest a szívük – de nézzük is meg a történet folytatását és üzenetét. Alapigénk a Lk 24:25-32
25Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! 26Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? 27És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.
28Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. 30És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. 31Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 32Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?
Hatalmas az a változás, ami ezekben a tanítványokban történik. Amikor Jézus megszidja őket, még „rest szívűeknek nevezi”, akik nem hisznek a prófétáknak a Krisztust illetően. Felolvasott szakaszunk végén pedig ők mondják egymásnak, hogy mennyire felhevült, áttüzesedett a szívük.
Mi történt? Azért jó és fontos ezt megértenünk, mert ennek velünk is meg kell történnie és nem is csak egyszer – hanem akkor jó, ha azt tudjuk rendszeresen átélni az Igével való találkozásunkban, hogy nem alszunk el, hanem felhevül a szívünk. Ezt merem még úgy is mondani, hogy sok-sok év Krisztussal járás után nemegyszer kaphatjuk magunkat azon: ezt már hallottam, ezt már ismerem, ezt már tudom és lekapcsol az agyunk és a szívünk. Ezért is lett ez a mai igehirdetés címe: Hogyan hallgatod a prédikációt? Vajon úgy-e, mint Tárkányi uram, hogy lehet egy jót aludni, a jövő hetet eltervezni, a tegnap nézett filmet egy kicsit magadban feldolgozni; vagy úgy, hogy Krisztus szava elérje a szívedet, hogy ami rest volt addig, újra áttüzesedjen.
Három fő mozzanatot figyelhetünk meg ebben a történetben.
- Jézus igehirdetése, ami előkészíti az úrvacsorát.
- Az úrvacsora, ami előkészíti az utat Jézus felismeréséhez.
- Jézusnak a felismerése.
Ez a három mozzanat egymásból következik és egymást feltételezik.
1. Jézus igehirdetése
Nézzük meg először Jézusnak az igehirdetését.
És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.
Jézusnak elég sok igehirdetését ismerjük. Ezek nem összefüggő prédikációk, inkább tanításai velejének az összefoglalói. Ilyen igehirdetés a Hegyi Beszéd, a példázatok, János evangéliumából azok a hosszabb beszédek, amelyeket a saját személyének a titkáról mondott el; például a János evangéliuma 6. részében olvasható beszéd annak kapcsán, hogy az ötezer ember megvendégelését követően beszél személyének jelentőségéről és arról, hogy sokkal inkább utána, mint mennyei kenyér után kellene fáradozniuk, mint veszendő eledelért.[2]
Itt Lukács egyetlen mondatban foglalja össze Jézus útközben elmondott igehirdetését. De ebből is világossá válik, hogy alaposan elmagyarázta a tanítványoknak, hogy mindaz, ami az Írásokban a Krisztusról. Ezt Jézus végigmagyarázta nekik úgy, hogy elkezdte Mózes könyveitől, majd végigvezette őket a prófétákon. Minden szükségest elmondott az Éden kertjében elhangzott ígérettől az asszony magváról, aki a kígyó fejére fog taposni, a pátriárkák kiválasztásán és az Ábrahámnak adott ígéret áldásán keresztül, a dávidi királyság értelmén és ígéretén keresztül, elmondva a próféták jövendöléseit a Krisztus szenvedéséről, feltámadásáról és a Krisztus visszajövetele utáni messiási örökkétartó királyságról. Hogy pontosan ez hangzott-e el, amit most röviden vázoltam, nem tudom, de abból, ahogy ezt Lukács egyetlen mondatban összefoglalta szinte biztosra vehető, hogy valami hasonló lehetett a gondolatmenete. De mi is a lényeg, amitől áttüzesedett a szív?
Két dolgot figyelhetünk meg.
Krisztusról szól
Az első, az hogy a szívet felhevítő prédikáció Krisztusról szól. Így mondja Lukács:
elmagyarázta nekik mindazt, ami … róla szólt.
Az a prédikáció tudja áthevíteni a szívet, ami Krisztusról szól. Valamilyen formában, de Krisztusról szól. Természetesen szólnia kell eközben a mi életünkről is – de azt mindig Krisztus felől nézve. Mert csak és kizárólag Krisztus felől nézve tudjuk megérteni az életünket az örökkévalóság tekintetében. Ezeknek a tanítványoknak a szíve – még a maga rest állapotában is – nyitott maradt Krisztus felé. Ezért tudták meghallani a Krisztusról szóló üzenetet. Sőt még akkor is, ha valahol bezárt a szív, a Krisztusról szóló üzenet tudja kinyitni a bezárt szíveket is. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ez nem mindig történik meg, ahogy Jézus azt a magvető példázatában nagyon világosan elmondta, hogy az Igével szemben, amit Krisztus hirdet négyféle emberi reakció várható és ebből az egyik a teljes közönyösség és elutasítás.
De ami nem Krisztusról szól, az nem tudja áttüzesíteni a szívet, legfeljebb valamilyen hamis lelkesedésre vezethet.
A Szentírás alapján szól
Másodszor a szívet felhevítő prédikáció a Szentírás alapján igei alapokon szól. Ez nagyon fontos. Ha valaki embereket akar a szívük mélyén megszólítani, annak egy dolgot kell igazán jól elsajátítani: a Szentírás igazságát. Csak és kizárólag az Írások alapján beszélhetünk Krisztusról, minden más csak másodlagos, mellékes, még félrevezető is lehet. Számunkra az Írás már nemcsak Mózest és a prófétákat tartalmazza, hanem az Újszövetséget is, de akkor még csak az Ószövetségi írások alapján szólhatott az igehirdetés.
Miért tartom ezt fontosnak leszögezni? Mert a mai korban olyan erőteljes ingerek érnek bennünket, hogy az igehirdetésben elhangzó szavak egyszerűsége mintha már nem lenne elég. Én azt vallom, hogy elég – nincs szükség külön hatásvadászatra. Maga Pál apostol is visszautasította ezt, amikor azt mondta:
És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. 4Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; 5hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.[3]
Lényegében azt mondja el Pál, hogy nem a kor szónoki fogásaira építve hirdette az evangéliumot, hanem egyszerű szavakkal, amelyek azonban Isten Igéjén nyugodtak, amelyet a Szentlélek bizonyított. Sokan azt gondolják, hogy a mai embernek ez nem elég, ezért néha egész hatásvadász módszereket alkalmaznak.
Egy budapesti kollégám mesélte, hogy tárgyalnak egy új-zélandi hátterű gyülekezettel, hogy a budapesti missziójukhoz kibérelnék a templomukat istentiszteleti célokra. Mutatott fényképeket, hogy hogyan rendezték be a templomot az istentiszteletre. Rá sem lehetett ismerni a templomra olyan színpadot, meg fényeffekteket építettek be. Azt remélem senki sem érti félre: még csak ellene sem vagyok ennek, de mi van, ha az igére építő igehirdetés helyett átkerül a hangsúly valami olyanra, ami inkább pusztán hatásvadász módon az érzelmeket birizgálja? Nem lesz belőle tartós életváltozás, csak átmeneti érzelmi fellángolás.
Ehhez képest a történelem leghíresebb ismert igehirdetését Jonathan Edwards 1741. július 8-án úgy mondta el. Nyüszítő hangon olvasta fel a prédikációját úgy, hogy az arcához papírt olyan közel tartotta, hogy el tudja olvasni azt, hogy még a szemét sem lehetett látni. Mégis az emberek az igehirdetés közben odafordultak az Úrhoz és az ún. Nagy Ébredés egyik nagy hatású eseménye volt. Mi volt az oka? Úgy, hogy az Igére alapozva szólt Krisztusról – nem emberi vélekedéseket hallottak a hallgatók.
Ez történt itt is:
Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.
Ez pedig valamilyen titokzatos módon mindig Jézus igehirdetése is lesz.
Hogyan hallgatod a prédikációt? Úgy, mint ami az Ige alapján Krisztusról szól? Annak valódi hatása lesz az életedre, ami el fog vezetni Jézus mélyebb ismeretéhez.
2. A kenyér megtörése
A történet azzal folytatódik, hogy megérkeznek Emmausba, a tanítványok házához. Jézus nem erőlteti magát rájuk, úgy tesz, mintha tovább akarna menni. A tanítványok azonban meghívják magukhoz vacsorára és éjszakára. Úgy, hogy még mindig nem tudják, hogy Jézus az.
Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!
Ezek a tanítványok egyébként nem tettek semmi különlegeset, csak azt a természetes vendégszeretet alkalmazták, amit ilyen helyzetben bármilyen jó érzésű ember tesz.
Erre az esetre is gondolhatott a Zsidókhoz írt levél írója, amikor azt írta:
A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.[4]
Itt persze angyalnál többről van szó. Jézus bement velük és asztalhoz telepedett velük. Ekkor viszont egy szokatlan dolog történik. Az asztali áldás a családfő dolga volt. Jézus azonban átveszi a kezdeményezést, a kenyérért nyúlva megtörte azt és odaadta nekik.
Bár a történet a maga természetes folyásában nem emeli ki direkt módon ennek a jelentőségét, de a történet elmondása mégis rámutat arra, hogy az élő Ige elvezet az úrvacsora titkához. Azért mondom ezt, mert a „kenyér megtörése” kifejezés a keresztyén közösség úrvacsorájának egyik bibliai kifejezése.
Ebből mit látunk meg?
Jézus az igehirdetését a kenyér megtörésével erősíti meg. Ő az, aki adja az úrvacsorát azoknak, akik hallgatják, hogy így erősítse meg azt, hogy ő volt velük az igehirdetésben és ő az, aki velük van az asztalnál és közösséget vállal velük, mint megváltott tanítványaival. Igen, az ige hirdetése vezet el az úrvacsorához, a kenyér megtöréséhez, amiről azt mondja a Szentírás, hogy az már nem másra emlékeztet bennünket, mint Krisztus engesztelő áldozatára, amit értünk hozott a kereszten. Amiről Krisztus azt mondta, hogy ezáltal ez sokkal több, mint kenyér.
Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. … Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem. … Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital.[5]
Ez vezeti el a tanítványokat a harmadik mozzanathoz.
3. Jézus felismerése
A tanítványok különleges módon felismerték a feltámadt Urat. Az írásmagyarázók arra gondolnak, hogy itt ebben az eseményben egy Jézustól megszokott mozdulatot és imádkozási formát alkalmazott, amiről tudta, hogy a tanítványok számára ismerős lesz, és erről ismerték fel[6]. Ez is benne lehet, itt azonban mégis valami többről van szó. Annak a titkáról is, hogy vajon az úrvacsorában felismered-e őt?
Emlékezzünk vissza, hogy miért is nem ismerték fel. Azért, mert „a látásukat valami akadályozta.” A kenyér megtörésekor jutnak el oda, hogy „erre megnyílt a szemük.” Itt egy olyan kifejezést használ Lukács, ami körülírva olyasmit jelent, hogy megértettek valamit, mert végre összeállt a kép. Meglátták, mert most már látták a teljes képet. Minden darab a helyére került.
Helyére került Jézus halála, a feltámadás hihetetlen hírei, mindez azon keresztül ahogy az ismeretlen útitárs a mózesi törvényből és prófétákból elmagyarázta, hogy Jézussal az történt, aminek Isten terve szerint történnie kellett azért, hogy az Isten országának üzenete és valósága megnyíljon a számunkra. A helyére került az ismeretlen útitárs türelmes magyarázata és igehirdetésének szívet tüzesítő hatása. És helyére került a kép utolsó darabja is, amikor Jézus megtörte a kenyeret és nekik adta. Megértették, hogy Jézus az, aki mindvégig velük volt az úton, aki Igéjét megosztotta velük, és végül is a kenyeret annak bizonyságául, hogy nekik is megváltójuk, aki önmagát áldozta fel értük, de ezen felül még a halált is legyőzte.
Így foglalják össze saját szavaikkal mindezt:
Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?
Valóban ez történt – áttüzesedett a szívük, mert Krisztusról hallottak az Ige alapján. Nem pusztán egy érzelmeket birizgáló beszéd hatására, hanem ahogy mindezek hatására összeállt az igazságképe Krisztusról. Hogy ezután mi történik, az már a történet befejezéséhez tartozik, amiről a jövő héten készülök beszélni.
Addig is maradjon meg a címbe feltett kérdés: Hogyan hallgatod a prédikációt?
[1] Ravasz László: Emlékezésem, Református Sajtóosztály, Budapest, 1992. 118. o.
[2] Jn 6:27
[3] 1Kor 2:3-5
[4] És még Ábrahámra 1Móz 18, Lótra 1Móz 19
[5] Jn 6:35.51.54-55
[6] Pl. Kálvin is