Lekció: ApCsel 1:4-14
Alapige: 1Kor 13:12
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.
Gyerekkoromban óriási élmény volt számomra az elvarázsolt kastély a vidámparkban. A sok jópofa dolog volt ott, többek között a tükörterem, ahol torzító tükrök garmadája volt található. Volt ott kövérítő tükör, soványító tükör, alacsonyító tükör, magasító tükör. Volt olyan, amiben nagy volt az ember feje, a teste pedig parányi – és ami torzítást csak ki lehetett találni és megvalósítani azt lehetett. Jót nevettünk rajta és tudtuk, hogy nem olyanok vagyunk valójában, mint amit magunk előtt látunk.
De azt tudod-e, hogy a legjobb minőségű tükörben sem láthatod meg azt, hogy milyen is vagy valójában. Ugyanis mindig csak a tükörképedet láthatod. Amit a tükörben látsz, az csak egy tükörkép – mások nem ugyanazt látják. Ez rögtön kiderül, ha fénykép készül rólad. Néha pont azért nem szeretjük a fényképünket, mert a tükörképünket szoktuk meg. A fénykép meg azért nem jó, mert a pillanatnak csak törtrészét ábrázolja, azt is síkban, két dimenzióban. Az ember soha nem láthatja meg, hogy ő milyen is valójában kívülről, mindig csak valami magához hasonlót láthat.
Erről szól a tükör hasonlata mai Igénkben. Hogy amit láthatunk az eljövendőből, az csak hasonlít arra, ami valójában lesz:
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.
A jelen és a jövő feszültsége jelenik meg ebben a szakaszban – a „most” és az „akkor” különbsége. Az, ami „akkor” lesz az egészen más, mint ami „most” van. Most a jelen tele van bűnnel, fájdalommal és szenvedéssel és az egész élet arról szól, hogy hogyan lehetne ezt kikerülni, a békét, az egészséget, az állandó jólétet megszerezni, megvásárolni. De valójában minden csak ideiglenes és különösen minden jó az ideiglenes.
Az „akkor”, a jövő pedig a színről színre látás gazdagságában zajlik; egy olyan életben, amelyben kiderül, hogy a bűn, a rossz, a halál, a szenvedés az ideiglenes – az Isten békessége és boldogsága örökkévaló.
„Tükör által homályosan látunk…” De mit is látunk ilyen módon? Talán a mindennapi élet dolgait? Nem. Azt nagyon jól látjuk, hogy nekünk ebben a földi életben mire van szükségünk; azt is nagyon jól látjuk, hogy hogyan szerezhetjük meg maguknak akár még azon az áron is, hogy Istennek nem kedves úton járunk.
Talán a bűnt látjuk homályosan? Nem, mert azt vagy egyáltalán nem látjuk, mert nem akarjuk látni, leginkább, ha rólunk van szó. Vagy nagyon is világosan, tűpontosan látjuk, ha a másik feletti ítéletet akarjuk gyakorolni. A bűnt nagyon is élesen tudjuk látni, ha azt másban kell észrevenni.
Az üdvösséget, az Isten dicsőségét, a mennyei életet látjuk tükör által homályosan. A éten kezdtük el olvasni a Jelenések könyvét. Miért is a legnehezebben érthető bibliai szövegek közé tartozik? Azért, mert amit János apostol ezekben a kinyilatkoztatásokban látott, az is elsősorban egy jelképrendszer és nem mennyei helyszíni tudósítás. Ezért annyira nehéz értelmezni azt a könyvet. A Jelenések könyve is csak homályos tükre a mennyei dolgoknak.
Tehát a mennyeieket láthatjuk tükör által homályosan. Nem azért láthatjuk így, mert nem bírnánk elviselni, hanem azért, mert emberi természetünk miatt nem tudunk máshogy látni.
Az Édenből való kiűzetés után az ember a bűn foglya addig, amíg Isten meg nem szabadítja. De a kegyelmet nyert bűnös embert is kerülgeti a kísértő, ködösít, megejt, elbuktat. A Sátán célja, hogy a bűn elhomályosító ereje által eltévedjünk az élet ösvényén; rátévedjünk a széles útra és bevándoroljunk a kárhozatba.
Ugyanígy elhomályosítja tekintetünket minden, ami e földhöz köt bennünket. Minden földi kötődés a mennyei látásnak árt. Még a jó kötődések is válhatnak halálossá, ha egyszerűen nem vagyunk szabadak tőlük – legyen az akár a család, akár a hivatás. Ha Isten legnagyobb szentjeinek az életét megnézitek; annyi minden köthette volna őket is ehhez a földhöz – és nem kötötte senki. Nem sajnálták itt hagyni sem a szeretteiket, sem a hivatásukat; különösképpen nem sajnálták itt hagyni földi javaikat akkor, amikor Isten hívta őket haza. Amikor menni kellett tudtak örömmel menni.
Elhomályosíthatja a tekintetünket a fájdalom, vagy valaminek a hiánya. Ez is a bűnből és a földihez való kötődésből ered. Amikor fáj valami – és nem tudunk másra gondolni csak arra a fájdalomra. Amikor úgy érezzük hiányzik valami és nem tudunk gondolni csak arra a hiányunkra; de ugyanez igaz a gyászra is. Amikor nem tudunk másra gondolni csak a fájdalmunkra, a hiányunkra, a sérelmünkre – az egyszerűen elhomályosítja a mennyei látásunkat. Nem enged bennünket még annyira sem tisztán látni, amennyire láthatnánk.
„…most tükör által homályosan látunk, … – Viszont hadd mondja el egy örömhírt is. Lehet, hogy tükör által látjuk a mennyei dolgokat. Lehet, hogy homályosan látjuk a mennyei dolgokat – de látjuk és ez nagyon nagy kiváltság azokhoz képest, akik semmit sem látnak, teljesen vakok.
Jézus éppen azoknak veti a szemére a vakságukat, akik felfuvalkodottan büszkélkedtek azzal, hogy ők mennyire jól látják az Isten dolgait, közben pedig nem ismerték fel az Isten Fiát.
„Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.”[1]
Jézus világosan elmondja: ha eddig vakok lettek volna, lenne mentségük és lehetne gyógyulásuk – így azonban sem mentségük nincs, sem gyógyulásuk nem lehtséges.
Olvastuk a mennybemenetel történetét. Az Olajfák-hegyén álló tanítványok döbbenten nézték, hogy Jézus emelkedik az ég felé. És eltakarta előlük a felhő Jézust, de ők csak tovább nézték, hátha látnak még valami többet. Többet nem láttak. De ezt látták. Számunkra, akik Jézusban hiszünk ezt adja nekünk áldozócsütörtöki üzenetként a mi Istenünk. Tükör által homályosan látunk, de látunk.
Mert nem láthat mindenki. A tükör általi homályos látás csak a hívőknek adatik. Aki nem hisz az Isten Fiában az nem lát semmit. Hogy mondja Keresztelő János, amikor bizonyságot tesz Jézusról?
„…aki …nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” [2]
Nem lát majd életet. Ez a legfontosabb. Mert hiába látunk bármit is, ha nem látjuk az életet. Az életet még a maga tükör általi homályosságában is csak az engedelmességben láthatjuk. Az engedetlen szív csak halált lát.
Mi sem láthatunk többet. Valóban csak homályosan látunk; valóban csak töredékes lehet az ismeretünk; valóban sok mindenre csak azt mondhatjuk a mennyei valósággal kapcsolatban, hogy nem tudjuk. Most még nem. Ezt alázatban meg kell vallanunk, el kell fogadnunk. De Isten könyörül rajtunk akkor, amikor Fia mellé emel a maga dicsőségébe.
Az utolsó kérdésünk most legyen ez: ha a látásunk tükör általi és homályos, ha az ismeretünk töredékes – nem tesz-e ez bennünket bizonytalanokká? Nem teszi-e kérdésessé azt, hogy van-e mennyei üdvösségünk. A feleletünk ez: nem. Három dolog miatt nem.
Ha a látásunk homályos is – Isten Igéje világos. „az ÚR beszéde színigaz.” – olvashatjuk a tizennyolcadik zsoltárban (18,31) Nekünk nem a láthatókra kell néznünk, hanem a láthatatlanokra – ezt pedig kizárólag Isten beszédeinek az igazságába kapaszkodva tehetjük meg. Ezért akkora érték Isten beszéde, még az igazgyöngynél is értékesebb.[3]
Isten Fiának a keresztje örökkévaló módon beszél Isten hozzánk lehajló kegyelmes szeretetéről. Ha valami megerősíthet bennünket az örök életben, Isten szeretetében és a bűnbocsánatban, az éppen a mi Urunk keresztjére való feltekintés.
A harmadik megerősítő dolog pedig az, hogy Jézus tanúk szeme láttára ment a mennybe. Látták a tanítványok. És ez örök érvényű marad: Jézus felment a mennybe és az Atya jobbján ül. Ha pedig ő ott van, mi is ott leszünk, akik benne bízunk és neki engedelmeskedünk.
Ez a mai evangéliumunk: Ugyan tükör által homályosan látunk – de ha engedelmeskedünk Jézusnak, akkor látunk. Ámen.
[1] Jn 9:41
[2] Jn 3:36
[3] vö. Péld 8:11