Lekció: Zsolt 32

Alapige: 1Jn 1:5-2:2

Énekek: 166. 712. 794

Valaki egyszer elmesélte, hogy tizenöt éves korában engedélyt kapott a szüleitől, hogy a barátjával a házuk kertjében sátorozzon. Hajnali egy órakor jött az ötlet, hogy kiszöknek a városba, és úgy gondolták, hogy jó vicc lesz egy kicsit átrendezni a városképet. Leengedték az autók kerekeit, felborogatták a virágcserepeket és kitörték az utcai és kerti lámpák izzóit.

Másnap azonban jöttek a rendőrök és egy idézést hoztak a szülőknek a rongálással kapcsolatban. Hősünk barátjának az apja nem nagyon vette komolyan a dolgot, az egészet pusztán egy gyerekes csínytevésnek tartotta. Az ő apja azonban egészen máshogy közelítette meg azt, amit tett.

Elvitte a fiát minden egyes helyre, ahol előző éjszaka voltak, minden ház- és üzlettulajdonossal beszélnie kellett arról, amit tett. Nem az apja beszélt helyette, hanem neki kellett minden károsult elé odaállni és bevallani azt, amit tett. Azt is fel kellett ajánlania, hogy kifizeti a kárt, vagy segít az okozott kár helyreállításában. Az apja nem engedte neki, hogy kifogásokat keressen, vagy másokat hibáztasson. Mindenkivel a szemébe kellett néznie és el kellett ismernie azt, amit tett.

Vajon mi melyik utat választanánk? Akár a magunk helyében, akár a gyermekeink helyében? Azt az utat, amit a barát apja választott: nem nagy ügy; vagy azt az utat, amit ennek az embernek az apja tett: fiam, amit tettél azt te tetted, és vállalnod kell amit tettél, el kell ismerned, és hordoznod kell a következményeit.

Néha túlságosan könnyedén vesszük azt, amit tettünk. Igyekszünk könnyíteni a súlyán, miközben tetteink, szavaink, mulasztásaink következményei másokra nehezednek. De vajon nem terhelődnek-e?

A megbocsátással kapcsolatban ma a harmadik nagyon fontos üzenetet kell megértenünk.

Először beszéltünk arról, hogy egyáltalán miért van lehetőségünk a bűnbocsánat üzenetét hirdetni és hallgatni. Azért, mert megbocsátó Atyánk van a mennyben.

Másodszor beszéltünk arról, hogy miért kell beszélnünk a bűnbocsánatról? Azért, mert a bűneink elválasztanak Istentől; a bűnös embernek semmi köze nem lehet Istenhez és nincsen örök élete. Igenis szükségünk van a bűnbocsánatra, ezért beszélni kell róla.

A mai napon – harmadszor arról szól hozzánk Isten Igéje, hogy hogyan juthatunk hozzá a bűnbocsánathoz. A jövő héten pedig arról, hogy mit él át az az ember, aki átveszi bűneinek a bocsánatát Istentől.

A mai napon tehát arról akar beszélni velünk a Szentlélek, hogy hogyan juthatunk hozzá a bűnbocsánathoz. Alapigénk az 1Jn 1:5-2:2

⁵Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. ⁶Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. ⁷Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. ⁸Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. ⁹Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. ¹⁰Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

^2:1Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, ²mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.

János apostol nagyon világosan azt állítja, hogy a bűnbocsánathoz az út a bűnvalláson keresztül vezet. A bűnvallás az a kapu, amelyben bűnös voltunk sötétségéből az Isten világosságába léphetünk át. Nincs más kapu, nincs más ajtó. A sátán mutogat más ajtókat is, de azok ugyanolyan sötétségbe vezetnek, mint ahonnan elindultunk. Ha Isten világosságába akarunk lépni, akkor a bűnünk megvallását nem kerülhetjük ki.

A következő dolgokról fogunk ma beszélni a bűnvallással kapcsolatban.

1. Először, hogy milyen összefüggésben áll a bűnvallással az a kijelentés, hogy „Isten világosság.”
2. Másodszor, hogy mit is jelent egészen pontosan a bűn megvallása?
3. Harmadszor pedig mi ad erőt és bizalmat ahhoz, hogy a bűneinket megvalljuk?

1. Isten világosság

János, ahhoz hogy a bűnvallás jelentőségét és szükségét megértsük ad Isten jelleméről, lényéről egy nagyon tömör és világos meghatározást (definíciót). Alapigénkben Isten lényének a meghatározása így szól: „az Isten világosság”.

Isten lényéről nem olvashatunk túl sok ilyen tömör meghatározást. Ez a meghatározás azt mutatja meg nekünk: ez Isten lényege. Három tömör és rövid meghatározást találunk az Újszövetségben, ami azt mondja el nekünk mi Isten lényének a lényege. Mind a három tömör meghatározást János apostol osztotta meg velünk, az egyiket az evangéliumban, kettőt pedig az első levelében. Az evangéliumban Jézus mondja: Az Isten Lélek …[1]

Az első levélben pedig az egyik meghatározás Istenről ez: „Isten szeretet”

A másik meghatározás Isten lényéről pedig alapigénkben van: „Isten világosság …” Ez nagyon fontos. Isten lényének ezt a lényegét pedig a bűnnel kapcsolatban mondja el. Így folytatja: „és nincs benne semmi sötétség.”

Amikor Isten megteremtette a világot, akkor a világ eleinte „kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt” volt.

A Biblia eredeti nyelve azt mondja erről az állapotról, hogy „tohú vábohú”. Ez elsősorban arra utal, hogy a föld a teremtés kezdetekor egy olyan hely volt, ami vad, rendezetlen és sötét volt, a totális zűrzavar helye, ami minden élet számára teljességgel alkalmatlan. A „tohú vábohú” föld egy élhetetlen hely volt. Hogyan kezdte el Isten élhetővé tenni a földet? Úgy, hogy megszüntette a káoszt, a rendetlenséget és a sötétséget azzal kezdte, hogy azt mondta: „Legyen világosság”. Még nem voltak égitestek, a nap és a csillagok – Isten a saját éltető világosságát árasztotta bele a világba. Minden igazi élet feltétele a világosság.

Amikor János azt írja Istenről, hogy „Isten világosság”, akkor azt hirdette, hogy Isten jelleme tiszta és átlátszó, amelyben egyáltalán nem található gonoszság, hamisság és csalás. Olyan Isten ő, akinek minden cselekedete tökéletes és minden útja igazságos. Mivel Isten természete világosság, ezért minden cselekedet, amelynek Isten a forrása tiszta és igazságos.

A bűnvallással kapcsolatos üzeneteket miért vezeti be János azzal az állítással, hogy „Isten világosság”? Azért, mert az embernek két állapota lehetséges. Az egyik állapotot úgy határozza meg a Biblia, hogy „sötétségben járás”, a másik állapotot pedig úgy, hogy „világosságban járás”. Tehát vannak emberek, akik az Írás szerint sötétségben járnak, míg mások „világosságban járnak”. A kérdés, hogy ki az, aki „sötétségben jár”, és ki az, aki „világosságban jár”? Nézzük meg, hogy mit mond erről Jézus.

1.1. Sötétségben járás

Jézus azt mondja, hogy az „jár sötétségben”, aki „rosszat cselekszik”. Az jár sötétségben, akinek Isten és emberek előtt rejtegetnie valója van. A Jn 3:19-20-ban így fogalmaz:

Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei.[2]

Sir Arthur Conan Doyle a Sherlock Holmes regények írója egyszer csak úgy tréfából London 12 gazdag emberének küldött egy táviratot ezzel a szöveggel: „Menekülj – minden kiderült!” A tizenkét emberből hatan 24 órán belül elhagyták az országot. Úgy látszik volt rejtegetni valójuk, amiért egyáltalán nem akartak számot adni.

De nemcsak rejtőzködés és rejtegetés jellemzi a sötétségben járó embert, hanem sok-sok hazugság is. És az egyik ilyen döbbenetes hazugságra is rávilágít alapigénk. Azt mondja az Írás:

Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot.[3]

Vagyis sok ember azzal áltatja magát és másokat is, hogy neki köze van Istenhez, hisz Istenben – és közben mégis a sötétségben jár. Mert a cselekedetei nincsenek összhangban Isten világosságával és tisztaságával. És Jézus azt is mondja, hogy aki a sötétségben jár az nem is tudja, hogy valójában hova megy[4]. Ha tudná valójában hova megy, ha tényleg tudná, olyan borzalom töltené el, hogy kezét-lábát is levágná, csak hogy elkerülje azt a sorsot.[5]

Isten Igéje megmondja: az ítéletre és a kárhozatra megy. Aki azonban a sötétségben jár ezt nem tudja – ő valami egészen mást gondol magáról, és csak a végén, amikor megérkezik a rettenetes ítélet helyére, akkor szembesül azzal, hogy máshova jutott, mint ahova ő szeretett volna menni.

1.2. Világosságban járás

Ezzel szemben Jézus azt mondja, hogy az jár a világosságban, aki őt követi. Más nem. Mert Jézus a világ világossága, Isten világosságának ragyogása ebben a világban.

Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.[6]

Aki Jézust követi, az világosságban jár, az úgy jár ahogy Jézus, és oda megy, ahol Jézus van.

Ahhoz, hogy Jézust követni tudjuk ki kell lépnünk a sötétségből a világosságra. Az evangélium üzenete az, hogy Isten mindenkit hív arra, hogy a sötétségből – a bűnnek a sötétségéből, a sötétség fejedelmének uralmából kijusson a világosságra. Pál apostolnak, amikor Jézus átadta a meghívást az életre és a szolgálatra való elhívását a következőt mondta:

Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.[7]

Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. Ahhoz, hogy Istenhez közünk lehessen ki kell lépnünk a sötétségből a világosságra. Ez a lépés pedig annak a meglátása, hogy a bűneink miatt sötétségben élünk, de a Lélek megnyitja a szemünket, hogy meglássuk a világosságot – a bűnvallással elindulunk a világosság felé és a bűnbocsánat átélésével kijutunk erre a világosságra, egy tiszta és világos életre, közösségben Jézus Krisztussal. Alapigénk erre mutat, amikor azt mondja

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

2. Mit jelent bűnt vallani?

„Ha megvalljuk …” – mondja János. De mit jelent megvallani a bűnt? Talán annyit, hogy „bocsika” és marad minden úgy ahogy volt? Vagy azt mondjuk: sajnálom, és ezzel el van rendezve? Nem mondom: már az is valami, ha idáig eljut valaki, sokan annyira foglyai önnön bűneiknek, hogy még erre is képtelenek, még egy felszínes komolytalan bocsánatkérést sem tudnak mondani.

De a bűn megvallása ennél sokkal mélyebb. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a következménye beláthatatlan. A bűn megvallásának a következménye ugyanis Isten minden bűnt és gonoszságot eltörlő kegyelmének és bocsánatának az átélése.

Ezért szeretném előttetek kibontani, hogy mit is jelent a bűn megvallása.

2.1. Ugyanazt mondani bűnnek, amit Isten

A megvallással kapcsolatban az első amit meg kell jegyeznünk, hogy azt jelenti: egyetértünk Istennel a bűn tekintetében. Ugyanazt gondoljuk és mondjuk bűnnek, amit Isten. A „megvallani” szó jelentése az eredeti szövegben azt jelenti: „ugyanazt mondani”. Tehát amire Isten azt mondja, hogy bűn, arra mi is azt mondjuk, hogy bűn, ahelyett hogy mindenféle okoskodásba bonyolódnánk.

De mi is itt a nehézség? Hogy nem csak úgy általában értünk egyet Istennel. Csak úgy általában könnyű egy bűnnel kapcsolatban azt mondani: igen az bűn. Ez akkor megy a legkönnyebben, ha egy bűnről azt gondoljuk, hogy az ránk nem érvényes. De itt nem egy általános egyetértésről van szó, hanem egy nagyon személyes egyetértésről.

Nevezetesen, amire Isten az életedben rávilágít, hogy az bűn, azt te is bűnnek nevezed. Egyszer egy fiatal nővel beszélgettem, aki parázna élettársi viszonyban élt egy férfival. Már be lett oltva jó alaposan a keresztyén tanításokkal korábban. Nem kerülgettem a forró kását, egyenesen megkérdeztem tőle: „Azt tudod, hogy Isten erre azt mondja, hogy bűn?” A válasz: „Én nem gondolom, hogy Isten erre azt mondaná, hogy bűn.” Itt gyakorlatilag véget is lehetett vetni a beszélgetés ezen részének. Világos volt, hogy ezen a területen nem volt hajlandó egyetérteni Istennel a bűn kérdésében. De ezek után Isten nem is bocsáthatja azt meg és nem is tisztíthatja meg a bűnéből. A bűn megvallásához először is egyet kell érteni Istennel abban, hogy a bűnöm valóban bűn.

2.2. A felelősség elismerését

Másodszor a bűn megvallásához hozzátartozik a felelősség elismerése és vállalása. Vagyis, amit elkövettem, mondtam, mulasztottam, gondoltam, az kizárólag az én felelősségem. Amit tettem, mondtam, mulasztottam vagy gondoltam azért kizárólag nekem kell felelnem Isten előtt.

Mások vettek rá? Miért vehettek rá? Nem azért, mert igazából te is akartad? Vagy azért, mert féltél nemet mondani? – akkor is te tetted, te mondtad, te mulasztottad, te gondoltad. A bevezető példában ez volt a két apa közötti különbség. Az egyik apa egyáltalán nem vette komolyan, amit a fia tett – a másik viszont megtanította a gyerekét arra, hogy azért, amit tett ő a felelős; akkor is ha nem egyedül vitte végbe, azért amit ő tett neki kell számot adnia, azért nem tehet felelőssé mást.

Néha hajlandóak vagyunk arra, hogy a bűnt bűnnek mondjuk – de az igazi felelősségünket szeretnénk lehetőleg elhárítani. Ha már elkövettük, akkor valahogy megnyugtat minket, ha tudunk mást hibáztatni. Ez már Ádámtól és Évától kezdve nagyon mélyen belénk van kódolva. Bántó szavakat mondtam? Felidegesítettek. Hazudtam? Nem csak én hazudok, mindenki hazudik. Megvesztegetésben veszek részt? – Így működik a rendszer.

Figyeljétek meg a gyerekeket. Ha két gyerek között valamilyen konfliktus van, legyen mondjuk Pistike és Lajoska, és mondjuk rászólsz Pistikére, hogy ne rugdossa már Lajoskát. Hogyan fog Pistike válaszolni? … Pistike válasza minden esetben így fog kezdődni: „De ő …” Ejnye de rossz ez a Pistike. Lajoska biztos jobb. Próbáljuk meg. Szóljunk rá Lajoskára. „Lajoska ne dobáld már Pistikét!” és mit mond Lajoska: „De ő …” A kérdés, hogy a felnőttek vajon különbek-e? Nem. Csak sokszor kifinomultabbak a módszereik.

Egészen addig, amíg nem tanuljuk meg Istentől azt, hogy a bűn bűn, és ha elkövettük, akkor azért mi vagyunk a felelősek, mindig mást fogunk hibáztatni a mulasztásainkért, mindig más lesz a hibás a dühös és bántó szavainkért, más lesz a hibás abban, amiben kárt okoztunk. Ez van belénk kódolva Ádám és Éva bűnétől kezdődően.

Isten azonban nem a magyarázatainkra kíváncsi. Ő nagyon jól ismeri nemcsak a bűneinket, hanem a magyarázkodásainkat is. Ő arra vár, hogy mindenféle vádaskodás, felelősség elhárítás nélkül ki tudjuk mondani: „Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened, nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezzenek.”

Ki kell tudni mondani Isten előtt őszintén:

• Nem mondtam igazat és méltatlanná tettem magam arra, hogy Isten gyermekének nevezzenek.
• Túlságosan könnyedén kezeltem a munkaadóm tulajdonát, és a munkaidőmet és ezzel megkárosítottam őt, loptam és nem vagyok méltó arra, Istenhez tartozzak.
• Túlságosan kétértelműen, sikamlósan és szennyesen beszéltem, és ezzel beszennyeztem Isten dicsőségét.
• Megloptam egy embertársam vagy testvérem tisztességét, amikor olyan dolgokat fecsegtem róla, amihez másnak nincsen köze.
• Megszentségtelenítettem az Úr napját haszonleséssel, nemtörődömséggel.
• Fantáziáltam arról, hogy milyen lenne mással és nem a házastársammal együtt lenni.

Megérdemlem Uram, hogy elítélj! Nem érdemlek mást, csak ítéletet és büntetést. nem akarok magyarázkodni: én tettem, én gondoltam, én mondtam és én mulasztottam.

Hidd el: a bűneid megítélése szempontjából egyáltalán nem számít, hogy a másik mit tett. Az ő cselekedete neked nem jelent felmentést, és ha mentegetni próbálod magad a másikra mutogatással csak súlyosbítod a vétket. Hiszen ha azt mondod Istennek, hogy nem vagy bűnös, vagy nem annyira vagy bűnös, akkor saját magadat is becsapod és még Istent is hazuggá teszed. A mentegetőzés súlyosbító körülmény.

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. … Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

És ehhez a részhez befejezésül szeretném ismételten elmondani. Ez nem azt jelenti, hogy általában elismerjük, hogy bűnösök vagyunk, mert mindenki az. Nem. Ez egy mély fájdalommal teli elismerése annak, hogy méltóak vagyunk az adott cselekedetünk, szavunk, gondolatunk és mulasztásunk miatt Isten ítéletére. Ezt jelenti megvallani a bűnt: egyetérteni Istennel a mi bűnünkkel kapcsolatban és elismerni a felelősségünket.

3. Bizalom a bűnvalláshoz

Ezt azonban rettentő nehéz megtenni. Nagyon nehéz akár emberek előtt, akár Isten előtt elismerni a bűnt. Ma azonban csak arról szeretnék még beszélni, hogy Isten előtt kell elismerni és megvallani. De mitől olyan nehéz? Miért olyan nehéz?

Azért olyan nehéz, mert ha őszintén és igazán megvalljuk a bűneinket azzal azt ismerjük el, hogy gonoszok, aljasak, hamisak és istentelenek vagyunk. Márpedig alapjában véve mindenki azt szereti gondolni magáról, hogy ő jó. De amikor megvalljuk a bűnünket, akkor elismerjük azt, amit Isten az emberről mond és amiben mi személyesen is benne vagyunk: „az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz”.[8]

A bűnünk sérti Isten szentségét, távol tart tőle és a kárhozatba juttat, ha nem valljuk meg és nem tisztít meg minket a kegyelem. De hogyan mehetünk bűnösen egy ilyen szent Isten elé? Mi adhat erőt, mi adhat bátorságot, mi adhat bizalmat ahhoz, hogy megvalljuk a bűnünket? Igen, szégyelljük. Igen elismerjük, hogy mi tettük. Igen, bűnnek látjuk, és már mi magunk is elítéljük önmagunkban. De hogyan kerülhetünk egy ilyen szent, tökéletes és a bűnre haragvó Isten szeme elé? És mégis maga Isten bátorít arra, hogy megtegyük, hogy elé menjünk és megvalljuk a bűnt. Ehhez pedig a bizalmat és a bátorságot a következők adják:

3.1. A bűn megvallására Isten következetesen mindig bűnbocsánattal válaszol

Isten ígérete határozott és egyetemes. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” Nagyon határozottan azt mondja: a bűn megvallására az ő válasza mindig a bocsánat. Erre pedig az ígérete a garancia. Ha egyszer elismertük a bűnt sajátunknak, elismertük a felelősségünket és azt, hogy teljes joggal ítélhetne bennünket örök kárhozatra, akkor Isten határozottan azt ígéri, hogy minden esetben megbocsát nekünk.

Isten bocsánatának az ígérete az ő hűséges és változhatatlan természetén nyugszik. Mi nem találhatjuk Istent rossz hangulatban, és soha nem dönt úgy, hogy felfüggeszti a bocsánatát. Az idők végéig, az utolsó ítéletig fenntartja a bűnbocsánat lehetőségét minden őszinte bűnbánónak. Ezért teljes bizalommal fordulhatunk hozzá. Mert az őszinte bűnbánatra és bűnvallásra mindig és következetesen bűnbocsánattal válaszol. Ezt ő ígérte meg.

3.2. A mennyei Atyánál van egy nagyon hatékony közbenjárónk

Azt mondja az Írás

Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.

Istennek nagyon világos akarata és szándéka az, hogy az ő megváltott gyermekei ne vétkezzenek. És amikor mi megvalljuk a bűneinket, azzal az a vágyunk is kifejeződik, hogy igenis mi nem akarunk többé a sötétségben járni, hanem Isten tisztaságában és világosságában akarunk járni. Isten bocsánatának következetes ígérete nem arra ad szabadságot, hogy vétkezzünk, hanem arra ad erőt, hogy ne vétkezzünk többé. Jézus is ezzel engedte el a bűnös nőt: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”[9]

Isten azonban azt is tudja, hogy annak ellenére is elbukhatsz, ha teljes és őszinte vágy van a szívedben, hogy mindenestől az ő akarata szerint élj. Tudja, hogy amíg ebben a testben élünk ott vannak bennünk a bűn maradékai, és új természetünkben is, Jézus vérének megtisztító ereje után is elbukhatunk.

Elbukhatunk a gondolatainkban, elbukhatunk az érzelmeink miatt, elbukhatunk a vágyaink miatt, amelyek rossz irányba terelnek minket. De még a bukásaink után is lehet bizalmunk, akárhány bukásunk után is lehet bizalmunk abban, hogy Istenhez mehetünk bűnvallással, amire ő következetesen bűnbocsánattal felel.

Ez azért lehetséges, mert Jézus kivétel nélkül minden bűnünkért engesztelő áldozattá lett. Azért is, amit még eddig nem követtünk el. Jézus már előre azért is meghalt, amit még el sem követtünk. Ez nem engedély a bűnre, hanem egy ajándék a bizalomra: ha elbuktunk, ha vétkeztünk, ha engedtünk a bűn csábításának – van visszaút a kegyelembe, a világosságba. Ez az út pedig a bűneink megvallása.

Azért lehet bizalmunk az Atyához menni bűnbocsánatért, mert Isten a bűn megvallására mindig és következetesen bűnbocsánattal felel, mert Jézus a közbenjáró, az engesztelő áldozat a halálával eleget tett minden bűnünkért.

A bűn, mély, őszinte megbánása és Isten előtti megvallása vezet ki minket a sötétségből a világosságra. Ezért szükséges, hogy Isten színe előtt megvalljuk a bűneinket. És Jézusnak a vére megtisztít minden gonoszságtól.

Ámen.

---

[1]   Jn 4:24

[2]   Jn 3:19-20

[3]   1Jn 1:6

[4]   Jn 12:35 „mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.”

[5]   Mt 18:8

[6]   Jn 8:12

[7]   ApCsel 26:18

[8]   1Móz 6:5

[9]   Jn 8:11