Lekció: Hós 4 és 14:2-10

Alapige: Lk 17:3; Mt 18:15-20

Énekek:
66 – Örvendj, egész föld, az Istennek
727 – Lelkem drága Jézusa
721 – Úr Jézus, nézz le rám

Időnként szeretek elolvasni egy-egy John Grisham regényt. Az ő regényei olyan krimik, amelyek elsősorban az amerikai joggyakorlat és tárgyalótermek világába kalauzolnak el bennünket. Az egyik ilyen regények a „Ha ölni kell” címet viseli. A regény az igazságszolgáltatás kontra önbíráskodás kérdéseit veti fel. Egy fekete apának két fehér bűnöző brutálisan bántalmazza a 10 éves kislányát, és bár szándékuk szerint meg is akarták gyilkolni, a gyermek túlélte a bántalmazást, de súlyos és maradandó egészségügyi és pszichés károsodással.

A két bűnöző gyorsan rendőrkézre került, és elindult a büntetőperük. A dilemma: mit tegyen az apa, hogyan dolgozza fel mindezt? Vajon rábízhatja-e ügyét igazságszolgáltatásra? A mély, érzelmeket is felkavaró kérdés azonban az: mi van, ha a te gyerekeddel tennék ugyanezt? Az apa nem bízza a hétköznapi ember számára sokszor érthetetlen és megbízhatatlannak tűnő igazságszolgáltatásra az ügyet. A Vietnamot megjárt veterán saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, beszerez egy automata gépfegyvert és a bíróság épületében lemészárolja a két még el nem ítélt bűnözőt, és megsebesít egy rendőrt is. Természetesen őt is elfogják és a könyv nagy részét a vele kapcsolatos jogi eljárás teszi ki, végig abban a feszültségben hogy minek is tekintsük ezt az apát – bűnösnek vagy nem bűnösnek?

Bizonyára megvannak a válaszaink akkor is, ha soha nem kellett – és remélhetőleg soha nem is kell – szembenéznünk egy ennyire szélsőséges kihívást jelentő helyzettel. Az életünket soha nem éljük végig sérülések nélkül. Kicsi korunktól kezdve mindannyian sérülünk másoktól az életünk folyamán. Sokat.

• Megsérülünk, amikor az erősebbek bántanak bennünket és nem tudunk védekezni.
• Megsérülünk, amikor becsapnak minket, megsérülünk, amikor ellopják azt, amink van.
• Megsérülünk, amikor belegázolnak a méltóságunkba.

Mélyek és súlyosak ezek a sérülések, amire Jézus nagyon komolyan felhívja a figyelmet a Hegyi beszédben, a hatodik parancsolattal kapcsolatban, amikor azt mondja:

„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.” [Mt 5:21-22]

Szóval sokszor és sokat sérülünk. Sőt a legtöbbet azoktól, akik a közelünkben élnek, akikkel közös a fedél, az asztal, vagy az ágy. Egy lelkipásztor egyszer a következő bátorító szavakkal kezdte az esküvői igehirdetését: „Kedves ifjú pár! Jó ha tudjátok, hogy ha gyilkosság áldozatai lesztek, akkor a legnagyobb arra az esélyetek, hogy az öljön meg benneteket, aki itt áll mellettetek.” Hát a folytatást nem ismerem, de az biztos, hogy ütős kezdés.

Szóval sokszor és sokféleképpen sérülünk – és ebben a legtöbbet nem egyszer pont azoktól, akik a legközelebb állnak hozzánk.

Ezután a kérdések a következők – ha megsérülünk, akkor ezek a sérülések begyógyulhatnak-e; és ha begyógyulhatnak, akkor hogyan mehet végbe a gyógyulás folyamata? Hogyan igazít el ebben minket Isten Igéje? Az alapigénket is két helyről olvasom, a Lk 17:3 és a Mt 18:15-20

Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki.

„Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt. Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.”

Ez az igeszakasz a keresztyén közösségi fegyelmezésnek a klasszikus igehelye, de ezen felül többről is beszél. Egy olyan gyógyulási folyamatról is mond valamit, amelyben a bennünket ért sérelmekből, lelki sérülésekből gyógyulhatunk.

1. A személyes sérelem

Az első, amit szeretnék kiemelni ez a személyes sérelemre vonatkozó tanítása Jézusnak. „Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki.”[Lk 17:3]

Mi az, amire figyelmeztet bennünket az a tény, hogy elsősorban a személyesen átélt sérelemre vonatkozik Jézus tanítása? Először is szól a lelki önkéntes rendőröknek, a mások bűnei után kutakodóknak és nyomozóknak. Ami nem ellened irányult, az nem tartozik rád! Gondoljunk csak bele abba, hogy az Újszövetség kimondottan bűnnek tekinti azt, ha valaki beleavatkozik más dolgába, más életébe.

Pál apostol például a pletykálkodó özvegyekről beszél elég nyíltan így: „semmittevők … , akik megszokják, hogy házról házra járjanak; de nemcsak semmittevők, hanem fecsegők is, a más dolgába avatkoznak, és olyanokat beszélnek, amilyeneket nem kellene.” [1Tim 5:13] Péter apostol is kifejezetten kitér a más dolgába avatkozásról, amikor ezt írja a keresztyéneknek: „Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.” [1Pt 4:15] Milyen érdekes társaság: gyilkos, gonosztevő, más dolgába avatkozó. Nem tudom ti egy ilyen felsorolásba mit vennétek be harmadiknak, gyilkos, gonosztevő … nekem nem az jutna eszembe harmadikként, hogy más dolgába avatkozó. De úgy látszik ez az apostoli korban nem is volt súlytalan bűn.

Természetesen szó sincs arról, hogy behunyjuk a szemünket ordító és nyilvánvaló bűnökkel szemben, de nagyon világosan látszik itt, hogy az Úrtól nem vagyunk felhatalmazva arra, hogy lelki nyomozóhatóságot játsszunk, kutakodjunk, vájkáljunk abban, hogy vajon a másiknak milyen bűnei lehetnek; egyszerűen mondva: egy hívő ember harcol a bűnnel, de nem nyomoz a testvére után. Ezért is olyan fontos elem ebben az igében: „Ha vétkezik ellened …”

2. „Testvéred” – egy bizonyos körről van szó

A következő, amit szeretnék kiemelni az, hogy Jézus ezt egy nem minden emberre vonatkozó általános alapelvként mondja. A személyes kapcsolatainknak egy szűkebb köréről van szó. Ezt fejezi ki a már kicsit archaikus „atyádfia”kifejezés, ami egyszerűen szólva azt jelenti: „testvér”. A Biblia az emberi kapcsolatainkat alapvetően két körre osztja. Az egyiket a „testvér” szóval, a másikat a szintén már archaikus „felebarát” szóval jelöli, ami a mai szóhasználatunkban leginkább az „embertárs” kifejezéssel adható vissza.

Tehát az egyébként minden embert körülvevő nagyon bonyolult kapcsolati háló alapvetően két nagy csoportra osztható, az egyik csoportba tartoznak a testvérek, a másik csoportba az embertársak. Nekünk itt most a „testvérek” csoportjával van dolgunk.

Kik tartoznak a testvérek csoportjába? Egyrészt természetes módon tartozhatnak ide a rokonaink. A közeliek biztos. Szülő, gyermek, testvér, unokatestvér és így tovább. Tehát mindenki, akivel rokoni kapcsolatban állunk. A Biblia korában hihetetlenül erős volt a rokoni kapcsolatban rejlő összetartó erő, és az ebben rejlő elkötelezettség, a mai modern társadalom számára már szinte érthetetlen módon.

Másrészt a Biblia szemléletében minden Krisztusnak elkötelezett ember, azaz keresztyén, beletartozik egy titokzatos lelki családba, a Krisztus testének közösségébe. A testvérek ebben az értelemben tehát az új életünk szerinti rokonaink azok, pedig különösen is, akikkel egy gyülekezeti közösségbe tartozunk. Mindenki más az embertárs kategóriába tartozik. A Biblia határozottan megkülönbözteti ezt a két kapcsolati kört, bár ez a megkülönböztetés nem azt jelenti, hogy az egyik kört szeretni kell, a másik kört pedig lehet gyűlölni. Nem. Isten gyermekei mindenki felé szeretettel fordulnak, de mégis tesz különbséget a testvér iránti szeretet – amiben nagyobb felelősséget ró ránk – és a minden ember iránti szeretet között. [vö. 2Pt 1:7 „a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.”]

A mai alapigénkben olyan sérülésekről beszél elsősorban az Ige, amelyben a testvéri kapcsolatainkban ért minket sérelem és sértés. Egyrészt azért, mert itt már egy a sérült személyével együtt egy szeretetkapcsolat is megsérül. A mennyei Atyának pedig fontos, hogy a gyermekei szeressék egymást. Ahol a szeretetkapcsolat sérül – legyen az családi vagy gyülekezeti – ott sokkal több keserűség és harag halmozódik fel, ami bennünket is, másokat is tovább, és jobban mérgez.

Jézus tehát amikor a sérelmeink gyógyulási folyamatáról beszél elsősorban arra a körre vonatkoztatja, amit így nevez: „testvér”. Ez az, ami lefedi a családi és gyülekezeti kapcsolatokat.

3. A sértett felet indítja kezdeményezésre

És most jön egy – szerintem – kifejezetten izgalmas üzenet. Bekövetkezik a sértés. Valaki belegázolt az önérzetünkbe. Becsapott, megkárosított minket. Olyat mondott rólam, ami nem volt igaz. A férj mondott valami bántót a feleségnek. Ilyesmi – az újszövetségi levelek tanúsága szerint – a keresztyén közösségekben is előfordulnak. Sokszor követjük el azt a hibát, hogy a keresztyén közösséget valamilyen módon idealizáljuk és irreális elvárásokat támasztunk vele szemben. Így jó alanyai leszünk az ördögnek, aki könnyen ki tud ábrándítani minket. Az 1536-os genfi hitvallás nagyon bölcsen mondja például a következőt az igaz egyház ismérvei kapcsán: „… arról ismerszik meg Jézus Krisztus egyháza, hogy tisztán és hűségesen hirdetik, hallgatják és megtartják az ő szent evangéliumát; helyesen szolgáltatják ki a szentségeket, még akkor is ha vannak tökéletlenségek és hibák, hiszen emberek között mindig lesznek ilyenek.”[18. Egyház]

Szóval ugyanúgy, ahogy a vér szerinti családunkban, a lelki családunkban is szembesülhetünk vétekkel és ezektől a bűnöktől sérülhetünk, akár nagyon mélyen is. És most fordítsuk a figyelmünket alapigénkben arra, hogy kit indít Jézus a kapcsolat rendezésében a kezdeményezésre? A sértett felet.

Azt mondja: ha megsérültél, ha megbántottak, ha valamilyen kárt szenvedtél a másiktól, ha megsérült a közöttetek lévő kapcsolat, ha fáj a sérelem és a bántás, akkor kezdd azzal, hogy odamész ahhoz, aki vétkezett ellened, aki megbántott és megsértett és elmondod neki: amit tettél azzal nekem fájdalmat okoztál, amit ellenem elkövettél az bűn volt. Azt mondja Jézus: ha megsérültél mind a saját gyógyulásod, mind a kapcsolat gyógyulása érdekében kezdd te.

Nézzük meg ezzel szemben mit szoktunk rendszeresen csinálni? Bekövetkezik a sérelem, ez nekünk fáj, ettől vérzik a lelkünk … a fájdalom az fájdalom, ezzel nincs mit csinálni; de valamit kezdeni kell vele, mert nem maradhat úgy.

Itt a test által vezérelt ember általános hibája, ami bűnné érik, ha nem állítja meg, az hogy sértett büszkeségében felfuvalkodik és azt várja, hogy az a másik igenis ismerje be, hogy vétkezett ellenem, és igenis kezdje ő azzal, hogy bocsánatot kér. Nehogy már még én kezdjem a kibékülést, ha már ő sértett meg! Erre írja azt Gary Chapman, hogy sértődött reakcióink rendszerint csak tovább rontanak a helyzeten.

Jézus azt mondja nem: a megbocsátás gyógyító folyamatát – a megbékélést kezdd te, akit megsértettek. Kezdd te azzal, hogy odamész ahhoz, aki vétkezett veled szemben akár szóval, akár cselekedettel, akár mulasztással. És igen, ha nem teszed, akkor ez a te bűnöddé is fog érni, egyrészt azzal, hogy a kapcsolat megromlásában te, a sértett fél is bűnössé válsz, ha nem kezdeményezed – igen, sértettként nem kezdeményezed – a kapcsolat gyógyulását és javulását, másrészt bűnössé válsz abban is, hogy a sérelmedet, a sértett büszkeségedet vagy a fájdalmadat meg fogod osztani tíz vagy húsz másik emberrel is, csak éppen ahhoz nem mész oda, aki téged megbántott. Nem: először te kezdd azzal, hogy négyszemközt igenis feltárod a másikkal szemben, hogy vétkezett ellened. Lehet, hogy ő nem is vette észre, nem is gondolt rá; lehet, hogy felismerte, talán már bánja is, de nem tudja hogyan kezdjen bele a rendezésbe.

Persze az is lehet, hogy elutasít, kinevet, még jobban megsért, de Jézus erre is ad útmutatást. Azt mondja, ekkor vonj be a folyamatba legfeljebb egy vagy két lelkileg érett és tekintélyes embert (nem az elfogult barátaidat), akikkel viszont úgy osztod meg a fájdalmadat, hogy segítenek egy második lépcsőfokban a kapcsolat rendezésének, a megbocsátás gyógyító folyamatának rendezésében. Egy lelkileg érett és kiegyensúlyozott mediátor sokat tud segíteni.

Bármilyen furcsa is – mert tényleg az, de hány és hány esetben látjuk, hogy Isten Országa egészen máshogy működik mint e világ fejedelmének birodalma –, szóval bármilyen furcsa is azt mondja Jézus: ha te, a sértett fél meg akarsz gyógyulni, és azt akarod, hogy a sérült kapcsolatod meggyógyuljon, akkor neked kell kezdened a megbékélést és a gyógyulást azzal, hogy azzal szemben aki megsértett feltárod a fájdalmadat. Azért annyira hangsúlyos ez, mert nemcsak sértett büszkeségből nem tesszük meg ezt, hanem sokszor félelemből sem. Félünk attól, aki megsértett, hogyha megosztjuk a fájdalmat, akkor még nagyobb fájdalmat fog okozni. Félünk attól, hogy kitesszük magunkat még nagyobb és még mélyebb fájdalmaknak. És ez igaz. Ezt a kockázatot nem ússzuk meg. Ezt a kockázatot be kell vállalni a gyógyulás érdekében. De e nélkül nem lesz gyógyulás.

És mielőtt tovább lépnénk, nagyon ide illik Jézusnak egy kérdése. Jézus egy alkalommal a Bethesda-tó partján járt, ahol nagyon sok beteg ember várt a gyógyulásra. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember. És Jézus ennyit kérdez tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” [Jn 5:6]

Bizony itt is kérdés: akarsz-e meggyógyulni a sérelmedből, a fájdalmadból? Ehhez az első lépés, hogy megosztod azzal, aki ezt okozta – nem mással, nem húsz mással; azzal csak a betegséget és a bűnt súlyosbítod vele.

4. A cél a gyógyulás

Van azonban egy másik nagyon fontos dolog. Tisztában kell lenned azzal, hogy mi Isten célja. És nemcsak tisztában kell lenned vele, hanem azonosulnod is kell vele. Tehát önmagaddal is tisztában kell lenned.

Mi Jézus célja? Ezt a következő kifejezés nagyon jól megmutatja: „ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát.” „Megnyerted”: Jézus célja a megbékélés és a gyógyulás. Nyilván, ha nem tudunk azonosulni Jézussal és Jézus céljaival, akkor nem a gyógyulás jézusi útját, hanem a bűnnek, haragnak és bosszúnak a halálos útját fogjuk választani – ami már a mi halálunkhoz is vezet.

Mi az, amit meg kell értenünk? Azt, hogy egy ellenünk elkövetett igazságtalanságra vagy bűnre valamilyen válaszreakciót fogunk adni. És mi döntjük el, hogy milyen válaszreakciót adunk.

4.1. A bosszú

Az igazságtalanságra – erkölcsi hibára – az egyik lehetséges válaszreakció a bosszú. Vagyis egye meg, amit főzött, bűne nyerje el méltó jutalmát. A bosszú sokféle formát ölthet: öltheti az önbíráskodás formáját, mint a bevezetőben említett példában, öltheti az igazságszolgáltatás keretei között való elégtétel formáját – de ne is ezeket boncolgassuk. Sokkal inkább azt, hogy mennyire átjárja a bosszú az életünket. Van amikor gyors a bosszúreakció: ő rámkiált, én visszaüvöltök, ő meglökött én hanyattlöktem. Mondott rólam valami tiszteletlent, persze, hogy nem hagytam szó nélkül.

Számtalanszor hallani a közhelyet, hogy a bosszú nem megoldás, mert nem adja vissza, akit elvesztettünk, és nem teszi meg nem történtté az eseményeket. De nem igaz. A bosszú igenis megoldás! Nem jó megoldás, de megoldás. Akinek nincs jobb, annak csak ez marad. Mert legalább azt az érzést megadja, hogy helyrebillent a világ rendje. Ha visszaüvöltöttem, akkor legalább megőriztem valamit az önbecsülésemből. Ha elítélik, azt kapja, amit megérdemelt. Ha elpusztítom a gyerekemet bántalmazókat, akkor legalább abban megnyugodhatok, hogy gonosz szívük nem dobog többé, és boldogabb nélkülük a világ.

A bosszú igenis megoldás – ha nem lenne megoldás, akkor nem nyúlna a bosszúhoz kivétel nélkül mindenki, aki nem ismeri vagy nem fogadja el a jobb utat. A bosszú ugyanis elégtételt ad. Ráadásul a sértett félnek van is joga a bosszúra, vagy nevezhetjük elégtételnek is, de a lényeg, hogy joga van rá.

A bosszúval nem az a baj, hogy nem ad megoldást, hanem az, hogy kevesebbet ad, mint amit elvesz. A bosszú megadja az elégtételt ugyan, de közben azonban bűnben tart. Minél inkább elégtételt ad a bosszú érzése, annál inkább árasztja be az életünkbe az örök halál, a kárhozat megkötöző erejét. A bosszú nem a megbocsátás, hanem a bűn megerősítésének a folyamatában tart bennünket. A bűnre és igazságtalanságra adott egyik válaszreakciónk a bosszú, ami ha elégtételt ad is, mégis nem jó válasz, mert a sértettet, a vétkest is benne tartja a bűnben.

4.2. A megbocsátás

A másik bűnre adott válaszreakció a megbocsátás. Ez a nehezebb út. Nem egyszer a fájdalmasabb út is. De aki végig tud menni a megbocsátás folyamatán, annak meggyógyul az élete és Istennel jár. Most egyetlen dolgot emelnék ki még ezzel kapcsolatban. Ahogy Isten megbocsát. A megbocsátásra több kifejezés van a Bibliában, ezek egyike a bűnök elvetése. A 103. zsoltárban azt olvassuk:

„Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. … Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.” [Zsolt 103:10.12]

Ézsaiás próféta szájával pedig ezt mondja az Úr:

„Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” [Ézs 43:25]

Ez a megbocsátás: „eltörlöm … nem emlékezem.”

De amit mindenképpen látnunk kell az, ahogy Isten cselekszik. „Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.”

Ha Krisztussal azonosul az életünk, akkor ez a mi életünkben is így működik: úgy döntünk, hogy eltekintünk a büntetéstől és megbocsátunk a sérelem okozójának. Vagyis a sérelemhez nem ragaszkodunk tovább – és folyamatosan terjesztve nem csinálunk úgy, mint azok a koldusok, akik a sebeik mutogatásával akarnak szánalmat kelteni és alamizsnához jutni – és a sérelem okozóját visszafogadjuk az életünkbe.

A bűnnel és az igazságtalansággal szemben két válaszreakciónk lehet: a bosszú és a megbocsátás. Nincs köztes megoldás. A bosszú bűnben tart és még betegebbé tesz, a megbocsátás meggyógyít. És ebben a gyógyulásban nagy felelőssége van a sértett félnek: ha a vétkes nem lép előbb, hogy bocsánatot kérjen, akkor bizony kezdeményezni kell ezt a gyógyulást, figyelmeztetés és intés formájában. De a cél nem a bosszú, hanem a megbocsátás. Hogy „megnyerd a testvéredet”.

5. Az isteni minta

Jézus semmi olyat nem mond ebben az esetben sem, amiben ne ő lenne a minta. De nemcsak minta, hanem az erőforrás is, ha azonosult vele az életünk. Isten ugyanis pontosan így gyógyítja meg a megromlott és beteg kapcsolatot közte és köztünk.

A mi Istennel való kapcsolatunkban Isten a sértett fél. És ha valakinek joga van megtorolni a rajta esett sérelmet, Istennek joga van, mert nemcsak sértett, hanem tökéletesen szent és tiszta is. A Biblia Istent nagyon világosan nevezi „bosszúálló Isten”-nek is [Náh 1:2 „Indulatos és bosszúálló Isten az ÚR, bosszúálló az ÚR és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az ÚR, és haragtartó ellenségeivel szemben.”]. Ez is Isten. Higgyétek el nagy felelőtlenség – vagy éppen önzés – ezt elhallgatni, a mai divatos trendeknek megfelelően, azért hogy valaki népszerű lélekmasszőrré váljon. Nem. Istennek joga van bosszút állni, és nemcsak joga van, hanem egyben ő bosszúálló Isten is.

Isten azonban úgy döntött, hogy végtelen türelméből és szeretetéből egészen az idők végéig lemond erről a jogáról, hogy mindenki, aki szeretné, hogy meggyógyuljon a kapcsolata Istennel, az átélhesse Istennek ezt a hihetetlen és hatalmas irgalmát és bocsánatát.

De Isten ezt nem úgy teszi, hogy nagy kegyesen ül a tróntermében és várja, hogy mi alázattal elé járuljunk. Nem. Ő a sértett fél kezdeményezte a gyógyulást.

A lekcióban Hóseás próféta könyvéből pont erre látunk ma példát. A negyedik fejezetben Isten világosan, tisztán és érthetően elmondja, hogy hogyan vétkeztek ellene. Egyenes beszéd, ahogy a 7. versben mondja: „vétkeztek ellenem”. Ennek természetes és fenyegető következményeit is felmutatja a Hóseás könyve 4. fejezete. De mégsem ez az egész könyv üzenete. A 14. fejezettel így zárul az egész prófétai könyv:

„Térj meg, Izráel, Istenedhez, az ÚRhoz, mert bűnöd miatt buktál el! Ezeket a szavakat vigyétek magatokkal, amikor megtértek az ÚRhoz, ezt mondjátok neki: Bocsáss meg minden bűnt, és fogadd szívesen, ha ajkunk gyümölcsét áldozzuk neked! … Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket, mert elfordult róluk haragom.” [Hós 14:2-3.5]

Isten kezdte. És még inkább látszik ez abban, hogy Isten a Fiában Jézusban egészen közel jött és közel lépett hozzánk azért, hogy elmondja: bűneinkből ő akar meggyógyítani bennünket azzal, hogy megbocsát. Hiszen az Emberfia nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem azért, hogy megmentse [Jn 3:17 „Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.”]. és tette ezt úgy, hogy ő maga fizette ki az elégtételt azért, hogy nekünk minden bűnünket elengedhesse.

Isten kezdeményezte, mint sértett fél a megbocsátást, hogy a vele való megszakadt, vagy beteg kapcsolatunk helyreálljon és meggyógyuljon.

A bosszúálló apa története után nézzünk meg befejezésül egy másik történetet, már elvezet minket egy későbbi üzenethez. nem ismerem a történet minden részletét, csak annyit, amennyit elmondok belőle.

Egy fiatal koreai egyetemistát Filadelfiában megtámadott egy hajléktalan tinédzserekből álló banda és agyonverték. Elfogták őket, és a tárgyalásra a diák szülei is az Egyesült Államokba utaztak. A szülők némán ülték végig az egész tárgyalást. Miután azonban a bíró felolvasta az ítéletet, a szülők szót kértek. A döbbent emberek előtt letérdeltek és könyörögtek a bírónak, hogy engedjék szabadon a fiuk gyilkosait, hogy ők vehessék magukhoz őket. Gondoskodni akartak ezekről a fiúkról olyan szeretettel és gondviseléssel, amit korábban soha nem élhettek át. A koreai pár azt mondta a bírónak, hogy ők keresztyének és azt akarják megmutatni, hogy az a kegyelem, amit Istentől kaptak, hogyan juthatna el ezekhez a fiúkhoz, akik olyan mély fájdalmat okoztak nekik.

A bíró könnyezve kellett, hogy elutasítsa a szülőket, mivel az igazságszolgáltatás rendszere ezt a megoldást nem teszi lehetővé.

De gondolkodjatok még a mai üzeneten … ezen a története is. Amikor megsérülünk egy ellenünk elkövetett bűn következtében melyik válaszreakciót választjuk: a bosszút vagy a megbocsátást?