Lekció: 5Móz 30:15-20

Alapige: Mt 27:15-26

Énekek:
24 – Az Úr bír ez egész földdel
205 – Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr
262 – Ha te meg nem tartasz, Uram Isten
757 – Aki értem megnyíltál

„Mondd, te kit választanál?” – hangzik újra és újra a kérdés az István a király c. rockopera kezdő dalában, amelynek a címe is ez. „Te kit választanál?”

Hiszen:

Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget,
…
Valakinek át kell írni a régi meséket,
…
Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot.
…

írja Bródy János ebben a szövegben. Mondd, te kit választanál? Azt, aki legyőzi a sötétséget, azt aki valami újjal átírja a régi meséket és azt, aki megváltja a világot?

Isten egy csodálatos törvényt bízott Mózesre, hogy azt továbbítsa a kiválasztott és az Egyiptomból megszabadított népnek. Legyen törvényük, amikor elfoglalják a nekik ígért országot. De ezt a törvényt nem úgy adta, mint valami szabadon választható opciót, hanem úgy, hogy mind a törvény megtartásának, mind a törvény megvetésének következményei lesznek. Ezek a következmények: élet és halál, ahogy Mózes 5. könyve fogalmaz:

Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! [5Móz 30:19]

És mit jelent ez a választás? Világosan megmutatkozik a folytatásból:

Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz, és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. [5Móz 30:20]

Vajon tudja-e az ember az életet választani a halál helyett, az áldást az átok helyett? Mai napi igénk alapján elsősorban erről szeretnék beszélni. Üzenetünk alapigéje a Mt 27:15-26

¹⁵Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak. ¹⁶Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak. ¹⁷Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? ¹⁸Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.

¹⁹Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta. ²⁰A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. ²¹A helytartó újra megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást. ²²Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele! ²³Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele! ²⁴Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok! ²⁵Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken! ²⁶Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.

Jézus szenvedéstörténete megállíthatatlanul halad előre a végkifejlet felé. Ami nagyon világosan látszik, hogy azt emberi akarat nem tudja megállítani. Sem a tanítvány jószándékú lebeszélése, sem a karddal csapkodás és még Pilátus sem, amikor Jézus elé kerül és megpróbálja felmenteni Jézust. Először ártatlannak nyilvánítja, de ez a vádolóinak csak olaj volt a tűzre és mindenfélével vádolták Jézust. Pilátusnak ekkor támadt a mentőötlete – forduljunk a néphez. Hiszen Jézust mindenki szereti, népszerű az egyszerű emberek körében. Hány embert meggyógyított, hány emberen segített. Hány ember követte őt. Pilátusnak szinte mindent tudnia kellett Jézusról, ami a Birodalom szempontjából fontos volt. Tudnia kellett, hogy soha nem szított lázadást, nem beszélt a Birodalom ellen. Elismerte ugyan előtte, hogy ő a „zsidók királya”, de azt is világossá tette, hogy ez az ország nem evilági ország, hanem égi ország. Ennyi elég is volt Pilátusnak, hogy lássa – Jézus politikai értelemben nem jelent semmilyen veszélyt a császár uralmára; direkt módon egészen biztosan nem. Válasszon hát a nép. Előhozza Jézus tökéletes ellentétét. Az emberi brutalitás és gonoszság egyik mintapéldányát: Barabbást. Ő azért volt börtönben, mert gyilkos és rabló volt. Azért ölt meg más embereket kegyetlenül, hogy elvegye azt, ami az övék.

Ennél nagyobb nem is lehetne az ellentét:

Jézus, aki visszaadta embereknek az elveszett életüket: vakoknak a látásukat, bénáknak a járásukat, süketeknek a hallásukat, leprásoknak és démonoktól megkötözötteknek a tisztaságukat és a szabadságukat, halottakat is támasztott fel. Az Istentől elidegenedetteket visszavezette a mennyei Atya szeretetébe. Az éhezőknek kenyeret adott a reményteleneknek igazi vigasztalást és reménységet. Ezért pedig nem kért semmit cserébe az emberektől, csak annyit, hogy dicsőítsék Istent az életükkel.

Ezzel szemben Barabbás csak elvett az önző céljai érdekében. Elvette azt, ami a másé, elvette a testi épségüket és kegyetlenül elvette az életüket.

Pilátus azt gondolta, ennyi elég lehet, hogy Jézust szabadon engedje. Pilátus azonban nem számolt több mindennel:

• nem számolt az emberi gonoszság természetével és erejével
• nem számolt az Isten megváltó tervével, ami megállíthatatlanul halad előre

Az emberi gonoszság ereje és természete

Döbbenten látjuk, amikor olvassuk ezt a történetet, hogy a sokaság egyöntetűen Jézus kínhalálára szavaz, emellett Barabbás szabadon engedését követeli. Mindnyájan azt kiáltják: „Keresztre fele!” Nem szakadnak két pártra. Nem azt látjuk, hogy az egyik ezt, a másik azt kiáltaná. Zúg a „Keresztre vele!” kiáltás. Úgy megképződik előttem, ahogy a tömeg skandálja ezt Pilátus előtt.

Micsoda őrület szállta meg a népet, amelyet a főpapok és írástudók ügyesen szítottak, hogy nem érték be azzal, hogy összeesküdtek egy ártatlan ember élete ellen, hanem annyira elvakultak a gyűlölettől hogy inkább egy gonosztevőt is kiszabadítanak? Így hajszolja a Sátán a hitetleneket, ha egyszer már elkezdte őket tönkretenni: már nem riadnak vissza semmiféle ocsmány bűntől, sőt, vakon és ostobán bűnt bűnre halmoznak. [Kálvin] Pilátus naivan a jószándékra és a józan észre próbál hatni. De az emberi természet, amely megvakult a jóságra, megvakult a tisztaságra és a józanságra inkább választja Barabbást.

Az amerikai világvége filmeknek van egy visszatérő mozzanata. Amikor kiderül, hogy jön a világvége akkor az emberek nekiállnak fosztogatni. És az ember úgy rákiáltana a boltokat és az egymást is fosztogató emberekre: Ember, itt a világvége mit akarsz még megszerezni? Minek neked bármi is, ha egyszer mindennek vége?

Isten megváltó terve

De Pilátus nem számolt – Isten nélkül élő és Istent nem ismerő emberként nem is számolhatott – Isten megváltó tervével. Isten Bárányának, az engesztelő áldozatnak meg kell halnia a kereszten, hogy a bűnös ember megszabadulhasson. A tökéletes jóságnak, tisztaságnak, az Isten ártatlan Fiának keresztre kell feszíttetnie azért, hogy magára vegye a gonoszság terhét és szabaddá váljon a bűnös Isten jogos ítéletétől. Nincs más megoldás az ember bűnére, mint a helyettes áldozat útján történő megbocsátás és elengedés.

A választás képtelensége

De ez a történet nekünk szegezi azt a kérdést: És te kit választanál? Vajon látjuk-e az igazi választ? Azt, hogy mi sem tudjuk Jézust választani, ha ő nem választ bennünket.

Nagyon szomorú, de sajnos igaz képet fest az emberi természetről a Barabbást választó tömeg. Mi szeretnénk azt hinni, hogy nem vagyunk ott a tömegben. De Barabbás választása a mi választásunk is, mert mi ugyanúgy nem tudjuk Jézust választani, ahogy ott és akkor senki sem. Tudom, hogy tiltakozunk ez ellen, mert szeretnénk azt hinni, hogy azért vagyunk keresztyének, mert mi választottuk Jézust ebben a bűntől terhelt világban. És azért választottuk Jézust, mert még mindig jobbak vagyunk, mint azok, aki Barabbást választják.

Se senki sincs a tömegben, aki Jézust választotta volna. Jézus pedig a tanítványai számára is világossá tette a búcsúbeszédeiben:

Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki … titeket [Jn 15:16].

Szeretnénk azt hinni, hogy mi választottuk a kegyelmet, de éppen az ellenkezője igaz: a kegyelem választott ki bennünket az életre, és mindezt azért, hogy megsemmisüljön minden hamis énkép, minden hamis büszkeség, hogy feltáruljon előttünk a kegyelem dicsősége: azért lehetek Jézusé, és csak azért lehetek Jézusé, mert Jézus választott engem és nem én választottam őt.

Pál apostol is olyan szépen önt tiszta vizet a pohárba, amikor azt írja:

Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. [Ef 1:5-6]

Egy másik tömeg

No, de ha ennyire nem tudjuk választani Jézust, mégis hogyan lehetünk Jézusé? Erről ad nekünk képet egy másik tömeg. Péter áll velük szemben ötven nappal később. És tisztába teszi előttük, hogy kik ők:

Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek. [ApCsel 2:36]

Nem sokkal később a Nagyanács felé is elhangzott

De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, ¹⁵az élet fejedelmét pedig megöltétek. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. [ApCsel 3:14-15]

A pünkösdi hallgatóságnál ez célba talált. Elérte a szívüket a Szentlélek, mert Isten irgalma kiáradt feléjük is. Háromezren, akik közülük az életre választtattak odafordultak Jézushoz. Mert a Szentlélek megértette velük, hogy Isten megkönyörült rajtuk a bűneikben.

A kegyelem őket választotta és odafordultak Jézushoz. És bár igaz, hogy mi nem tudjuk választani Jézust – de a bennünket választó kegyelem mégis elvégzi, hogy a kárhozat és a halál helyett az életet válasszuk. Barabbás helyett az Isten Fiát!

Mondd, te kit választanál?