Lekció: 2Móz 17:8-16
Alapige: 1Sám 15:1-3
Énekek: 343. 84. 581. 209. 287.
1Egyszer ezt mondta Sámuel Saulnak: Engem küldött az Úr, hogy felkenjelek népe, Izráel királyává. Most azért hallgass az Úr beszédére! 2Ezt mondja a Seregek Ura: Számon tartom, hogy hogyan bánt Amálék Izráellel, hogy útját állta, amikor kijött Egyiptomból. 3Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, a marhákat és a juhokat, a tevéket és a szamarakat!
Keresztyén emberként nehéz megbirkózni az Ószövetségnek ezzel és ehhez hasonló szakaszaival, amelyben Isten nemcsak háborúra szólítja fel a népét, hanem szó szerint arra, hogy egy népet irtson ki mind egy szálig nem tekintve nemre életkorra – férfiakat, nőket, gyerekeket és csecsemőket is.
A felolvasott részből pontosan ez rajzolódik ki. Bizony alkalmasak ezek a részek a megbotránkozásra:
- akár a zsidó nép ellen
- akár a vallás ellen úgy általában
- akár az Ószövetség és természetesen az Ószövetség Istene ellen.
Éppen emiatt, hogy alkalmasak ezek a történetek a megbotránkozásra, nem tehetjük meg azt, hogy figyelmen kívül hagyjuk, átugorjuk ezeket a részeket, esetleg éppen magunk is botránkozunk rajtuk. Ezért, mivel mai napi igénk az 1Sám 15 vállaljuk fel most ennek a szakasznak a kihívását minden botránkozással szemben. Két részben fogok beszélni erről a szakaszról: az elejéről ma, és a következményéről a jövő héten. Ma egyetlen dolgot fogunk körbejárni: mit kezdjünk az amáléki nép teljes kiirtásának a parancsával, amit a mai nemzetközi jog a legélesebben emberiség elleni bűncselekménynek tekint, hiszen valóban népirtásról van szó. Mégis fontos üzeneteket hordoz a mai olvasó számára is.
Kulcs a bibliai szövegek értelmezéséhez
Azt gondolom, hogy meg kell értenünk a bibliai szövegek megértéséhez vezető kulcsot.
Krisztusra nézve
Pál apostol azt írja a korinthusiaknak Jézus Krisztusról:
Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.[1]
A teljes Szentírás, tehát az Ószövetség is csak ebben az összefüggésben értelmezhető. Maga a világ teremtése is Krisztusban nyer értelmet, de még a trónusok, uralmak és fejedelemségek – vagyis a történelem minden eseménye általa és rá nézve történik. Előbb minden az eljövendő Krisztus által és rá nézve, majd miután eljött és elvégezte a földön a megváltásunk szolgálatát és mennybe ment, a történelem minden eseménye a másodszor is eljövendő dicsőséges Krisztusra nézve és általa történik. Ahogy Pál a rómaiakat is tanítja:
Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.[2]
Tehát az Ószövetségben leírt igék, amelyek legyenek történeti leírások, költői bölcsességek vagy éppen próféciák, Krisztusban és Krisztusra nézve kapnak értelmet. Ez az első nagyon fontos kulcs a bibliai szövegek megértéséhez.
Reménységünkért
A Szentírás ószövetségi részének megértéséhez van egy másik nagyon fontos kulcs. Erről is Pál apostol ír a rómaiaknak:
Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.[3]
Tehát mindaz, ami a Szentírásban olvasható – és Pál ekkor még csak az Ószövetség irataira gondolhatott – nem találomra és véletlenszerűen került bele, hanem Isten Szentlelkének a hatására, hogy abból Isten választott gyermekei, a Krisztusban hívő követői türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.
Ezért, ha úgy olvasunk egy bibliai szakaszt – akár a legnehezebben érthetőt is, hogy ez hogyan van Krisztustól, Krisztus által és Krisztusra nézve; valamint mit akar tanítani nekem ezen keresztül a Szentlélek, hogy türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.
Ezeknek a segítségével fordulunk most ennek a szövegnek a megértése felé.
Amálék és Izráel
Természetesen mindaz, amiről itt olvasunk nem előzmény nélküli, amire maga Sámuel próféta is utal:
Ezt mondja a Seregek Ura: Számon tartom, hogy hogyan bánt Amálék Izráellel, hogy útját állta, amikor kijött Egyiptomból.[4]
Kik tehát Amálék fiai, az amálekita nép? Amálék nemzetségfő Izsák másik fiának Ézsaunak volt az unokája[5], ebből következően rokona Izráelnek és leszármazottainak. Ez a rokonság azonban állandó ellenségeskedést jelentett, ami abból fakadt, hogy az Egyiptomból kivonuló Izráelnek Amálék népe volt az első ellensége. Gyakorlatilag sivatagi rablókként támadtak Isten népére. Olvashatunk egy velük vívott nagy ütközetről Refidímben, amelyben Izráel fiai Józsué vezetésével egy nagyon nehéz győzelmet vívtak. Olyan sokáig tartott az ütközet, hogy Mózes imádságra emelt karjait sem tudta tartani már, így ültették le egy kőre és emelték imára a kezeit Áron és Húr.[6]
Amálék különösen aljas sunyi és visszataszító módon támadta meg őket – erre később is emlékezteti őket Mózes Isten kijelentésében. Azokat, akik elgyengülve lemaradtak a főcsapattól legyilkolta és kifosztotta. Ez vezethetett azután a Refidímben lezajló ütközethez is. És Amálék sohasem szűnt meg újra és újra Izráel kiirtására szervezkedni, amiről a 83. zsoltár is megemlékezik.
2Istenem … 3háborognak ellenségeid, gyűlölőid fenn hordják fejüket. 4Néped ellen titkon ármányt szőnek, tanácskoznak védenceid ellen. 5Gyertek – mondják –, irtsuk ki ezt a népet, ne is emlékezzenek többé Izráel nevére! 6Mert egyetértésben tanácskoznak, szövetséget kötnek ellened 7Edóm lakói és az izmaeliek, a móábiak és a hagriak, Gebál, Ammón és Amálék, Filisztea, Tírusz lakóival.[7]
Mózesen keresztül Isten világosság és nyilvánossá tette a világ számára, hogy nem feledkezik meg egy ilyen ellene és népe ellen irányuló aljas támadásról és meg fogja büntetni; annak megfelelően, ahogyan ők cselekedtek. Sámuel próféta ezt jelenti ki, hogy ennek jött el most az ideje. Nézzük, hogy ebből mi az ami nekünk tanítást és vigasztalást jelent, és mi az, ami ebből Krisztusra nézve érthető meg.
Isten Krisztus vérvonalának védelmében cselekeszik
Az első, hogy amikor Amálék és a kánaáni népek elleni nagyon drasztikus és nagyon erőszakos utasításokat ad Izráelnek, annak a népnek, amelyik az ígéreteket hordozza az egész világ megáldására vonatkozóan; hogy belőlük fog származni a Krisztus, a bűneinket hordozó megváltó; népe állandó létfenyegetettségben él. Ez a létfenyegetettség kettős:
Fizikai
Egyrészt fizikai létfenyegetettségben él. A környező népek állandó támadásainak voltak kitéve – amelyek voltak rablóportyák, de egyenesen a kiirtásukra szövetkező hadjáratok is; ezekben Amálék szünet nélkül részt vett már a pusztai vándorlástól kezdve.
Szellemi
Másrészt szellemi és lelki fenyegetettségben. Izráelnek kijelentette Isten, hogy csak ő az egyetlen Isten – ezért soha, semmilyen körülmények között ne forduljanak semmilyen más istenhez – hiszen azok csak bálványok. Azonban nagyon csábítóak a látható istenek, amelyeket kiábrázoltak. A kánaáni népek azonban sokféle Istennek áldoztak; termékenység isteneknek, mint Baal és Astarte, akiknek a kultuszában lehetett paráználkodni; a különféle egyéb baalok, de volt egy különösen visszataszító istenük, ez volt a Molok, kinek ember, de elsősorban gyermekáldozatokat mutattak be. Azt gondolnánk, hogy az ember undorodva fordul el ezektől a kultuszoktól. Isten azonban nagyon jól ismeri a bálvány felé hajló emberi szívet – ettől még Izráel fiai sem voltak mentesek. Annyira nem, hogy Salamon király már például hivatalosan is megengedte Izráelben még a Molok istenségnek is bemutatott áldozatot.
Nos ezzel a két fenyegetettséggel kellett Izráelnek szembeszállnia. Mindezt miért? Azért, hogy Izráel megmaradjon mindezen fizikai és szellemi fenyegetettségek között, hogy megszülethessen az újra és újra megújuló ígéretek vonalán a Krisztus. Egyszerűen ezekben a fizikai és szellemi harcokban meg kellett védeni a Krisztus vérvonalát. Ebből világosan látszik, hogy a Krisztus eljövetelével ez a korszak lezárult.
Amire Izráelnek volt – korlátozottan parancsa Istentől – arra az Egyháznak semmilyen felhatalmazása nincs a Krisztus eljöveteléig tartó időben. Az Egyháznak a Szentlélek erejével az ellenségeinek is az evangéliumot, Isten mentő szeretetét kell hirdetnie.
Nem lehet büntetlenül Isten népére támadni
Ez a nagyon kemény válasz Amálék ellen Istentől világosan mutatja, hogy Isten népe ellen nem lehet büntetlenül és következmények nélkül vétkezni. Isten számon tartja az ellene és népe ellen elkövetett aljas bűnöket. Világosan beszél Isten mind az ószövetségi, mind az újszövetségi Egyházhoz:
Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja![8]
Jézus világosan beszél róla, hogy az övéit üldözni és bántalmazni fogják ebben a világban – de azzal is bátorítja az övéit, hogy mindez nem Isten tudta nélkül történik – minden ellenünk irányuló bántás és támadás a szeme előtt van és számon tartja azokat.
A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.[9]
A Jelenések könyvében reménységünknek egyértelmű ígéretet ad minden bennünket a Krisztusért és Krisztusban történt bántásért:
igazak és igazságosak az ő ítéletei, mert elítélte a nagy paráznát, aki paráznaságával megrontotta a földet, mert számon kérte kezéből szolgái vérét[10]
Egész egyszerűen nem feledkezhetünk el arról, hogy Istennek számít az Egyház, számít a Gyülekezet, számítanak az övéi – sőt még bűnösen is számítanak. Mert nem a bűneinken keresztül néz bennünket, hanem az értünk áldozatot hozó Krisztuson keresztül. Ez természetesen nem tesz szabaddá senkit a bűnre, sőt: inkább arra tesz szabaddá, hogy a Szentléleknek a bennünk munkálkodó erejével harcoljunk a bűneink ellen, küzdjünk a megszentelődésünkért. De mivel Krisztusban a kereszten elvégeztetett minden bűnünk számonkérése, és mi ebben hiszünk, és tudjuk, hogy megszabadultunk a bűn átkától, bátran nézhetünk szembe mindazzal, ami a világban ér bennünket. Isten számon tartja és számon fogja kérni mindazokon, akik Krisztusra és az övéire támadnak.
Viszont ennek az Igének van még egy nagyon fontos üzenete, amit látnunk kell. Mert amikor valaki megbotránkozik ezen a kegyetlennek tűnő parancson, valami nagyon fontos szempontot nem vesz figyelembe. Ez pedig Isten türelme az ítélet gyakorlásában és végrehajtásában.
Isten türelmes és türelmében lehetőséget ad a megtérésre
Mert Isten újra és újra megmutatja és bizonyítja türelmét még a leggonoszabb gonosztevők iránt is. Amálék iránt is. Kánaán népei iránt is. Nézzünk egy két dátumot Amálékkal kapcsolatban. Az egyiptomi kivonulás és pusztai vándorlást Kr. e. 1270 körül kezdődött, ekkortájt zajlott le az ütközet Refidímben Amálékkal. Saul pedig Kr. e. 1050-1040 körül lett király. Tehát Amálék kapott az aljas támadásai után legalább 200 évet Istentől. De miért? Miért nem azonnal? Isten már akkor megmondta, hogy Amáléknak ezt a cselekedetét számon tartja. Miért adott még nekik 200 évet, különösen úgy, hogy bejelentette azt, hogy nem felejti el a bűnüket és büntetést fog rájuk mérni, méghozzá nem akármilyet:
Amáléknak még az emlékét is eltörlöm az ég alól![11]
Isten, amikor kinyilvánítja haragját az emberi bűn ellen, mindig ad időt arra, hogy az ember önvizsgálatot, bűnbánatot tartson és megtérjen. Amáléknek is volt 200 éve arra, hogy gonosztettei után az Úrhoz forduljon, az egyetlen élő Istenhez. És vannak bizony ószövetségi példák is arra, hogy ha valaki hajlandó volt hátat fordítani a bálványainak és odafordulni az Örökkévaló Istenhez, akkor Isten megkönyörült és elfordította róluk az ítéletet.
Ilyen volt a parázna Ráháb Jerikóban – nem is pusztult el Jerikóval együtt. De ugyanilyenek voltak a mai igében – amit nem olvastam fel – a kéniek, akiknek Saul megüzente, hogy menjenek el az amálékiak közül, mert rajtuk az Úr nem akar ítéletet gyakorolni. De ugyanígy fordította el az Úr az ítéletét Ninive felől is, pedig az asszírok gonoszsága még ókori mércével mérve is kirívó volt[12].
Isten igazsága megállíthatatlan – de kegyelmével türelmet gyakorol népek és emberek élete iránt. Mindezt miért? Azért, hogy megtérjenek. Amálék elfecsérelte a számára adott időt – még inkább szövetkezett Izráel ellen, annak kiirtására, közben imádta utálatos bálványait. És Sámuel próféta kijelentése szerint lejárt az ideje
- ahogy lejárt Sodoma és Gomora ideje
- ahogy lejárt Asszíria és Babilon ideje is
- ahogy egyszer le fog járni a mostani bűn alá rekesztett teljes világ ideje, amikor Isten szabadjára engedi ítéletének angyalait, előtte azonban övéit elragadja a mennybe, hogy mindig Krisztussal legyünk.
Az pedig, hogy kinek mikor jár le az ideje és Isten rajta hogyan gyakorolja az ítéletet, ha nem tért meg az kizárólag az ő szuverén felségjoga. Sem bírálni, sem ítélni nincs lehetőségünk; vagy ha merjük venni magunknak a bátorságot erre, akkor világossá teszi: nincs jogunk őt a vádlottak padjára ültetni.
Látnunk kell azonban a türelmét, hogy az miért is adatik a bűnösöknek, miért adatik nekünk is, ahogy a római levélben írja Pál:
Azt pedig tudjuk, hogy az Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket cselekszenek. … Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz? Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül gyűjtesz magadnak haragot a harag napjára, amikor az Isten nyilvánvalóvá teszi, hogy igazságosan ítél.[13]
Az a 200 év, amit Isten Amáléknak adott nem ösztönözte őket, arra, hogy meglássák Isten irántuk való jóságát, türelmének gazdagságát és megtérjenek. Ehelyett kemény szívvel további haragot gyűjtöttek maguknak a harag napjára.
De ebből megtanulhatjuk azt, hogy ha ismerjük Jézus Krisztus kegyelmét, az csak azért lehetséges, mert Isten velünk is türelmesen bánt és türelmesen bánik. Teszi mindezt azért, hogy felismerjük jóságát és megtérjünk hozzá. Ha pedig nem tesszük, akkor csak haragot gyűjtünk a fejünkre.
De éppen azért, mert türelmes, nekünk, akik ismerjük Krisztust értenünk kell Isten türelmét a bűnösök iránt; és ha időnként nehéznek is érezzük tőle kell megtanulnunk ezt a türelmet, ahogy Péter írja a 2. levelében:
Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.[14]
Ez a türelem azonban nem végtelen. Figyelmeztessen erre Amálék története is, ahogy Péter is folytatja Isten kijelentését:
De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. 11Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek,[15]
[1] Kol 1:16
[2] Rm 11:36
[3] Rm 15:4
[4] 1Sám 15:2
[5] Ézs 36:16
[6] 2Móz 17:8-16
[7] Zsolt 83:2-7
[8] Zak 2:8
[9] Jn 16:33
[10] Jel 19:2
[11] 2Móz 17:14
[12] ld. Jónás könyve
[13] Rm 2:2.4-5
[14] 2Pt 3:9
[15] 2Pt 3:10-11