Lekció: Ézs 1:10-17

Alapige: 1Kor 5:6-8

Ézsaiás próféta könyvének első fejezetéből hallottunk egy erős kezdést, amivel Isten választott népének istentiszteletéről és ünnepléséről hallottunk rendkívül kemény és fenyegető szavakat. Már a megszólítás ütős, hiszen a választottakat úgy szólítja meg, hogy Sodoma vezetői és Gomora népe. A Mózes első könyvében említett két várost Isten pusztította el bűnei miatt égből hulló tüzes esővel. Pedig Ábrahám alkudozó imádságából azt is tudjuk, hogy Isten hajlandó lett volna megkönyörülni ezeken a városokon, ha van bennük akár csak tíz igaz ember. De nem volt. Most pedig azt mondja Isten saját népének, hogy azokhoz hasonló az életetek, mint azoké volt, akiket tűzesővel pusztítottam el. Mi váltotta ki Istennek ezt a kemény rosszallását? Az, hogy azt gondolták, hogy rendben vannak Istennel, ha megtartják szépen az istentiszteletet, anélkül hogy ez az életükre bármilyen hatással lenne. Egy mondatot szeretnék az egészből ismét kiemelni, a 13. versből:

Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!

Ahhoz tehát, hogy az ünnepeteket elfogadjam, az valóban ünnep legyen; olyan ünnep, amit nem pusztán a magatok gyönyörűségére tartotok, hanem az én dicsőségemet is emelje van egy fontos előfeltétel:

Mossátok tisztára magatokat!

Most, hogy belépünk az adventbe és a karácsony felé fordítjuk a tekintetünket, nekünk Isten újszövetségi népének szól az Úr kérdése: ha már ünnepet tartotok az én Fiam születésére emlékezve: hogyan fogtok megérkezni erre az ünnepre? Milyen lesz az az ünnep? Ünnep lesz, vagy csak valami kényszeredett „ünneplés”? A magunk gyönyörűségét keressük vagy valami többet? Az örökkévalóság ünnepének megélését, amelyben együtt örülünk és ünneplünk Istennel?

A mostani alapigénk erre fogja irányítani a figyelmünket, amit az 1Kor 5:6-8-ból olvasok:

Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával.

Pál apostol itt is egy ünnepről beszél és lényegében az ünneplést az Újszövetség fényében ugyanolyan összefüggésbe helyezi el, ahogy tette ezt Ézsaiás próféta évszázadokkal korábban – az Úr nem tűri együtt a bűnt és az ünneplést. Anélkül, hogy kifejteném most a teljes szakasznak az összefüggéseit, ahova Pál beilleszti ezt a három verset, szeretném veletek megosztani az Úrban gyönyörködő ünneplésnek a lelki összefüggéseit.

A gyülekezet állapota és az ünnep

Világosan látszik, hogy a gyülekezet istentiszteletére, ünneplésére valamilyen bűn ráterhelődik, amivel a gyülekezet nem hajlandó foglalkozni. Pál azt mondja, hogy ez a bűn, mivel nem foglalkoznak vele úgy fog működni az életükben, mint ahogy a kovász működik a tésztában.

A kovász a bibliai jelképrendszerben egy kivétellel mindig a teljes egészet átjáró romlásnak és rothadásnak a jelképe. Ezzel azt mondja az apostol: ha már Krisztus megtisztította az életeteket a bűntől – így fogalmaz: „hiszen ti kovásztalanok vagytok” – és közben akármilyen kicsi engedetlenséget, vagy bűnt megtűrtök az életetekben, akkor az egész életeteket újra át fogja járni a bűn és az engedetlenség. Ha pedig így van, akkor hogyan fogjátok ünnepelni az Úr megváltó kegyelmét? Ha az Úr előtt és az Úrnak kedvesen akartok ünnepelni, akkor minden kovászt, amit felfedeztek ki kell takarítanotok az életetekből.

A kovász kitakarítása

Pál apostol a kovásztalansággal ünneplés kifejezést az Isten által elrendelt első ünnepből emeli ki. Itt az első ünnep alatt a hetente ünnepelt nyugalomnapon túli ünnepet értem. Az első ünnep a nyugalomnap heti megszentelése a teremtéstől kezdve. De most az első kiemelt ünnepre gondolok.

Amikor az Úr a népét kivezette Egyiptomból, a tizedik csapás előtt két fontos rendelkezést adott.

1. Az utolsó estén vágjanak le családonként egy bárányt, annak a vérét kenjék az ajtófélfákra és a szemöldökfákra, hogy elkerülje őket a pusztító angyal csapása, amellyel megölt minden egyiptomi elsőszülöttet.
2. A másik, hogy készítsenek kovásztalan tésztát, mert sietve kell távozniuk Egyiptomból és nincs idő tészta kelesztésre.

Ennek a szabadításnak az emlékére rendelte el a páska és a kovásztalan kenyerek hetének ünneplését. De már ebbe is Krisztust rejtette bele, ami szabadítónkat és megváltónkat, aki a „mi húsvéti bárányunk, aki megáldoztatott”, a Pál által leírt eredeti szöveg azonban így hangzik:

a mi páskánk Krisztus már feláldoztatott.

Ő az, aki kitakarítja belőlünk a bűn kovászát. És ő van Isten gyermekei ünneplésének a középpontjában mindig. Ha az Úr napját ünnepeljük, ha az adventet, az eljövetelt és a második eljövetelt ünnepeljük, ha a születést a karácsonyt ünnepeljük, ha a húsvétot, halálát és feltámadását ünnepeljük, ha a pünkösdöt a Lélek kitöltését ünnepeljük, sőt Isten megváltott gyermekeiként bármit ünneplünk (bármi alatt nyilván nem pogány bálványünnepekre kell gondolni), akkor Krisztust ünnepeljük. Mert őt adta Isten az örök életre az egyetlen és szükséges áldozatnak. Ezért Isten gyermekeinek valójában egyetlen ünnepe van: ez pedig Krisztus.

A világ nem tudja Krisztust ünnepelni: azt csak Isten gyermekei tudják. De Isten gyermekei nem is akarnak mást ünnepelni, egyedül Krisztust. Ezt jól jegyezzük meg: a mi ünnepünk Krisztus.

De hogy hogyan lehet igazán Krisztus az ünnepünk azt is megmondja igeszakaszunk, amikor felszólít minket Pál:

Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek … Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával.

Ha Isten azt mondja népének, hogy nem tűri együtt a bűnt és az ünneplést, akkor ebből alapigénk fényében azt a fontos alapelvet láthatjuk meg: nem fér meg együtt Krisztus és a bűn az életünkben. Mert Krisztus az ünnep.

Az ünnepi előkészület

Ebben fontos az ünnepi előkészület. Pál apostol azonban nem a külsőségek előkészületére gondol, hanem a belső, lelki előkészület. Ennek volt előképe a páska ünnepének ünnepi előkészülete, amelyben minden olyan dolgot el kellett távolítani a háztartásból, ami kovászt – romlást tartalmazott. Természetesen ez már akkor is jelképes üzenettel bírt.

Ha fontosnak is tekintjük a külsőségeket, legyen az étel, ital, díszítés vagy ajándékozás az adventben és a karácsonyban, amiben azért érdemes visszafogottságot gyakorolni – mégis ne feledkezzünk meg napról napra arról az ünnepi előkészületről, amelyben kitakarítjuk Krisztus világosságával a régi kovászt. Hogy ne kísérletezzünk azzal, hogy összeférceljük a bűnt és az ünneplést. Idézzük fel Isten ígéreteit Krisztus eljöveteléről; idézzük fel azt az utat, amely Krisztus születéséhez vezetett. Közben keressük a megbékélést és a kiengesztelődést azokkal, akikkel békétlenségbe keveredtünk. Azonosítsuk be lappangó bálványainkat és takarítsuk ki őket az életünkből. Hogy ne maradjon bennünk a rosszaság és gonoszság kovászából – hiszen már egy kevés is megmérgez; olyan sokan az ünneptől várják, hogy enyhülnek a problémáik és szorongásaik, a belső békétlenségeik – és amikor az ünnep csak növeli ezeket, csalódnak. De mindezt azért, mert ezekkel a békétlenségekkel, szorongásokkal, bálványoktól mérgezetten érkeznek meg az ünnepre, ami miatt nem tudnak ünnepelni a tisztaság és igazság kovásztalanságával.

Az ünnepek előtti előkészület éppen arra alkalmas, hogy ha elsősorban nem kifelé, hanem befelé figyelve készülünk akkor az advent ünneplése kovásztakarítássá lesz. Ez már megkezdődött nálunk pénteken a közös koszorúkészítéssel, tegnap az adventhangoló kirándulással is, a mai első gyertyagyújtással; és ebben az évben szeretettel hívunk és várunk esténként 18.30-ra a város különböző pontjaira, közös éneklésre, imádságra és annak az útnak a közös bejárására is, amellyel az Úr előkészítette Fiának születését a teremtéstől kezdve.

Isten gyermekének ünnepe Krisztus. Hogy ez valóban így legyen, takarítsátok ki a régi kovászt, mert Isten nem tűri együtt a bűnt és az ünneplést, hogy az igazság és tisztaság kovásztalanságával ünnepeljük Őt. Péter apostol hívásával szeretném befejezni, hogy azután átadjam az időt a zenei igehirdetésnek is:

az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben [1Pt 3:15]