Lekció: Jn 1:19-34
Alapige: Jn 3:30
Énekek:
125 – Akik bíznak az Úr Istenben
375 – Jöjj, népek Megváltója
390 – Várj, ember szíve, készen, mert jő a Hős, az Úr
410 – Jöjj, Isten népe, áldjuk őt
Az adventben élve megfogalmazódott bennem az a kérdés: vajon milyen az adventi ember? Milyen a lelkülete?
Az első válasz, ami automatikusan megszületett bennem az, hogy várja vissza Jézus Krisztust, várja az Isten országát, azzal az imádsággal az ajkán: „jöjjön el a te országod”. Ilyen ember volt például a nagytanács tagja Arimátiai József is, aki maga is várta az Isten országát [Mk 15:43; Lk 23:51], aki gondoskodott Jézusnak egy sziklába vájt új sírboltról, a halála után.
De ahogy elgondolkoztam erről a kérdésről felsejlett előttem a Bibliának az az alakja, akit leginkább az adventi embernek tekinthetünk, aki maga az adventi ember, akinek az volt a küldetése, hogy a Krisztus útkészítője legyen. Akitől éppen ezért megtanulhatjuk és meg is kell tanulnunk az adventi ember titkát. Keresztelő János ő. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ő a leginkább adventi ember, akiben az adventi ember alakja áll előttünk. Az ő alakjában ezért valami egészen különleges rajzolódik ki, ami ugyan nem húzza át, amit előbb mondtam az adventi emberről, de mindenképpen gazdagítja, sőt elmélyíti az adventi ember jellemét.
Ma éppen ezért az ő önmagáról mondott szavai alapján arról szeretnék igét hirdetni, hogy milyen is az adventi ember, hogyan is válhatunk adventi emberré. Már csak az a kérdés, hogy akarunk-e adventi emberré lenni.
Alapigénk: Jn 3:30
Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.
János ebben a kijelentésben egy olyan adventi lelkületről tesz bizonyságot, amely a legkomolyabban készíti az utat és a szíveket Krisztus eljövetelére. Mit is mond János?
Jézusnak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.
Ebben pedig benne van az, hogy én minél nagyobb akarok lenni, annál jobban eltakarom azt a Krisztust, akiről pedig bizonyságot kell tennem.
A körülmény
Nézzük meg először azt, hogy János kiknek és miért mondja ezt a nagyon rövid, nagyon velős, de ugyanakkor nagyon mélyen megszólító mondatát.
János volt az első, aki elkezdte hirdetni a megtérést és a megtérésre hívással együtt a lelki megtisztulás szükségét is, amit a víz keresztségének jelével fejezett ki. Sok embert megérintett az igehirdetése, egyre többen mentek hozzá bűnbánatot tartani és megkeresztelkedni a Jordánban. Azután színre lépett Jézus. Azzal kezdte Jézus a színrelépését, hogy elment Jánoshoz, beállt a bűnösök közé a sorba és megkeresztelkedett a Jordánban. János felismerte őt, és bizonyságot is tett róla:
Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét! [Jn 1:29]
Ezt követően csatlakoztak Jézushoz az első tanítványai és ő is elkezdte hirdetni, hogy elközelített az Isten országa, hirdette a megtérést, és tanítványaival a hozzá térőket megkeresztelte. Valami azonban megváltozott. Egyre többen mentek Jézushoz, és egyre kevesebben mentek Jánoshoz. János tanítványainak ez rosszul esett. Ők János „népszerűségvesztését” egyfajta árulásként élték ezt meg: Jézus elárulta Jánost, és az állhatatlan tömegek is elárulták Jánost. Mondják is neki:
Mester, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és mindenki őhozzá megy. [Jn 3:26]
János erre válaszol, és a válaszában szerepel mai alapigénk
Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.
És miközben ezt mondja János, azt nem keserűen mondja, nem lemondással mondja, hanem tele van a szíve örömmel, ahogy maga is fogalmaz:
Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé. [Jn 3:29]
János tehát látja, hogy ki ő, látja, hogy kicsoda Jézus. Látja, hogy Jézusnak nagyra kell nőnie, neki pedig annyira kisebbé lennie, úgy hogy végül el is tűnik hűséges prófétai szolgálatában, osztozni fog Krisztusa sorsában és vértanúhalált fog halni Heródes börtönében. Tudjuk, hogy a börtönben egy kicsit elbizonytalanodik, az ördög meg akarja lopni a Krisztusában való örömét, de Jézus megerősíti őt abban, hogy ő az, akiről a próféciák szólnak.
Jézusnak növekednie kell
De mit is jelent az, hogy Jézusnak növekednie kell? Hogyhogy növekednie? Ha ő Isten Fia, aki egy az Atyával, akkor hogyhogy növekednie kell? Ez az, amit az adventi embernek meg kell tanulnia. Jézus akkora amekkora – egyrészt valóságos ember, de ő maga az Isten teljessége, a hatalmas és örökkévaló. Hogyan növekedhetne?
Eszembe jutott egy emlék. Ausztrián utaztam keresztül és Salzburg felé haladva az autópályán, megláttam előttünk láthatáron egy határozott és szép felhővonulatot. De ahogy közeledtünk, rájöttem arra, az nem felhő, hanem egy hatalmas hegyvonulat. Előtte sosem láttam olyat, ilyet Magyarországon nem lehet látni. És minél jobban közeledtünk, annál nagyobb lett a hegyvonulat, annál erősebben tornyosult fölénk. Salzburgnál kiszálltam az autóból és onnan gyalog mentem tovább egy darabig és az a hatalmas hegy ott tornyosult fölöttem. A hegy mindig ugyanakkora volt, de minél közelebb értem hozzá, annál nagyobb lett.
Pontosan ez az, amire János meg akar tanítani minket: hogy Jézus Krisztushoz egyre közelebb kerülve lássuk meg, hogy ő milyen hatalmas. Minél távolabb vagyunk Jézustól, az ő nagyságából talán látszik valami, lehet hogy úgy, mintha a nagy egy felhő lenne, aminek eleinte én néztem a hegyet. Ha nem megyünk közelebb nem is derül ki, hogy milyen nagy is ő valójában.
Sokan éppen e miatt nem akarnak közel menni Jézushoz. Pont amiatt, hogyha őneki növekednie kell, nem úszhatjuk meg, hogy bizony nekünk meg kisebbé kell lennünk. Inkább maradjon meg Jézus a bölcsőben Jézuskaként, akit karácsonykor elő lehet venni, de nem is muszáj, mert akár helyettesíthetjük is angyalokkal, pásztorokkal és háromkirályokkal, de még ez is elhagyható és pótolhatjuk valami megfoghatatlan, de általános szeretettel és megtarthatjuk a szeretet ünnepét.
Ha nem megyünk közelebb Jézushoz, akkor valóban nem derül ki páratlan nagysága, hatalmának a nagysága sem, de még kevésbé derül ki irántunk való szeretetének és kegyelmének a nagysága sem. Mert akkor soha nem fogjuk megérteni, hogy mit jelentett igazán az, hogy ő a mennyet hagyta ott értünk, megüresítve önmagát, hogy emberré legyen és „megmutassa kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából” [vö. Ef 2:7]
A karácsonyi történetek éppen ennek a csodáját mutatják be. A pásztorok az angyali szóra elhatározzák, hogy elmennek megkeresik a jászolban fekvő csecsemőt. Ezután az Istent dicsőítve tértek vissza a nyájaik mellé. De még jobban kiemelkedik ez a napkeleti bölcsek érkezésekor. Ők is mit láttak? Egy csecsemőt. Egy csecsemőt? Nem, a hatalmas királyt látták, aki előtt leborultak, és akit elhalmoztak drága ajándékaikkal. Milyen érdekes, hogy ők közel menve meglátták már a csecsemőben is Jézus Krisztus nagyságát; ma pedig, amikor már nemcsak a megszületettet, hanem az értünk megfeszítettet, a halálból feltámadottat, a mennyben uralkodót láthatnánk, inkább nem is akarunk közel menni.
Pedig János nemcsak saját magáról beszélt akkor, amikor azt mondta, hogy neki növekednie kell. De nem úgy, hogy Jézus nagyobb legyen, hanem úgy, hogy egyre jobban lássa meg ő is, vele együtt mi is Jézus személyének valódi nagyságát, amiért érdemes őt követni, imádni és szolgálni az egész életünkkel. Minél közelebb mész – azaz minél több időt töltesz vele a Bibliád előtt imádságban és a Krisztus test közösségében, annál jobban fog ő is növekedni előtted is, benned is.
Nekem kisebbé kell lennem
Van azonban ennek a mondatnak egy másik fele, ami az elsőből következik.
nekem pedig kisebbé lennem.
Kezdjük azzal, hogy hányan mennek bele abba a lelki zsákutcába, hogy azt gondolják, hogy ha ők naggyá teszik az életükben Jézus Krisztust, vele együtt lesznek naggyá ebben a világban. Nagy áldás, nagy vagyon, nagy hírnév. Az a döbbenetes ebben, hogy Jézus erről sehol sem beszélt, de még az apostolok sem. Még csak félreérthetőt sem mondott. Sőt a nagyságról vitatkozó tanítványoknak azt mondta, hogy aki egyáltalán naggyá akar lenni, annak szolgává kell lennie, és aki első akar lenni annak mindenki rabszolgájává kell lennie. De ezt sem úgy mondta, hogy aggasszunk magunkra mindenféle hangzatos címeket, amikben szerepel a miniszter, – szolga – szó, és majd úgy szolgáljunk aranyban, bíborban és luxusban.
Nem. Az adventi ember érti, hogy mit jelent a kisebbé lennem, mert a legadventibb embertől, Jánostól tanulja mindezt. Az a kifejezés, amit János itt használ, még kétszer szerepel az Újszövetségben és a jelentése úgy írható körbe, mint amikor valakit magasabb pozícióból alacsonyabb pozícióba helyeznek, lefokoznak. [vö. Zsid 2:7.9]
Tehát szó sincs előléptetésről – János lefokozásról beszél. De figyeljük meg: Jézussal szemben. Már nem engem hallgatnak, hanem őt? Annál jobb, hiszen én csak szolgája vagyok az evangéliumnak, de ő maga az evangélium. Már nem hozzám jönnek keresztelkedni, hanem őhozzá? Annál jobb, hiszen nem én fogom hordozni a bűneiket, hanem ő veszi magára még az én bűneimet is. Minél nagyobb ő, minél jobban látszik, és minél kisebb vagyok és minél kevésbé látszódok én, annál jobb.
Hogy hogyan tanulta meg ezt Pál apostol az egyszerűen mintaszerű, és ebből is látszik, hogy Pál úgy is adventi ember lett, ahogy János mutatta ezt. Azt mondja magáról – az általunk méltán legnagyobbnak tartott apostol –
Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. 10De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. [1Kor 15:9-10]
Lehet, hogy mások azt látják, hogy én többet dolgoztam az evangéliumért, mint ők együttvéve – de ezt nem én végeztem el, hanem Isten kegyelme. Nem én számítok, hanem Isten, aki életre hív embereket, gyülekezeteket.
Még inkább megmutatkozik ez amikor a levelét börtönből írja a filippi gyülekezetnek. Egy olyan ember, akinek mindene volt, hogy Krisztust hirdesse. És hallja, hogy vannak, akik színlelésből Krisztust hirdetik, mások pedig meggyőződésből. És nem azt mondja, hogy én a profi apostol, a legeredményesebb igehirdető szájkosarat kaptam, a sok pancser meg beszél mindenfélét, jaj csak kárt ne okozzanak az evangélium ügyének. Nem. Azt mondja: akármilyen módon is hirdetik Krisztust, én ennek örülök. Miért? Mert Krisztust hirdetik. [vö. Fil 1:17-18]
Íme János mellett a másik adventi ember: Krisztusnak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.
Ma az emberek egyik nagy sportja, hogyha egy nagynak tartott ember közelébe jutnak, legyen az politikus vagy valamilyen film- vagy popsztár akkor lőhessenek vele egy szelfit. Lám-lám, én is számítok: egy képen vagyok Sztár Lalával, vagy Szuperhős Elnök úrral.
És valahogy így vagyunk Jézussal. Miközben ő növekszik, azért valahogy mi is odafurakodunk mellél egy szelfire. De ez nem János, nem Pál és nem az adventi ember Krisztusban.
Olvastam egy történetet Brazília császáráról, Pedroról, aki a birodalom fővárosában egy kórházat akart építeni, azonban hiányzott az építésre szükséges összeg. Ezt a hiányzó összeget közadakozásból akarta egybegyűjteni. A felhívásának azonban alig lett valami kis eredménye. Látva a sikertelenséget, más módszerhez fordult. Kihirdette, hogy aki 100.000 realt adományoz a kórház építésére, annak bárói, aki pedig 250.000 realt ad, annak grófi címet adományoz. Hamar összegyűlt az összeg, felépült a kórház, eljött az átadó ünnepség, majd amikor az ünnep során lehullott a lepel ez volt alatta olvasható:
„Az emberi hiúság – az emberi nyomornak.” [Tóth Endre: Néki növekednie kell, Adventtől adventig, Református Sajtóosztály, Budapest, 1989.]
Egy szelfi Jézussal – azért az kell.
Higgyétek el, amíg nagy az egótok, a szátok, az ambícióitok, az önérzetetek, a büszkeségetek, az elvárásaitok, a fontosságotok tudata és még ki tudja mi, addig nem fog növekedni Jézus, és nem tudtok igazán adventi emberek lenni.
Figyeljétek Jánost, figyeljétek János örömét, amivel ezt tudta mondani:
Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.
János valóban egyre kisebbé lett, egészen a vérpadig. De Jánosról nem ez az utolsó, amit mondanunk kell, hanem amit Jézus mondott erről az adventi emberről:
Bizony, mondom néktek: nem támadt asszonytól születettek között nagyobb Keresztelő Jánosnál [Mt 11:11]