Lekció: Fil 4:4-7
Alapige: Fil 4:5
Énekek:
89 – Az Úrnak irgalmát örökké éneklem
231 – Könyörögjünk Istennek ő Szentlelkének
379 – Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő!
410 – Jöjj, Isten népe, áldjuk őt
Advent 4. vasárnapja már a karácsony közelségére emlékeztet. Holnapután este elérkezik az ünnep. És a közeli ünnep eszünkbe juttat(hat) egész évben elfeledett érzéseket, elfelejtett felelősségeket – eszünkbe juttatja, hogy mennyi fontosra nem jutott idő, mert a sürgős mindig megkövetelte a magáét. Még a nem keresztyének között is megmaradt, hogy a karácsonyt hagyományosan a szeretet ünnepének tartják; … emlékezve arra, hogy mi adja meg az emberi életnek az igazi mélységét, értékét és szépségét.
Azt mondhatjuk az ünnep közel. Van, akit ez már örömmel teljes várakozással tölt el … de vannak olyanok, akiket belső feszültséggel. Ugyanígy van ez azzal az egyébként jó hírrel is, amit ma szeretnék veletek megosztani. Amiről hajlandók vagyunk elfeledkezni, de az Úr nem akarja, hogy elfelejtsük és ezért adja nekünk az advent ünnepét is karácsony előtt. A jó hírünk mára egy nagyon rövid mondat az előbb felolvasott szakaszból, a Fil 4:5
Az Úr közel!
Ez a Bibliában kifejezetten adventi tartalmat hordoz. „Az Úr közel”. Az idővel ez keresztyénség egyre fontosabbá váló mondata, mivel Jézus földi életének eseményeitől – születésétől, szolgálatától, halálától, feltámadásától és mennybemenetelétől – hatalmas idői távolság, választ el minket. Időben egyre távolabb kerülünk a történeti Jézustól. Ez sokakban inkább azt az érzést közvetíti, hogy az Úr már egyáltalán nincs közel.
De az idői távolságnál sokkal nagyobb és erőteljesebb az a szellemi távolság, ami Isten világa és a mi gondolkozásunk között van. Ézsaiás próféta egyenesen azt mondja, hogy annyira messze vannak a mi utaink és gondolataink Isten útjaitól és gondolataitól, mint amennyire messze van egymástól az ég és a föld. [vö. Ézs 55:9]
Még az egyik énekünk is így fogalmaz: „Az ég oly messze van, még messzebb tőled én …” [RÉ 760:4] Persze ennél többet mond el az ének, de akkor is ez a bűnös ember érzése Istennel kapcsolatban. Isten messze van, az ég messze van – hiszen ha nem lenne olyan messze, akkor békésebb lenne a világ, akkor több lenne a szeretet, kevesebb a szenvedés, szóval valahogy Isten nagyon távol került, talán az Isten nem is törődik velünk, talán egyáltalán nem vagyunk fontosak a számára, talán Isten nincs is, vagy ahogy egy népszerű humorista nemrég egy közéleti interjúban fogalmazott: „végül mindig az ördög győz”. Amivel sok ember kimondatlan érzéseit is megfogalmazza.
De Pál apostol számára az Úr közelsége egy teljesen átélt, megtapasztalt és örömteli valóság. Ezt adja tovább örömhírként a gyülekezetnek. Isten átlépte azt a mérhetetlen távolságot, ami az ég és a föld között van, akkor amikor annyira emberré lett, hogy ugyanolyan csecsemőként született meg, mint mi. Ő nem pusztán emberformájú Isten volt, hanem Isten, aki teljesen emberré lett. Ugyanolyan ember, mint mi, aki ugyanúgy örült, ugyanúgy szenvedett és halt meg, mint bármelyikünk itt a földön.
Mi következik ebből a jó hírből, hogy „Az Úr közel!”
I. Öröm
Ez mindenekelőtt egy jó hír az első következmény: az öröm. A jó híreknek örülni szoktunk.
Sajnos nincs is belőle igazán sok. Elborítanak minket a rossz hírek. Egyszer az egyik rádió reggeli műsorában azon morfondíroztak a reggeli műsorvezetők, hogy egy-egy hírblokkban legalább egy jó hírt is közölni kellene. Tudjátok egy egész hét rossz hírei után kifejezetten nagy ajándék az, hogy az istentisztelet egy jó hír köré épül. Lehet, hogy néha kemény beszéd, nehéz tanítás – de mindezzel együtt az istentisztelet egy jó hírre épül: Krisztus él, Krisztus feltámadt, az Úr közel.
Nos, ez nem kell, hogy ellentétben legyen az, hogy esetleg Isten rávilágít az életünkben valamire, amit ő helyre akar igazítani, és az, hogy maga az istentisztelet egy jó hírre épül. Az Úr közel!
Pál apostol ezt a rövid bekezdést úgy kezdi: „Örüljetek az Úrban mindenkor!” Ha ez az öröm természetes lenne, az apostolnak nem kellene megismételnie a felszólítást. „Ismét mondom: örüljetek.” Ez is jelzi, hogy itt nem egy olyan örömről van szó, ami a körülményekből fakad, hanem egy olyan bizonyosságra épülő örömről, hogy az Úr közel van, az életünk Krisztus közelségében folyik.
Ha megnézzük Jézus példázatait, az Isten országáról szóló példázatok jelentős részének éppen az öröm az uralkodó motívuma.
- Az Isten országa olyan, mint a szántóföldbe elrejtett kincs megtalálása – ilyen az Isten országa, mint amikor valaki egy szántóföldbe elrejtett kincset talál. Mindenét eladja, hogy megvehesse azt a szántóföldet.
- Az Isten országa olyan, mint amikor egy kereskedő nagy értékű gyöngyre talál, elmegy eladja mindenét és megveszi azt a gyöngyöt.
- Az Isten országa olyan, mint amikor egy nagy király lakodalmat szervez a fiának.
Mindezekben ott van benne nemcsak a kincsre leltek öröme, hanem menny öröme is, amikor végre ráleltél erre a kincsre, az angyalok felugráltak a helyükről és úgy örültek neked.
Életemben egyszere voltam egy olyan nemzetközi focimeccsen, ahol tele volt a stadion. Amikor a mi csapatunk gólt lőtt, akkor az egész stadion (leszámítva az ellenfél szurkolóit) egy emberként ugrott fel és zúgott az örömkiáltás: gól. Elöntött több tízezer embert az öröm és ennek valami hihetetlen ereje van. Ez semmi ahhoz képest, ahogy az angyalok ugranak fel és kiáltják: megtért, győzelem! A mennynek ez az öröme árad ki akkor, amikor a szívünkben ott van a Krisztus közelsége miatti öröm, ami még a körülmények ellenére is öröm marad.
„Az Úr közel! Örüljetek az Úrban, mindig, ismét mondom örüljetek!” – adja Pál a felszólítást – és amikor mindezt írja már elég régóta börtönben van. Nem a levegőbe beszél tehát, és amikor Filippiben alapította a gyülekezetet, ott is hamar börtönbe került, ahonnan csodásan szabadította meg az Úr. De ott bezárva a legjobban zárva tartott cellában, kalodába zárva is Szilásszal együtt dicsérték az Istent. Tehát nemcsak Pál apostol tudta, hogy mit beszél, hanem a filippibeli olvasók is tudták, hogy miről beszél, amikor azt mondja nekik: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. … Az Úr közel!”
Miért tudott Pál még a börtönben is örülni? Mert közel volt Krisztushoz – és ez azt jelentette, hogy tudta: Krisztus közel van hozzá. Közel van bátorításával, vigasztalásával és erejével. És ha szenved is, nem azért, mert Krisztus távol van, hanem hogy megtapasztalja Krisztus erejét.
II. Szabadság az aggodalomtól
A második dolog ami az Úr közelségéből adódik az öröm mellett, a szabadság az aggodalomtól. A felszólítás így szól:
Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;
Ha az Úr közel és örömben megéljük az Úrnak a közelségét, akkor teljesen kicserélődik a földi gondokhoz és nehézségeinkhez való viszonyunk. Az aggodalom az élővilágban az egyik legemberibb tulajdonság. Az élővilágban az ember az egyedüli, aki jövőtudattal rendelkezik. Akinek a számára nemcsak a ma van, hanem van holnap is, van jövő hét is, vannak előtte évek és aki nemcsak ösztönfélelemben rendelkezik a halál tudatával, hanem benne van a jövőképünkben is. Igen, egyszer véget ér az életünk – és annak a szorongásával is egyedül vagyunk ebben a világban, hogy mit hoz a jövő.
Namármost! Az Úr közel! – mondja az apostol. Nézzük akkor! Kell-e félni a közeli vagy távoli jövőtől? Kell-e szorongani, hogy jaj mi lesz? Kell-e zúgolódni a körülmények miatt, ha egyszer tudjuk hitből, hogy megállíthatatlanul a Jézus Krisztus által elkészített mennyei helyünk velé tart az életünk?
Aggodalmaskodás és zúgolódás közben elfelejtjük ám, hogy minden zúgolódás és minden aggodalmaskodás a hálátlanság egyik formája. Izráel története – különösen a pusztai vándorlás során ezt nagyon jól bemutatja a Szentírás. Milyen céllal mutatja be? Azzal a céllal, ahogy Pál a rómaiaknak ezt leírja:
Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. [Rm 15:4]
Mire utalt Pál? Többek között a következőkre:
És zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. … Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok?
Mit válaszolt erre Isten? … Egyrészt adott nekik enni mannát és fürjeket, de azt is elmondta Mózesen keresztül:
Nem ellenünk zúgolódtok ti, hanem az ÚR ellen! [2Móz 16:2-3,8]
Miközben a nép az elhívott vezetők ellen zúgolódott, Isten mögéjük állt és megmutatta, hogy valójában ellene zúgolódnak.
Miért óv meg az aggodalmaskodástól és a zúgolódástól annak a bizonyossága, hogy az Úr közel? Azért, mert tudod, hogy a körülményed is az Úr kezében vannak: nem emberek kezében, nem kormányok kezében, nem is az ördög kezében. Azt gondolod talán, hogy a nehézségeidről nem tud az Úr? Azt gondolja talán valaki, hogy az Úrnak nincsenek benne a tervében azok a nehézségek? Isten nagyon is jól ismeri a körülményeidet és mindenre megvan a terve az életeddel kapcsolatban – mert az Úr közel.
Pál apostol azonban nemcsak azt fogalmazza meg, hogy ne aggodalmaskodjunk, hanem azt is megmutatja, hogy hogyan kezeljük akár a nehézségeket, akár a félelmeket. Aggodalmaskodás helyett a hálaadással megfogalmazott könyörgést ajánlja.
Nyilván azok miatt a dolgok miatt aggodalmaskodunk, amelyeket úgy tűnik nem tudunk a kezünkben tartani, befolyásolni. Azt mondja Isten: mivel az Úr közel, ő ezeket a kezében tartja. Az aggodalmaskodás helyett bizalommal és hálával meg lehet ezt osztani az Úrral.
- Bizalommal – tudva, hogy az aki a Fiát nem kímélte odaadni a mi megváltásunkért, hogyne viselne rólunk gondot.
- Bizalommal – hogy a nehézségek sem Isten tudta nélkül, hanem az ő Atyai kezéből jönnek. Sem az életbeli nehézségek, sem az emberek általi nehézségek. Ennek a bizalomnak az egyik legmélyebb megfogalmazása a nácik által kivégzett hitvalló teológiai professzornak Dietrich Bonhoeffernek, akit a nácik a vesztes háború utolsó napjaiban végeztek ki, nehogy véletlenül túlélje a háborút. Ő azt mondata: „Minden kilőtt golyó Isten előtt és Rajta keresztül érkezik.”
- Hálával – tudva azt, hogy Isten már akkor meghallgatott minket, mielőtt még kérnénk tőle, mert ő még nálunk is jobban ismeri a szükségeinket. Mi sokszor csak az igényeinket tudjuk megfogalmazni, de Isten a szükségeinkről visel gondot.
- Hálával – nem felejtve el azt, hogy Istennek mibe került a mi örök életünk, és ezért tudhatjuk: az Úr közel van hozzánk, közel van az életünkhöz, közel van a szívünkhöz.
III. Isten békessége megtart Krisztusban
Mi ennek a további következménye? Annak a következménye, hogy az „Úr közel”? Annak a következménye, hogy Krisztus közelsége körülményeink feletti örömöt munkál bennünk? Annak a következménye, hogy aggodalmaskodás nélkül, bizalommal osztjuk meg kéréseinket Istennel?
Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Isten békessége tölt el és őriz meg földi pályánkon és az örökéletben Krisztusban. Istennek ez a békessége – azt mondja Pál – minden értelmet meghalad. Vagyis olyan, amit nem lehet megmagyarázni. Meg lehet hirdetni és el lehet hinni. Ezt a békességet az Úr közelsége, az öröm és aggodalmaskodás nélküli hálás könyörgés váltja ki.
Ha valaki nem hiszi, bárhogy magyarázhatjuk, nem fogja érteni. Isten békessége Krisztus közelségében érkezik el hozzánk. Az a reménységem, hogy akár fájdalomban, akár aggodalmaskodásban, akár gyászban, akár örömben vagy a mostani ünnepünkben fog erősíteni a jó hír:
Az Úr közel! Az Úrnak ebben a közelségében éljétek meg ezt az ünnepet!
Ámen.