Lekció: Jn 2:13-25

Alapige: Lk 2:41-52

Énekek:
342 – Úr Isten, kérünk tégedet: Keresztelj és moss meg minket
221 – Adjunk hálát mindnyájan az Atya Úr Istennek
447 – Jézus Krisztus, egy Mesterünk
84 – Ó, seregeknek Istene

Ha Isten éltet bennünket, akkor holnap estétől öt estén át Jézus Krisztus Atyjáról fog szólni Isten üzenete. Fontos üzenet ez, mert azt tapasztalom, hogy sokaknál a hitben ezen a ponton sok elakadás van. Olyanok, akik szeretik Jézust, mint Megváltójukat az Ő Atyjára – azaz a Felséges Istenre – gyanakvással, elutasítással vagy éppen viszolygással tekintenek; mondván az Ószövetség Istene valami nagyon más módon mutatkozik előttünk, mint Jézus Krisztus. Vannak, akik egyenesen egymástól úgy különböztetik meg őket, hogy ez a kettő más Isten. Az Ószövetség Istene egy vérengző, bosszúálló Isten, Jézus Krisztus pedig a szeretetnek és a kegyelemnek Istene. Teljesen figyelmen kívül hagyják azt, hogy Jézus hogyan beszélt a Felséges Istenről.

A mai istentiszteletet tekinthetjük akár a hét 1. alkalmának is, mert Jézusnak a gyermek- vagy ifjúkorából fennmaradt egyetlen bibliai beszámoló alapján fogjuk megérteni Isten üzenetét. Reményeim szerint minél többen fogtok élni estéről estére az év eleji imahetünkön a lelki növekedés lehetőségével.

Alapigénk a Lk 2:41-52

⁴¹Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. ⁴²Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. ⁴³Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. ⁴⁴Mivel azt hitték, hogy az útitársak között van, elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. ⁴⁵De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. ⁴⁶Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, ⁴⁷és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. ⁴⁸Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged.

⁴⁹Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? ⁵⁰Ők azonban a nekik adott választ nem értették.

⁵¹Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében,⁵²Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

Ez az egyetlen történet, ami Jézus ifjúkorából fennmaradt a számunkra. Egyébként Jézus nyilvánosságra lépéséig teljes elrejtettségben élte a galileai munkáscsaládok életét – ahogy növekedett eltanulta Józseftől az ácsmesterséget és maga is ács lett és megkeresztelkedéséig maga is ácsként dolgozott. Harminc éves koráig semmit sem tudunk róla – bár a 2. és 3. században költöttek róla legendákat, de ezeket véleményem szerint megismerni sem érdemes.

Jézus családjának az élete

Bármennyire is szűkszavú Lukács beszámolója, azért nagyon fontos információkat megtudunk Jézus családjának az életéről.

Lukács a maga tömörségével elmondja azt, hogy József és Mária milyen komolyan istenfélő és vallásos emberek voltak. Azzal kezdődik a történet, hogy megtudjuk, minden évben felmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére, hogy ott ünnepeljék meg az egyiptomi szabadulás emlékét, adjanak hálát Istennek és magasztalják őt kegyelméért.

Teljesen a mózesi rend szerint jártak el, amely elrendelte, hogy a páskát évente ünnepeljék meg úgy, ahogy azt Mózes elrendelte. A páskát csak az Isten által kijelölt szent helyen lehetett levágni áldozatként és úgy elfogyasztani. Ők pedig minden évben megtették ezt. Lukács azonban korábban is utalt arra, hogy József és Mária mennyire komolyan vették azt, hogy Istennek engedelmes életet éljenek a kijelentés útmutatása szerint. A fejezet korábbi részében ezt olvassuk róluk:

Amikor leteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint meg van írva az Úr törvényében, hogy „minden elsőszülött fiúmagzat az Úrnak szenteltessék;” és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében foglalt rendelkezés szerint: „egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.”… Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. [Lk 2:22-24.39]

Az 1. fejezetben láthatjuk, hogy Mária minden várható nehézség ellenére is mennyire átadja magát az Istennek való engedelmességre, Máté pedig Józsefről írja azt, hogy „igaz ember volt” [Mt 2:19].

Látjuk tehát, hogy Istennek mi volt a legfontosabb abból a szempontból, hogy hova szülessen meg az ő Fia. Olyan emberekre bízta rá az ő Fiát, akiknek fontos volt az engedelmesség – hogy egy olyan környezetben nőjön fel, ahol Isten Igéje iránymutató az élethez és a hithez. Ahol Istenhez fordulnak minden helyzetben. Ahol Isten tisztelete ott van a család életének nem pusztán a gondolkodásában, hanem a középpontjában.

Jézus egy olyan családban nőtt fel, ahol komolyan vették Isten Felségét és szentségét, ahol hallotta Isten Igéjét, ahol megszentelték az ünnepnapot, ahol Istent ünnepelték az ünnepekben. Ahol Isten színe előtt éltek, és ahol Isten tiszteletében növekedhettek. Mária és József nem adtak meg, nem adhattak meg mindent a gyermekeiknek, de megadták azt amire a legnagyobb szükségük volt: Isten szeretetét és tiszteletét.

Nem voltak tökéletes emberek – a mai történetből is láthatjuk, hogy Jézust nem teljesen értik – de olyan emberek voltak, ahol Isten Fia és a saját gyermekeik is Isten jelenlétében nőttek fel; és ennél többet nem is adhattak volna nekik.

Mielőtt továbbmennénk, hadd kérdezze meg tőlünk a Szentlélek: vajon a mi gyermekeink ilyen szülőket kaptak? Ahol Isten nemcsak annyiban merül ki, hogy beíratják hittanra és ünnepekkor még templomba is elmennek? Ahol Isten nem pusztán egy fenyegető rém, akkor ha nem bírnak velük, hanem az a Felséges, aki ugyanakkor mérhetetlen szeretettel szereti őket? Ahol Isten nemcsak egy hétvégi opció, ha nincs éppen valami jobb elfoglaltság, hanem Ő a hét kezdete és vége. Ahol nem hiábavalóságok után járnak az Úrnak szent napján, hanem megszentelik azt. Ahol Isten Igéje – képletesen – tényleg oda van kötve jelként a kézre és fejdíszként a homlokra, rá van írva az ajtófélfákra és a ház kapura. [vö. 5Móz 6:8-9] Kaptak-e a gyermekeink ilyen szülőket? Ha az a válaszunk, hogy nem, akkor még most sem késő Istentől bocsánatot kérve váltót állítani, ami nem biztos, hogy könnyű lesz, de áldás származik belőle a család számára.

Az első zarándoklat

Így növekedett tehát Jézus 12 éves koráig. Nem véletlen, hogy ez a történet fennmaradt. Jézusnak ez az első ünnepi zarándoklata lehet, amit már úgymond felnőttként, „bar micvó”-ként tehetett meg. Azt nem tudhatjuk, hogy korábban gyermekként együtt ment-e a szüleivel a jeruzsálemi zarándoklatra, de itt már nem alávetett gyermekként megy.

A zsidó gyermekek rendszerint a zsinagógában tanulták az írás-olvasást, amivel együtt szívták magukba Isten Igéjét, mert az olvasókönyvük a Biblia volt. Persze nem úgy mint ma – hiszen a bibliatekercsek drága kincsek voltak. Tizenkét éves korukban azután a zsinagógai istentiszteleten volt a felnőtté avatásuk során olvasnak a Tóra tekercsből és ezzel kifejezik, hogy most már ők felelősek a törvény betartásáért – lényegében ennek felelősségét átveszik a szüleiktől. Nem kell nagyon erőlködnünk, hogy lássuk ennek párhuzamát a konfirmációval, amikor az ifjak vallás tesznek a gyülekezet előtt, ezzel átvállalva a szövetség iránti felelősséget, amelyet szüleik vállaltak a keresztelésükkor; és élhetnek a felnőtt gyülekezet közösségében az úrvacsorával.

Jézus ilyen tizenkét évesként ment már együtt Máriával és Józseffel Jeruzsálembe. Nyilvánvalóan nagy lelkesedéssel vett részt az ünnepen.

Ekörül alakul ki a bonyodalom. A szülők már hazaindultak Názáretbe a zarándokcsoporttal, akikkel együtt mentek. Teljes nyugalomban voltak, azt gondolták, hogy Jézus is együtt megy velük, talán éppen az egykorúakkal. Egy napi út után valószínűleg a zarándokszálláson vették észre, hogy Jézus nincs velük. Ezután egy napi gyaloglás vissza. És keresték még egy napig (vagy három napig?). Nem találták sehol. Végül megtalálták a templomban a rabbik körében ült, akiket hallgatott és kérdezett, amikor pedig őt kérdezték, felelt nekik – és mindenki csak csodálkozott, hogy egy ilyen fiatal fiúban mennyi bölcsesség és értelem és tájékozottság van Isten Igéje felől.

Mária szemrehányással kérdezi meg Jézustól:

Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged.

Erre pedig Jézus is egyfajta szemrehányással (de nem szemtelenül) válaszol:

Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?

Jézus keresése és megtalálása

Elgondolkoztam: vajon hol keresték Jézust? A város utcáin? Esetleg jeruzsálemi ismerősöknél? Netalán a tavernákban, vagy játszótereken? Egy biztos: a templomban nem keresték. De miért keresték mindenfelé, a templomban pedig nem? Miért gondolták azt, hogy bárhol máshol találhatnák meg, de a templomban nem?

Valahogy az az érzésem, hogy ha a ma embere keresné elveszett gyermekét, szintén nem a templomban keresné. Vajon miért?

Azt már tudjuk, hogy Jézus szülei istenfélő emberek voltak, akik Isten akaratát keresték az életükben. Azt is tudjuk, hogy nagyon sok mindent tudnak Jézusról már a születésétől kezdve, hiszen az angyal mindkettőjüket tájékoztatta Jézus származásáról és testet öltése céljáról. Még így is elfedte előlük Jézus isteni természetét Jézus emberi természete, amelyben annyira megüresítette magát, hogy lemondott isteni mindentudásáról és mindenhatóságáról. A szülei emiatt még csak egy gyermeket láttak benne – bar micvó ide vagy oda – akinek még gyerekesek a dolgai. Ebben rejlik Jézus szemrehányása is. Ennyi év után sem ismerik annyira, hogy tudják hol keressék?

Így mondja Jézus:

Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?

Ha tudtátok volna, hogy hol kell lennem, akkor nem kellett volna olyan sokáig keresni – sokkal hamarabb megtaláltatok volna.

Hiszen ott kell lennem Atyám házában. Ott vagyok megtalálható, ahol az én Atyám szól. Ez bizony izgalmas kérdéseket vet fel a mi számunkra is.

Vajon ott keressük-e és úgy keressük-e Jézust, hogy ő van, ahol „lennie kell”?. Nyilván ahhoz, hogy Jézust megtaláljuk, őt keresnünk kell.

Az ószövetségi kijelentésben Isten sokszor utal az Ő keresésére, ami az Atyjával való egysége miatt teljesen érvényes Jézusra:

„megtalálnak engem, akik keresnek.”[Péld 8:17]

„Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.”[Jer 29:13]

„Engem keressetek, és éltek!”[Ám 5:4]

Vajon hol találjuk meg Jézust? Mai alapigénk válasza: a templomban, Atyjának házában.

Vajon miért nem találják meg sokáig Jézust az emberek? Még akkor is ha keresik? Mert – Józsefhez és Máriához hasonlóan – mindenfelé keresik, csak ott nem ahol ő van. Látjuk azt is, hogy ő mennyire sokra tartja Atyjának házát. Amikor már végzi az igehirdetői munkáját, és ebben a formában először megy Jeruzsálembe páskaünnepre, akkor megtisztította a templomot a kereskedőktől és áruiktól ezt mondva:

„Vigyétek ezeket innen, ne csináljatok piacteret az én Atyám házából!”[Jn 2:16]

Majd amikor utoljára megy Jeruzsálembe, hogy ő legyen az engesztelő áldozat, a templomot még egyszer megtisztította. Neki fontos volt Atyja háza. Szent volt. És ott volt megtalálható mindennap a templomban, ahogy tanított.

Hol keresed Jézust? Keresed-e őt? Bárhol keresed, nem fogod megtalálni, legfeljebb jelzéseket hozzá. Sajnos ma túl sokan hiszik azt, hogy Jézus bárhol megtalálható. De nem találják. Miért? Mert Jézus az, aki bárhol megtalálhat minket, de mi őt Atyja dolgaiban, Atyjának házában találhatjuk meg.

Mielőtt ezt valaki félreérti – nem a kőtemplomra gondolok. A kőtemplom, ha nincs benne élő gyülekezet és élő igehirdetés, akkor az csak egy ház. Jézus Atyjának háza az a hely, ahol Jézus Krisztust hirdetik, hallgatják és Jézushoz hasonlóan engedelmeskednek a szavának.

Hol keresed Jézust? Ha bárhol keresed, ne csodálkozz, ha nem találod. De megtalálod ott, ahol Jézus Atyjának igéi szólnak – megtalálhatod itt is.

Ámen.