Lekció: Lk 5:27-32

Alapige: Lk 14:25-33

Énekek:
343 – Ó, örök Isten! Ki Atyánk vagy nékünk
32 – Ó, mely boldog az oly ember éltébe’
205 – Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr
461 – A töredelmes szívet
796 – Már keresztem vállra vettem

Jézusról általában az a kép él bennünk – szemben az Ószövetség Istenével – hogy Jézus egy kedves fickó, akinek a kedvessége hatalmas erőforrás volt az elesettek, a nyomorultak számára. Ő volt az, aki ölébe ültette a gyerekeket és megáldotta őket, aki szóba állt és elbeszélgetett – még a társadalmi korlátokat is áthágva – megvetett nőkkel. Akinek a kedvességét még az apostol is olyan példaként állítja elénk, amiből azt az útmutatást mondja a kolossébeliekhez írott levelében:

Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.[Kol 4:6]

De ha ez igaz – és igaz! – akkor mégis ezt a kedves fickót miért is vetették el, kínozták meg és halt kínhalált teljesen magára hagyatottan, ahogy a próféta is mondja:

Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. [Ézs 53:3]

Vagy ez lenne a kedves fickók sorsa? Még akár azt is mondhatnánk, hogy bizony a világunkban nem sok babér terem a kedves fickóknak. (Természetesen nem megfeledkezve a hölgyekről, de a hölgyekben eleve több hajlandóság van a kedvességre.)

Van azonban itt más is. Jézus ugyanis mondott az emberről és az emberi üdvösségről olyanokat is, amit égnek mered az ember haja. Kimondottan meredek dolgokat. Olyanokat, amikre például egyszer azt mondták a hallgatói:

Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt? [Jn 6:60]

Ez volt az a pont, ahol az őt követő tanítványok döntő többsége nem követte őt többé. Vajon mennyire lehetett kemény az a beszéd, ami miatt olyan sokan még a követői is hátat fordítottak neki – ami végül eljutott addig a kiáltásig, hogy „Feszítsd meg!”? Nos például ilyen kemény beszédnek tekinthetjük azt a beszédet, amit ma már olvashattak azok, akik elolvasták a napi igét Lukács evangéliumából, amelyben Jézus a tanítványság áráról mond el. Alapigénk a Lk 14:25-33

Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.”

„Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni.”

„Vagy ha az egyik király el akar indulni, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül-e le előbb, és nem tart-e tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene? Különben követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket.

Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.”

Ha az ember nem csak átfutja – mint valami ismerős szöveget; ha a felolvasáskor nem kapcsol ki az agya, akkor bizony láthatja – ez bizony hajmeresztő és dermesztő szöveg: az a bizonyos „kemény beszéd”.

Jézus azt mondja, hogy nem lehet a tanítványa az, aki nem gyűlöli meg a családját, sőt még a saját lelkét – életét – is. Nem lehet a tanítványa az, aki nem veszi fel a maga keresztjét – és akármennyire is jelképesen értelmezi a hallgatósága, számukra mégis csak egy brutális kivégzőeszközt jelentett ez a szó, nem pedig egy nyakban hordott aranyékszert. És ugyancsak nem lehet a tanítványa, aki nem mond le minden vagyonáról az ő követésének érdekében. Csoda-e, ha Jézusnak olyan kevés valódi tanítványa és követője van; látszatkövetője még azért több akad. És vajon önmagunkban miből találunk többet: képmutatásból vagy elkötelezettségből? Bizony ez felveti a tanítványság árának kérdését.

Az ajándékba adott kegyelem tanításához szokott evangéliumi protestáns és református fülünk miatt ilyenkor azért mi is megrökönyödünk, és nem egyszer ezektől az igéktől menekülünk is a biztonságos, az üdvösség ingyenességét ígérő igékhez. De tartok tőle, hogy ezzel csak jobban beburkoljuk önmagunkat a képmutatásunkba. Vágjunk azért rendet a bibliai kijelentés eme útvesztőjében.

Először is azzal, hogy világosan megkülönböztetjük egymástól az üdvösség árát és a tanítványság árát. A kettő ugyanis nem ugyanaz.

Az üdvösség ára

Az üdvösség ára nekünk embereknek annyira magas, az annyira drága, hogy az teljességgel megfizethetetlen a számunkra, ezért döntött úgy Isten, hogy azt ő fizeti ki és nekünk az üdvösséget ajándékba adja.

Erről szól a nekünk nagyon kedves és drága ige:

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. [Ef 2:8-9]

Nagyon világos és egyértelmű: az üdvösséget Isten ajándékba adja. Az ajándék mindig ingyenes a megajándékozottnak. Ha nem lenne ingyenes, akkor nem lenne ajándék. De az ajándék ingyenessége csak az elfogadó oldalon ingyenes. Az ajándék árát az ajándékozó mindig megfizeti. Az üdvösség egy ilyen ajándék – nekünk nem kerül semmibe, de a nekünk ajándékozó Istennek drága vérbe, az ő ártatlan Fiának a vérébe került, ahogy Péter megírja nekünk a levelében.

nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. [1Pt 1:18-19]

Ha ezt megérted, akkor azt is megérted, hogy teljesen hiábavaló bármit is megpróbálni adni ezért bármit is. Nincs az a jóság, az az erkölcsösség vagy éppen az a pénz, amit az üdvösségedért adhatnál. Isten csak egyvalamit fogad el ezért: Fiának, Jézus Krisztusnak a tökéletes áldozatát.

Ez egy drága ajándék. De mihez kezdesz ezzel az ajándékkal?

A tanítványság ára

Erről beszél Jézus akkor, amikor a tanítványság áráról beszél. Mennyit ér neked ezek után az, hogy Jézus meghívott az üdvösségbe, az ő országába? Ezt mutatja meg, ahogy az ajándékhoz viszonyulsz. Mert az azt mutatja meg, hogy mennyire szereted az ajándékozót. Mert ez a kulcs. Tudod-e az ajándékozót mindennél jobban szeretni? Ezt mutatja meg az, hogy például mennyire vagy hajlandó ezért átalakítani a kapcsolataidat.

A családi kapcsolatok

Jézus ebben nagyon radikálisan fogalmaz:

Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

Ezzel a mondattal kapcsolatban először is hadd mondjak el egy jó hírt. Jézusnak ezt a mondatát nem fogjuk tudni megérteni, ha csak önmagában akarjuk értelmezni. Általában a Szentírás mindegyik kijelentésére igaz, hogy nem tudjuk teljesen és csupaszon önmagában értelmezni. De erre a kijelentésre ez fokozottan igaz. Mégis hogyan lehetséges az, hogy Jézus azt mondja, hogy valaki őérte gyűlölje meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit és a testvéreit? Ebben segít az a bibliai alapelv, hogy a bibliai kijelentések értelmét más bibliai kijelentések fénye világítja meg.

Az isteni törvény fényében

A gyűlöletre felszólítás egyáltalán nem felel meg a Mózes által adott isteni törvény értelmének, amelyben világosan megfogalmazta az Úr, hogy az ember tisztelettel tartozik apjának és anyjának, hűséggel a házastársának és gondoskodó felelősséggel a gyermeke iránt, amit azután a próféták újra és újra megerősítenek.

Az apostoli tanítás fényében

De nem felel meg az újszövetségi kijelentésnek sem, amely szintén azt mondja, hogy Isten gyermeke tisztelni tartozik a szülőjét – gyermekként engedelmeskedve, felnőttként gondoskodva az idős szülőről; tartozik úgy szeretni például a férj a feleségét, ahogy Krisztus szerette az egyházat önmagát adva érte. Sőt, ha Isten gyermeke az ellensége iránt is szeretettel tartozik, akkor hogyan gyűlölhetné meg éppen a saját hozzá legközelebb állókat?

Jézus életének fényében

Jézus sem mondhatjuk el, hogy ilyen gyűlölettel élt volna a szülei vagy a testvérei iránt. Hiszen gyermekkorában egyértelműen szüleinek engedelmes életet élt, bemutatva a szülők iránti tisztelet isteni parancsának megvalósulását. A kereszthalálakor pedig még arra is volt gondja, hogy rábízza édesanyját a szeretett tanítványra, hogy élete végéig gondoskodjon róla.

Szóval mindezek világossá teszik azt, hogy Jézus természetesen nem gyűlöletre tanít, ami ugyanakkor semmit sem vesz el Jézus szavainak radikális éléből.

Mert Jézus ugyanakkor azt is megmutatta, hogy családtagjai nem tántoríthatják el az Atyának való engedelmességtől és küldetésének betöltésétől. Akkor sem tudják ezt megtenni, ha szeretetteljes féltésből teszik, akkor sem, ha hitetlenségből. Egyszerűen semmi sem állhat közé és az Atya közé, mert annyira szereti mennyei Atyját és annyira szereti a világot, hogy felveszi érte a keresztet.

A tanítvány pedig, aki megértette, hogy milyen nagy ajándékot kapott Jézustól – egyrészt hogy mekkora volt az áldozat, az ár, amit hozott; másrészt pedig annál, hogy az ember örökké boldogan élhet Krisztussal, nincs nagyobb dolog, amit az életben kaphatunk, ezzel a hálás, szenvedélyes és elkötelezett szeretettel szereti Jézus Krisztust és követi őt az életben mint tanítványa.

Ez pedig radikálisan változtatja meg az emberi kapcsolatainkat is. Mert a legdrágább kapcsolat az életben nem a szerelme, nem a gyereke, nem a legjobb barátja és még csak nem is önmaga lesz, hanem Krisztus.

Jézus ugyanezt máshogy is megfogalmazta, amit Máté írt le:

Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; [Mt 10:37]

Így persze könnyebben értjük, ha nem is könnyebben fogadjuk el. De akkor miért élezi ki Jézus ennyire? Azért, mert Jézus ezzel azt érzékelteti, hogy az őiránta való elkötelezettségünkből még azt is vállalnunk kell, hogy mások ezt úgy fogják értékelni, hogy gyűlöljük őket. A keresztyén – amikor újjászületik és a házastársa nem tart vele – meg fogja kapni. Hát inkább ott töltöd a vasárnapod délelőttjét a templomban, mint velem? Ezt megkaphatja a gyerek is a szülőtől vagy a szülő a gyerektől. Ráadásul ez nem elég, még hétköznap is el kell menned egy este? És még a testvéreidnek is nevezed őket, és még pénzt is adsz erre, közös kasszán vagy velük azért, hogy a közösség fennmaradjon, gyarapodjon azért, hogy Isten Igéje szólhasson? Hát engem már nem is szeretsz? És az ember vagy enged ennek a zsarolásnak vagy azt mondja: Én szeretlek, de igazán csak Krisztusban tudlak szeretni, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek.

Jézus azt mondja: ez a tanítványság ára – enélkül nem tudod őt követni.

Az anyagiakkal való kapcsolat

A másik, amit meg kell gondolni az az anyagiakhoz való kapcsolat. Ebben is nagyon radikálisan fogalmaz Jézus:

Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.

Ilyenkor is összerettenünk, eszünkbe jut a gazdag ifjú kudarca, aki nem tudta Jézus követéséért eladni mindenét és azt a szegényeknek adni. Ez a téma és annak gyakorlati alkalmazása annyira gazdag és annyira egyénre szabott, hogy csak nagyon röviden fogalmazzuk meg azt az alapelvet, ami segít Jézus tanítványságának a megértésében.

A tanítvány tudatosítja magában:

1. Jézus drága áron váltotta meg az életemet, de nemcsak nekem, hanem magának is.
2. Ezért az egész életem az övé – az egész életembe beletartozik minden tulajdonom és minden jövedelmem is. Enélkül nem övé az életem.
3. Ha ő a tulajdonos, akkor őtőle kell elkérnem annak az útmutatását is, hogy hogyan tudok gazdálkodni bölcsen azzal, ami az övé.

Ha mindezt tudatosítjuk magunkban, még mindig rengeteg kísértés fog érni minket az anyagiakhoz való viszonyunkban, de már legalább jó irányban állok. Ha az életem már nem az enyém, hanem Krisztusé, akkor minden amim van, az is az övé és hagynom kell, hogy ő rendelkezzen vele. Ehhez természetesen élő kapcsolatban kell lenni vele.

Átgondolandók

Jézus a tanítványság árával kapcsolatban nagyon fontossá teszi azt, hogy két dolgot nagyon alaposan át kell gondolni.

Vállalod-e?

Vállalod-e a tanítványság árát, ha el akarod fogadni az üdvösséget? Erről szól az építkezésről szóló példázat.

Ha valaki építkezésbe fog jól teszi, ha költségvetést készít és tudja, hogy mibe fog kerülni és vannak-e forrásai? Mert ha nem tudja végigcsinálni és torzó marad rajta marad a gúny: elkezdte és nem tudta befejezni. Jézus azt mondja: ha belekezdesz a követésembe – végig tudod-e csinálni?

Végig akarod-e csinálni? Itt van az ára: „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” „aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.” – és hogy mi az erőforrás? Jézus Krisztus áldozata és szeretete az erőforrás. Másként az akaratunk sem lesz meg, az erőnk végképp nem lesz meg.

Ezt mutatta be Lévi a felolvasott lekcióban. Őbelőle lett Máté. Ott tudta-e hagyni a vámszedő asztalt? Igen. Ezután mit csinált? A vagyonával Jézusnak szolgált. Úgy tette ezt, hogy meghívta vendégségbe azokat az embereket, akik a barátai voltak – a többi vámszedőt, hogy ők is megismerhessék Jézust. Onnan már Jézus szolgálatába állította, amije volt.

Feladod-e?

A másik átgondolandó, amit a háborús hasonlatban mutat be Jézus.

Amikor jön az ellenséges király és a király leül, hogy megéri-e ez ellenállás, vagy jobb a megadás és így kér békefeltételeket.

Fontos megértenünk Jézus itt csak illusztrációt használ. Nem arról szól, hogy az 56-os, hősök ellenállása a pusztító szovjet gőzhengerrel szemben értelmetlen volt. Ez azért nem mindig matek, és aki ezt akármilyen módon is relativizálja saját politikai haszonszerzésért, meggyalázza az emléküket. Mert igenis van, amikor az ember nem nyerhet, de egyenes marad a gerince és megmarad az embersége.

És ha ez igaz lenne a földi életünkre, akkor Dávid soha sem állna ki Góliát ellen, és Gedeon nem szállna szembe a 450-szeres túlerővel.

De Jézus itt nem erről beszél. Meg kell értenünk, hogy ki a két király. A két király egyike én vagyok, a másik Isten. Jézus azt érzékelteti, hogy a nagy király, a dicsőséges Krisztus közeledik, mert vissza fog térni a földre ítélni élőket és holtakat. Szembeszállok-e vele, vagy kibékülök vele addig, amíg erre van lehetőség, van kegyelmi idő. Mert Istennel szemben semmiképpen sem győzhetünk. A kibékülés pedig a tanítványság árában érhető tetten.

Befejezés

Jézus megmutatta nekünk a tanítványság árát. De azt is fontos tudnunk, hogy ez nem keverhető össze az üdvösség árával, amit Isten előre kifizetett. Amiért nem tehetünk és nem is kell tennünk, fizetnünk semmit. Az ajándék, nekünk nem kerül semmibe. De ha úgy döntünk, hogy elfogadjuk, akkor egy olyan útra lépünk, amit csak Jézus követésével, mint elkötelezett és hűséges tanítványai tudunk végigmenni. Jézus azt mondja: gondold végig: akarod-e, mibe kerül és vállalod-e? Mert a célt csak így érheted el.

Ámen.