Lekció: Jn 7:31-39
Alapige: Jn 14:15-21
Ének: MonGYÁLdást
Az első pünkösd – hasonlóan Krisztus halálához és feltámadásához – egy alapvető fordulat volt az Isten által vezetett üdvtörténetben. Akkor teljesült be ugyanis az az ígéret, hogy Krisztus követői, akik Jézus neve által hisznek Istenben, ebben a hitben megkapják a Szentlelket. Hogy a hívőkben mindannyiukban munkálkodni fog a Szentlélek.
Addig is jelen volt a Szentlélek a világban. A teremtésnél is együtt munkálkodott az Atyával és a Fiúval, amikor Isten Lelke lebegett a vizek felett. Kiáradt a prófétákra, munkálkodott egyes királyokban – de Isten népének tagjai nem kapták meg úgy általában a Szentlelket.
Isten már az Ószövetségben megígérte, hogy a történelem utolsó nagy korszakában kiárasztja a Lelkét azokra, akik megtérnek hozzá. János is azt írja, amikor Jézus az élő vizet ígéri a benne hívőknek, hogy Jézus ezt a Szentlélekről mondta, akit a benne hívők azután fognak megkapni, hogy Jézus megdicsőült.
Ez következett be pünkösdkor. Ez viszont nem érte váratlanul az apostolokat és a velük együtt levő hívőket, mert nemcsak az ószövetségi prófétáknál olvasható a Szentlélek általános kitöltésére vonatkozó ígéret, hanem Jézus maga is elég sokszor beszélt róla.
Amikor a pünkösd ünnepére készülünk, akkor már nem a Lelket kell várnunk, csak magára az ünnepre készülünk, amelyen Istent dicsőítjük a Szentlélekért. Ugyanakkor a pünkösd ünnepében is benne rejlik a Lélek általi megújulás lehetőséget.
- Azok számára, akik még nem adták át az életüket Krisztusnak, átélhetik életük teljes fordulatát és megújulását a Lélek által.
- Akik pedig már vették a Szentlelket a megtérésükkor, de a hitük megfáradt, és beleszürkült a hétköznapokba, átélhetik a Lélek fuvallatának megújító, hitet felfrissítő erejét.
Ezért ma egyfajta pünkösdi előkészületként, előhangolásként, Jézusnak a Lélekről adott kijelentéséből, pünkösd előtti ígéreteiből szól hozzánk Isten szava, hogy ezzel is készítsen Isten Isten magasztalására pünkösd ünnepében. A másik pártfogóról fogok szólni. Alapigénk a Jn 14:15-19
15Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 16én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.
18Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. 19Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. 20Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. 21Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.
Ez az igeszakasz Jézus búcsúzó beszédeiben található. Világossá teszi a számukra, hogy abban a formában, ahogy eddig ismerték, már nem lesz közöttük. El fog menni.
Először el kell tőlük ragadtatnia gonosz kezek által, hogy meghaljon a kereszten; vissza fog jönni közéjük feltámadása után, de az is csak átmeneti lesz, mert azt követően vissza fog térni az Atyához a mennybe. Előre megy, hogy helyet készítsen nekünk. Ez nyilván azt jelenti, hogy nem lesz tovább velük. De mi lesz akkor Jézus tanítványaival, mi lesz az Egyházzal, és mi lesz az Isten országával?
Őszinte szeretet
Jézus a vele való kapcsolatot egyértelműen a szeretetre építette fel. A szakasznak is, amit felolvastam a szeretet adja meg a keretét. Szereti-e a tanítvány Jézust? Honnan tudja maga a tanítvány? Onnan, hogyha Jézusra gondol, akkor melegség önti el a testét? Onnan, hogy ha Jézusra gondol, akkor az öröm lelkesedése lesz úrrá rajta? Jézus a számunkra nem ezt az ismertetőjelet adja, ennél sokkal kézzelfoghatóbbat mond. Amikor azon gondolkozom, hogy szeretem-e egyáltalán Jézust akkor azt a kérdést teszi fel nekem, neked ez a szakasz: elfogadod és megtartod Jézus parancsolatait? Jézus azt mondja, hogy erről ismered fel saját magadban. Hangsúlyos ez annyira, hogy ezzel kezdi a mai mondanivalóját és ezzel is fejezi be:
Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat … Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem …
Ennek nyilvánvaló következménye az az ígéret, hogy Isten gyermeke ezen keresztül tapasztalja meg, hogy az Atya és a Fiú szereti őt.
Jézus mindezt már az elmenetelével kapcsolatban mondja. Vagyis arra vonatkozóan, hogy amikor már nem lesz közöttük látható módon, vajon akkor is az ő parancsolatai szerint fognak élni?
Valaki iránti szeretetünk őszintesége sokszor éppen abban ölt testet, hogy hogyan viselkedünk, amikor nincs a közelünkben. Amikor nem lát bennünket, amikor nem látjuk őt. Ha valakiben igazi, őszinte szeretet van valaki iránt, az akkor is ugyanúgy beszél az illetőről, és ugyanúgy viselkedik az illetővel kapcsolatban ha ott van, mint akkor, ha nincs ott. Nincs feszültség a kettő között.
Világos, hogy Jézus mire akarta megtanítani a tanítványait. Amikor nem lesz velük, amikor nem látják őt mennyire könnyű lazítani a gyeplőn. Elengedni magunkat. De ha így van – mondhatjuk-e, hogy őszintén szeretjük Jézust? Hiszen nem kéne megváltoznia a beszédünknek és a viselkedésünknek akkor, ha éppen nem látjuk őt. Érdekes kérdés nem? Hiszen ma ez egyébként nem közvetlenül Jézusban, hanem a földi megjelenésében az egyházban ölt testet. Más-e a beszéded és a viselkedésed, ha a hívők közegében vagy, és ha nem a hívők közegében vagy. Ez is lehet jó indikátora annak, hogy mennyire őszinte a szereteted Jézus iránt.
Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat … Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem …
Nem hagy magunkra
Jézus azt is tudva, hogy még a legjobb szándékunkban is mennyire állhatatlanok vagyunk azt is elmondja ennek folytatásaképpen, hogy ha el is megy, az övéit nem hagyja magára. Gyakorlatilag nem kell nélkülöznünk Jézus valóságos jelenlétét annak ellenére sem, hogy nem látjuk őt.
Ezt erősíti meg a következő mondata:
16én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz. 18Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.
Három ígéretet szeretnék ebből kiemelni a mai napon.
A másik Pártfogó
Az első, hogy Jézus azt ígéri, hogy az Atya és Ő, a Fiú egy másik Pártfogót ad nekünk. Miért beszél Jézus másik pártfogóról?
Azért, mert Jézus első eljövetelében egy hatalmas ígéret valósult meg: az ún. Immánú-él jövendölés. Ézsaiás próféta könyvében és Máté evangéliumában is olvashatunk erről:
Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.[1]
És bár az angyal határozottan utasította mind Józsefet, mind Máriát, hogy a Jézus nevet adják neki, de a kijelentés mégis leszögezi, hogy Jézus Krisztusban pontosan ez az Immánú-él jövendölés teljesedett be; annál jobban semmi sem fejezheti ki azt, hogy velünk az Isten, mint hogy magára ölti emberségünket, teljesen emberré lesz, még a szenvedést és a halál gyötrelmét is magára ölti – hogy megértsük, Isten nem ellenünk van, hanem velünk van. Jézus ilyen értelemben is pártfogóként jött: legyőzni az életünk fölött uralkodó két hatalmat a bűnt és a halált. A bűnnel és a halállal szemben pártfogónk Krisztus. Jézus azonban fölment a mennybe, és most már a mennyben pártfogónk, közbenjár és esedezik értünk.
Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus … [2] Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?[3]
De világos, hogy továbbra is szükségünk a földön pártfogóra a bűnnel és a halállal szemben. Ezért küldi el a másik Pártfogót. Nagyon érdekes ez a „másik” szó. Kétféle kifejezés van erre a Biblia nyelvében. Mi a különbség a kettő között? Egyszerű lesz a hasonlat, de remélem érthető.
Itt látunk egy kutyát. Éppen egy boxert. Itt látunk egy másik kutyát. Nagyon hasonlít a kettő, már csak azért is mert a másik kutya ugyanolyan fajta. Itt látunk egy harmadik kutyát. Kutya ugyan, de másik fajta. Még abban is bizonytalanok vagyunk, hogy tényleg kutya e.
A két görög szó között ez a különbség:
- „másik, de ugyanolyan fajta;
- „másik és másfajta”
Itt a szöveg a „másik, de ugyanolyan fajta” kifejezést használja. Azt jelenti ez, hogy
- ugyanaz a célja, mint az Atyának a és a Fiúnak,
- ugyanaz a hatalma mint az Atyának és a Fiúnak.
- bár különbözik tőlük, még is egy velük, mert a Pártfogó az Atyának és a Fiúnak a Lelke.
A Krisztus követői, a Krisztusban hívő megváltottak és szentek éppen őáltala élik át ma is valóságosan azt, hogy velünk az Isten.
A „pártfogó”
De mit is értsünk az alatt, hogy Pártfogó? Itt van nehéz helyzetben a bibliafordító. Mert a paraklétosz szó, amit itt Pártfogónak fordítanak, fordítható Vigasztalónak[4] (Károli) vagy Szószólónak[5] is. Az ókori jogban pedig ő volt az Ügyvéd is. És nem egyik vagy másik, hanem ezek mind együtt. És óhatatlan, hogy ha az egyik fordítást választja a fordító, elhalványul a többi jelentés. De mihez is hasonlítsuk ezt a Pártfogó, akiről Jézus beszél? Egy olyan személyre gondoljunk, akit odahívunk magunk mellé, hogy segítsen.[6] Ki az első, akit felhívunk, ha baj van? Ki az első, akinek szólunk, hogy fájdalmunk van? Ki az első, akit keresünk, ha vigasztalásra van szükségünk? Ilyen személy a pártfogó. Ki az első, akinek szólunk ha baj van. Jézus az? A Lélek az, akihez baj esetén, fájdalom esetén, veszteség esetén szólunk? Jézus pontosan ezt fejezi ki a számunkra: lehet ő az első, akihez fordulunk, mert az ő Pártfogására, Vigasztalására bátran számíthatunk.
Milyen jó, hogy ő mindig a rendelkezésünkre áll és nem kerül semmibe.
Négy évvel ezelőtt perben álltunk a magyar állammal, és bírósági szakaszban is elutasították az a kérelmünket, hogy a nagyobbakhoz hasonlóan a kisebbeket is magántanulóként otthon taníthassuk. Beleírták a dokumentumba, hogy a következő fokra már csak jogi képviselővel együtt fellebbezhetünk. Addigra legomboltak már rólunk némi per és ügyvédi költséget (mármint az állam jogi képviselőjének költségét). Akkor engedtük el a dolgot – nekünk nincs anyagi fedezetünk egy ilyen hosszadalmas jogi procedúra véghezvitelére; és még ha nyerhetnénk is, mire véget ér a hercehurca, addigra a gyerek kinövi, hogy otthon tanítsuk. De elgondolkoztam még valamin. Milyen szép gondolat is ez a jog előtti egyenlőség – ha van rá elég pénzed, hogy ügyvéded legyen. Ha nincs, aki képviseljen, akkor hiába a jog előtti egyenlőség, esélytelen vagy.
A Jézus által megígért Pártfogóra számíthatunk anélkül, hogy nekünk bármibe kerülne. Elég Jézust szeretnünk. Ő mindig a rendelkezésünkre áll és bízhatunk benne, hogy a segítségünkre jön.
Az igazság Lelke
Ebben viszont nagyon fontos, hogy Jézus a Pártfogót ill. Vigasztalót az igazság Lelkének nevezi. Ennek rendkívüli súlya van. Mert amit mi emberek, emberi vigasztalásként próbálunk egymásnak átadni, az sok esetben nem vigasztalás, csak áltatás.[7] Azzal, hogy Jézus a Vigasztalót az igazság Lelkének nevezi egyből meg is határozza a vigasztalás lényegét. Az Ő Lelke úgy vigasztal, hogy felfedi az igazságot. Mondja is Jézus:
És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet.[8]
A Lélek tehát, aki a Vigasztaló az igazság Lelke. Ő tud úgy vigasztalni ahogy a világ nem tud vigasztalni. Persze, hogy nem tud, hiszen a Lelket a világ nem fogadhatja be, nem is láthatja és nem is ismerheti. Ahhoz Krisztust kellene befogadni és elfogadni. Ezért a világnak nincs vigasza és nincs vigasztalása – csak áltatni tud. Amiről néha azt gondolja, hogy vigasztalás.
Mit értek ez alatt? Mit tud kínálni a világ egy súlyos, gyógyíthatatlan betegnek? Mit tud mondani egy elkeseredett embernek? Mit tud mondani, egy veszteséget szenvedett gyászolónak? Azt, hogy fel a fejjel, az élet megy tovább? Vagy más üresen szépet. Nagy vigasztaló ígéreteket: majd az idő megoldja, majd begyógyulnak a sebek, majd minden jóra fordul. Különös, amikor mondjuk mindenki tudja, hogy emberileg ez már nem fordul jóra – persze Isten különös hatalmával beavatkozhat, de azon kívül már nincs más esély.
Az igazság Lelke máshogy működik. Nem úgy vigasztal, ahogy mi próbálunk, hogy eltakarjuk a valóság rútságát, hanem éppen ellenkezőleg: igazat mond.
- Például megmondja nyíltan, hogy nagyobb baj a gyógyíthatatlan betegségednél is. Az, hogy nem vagy felkészülve az Isten előtti megállásra.
- Vagy megmondja, hogy nem az a valódi bajod, hogy hitetlen a környezeted, hanem hogy nem elég élő a te hited és nem tudja áthatni a környezetedet.
- Nem az a fő bajod, hogy halottad van, akinek az elvesztése miatt nem tudsz megvigasztalódni, hanem az, hogy nem hiszel az örök életben.
- Nem azért rettenetes a sorsod, mert annyi mindent elvesztettél, hanem azért, mert az Úrral való kapcsolatodat vesztetted el.
Az igazság Lelke kendőzetlenül leplezi le az igazságot – ami nem a mi igazságunk, hanem az igazság. Sokszor elsőre nem is vigasztalásnak tűnik, inkább vádnak. De megértjük, hogy ha ez elhatol a szívünkig, akkor
- Felkészít az Isten előtt megállásra és megvigasztal.
- Megerősíti a hitünket és egészen máshogy látjuk hitetlen környezetünket is Krisztusban
- Eljuttat az örök életben való hitre és megvigasztal.
- Visszatalálunk az elvesztett kapcsolathoz Istennel és ez megelégít.
Ebből így lesz vigasztalás? Megnyitja az utat az Isten kegyelme felé, megnyitja az utat valódi változások felé, megnyitja az utat az örök élet felé Krisztusban. És az emberi áltatás helyét átveszi az Istentől jövő vigasztalás.
Nem vagyunk árvák
Hogy mekkora szükségünk van erre mutatja Jézus azzal az erős vigasztalással:
Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.
Nem szimplán azt mondja, hogy nem hagylak titeket magatokra, vagy egyedül. Azt mondja „árván”. Miért ezt a kifejezést használja? Azért, mert árvaság több mint egyszerű magára maradottság vagy magányosság. Árvának lenni az egyik legkiszolgáltatottabb állapot. Az árva védtelen és kiszolgáltatott a legaljasabb, alávaló és hitvány indulatoknak és szándékoknak. Ha valaki nem tudja ezt elképzelni olvasson Dickens regényeket, a Twist Olivért, a Copperfield Dávidot vagy a Szép reményeket.
A Pártfogó nélkül továbbra is árvák és kiszolgáltatottak vagyunk a bűnnel és a halállal szemben. Rettenetes a kiszolgáltatottságunk a Szentlélek nélkül. Nem tudunk ellenállni a bűnnek és nem tudjuk legyőzni a halált. De Jézus az, aki a Vigasztaló Szentlelket adja, hogy legyőzze a bűneinket és legyőzze a halál bennünk végzett munkáját és így fejezi be:
én élek és ti is élni fogtok.
Nem árvák vagytok, hanem az Atya gyermekei, nem győz le titeket a bűn és nem győz le a halál, mert nem hagylak titeket árván. Mellettetek állok, az igazság erejével vigasztallak titeket, mert én élek és ti is élni fogtok. Ámen.
[1] Mt 1:23
[2] 1Jn 2:1
[3] Rm 8:34
[4] Károli
[5] Kecskeméthy
[6] Tűz Biblia
[7] Joó Sándor
[8] Jn 16:8