Lekció: Jn 17:20-23

Alapige: 2Kor 13:11-13

Énekek:
8 – Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk
546 – Adj, Úr Isten, nékünk Szentlelket
263 – Atya, Fiú, Szentlélek, készíts szent igédre
563 – Szentháromság egy Istenség

A mai Szentháromság-vasárnapi ünnepünkön ezt a kérdést szeretném előttetek kifejteni, hogy mit ad nekünk a Szentháromság Isten. Miért nem egyszerűen csak Isten? Miért is beszélünk róla így, és valljuk meg vasárnapról vasárnapra: ő a Szentháromság, egy örök Isten? 

Ma nem fogok belemenni a Szentháromság titkának dogmatikai fejtegetésébe; ezzel szemben inkább szeretném bemutatni, mit is kapunk ettől a Szentháromság Istentől.

Alapigénk egy áldás, amely ennek az Istennek a nevében hangzik el. 2Kor 13:11-13

Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. ¹²Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind. ¹³Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

Feszültségek Korinthusban

A levelet nem is olyan régóta olvastuk napi igeként. Akik benne voltak ebben az olvasási folyamatban azok talán emlékeznek rá, hogy mennyire feszült hangulatú és mennyire zaklatott ez a levél, amiből kiderül, hogy komoly feszültség volt az apostol és az általa alapított gyülekezet között. Az apostolnak ebben a levélben már olyan szigorú hangnemet is meg kellett ütnie, ami egyébként távol állt a Krisztusban megújult természetétől. De a korinthusi gyülekezet nemcsak Pállal volt feszültségben. A két levelet olvasva azt látjuk, hogy komoly törésvonalak voltak a gyülekezeten belül, nagyon komoly meghasonlások és belső feszültségek veszélyeztették a gyülekezet belső békéjét és egységét.

• Több pártra szakadt a gyülekezet annak mentén, hogy ki melyik igehirdetőt kedvelte.
• Törés támadt bizonyos hitelvi kérdésekben – pl. a feltámadás tagadása vagy elfogadás volt egy ilyen vitás pont.
• Komoly feszültségeket okoztak olyan erkölcsi eltévelyedések is, amelyek még a pogányok között is megütközést keltett; és ők ezt el is tűrték maguk között.
• A lelki és kegyelmi ajándékok gyakorlása és az azokkal való élés; ki milyen lelki ajándékot kapott szintén gyülekezeti meghasonlásokat eredményezett, a gyülekezeti tagok között versengést, lenézést, hamis dicsekedéseket.
• De még a társadalmi-szociális meghasonlottság gazdag és szegény, szolga és szabad között olyan törést okozott, amely az egész gyülekezet lelki hitelét veszélyeztette, ami miatt az apostol azt is mondta: „Amikor tehát összejöttök egy helyre, nem lehet úrvacsorával élni;”

Már annyira esik szét lelkileg a gyülekezet, hogy már rendesen úrvacsorázni sem lehet. Szóval ha ezt a két levelet olvassuk, akkor egy olyan gyülekezet képe rajzolódik ki, amelynek azért kell levelet írni, hogy egyáltalán megmaradjon Krisztus gyülekezetének.

Mindennek a fényében is kell látni az apostolnak ezeket a záró szavait a 2. levele végén, amely úgy került be Isten kijelentésének gazdag tárházába, hogy azóta is az egyház egyik sokszor idézett áldása. Zárásképpen békességgel megáldja a gyülekezetet, áldást kíván az életükre.

Páltól távol legyen, hogy ez csak egy üres formula lett volna, szívből jövően és nagy szeretettel áldja meg a gyülekezetet, azzal a szeretettel és azzal az áldással, amely Isten atyai szívében van irántuk. Így kell látnunk ezeket a záró szavakat, amelyekben találhatunk 5 rövid felszólítást, egy ígéretet és magát az áldást az Úr Jézustól, az Atya Istentől és a Szentlélektől.

Öt felszólítás

Nézzük meg ezt az öt felszólítást, nem külön-külön magyarázva, hanem egyben.

1. Örüljetek!
2. Állítsátok helyre a jó rendet magatok között!
3. Fogadjátok el az intést!
4. Jussatok egyetértésre!
5. Éljetek békességben!

És van még egy hatodik, amely az ígéret után szerepel és mintegy külső jele annak, hogy ez megvalósul:

6. Köszöntsétek egymást szent csókkal!

Ezekkel a felszólításokkal az apostol az ígéretet, illetve az áldást készíti elő. Ha röviden szeretném összefoglalni ezeket a felszólításokat, akkor így tudnám megfogalmazni mindezt: a menny jelenlétének légkörében, szüntessétek meg magatok között a szeretetlenséget, az egymás iránti békétlenséget és ha valakinek a szent életében bármilyen hiány mutatkozik, akkor éppen emiatt fogadja el a szeretetteljes helyreigazítást, hiszen mindez érte történik, a szentségben és a Krisztusban való növekedéséért történik.

A lényeg: éljetek békességben! Látszódjon meg rajtatok az Isten békessége!

Az eredeti szöveg passzív szerkezeteivel, amit a fordításban nem lehet magyarul jól visszaadni, azt is érzékelteti az apostol, hogy a konfliktusoknak, békétlenségeknek nincs pusztán csak emberi megoldása. Ahhoz szükségünk van olyan felülről jövő, de bennünk belülről munkálkodó indulatra, amely békességet teremt. De azt is jelenti, hogy Isten ezt bennünk és azután belülről rajtunk keresztül fogja elvégezni és nem helyettünk.

Ha pedig ez az öt felszólítás megvalósul, akkor fog megvalósulni az ígéret:

akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.

Az ígéret

Szeretnénk hinni, hogy Isten velünk van. Azzal a bátor bizonyossággal, ahogy Pál a rómaiakat is erősíti:

Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? [Rm 8:31]

De ennek a bizonyosságnak és ennek az ígéretnek az érvényessége nem határtalan és nem feltétel nélküli. Nem is véletlenül emeli ki Istennek két számunkra is elengedhetetlenül fontos tulajdonságát: szeretet és békesség Istene, ami egyszerre két dolgot jelent.

1. Az igazi szeretet és az igazi békesség Istennél van és Istenből árad.
2. Azokkal van Isten, akikben ezt a szeretetet és ezt a békességet munkálja.

Nem vallhatjuk azt, hogy Isten velünk van, ha nem munkálhatja rajtunk keresztül az ő békességét a nekünk adott szeretet által.

Ugyanakkor ez az ígéret mégis egy nagy reménységet is táplál a szívünkben. Erre pedig éppen a korinthusi gyülekezet a példa. 

Azért fontos ez, mert ahogy elképzelem magam előtt a levelek alapján a korinthusi gyülekezetet, azt kell mondanom, hogy az egy olyan gyülekezet, amelynek nem lennék szívesen sem a tagja, még kevésbé a lelkipásztora. Az a sok meghasonlás, sok feszültség, pártoskodás, sok elképesztő erkölcstelenség, amelyek áttükrőződnek a levélen egy egyáltalán nem vonzó gyülekezetet mutatnak be. Lehet, hogy még az a kísértés is megfogalmazódna bennem, hogy ebből a gyülekezetből elmenjek egy másik gyülekezetbe. Nem egy gyülekezetben láttam már, hogy mennyire rombolóak az ilyen belső feszültségek. De Pál egészen máshogy látja őket pásztori szívével, és a Szentlélektől eredő lelki látással.

Azt mondja, hogy van remény arra, hogy helyreálljon a gyülekezet békéje, olyannyira, hogy Istennél minden készen van áll arra, amire a gyülekezetnek szüksége van a helyreálláshoz és a gyógyuláshoz, hogy felismerhető legyen az, hogy ők valóban megváltójukat, Krisztus követik. Hogy nemcsak nevükben keresztyének, hanem szívükben és lelkükben is azok.

Ez pedig abban az áldásban ragadható meg, amit a levél utolsó mondatában ad át nekik, amiben azt is megérthetjük, hogy mire is számíthatunk, ha a Szentháromság egy örök Isten áldását szeretnénk az életünkön. Márpedig szeretnénk Isten áldása alatt élni, hogy azután vele együtt az ő dicsőségében élhessünk.

Az áldás

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

Az Szentháromság Isten három személyéhez három meghatározó tulajdonságot rendel.

Az Úr Jézus Krisztushoz, Isten fiához a kegyelmet.

Istenhez, mint Atyához a szeretetet.

A Szentlélekhez pedig a közösséget.

Az Úr Jézus Krisztus kegyelméből indul ki. Ez az a kegyelem mutatkozott meg abban, hogy Jézus szóba állt a bűnösökkel, lehajolt a szegényekhez és az elesettekhez; ahogy kenyeret adott az éhezőknek és meggyógyított betegeket. De ez a kegyelem ott függött a kereszten is a mi bűneinktől terhelten, hogy megszabadítson minket a bűneinktől. Pál pontosan ezért indul ki az Úr Jézus Krisztus kegyelméből:

Krisztus kegyelme az, ami segít nekünk megérteni azt, hogy szeret minket az Isten. Krisztus kegyelme nélkül csak a bűneink miatt haragvó és ítélő Istennel nézhetünk szembe. De ahogy megismerjük Krisztus kegyelmét, megértjük Isten szeretetét is.

De ugyanígy Krisztus kegyelme érteti meg velünk és teremti meg számunkra a Szentlélek közösségét. Ez a közösség összekapcsol minket a szerető Istennel és milyen fontos ezt tudni még egy olyan gyülekezetnek is, mint a korinthusi: összekapcsolja a Krisztusban hívőket egymással; összekapcsol Krisztus tagjaival a gyülekezetben. 

De sokszor ez utóbbira ellenszenvvel gondolunk. Ahogy mondogatják sokan: nekem ahhoz nem kell templomba járni, hogy higgyek. Olyan sokan gondolják azt, hogy ez milyen frappáns és eredeti kifogás. 

Augustinus ír Victorinus rétor megtéréséről, aki sokat forgatta a Szentírást és egyszer azt mondta barátjának Simpliciánusnak négyszemközt: „Tudd meg, hogy én már keresztyén vagyok.” Simplicianus így válaszolt: „Nem hiszem és nem is számítalak addig keresztyénnek, amíg nem látlak téged Krisztus templomában.” Victorinus így felelt: „Tehát falak avatják keresztyénné az embert?” És sokszor lezajlott közöttük ez a párbeszéd. Mi az oka annak, hogy Victorinus nem tette meg ezt a lépést? Augustinus így ír: „gőgös és ördögimádó barátainak haragjától tartott.” De azután egy hosszabb belső lelki úton eljutott oda, miután a Szentírás olvasása és a vágyakozás szilárdabb talajra állította őt, hogy ha fél Krisztus megvallásától az emberek előtt, akkor majd Krisztus is megtagadja őt szent angyalai előtt, ahogy azt maga Jézus mondta. [vö. Lk 12:9] Ezért egy idő után váratlanul bejelentette Simplicianusnak: „Menjünk a szentegyházba, most már keresztyén leszek.” És vállalta nyilvánosan is a Krisztushoz tartozást, ami a Szentlélek közösségét is jelenti. Tette mindezt úgy, hogy Julianus császár idejében törvény tiltotta azt, hogy a keresztyének irodalmat és szónoklást tanítsanak. Így megvált a tanítástól. Augustinus úgy fogalmaz – aki ekkor még nem volt keresztyén: „Inkább megvált a szószaporító iskolától, semmint Igédtől. … Nem annyira bátornak, mint inkább boldognak látszott ezért előttem.” [Augustinus: Vallomások VIII/2.5. fejezet]

Isten Igéje a Szentlélek által meggyőzte Victorinust is arról, hogy a Szentlélek teremt közösséget Isten és a gyülekezet között, a Szentlélek hívja életre a gyülekezetet, és élteti a Krisztus testét itt a földön az egész világon.

Ezt adja nekünk a Szentháromság:

Krisztusban a kegyelmet, ami által odajutunk Isten szeretetéhez, és ami által része leszünk a Szentlélek közösségének.

A prófétai gyülekezet

Ha most valaki először van közöttünk, vagy vendégként van itt a közösségünkben, azt gondolhatná, hogy mekkora bajok lehetnek ebben a gyülekezetben, ha ezekről beszél az igehirdető. Azt kell mondjam, hogy hálás vagyok Istennek értetek, a gyülekezetért ahogy a gyülekezetünkben békesség van, és együtt törekszünk arra, amire az apostol a korinthusiakat felszólítja. De két dolgot érdemes megjegyezni.

Az ördög célja, hogy felforgassa a gyülekezet békéjét

Az egyik, hogy mennyire fontos, hogy lássuk azt, ez mennyire nem természetes. Mennyire Isten hatalma őriz bennünket és nem pusztán a saját törekvéseink gyümölcse ez. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az ördög mint pusztító oroszlán szertejár azt keresve, hogy kit nyeljen el – ha sikerül neki, pillanatok alatt lángba tudja borítani a gyülekezetet.

A gyülekezet békessége a misszió egyik pillére

A másik, és ez is nagyon fontos a gyülekezet egyben prófétai közösség is, amelynek küldetése és missziója van a világ felé. Méghozzá nem mástól, mint a szeretet és békesség Istenétől. Ennek a küldetésnek két eleme van, ezeket nem szoktuk egyformán hangsúlyozni.

1. Az első eleme, amit inkább hangsúlyozunk a missziói parancsra mutatva, hogy el kell menni az embere közé és hirdetni kell az evangéliumot, a Krisztus kegyelmét, Isten szeretetét.
2. A második elem, ami legalább annyira hangsúlyos és mégsem gondolunk rá eleget az, amit Jézus az utolsó vacsorán is mondott és amiért a főpapi imájában is imádkozott. Az a gyülekezet prófétai jelenléte a világban. Ez a prófétai jelenlét nem arról szól, hogy a bűnös világ elpusztul, hanem arról hogy a gyülekezet menedék. Egy hely, ahol a szeretet és békesség Istene van jelen.

Mekkora szükség van erre a jelenlétre a világban. Mert békéről mindenki tud szövegelni. Egymásnak esik két ember, két ország, két politikai irányzat, két társadalmi csoport és mindenki békét hirdet, békéről papol. De közben rakétákat lövöldöz, harcosok klubját szervez, béketáborba tömörít és hihetetlen agresszióba hergel. Mindezt a békéért, a béke nevében.

Már egy óegyházi szerző is, Ambrosiaster ezt írja ezzel kapcsolatban

Isten békessége éppen az ellentéte a világ békességének. Az utóbbi a kárhozatba, az előbbi azonban az üdvösségre visz.

Ahol azonban a szeretet és békesség Istene jelen van, velünk van ott meg tud valósulni az, hogy a Krisztusról szóló bizonyságtétel a világban nem pusztán a levegőbe száll, hanem megteremt egy közeget, ahol az Isten békességére lelhetnek a békességre vágyók. Krisztust csak úgy tudjuk hirdetni , ha közben van egy lelki otthonunk, ahol velünk van a szeretet és békesség Istene.

Jézus maga mondja azt mondta az utolsó vacsorán:

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. [Jn 13:35]

Imádságként pedig ezt fogalmazta meg értünk:

hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. [Jn 17:21]

Tehát nekünk egy forrongó világban, egy dühvel és haraggal teli közegben, ahol ezt a haragot csak tovább szítják, Jézus Krisztus prófétai jelévé kell lennünk, a szeretet és békesség Istenének közegévé és jelévé. Ez máshol sehol sem adatik sem nekünk, sem másoknak. Ezt adja nekünk a Szentháromság.

Ámen.