Lekció: Fil 3:15-21
Alapige: Fil 3:18
Énekek:
96 – Énekeljetek, minden népek
757 – Aki értem megnyíltál
590 – Az Egyháznak a Jézus a fundámentuma
281 – Mondjatok dicséretet
Korunk egyik jelszava és egyfajta ideológiai vezérfonala is a „másság tisztelete” vagy a „másság elfogadása”. Nyilván nagyon sok fájdalmat okoz, amikor valakit csak azért, mert más bőrszínnel született, vagy mert fogyatékkal él; vagy azért, mert más nyelven beszél vagy mert nem akar részt venni bizonyos dolgokban, megvetésnek, zaklatásnak vagy kiközösítésnek van kitéve. Vagy éppen azért, mert nem pont azt gondolja a világról, amit általánosan elfogadottnak gondolunk.
A nehézség ott kezdődik, hogy hol is húzódik a határ. Nálunk keresztyéneknél ez a határ egészen világosan az isteni kijelentésnél húzódik meg. Méghozzá abban, hogy azt mondjuk szentnek és igaznak, amit Isten a Szentírásban szentnek és igaznak mond, és azt mondjuk bűnnek, amit Isten a Szentírásban bűnnek jelenti ki. Még ez sem szabadít fel arra, hogy bárkinek az emberi méltóságába beavatkozzunk, de abban segít, hogy mihez is igazítsuk a saját életünket.
Az előbb felolvasott szakaszból egyetlen mondat alapján szeretném most Isten üzenetét átadni. Ez a mondat a Fil 3:18-ból így hangzik:
Mert sokan élnek másképpen …
Másképpen mint …
A teljes szakasz, sőt a még nagyobb összefüggés figyelembevételével egyértelmű, hogy itt Pál apostol a gyülekezet számára egy intést fogalmazott meg a „másképpen élők”-kel kapcsolatban. Mert itt a „másképpen élnek” … látjuk, hogy egyáltalán nem tisztelendő, még kevésbé követendő a gyülekezet számára.
De mihez képes is élnek másképpen? Ehhez látnunk kell, hogy az evangéliumból nem pusztán hit, hanem egy bizonyos fajta életvitel is származik. Az, amit Pál apostol itt megmutat az, hogy sokan az evangéliumból fakadó életviteltől eltérően élnek.
Az evangéliumból fakadó hit
Pál apostol az evangéliumból fakadó hit következetes hirdetője volt. Ennek középpontjában Krisztus keresztje és feltámadása állt. Az evangéliumban való hit, a Krisztusban való hit. Abban a Krisztusban való hit, aki a kereszten meghalt a bűneinkért és feltámadt a megigazulásunkért. [vö. Rm 4:25] Ebből fakad Pál életének a középpontja is, amivel újra és újra dicsekszik – sőt semmi mással nem akar dicsekedni, ahogy mondja is:
„nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ és én is a világ számára. [Gal 6:14]
Az apostol életének középpontja tehát a Krisztusban való hit és az ő bűnöket eltörlő kereszthalála, és halált legyőző feltámadása. Azonban azt sem rejti az apostol véka alá, hogy az Isten által adott dicsőséges üdvösséghez, az örök élethez nem vezet több út, csak egy. Amit már Jézus Krisztus is világosan megmondott:
Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. [Jn 14:6]
Ez az út pedig csakis a megfeszített Krisztusban való hit útja. Ezt teszi helyre az apostol akkor, amikor azt mondja:
mert ha törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg. [Gal 2:21]
Tehát ha bármilyen más módon meg lehet nyerni magunknak Istent, akkor Krisztus teljesen fölöslegesen halt meg. Az ő halála nem egy út, hanem az egyetlen út az életre.
Az evangéliumból fakadó élet
Pál apostol azonban legalább annyira következetesen tanította és képviselte az evangéliumból fakadó életet. Az ember miután elfogadta Krisztus hívását az életre nem folytathatja a Krisztust megelőző életét. Akkor sem, ha a bűn mélységeit járta, de akkor sem, ha nem volt a Krisztus nélküli élete látványosan a bűn mélységeiben. Krisztus nélkül ugyanis mindannyiunkat az jellemzett, amit így mond az Írás:
halottak voltunk vétkeink és bűneink miatt … Egykor mi is mindnyájan az engedetlenség fiai között éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. [vö. Ef 2:1-3]
A legjobb példa erre maga az apostol, aki maga buzgó vallásos zsidó volt, rajongva Isten törvényéért, betartva és betartatva azokat másokkal is. Nem volt semmilyen ismert kihágása Isten törvénye ellen – de megértette, hogy még neki is Krisztusra van szüksége, mert vallásos buzgósága sem tartja meg Isten előtt.
Mégis nemcsak a hitében, hanem az életvitelében is változásnak kellett bekövetkeznie. Erre igyekszik tanítani a filippibelieket is.
Mind az evangéliumból fakadó hitet, mint az evangéliumból fakadó életet tanulni kell. Hogyan tudjuk ezt megtanulni?
Az evangéliumból fakadó hitet a Szentírás tanulmányozása és az igehirdetés hallgatása által. De az evangéliumból fakadó életet?
Az evangéliumból fakadó élet tanulása
Abban is a Szentírás útmutatásai adnak eligazítást, de ebben nagyon komoly szerepe van a személyes életpéldák, amelyek előttünk vannak.
Krisztus példája
Természetesen Krisztus maga a hitünk alapja és az életünk legfőbb példaképe. Maga Jézus mondta az utolsó vacsorán a tanítványainak:
Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. [Jn 13:15]
Ezt a lábmosás után mondta nekik, de nyilván érezzük azt, hogy ez nemcsak a lábmosásra vonatkozik. Az egész életére. Többek között ezért is vonta bele a tanítványait életének utolsó három évében, amikor mint Krisztus, járta Galilea és Júdea városait és falvait, meggyógyítva a betegeket, szeretettel fordulva a bűnösökhöz, megmutatva azt, hogy az Isten országa nemcsak hit és dogmatika, hanem az Isten országa életvitel. Ebben hívta Jézus tanítványait követőinek – az önmegtagadás, a keresztfelvétel, az Istennek engedelmes élet követésére.
Az apostolok példája
Az apostolok Jézustól ezt az életvitelt is tanulták. A tanulási folyamatban sok bukdácsolás során, de mégis eltanulták úgy, hogy maguk is nemcsak az Isten országa tanítói, hanem az Isten országa életvitelének példái is lettek.
Pál ezért is merte és tudta azt mondani:
Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.
Nagyon érdekes kifejezést használ itt Pál apostol a követésre. Azt jelenti, hogy egy mintát utánozni. Olyasmi ez, mint amikor van egy sablon és a sablon alapján készítünk el valamit. Az eredeti Krisztus, mindenki más őt úgymond „utánozza”.
Kétségtelen tény, hogy mi emberek leginkább utánzással tanulunk. A gyerekek legfontosabb eszköze az utánzás. Egyszer valaki elmesélte, hogy akkor hagyta abba a dohányzást, amikor azt látta, hogy az egészen kicsi fia hogyan utánozza őt a dohányzó mozdulatokban – mert olyan akart lenni, mint apa. Szokták is mondani, hogy a gyerekek nem azt az életet fogják követni, amit mondunk nekik, hanem azt, amit látnak tőlünk. Kamaszkorban pedig rendszeresen megfigyelhető, hogy úgy is igyekeznek kifejezni a tőlünk való elválásukat, függetlenségüket, hogy elkezdenek a saját kortárs mintáikhoz igazodni.
Akár felismerjük, akár nem, mindannyian mintákhoz és sémákhoz igazítjuk az életvitelünket – és hogy mit gondolunk Krisztusról, a világról és az üdvösségről, arról sokkal többet elmond az amit élünk, mint amit mondunk. Boldog ember az, akinek az élete és a szavai Krisztusban fedik egymást, összhangban vannak. Mert nagyon könnyen felfedezhetjük azt, hogy vannak olyanok, akikből úgy ömlenek a keresztyén szlogenek mint a vízfolyás – de valahogy ott vannak azok a hamis felhangok az életvitelükből, a magatartásukból fakadóan, amelyek teljesen az ellenkezőjét tükrözik vissza.
A keresztyén példák
A példaadás azonban nem áll meg az apostoloknál. Ők maguk sem így gondolták. A gyülekezetek alapításánál egy idő után azokból a gyülekezeti tagokból, akiken a Krisztusban növekedés és a Krisztushoz igazodás jó példáit látták, elöljárókat állítottak, akiknek az elsődleges és fő feladatuk az volt, hogy tanításukkal és példájukkal vezessék a gyülekezetet. Péter apostol így inti a gyülekezet elöljáróit:
A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. [1Pt 5:1-3]
Ezzel is érzékelteti a feladat nehézségét. Mert uralkodni könnyebb mint példaképnek lenni – és nem egyszer kifizetődőbb is az uralkodás, mint a példaadás; Isten országának életvitele azonban nem kényszerből és nyerészkedésből és uralkodásból áll; hanem önkéntes és készséges példaadásból.
Tehát, ha Isten országának életvitelét akarjuk tanulni – akkor Krisztus és az apostolok, valamint a közöttünk levő példák alapján kell tanulnunk. Tehát a keresztyén életpéldák alatt nemcsak a a nagy keresztyén történelmi példákat, hanem a közöttünk levő mintákat is értem. Tegyük ezt mindent megvizsgálva, a jót megtartva és a gonosz minden fajtájától tartózkodva. [vö. 1Thessz 5:19-22]
Sokan mások
Az apostol tisztában van ennek nehézségeivel. A legnagyobb nehézség az, hogy
sokan élnek másképpen
Egy Krisztust követő keresztyén ezt úgy éli meg, hogy „mindenki másképpen él”. Valóban az az élményünk, hogy ha bekerülünk egy munkahelyre, felszállunk a buszra, egy osztályközösségben általános esetben, ha Krisztust követjük, akkor egyedül vagyunk. Nagyon ritka, hogy akár ketten-hárman is legyenek, akik Krisztust követik. Keresztyén testvérekre a keresztyén gyülekezetekben találunk. És ne vonjuk kétségbe annak az erejét, amit a hitetlen környezet hatása jelent. Nemegyszer így alakul ki sokakban a kettős élet. A gyülekezetben még keresztyén, de a világban már világfi.
Krisztus azonban nem erre hívott el minket; két úrnak nem szolgálhatunk, kétfelé nem sántikálhatunk, kettős életet nem élhetünk. Csak az egyik lehet igaz – vagy teljesen igazodunk Krisztushoz, vagy egyáltalán nem tesszük, még ha a látszatot igyekszünk is fenntartani. A célunkat ráadásul nem is érhetjük el csak egy úton. Gondold végig, hova is akarsz ténylegesen megérkezni. Az út, amin jársz oda vezet?
Igen, sokan élnek másképpen – ezt tiszteletben tartani még akár lehet is; követni azonban halálos. Az erre való figyelmeztetés pedig nem tiszteletlenség, még ha ezzel is támadnak vissza.
Pál röviden így és keresetlen szavakkal így jellemzi őket:
a végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek.
A lényeg: a végük kárhozat. Mert – és Pál ezt sírva mondja: Krisztus keresztjének az ellenségei. Földi dolgokkal dicsekszenek – ami valójában csak a gyalázatosságukat növeli.
A síró Pál
Pál ezt nem tudja sírás nélkül mondani:
Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei;
De miért ennyire erős Pál megrendülése? Mert ennyire szereti és félti a gyülekezetet; félti őket attól, hogy nem a megfelelő mintákat követik, amelyek végül a vesztüket okozzák. És nem véletlen ez a féltés. Mert már a korabeli keresztyénségben is megjelent az, ami mai korunkban egy nagyon erős iránnyá vált, akik valahogy így érvelnek.
„Nem számít, hogy milyen az életvitelem. Én hiszek és kegyelemből van üdvösség a hit által. Az életvitel végeredményben nem számít, hiszen nem a cselekedetekből származik az üdvösség.”
Pál a krisztusi kegyelem leghatározottabb és legkövetkezetesebb hirdetője sem mondja ezt. Azt mondja, nagyon is számít az életvitel:
- legyetek a követőim
- figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.
Az életvitel ugyanis tükör. Ahogy a szív teljességéből szól a száj, úgy tükrözi az életvitel is azt, hogy mit is hiszel valójában. Ha pedig nem Krisztusra nézel, ha nem az apostoli példákra nézel, és nem azokat figyeled, akik az ő példájukat követik, azokat fogod tükrözni, azokat a sokakat, akik másképpen élnek – de ők Krisztus keresztjének az ellenségei.
Pál azzal a buzdítással zárja le ezt az intést, amivel most én is lezárom a mai üzenetünket – ezt mérlegeld, hogy inkább tartasz azokkal a sokakkal, akik másképpen élnek; vagy azzal a kisebbséggel, akik Krisztus, az apostolok és az őt követők példáját követik:
Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.
Ez pedig nemcsak hit, hanem életvitel is.
Ámen.