Lekció: Zsolt 78

Alapige: Zsolt 78:1-7

Énekek:
78 – Hallgass, én népem, az én törvényemre
221 – Adjunk hálát mindnyájan az Atya Úr Istennek
227 – Siess, keresztyén, lelki jót hallani
285 – Hálaadásunkban rólad emlékezünk

Gyülekezetünk 78. évfordulóját ünnepeljük. Isten 78 éve tartja, hordozza és vezeti ezt a gyülekezetet, amelyért most hálás szívvel ünnepeljük az Urat.

A zsoltárok nagy része imádság, de a 78. zsoltárt Ászáf nem imádságként írta meg, hanem gyakorlatilag költői prédikációként. Ebben a prédikációban arról beszél, hogy Isten hogyan őrizte meg választott népét Ászáf napjaiig. Ennek a költői prédikációnak foglalom össze ma az üzenetét okulásul Isten mai népének. A zsoltár első hét versét olvasom újra.

Figyelj, népem, tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek! ²Mert példázatra nyitom számat, ősrégi titkokat akarok hirdetni. ³Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, ⁴nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt. ⁵Intelmeket írt Jákób elé, tanítást adott Izráelnek, és megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább utódaiknak. ⁶Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, ⁷hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.

Ászáf végigveszi Izráel történelmét az egyiptomi szabadítástól, a pusztai vándorláson és a bírák korszakán át egészen Dávid királyi házának kiválasztásáig és a Sion templomáig. Idáig lát Ászáf. Mi azonban – a sokkal későbbi nemzedék, akik már nemcsak Izráel kiválasztását ismerjük, hanem a Krisztusban ismerjük a mi kiválasztásunkat és megváltásunkat is, messzebb látunk.

Meghallásra hív

Azzal kezdi Ászáf, hogy figyeljünk a tanítására! Ami egyben Isten tanítása – az ő törvényéről fog beszélni nekünk. Az 5. versben fel is hívja a figyelmet, hogy az ő tanítása Istentől származik, Isten kijelentett akaratára vezethető vissza.

Intelmeket írt Jákób elé, tanítást adott Izráelnek …

Ászáf tehát nem a magáét mondja, hanem Istenét. Természetesen annyiban az ő tanítása, amennyiben teljesen azonosul Isten akaratával és ráhangolódik Isten Lelkére, hogy azt mondja. Pál apostol is ebben az értelemben beszél úgy az evangéliumról, hogy az „én evangéliumom”. Nyilvánvaló, hogy az evangélium a Krisztus evangéliuma, de ahogy elfogadtuk az evangéliumot, bátran mondhatjuk azt is, hogy az „én evangéliumom”. Nem úgy, hogy én magam lennék az evangélium forrása, az mindig Krisztus marad, hanem úgy ahogy Jézus is mondja:

Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. [Jn 7:38]

Ászáf tehát arra hív, hogy hallgassunk a tanítására, mert Isten igazságáról akar beszélni nekünk. Ez minden istentisztelet különleges csodája és ajándéka. Hogy Isten megnyitja számunkra a szívét és a száját.

Arra int ez bennünket és azt a kérdést is nekünk szegezi: valóban azzal a figyelemmel és odaadással hallgatjuk Isten szavát, amit az megérdemel? Valóban úgy hallgatjuk, mint Isten beszédét, mint az életnek szavát, az örök életnek beszédét? Kálvin nagyon erős kritikai hangot üt meg ennek a zsoltárnak a magyarázatánál, amikor azt mondja:

Mekkora nemtörődömséggel hallgatnak Isten hangjára azok a hívők is, akik hatalmas kijelentéseket tesznek arról, hogy az ő tanítványai. [Kálvin: Zsoltármagyarázatok]

Bármennyire is éles ez a kritika, azt látjuk, hogy amikor Ászáf a tanítás hallgatására, meghallására hív, maga is kemény kritikát fogalmaz meg. Merthogy Ászáf ebben a zsoltárban egyrészt beszél Isten jótéteményeiről és a nép hálátlanságáról.

Elsőre talán lehet, hogy úgy tűnik, nem túl ünnepi ez az üzenet. De annál ünnepibbé válik, ha mindez mégis Isten igaz tiszteletére, őszinte hálára, iránta való engedelmességre, a vele való szövetségünk megerősítésére indít minket. Ha van ünnepi az éppen ez – sokkal inkább mint az ünneplés és a bűn együtt, amit Isten megvet és nem tűr, ahogy azt Ézsaiás próféta is komolyan megfogalmazta.

A továbbiakban az Ászáf által bemutatott Izráel történetére, majd az egész költemény céljáról szeretnék beszélni.

A választottak története

Ászáf egy egészen hosszú költeményben mutatja be Izráel történetét. Ami feltűnő az az, hogy ez a történetmesélés nem egy dicshimnusz, hanem éppen ellenkezőleg – mennyire dicstelen Izráel történelmének nagy része.

Tudjuk, hogy vannak az ószövetségi kornak is nagy hithősei, Ábrahámtól és az ősatyáktól kezdve, Józsué és Káleb, valamint a bírák korszakának nagy hősei, Gedeon, Sámson, Jefte és Sámuel, akik bár nem voltak hibátlanok, mégis betöltötték hivatásukat, amelyre Isten hívta őket. De Ászáf nem róluk emlékezik meg, ő nem ilyen történetet ír. Sokkal inkább arról, hogy Isten kegyelme és türelme ellenére, amellyel hordozta őket, mennyire hálátlannak, hitetlennek és gonosznak bizonyultak.

A történetírók – és most nem a tudományos történészekre gondolok – sokkal inkább dicshimnuszokat szeretnek írni: epikus hősökről, hatalmas győzelmekről, amelyekkel diadalt arattak ellenségeik fölött, és ezzel népük kiválóságát hivatott bemutatni.

Ha Kölcsey Himnuszára gondolunk, akkor nemzeti imánk írója, valamelyest Ászáf 78. zsoltárára is rímeltette költeményét – mert nem a magyar dicső múlt ékeit szedi versbe, hanem azon az alapvetésen írja meg a himnuszt, hogy bár Isten csodálatosan gondoskodott a magyarság lakhelyéről e hazában, mégis a bűneinkkel haragra ingereltük az Urat és bizony ez vezetett a mongol és török pusztításhoz, és ha mindezt továbbvezetjük, akkor összes nemzeti sorstragédiánk ide vezethető vissza. Mennyire más lenne mindez, ha a Himnuszt úgy imádkoznánk, ahogy azt Kölcsey megírta.

Ászáf még Kölcseynél is keresetlenebbül ír Izráelről, Isten választott népéről:

1. Bár Isten csodáit látták Egyiptomban – és azután is, ahogy kettéválasztotta előttük a tengert, felhővel vezette őket nappal, tűzoszloppal éjjel – mégis tovább lázongtak ellene a pusztában és nem hálás szívvel fogadták gondoskodását, hanem még szemtelenül kísértették Istent: „Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában?”[ld. 19. v.]
2. Amikor Isten még kísértő vágyaikat is kielégítette és mannán felül annyi húst adott nekik enni, hogy pukkadásig tudtak zabálni, még akkor is tovább követelőztek.
3. Amikor Isten megmutatta hatalmát haragjában, akkor is csak látszólag tértek meg – csak a szájukkal hitegették, a nyelvükkel hazudoztak neki, de a szívükkel nem tartottak ki mellette. [ld. 34-37. v.] Visszaéltek Isten irántuk való szeretetével, amellyel megbocsátotta a bűneiket.
4. A honfoglalás után is megszentségtelenítették a Szent Sátor szolgálatát, majd folyamatosan más istenek után járkáltak, az élő Isten helyett a maguk csinálta istenekhez jártak és azoknak szolgáltak.

Ászáf történelemírása szent borzalommal kellene, hogy eltöltse hallgatóit. Mégis van, valami ami a sok rossz között is megmarad jónak. Ez pedig Isten kegyelme ami tartja őket. Minden hitetlenségükre Isten – ha néha haraggal is válaszolt, haragja sosem volt teljes, azt mindig korlátozta –, hogy megmutassa rajtuk a kegyelmét. Isten népe minden hálátlansága, engedetlensége és lázadása ellenére Isten mindvégig megmaradt irántuk kegyelmes és jó Istennek.

A prédikáció célja

De miért is mondta el Ászáf ezt a prédikációt? Azért, hogy nemzedékről nemzedékre ne felejtsék el, sőt ne torzítsák el az igazságot, pl. úgy, hogy dicshimnuszokat kezdenek el zengeni a történelmükről. Mert nem ők a dicsőségesek, hanem Isten. Hogy lássák Izráel hitetlenségét és okuljanak belőle. Hogy Isten irgalma és kegyelme, ami eddig is megtartotta őket, ne hitetlenségre és lázadásra indítsa őket – éppen ellenkezőleg. Azt mondja: amit hallotok, mondjátok el újra és újra fiaitoknak.

Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.

Világos tehát a tanítás célja: tanuljanak és tanítsanak, hogy megtanulják Istenbe vetni a bizalmukat, mert csak úgy tudnak végigmenni az úton, amelyre Isten kiválasztotta őket. Mert mit látnak, ha végignéznek atyáik és őseik történetén? Azt, hogy Isten megtartotta népét, de mégis olyan sokan estek el.

Elestek sokan a pusztában, és nem mehettek be az ígéret földjére Józsuéval együtt. Olyan sokan estek el, amikor megítélte bálványimádó népét előbb az asszírokkal, majd a babiloniakkal; és csak egy rész maradt meg, akit fogságba vittek. Bár Isten megtartotta népét, de aki nem fordította hűségesen fülét Isten beszédére, az a bálványokhoz fordult. Az nem adta tovább a jövő nemzedéknek és elestek.

Mi az, amit nekünk keresztyén gyülekezetnek végig kell gondolnunk? Azt, hogy mindent Krisztustól kaptunk.

• Krisztustól kaptuk mennyei Atyánk szeretetét és kegyelmét
• Krisztustól kaptuk bűneink bocsánatát
• Krisztustól kaptuk az Ő Lelkét, a Szentlelket
• Krisztustól kaptuk az örök életet
• Krisztustól kaptuk a meghívást az Ige szava által
• Krisztustól kaptuk az ő testét, az egyházat, a gyülekezetet, hogy tagja legyünk annak
• Krisztustól kaptuk az utat, amelyen járnunk kell az ő követésében
• Krisztustól kaptuk a szövetséges társunkat, akivel az elhivatásunkat követjük
• Krisztustól kaptuk a gyermekeinket, a szüleinket
• Krisztustól kaptuk a világban betöltött hivatásunkat és küldetésünket
• Krisztustól kaptuk a pásztorolást
• Krisztustól kaptuk az istentiszteletet
• Krisztustól kaptuk az istentisztelet helyét
• Krisztustól kaptuk az úrvacsora, és az ünnepi asztal közösségét

Ezeket nem mi teremtjük meg, hanem kapjuk. Nincs mire büszkének lennünk – és ha a büszkeség szót használjuk is valamiképpen azt csak abban az értelemben használhatjuk: hálás öröm és elégedettség tölt el bennünket, hogy részei lehetünk a krisztusi csodának. Annak a csodának, hogy Isten azért lett emberré a Fiában Jézusban, és halt meg a kereszten, hogy megkeresse és megtartsa nélküle elveszett életünket.

Mennyire fontos, hogy Krisztus tanítására fordítsuk a füleinket. Mert nemcsak Izráel, hanem az egyház története is tele van nemcsak a hit hőseivel, hanem engedetlenséggel, lázadással; elégedetlenséggel és Isten iránti bizalmatlansággal. És bizony mennyien elesnek manapság is. Erre a zsidókhoz írt levél írója is figyelmezteti a gyülekezetet, sőt nagyon komoly figyelmeztetést fogalmaz meg:

Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték Isten felséges beszédét és az eljövendő világ erőit, de elestek, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek;[Zsid 6:4-6]

Most ne is a nagy történelmi bukásokra gondoljunk. Gondoljunk csak arra, hogy évente hányan keresik fel a gyülekezetünket és hányan csatlakoznak akár a mi gyülekezetünkhöz is. És mégis mindig közel ugyanannyian vagyunk. Mert olyan sokan, akik ideig óráig együtt jönnek velünk, valamiért mégis elesnek.

Lehet, hogy okkal vagy ok nélkül megbotránkoznak. Lehet, hogy egyszerűen visszaviszik a világba őket azok a vágyaik, amelyek Izráel népének egy részét is újra és újra megkeményítették és szembefordították Istennel. Csak úgy találomra mondok egy számot. Ha a gyülekezetbe érkezőkre nem jutna ugyanannyi távozó, akkor szerintem már nem egy, hanem legalább két-három teltházas istentiszteletet is kellene tartanunk és inkább alábecsültem.

Mi a kulcs? Mi a megoldás? Azok számára nem tudom elmondani, akik elmentek, de nektek, akik hallgatjátok el tudom mondani. Pontosabban nem én, hanem Isten szavaival Ászáf, és én is vele együtt:

1. Fordítsd füledet Isten szavára: „Figyelj népem tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek!” Ne beszéljen hozzád hiába az élő Isten.
2. Add tovább – elsősorban a tieidnek, különösen is a jövő nemzedéknek: „Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, nem titkoljuk el a fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek.” Vannak hűséges bibliaolvasók, akik dehogy szeretnék Isten Igéjével terhelni a gyermekeiket vagy a szeretteiket. Ha úgy érzed nem is tudod szépen megfogalmazni a bibliai igazságokat, van Bibliád és van Bibliaolvasó Kalauzod. Olvassátok együtt. Legyen ez az esti családi program lefekvés előtt, hogy elolvassátok együtt az igét. Ha pedig kérdez a gyermek és nem tudsz válaszolni, akkor kérdezz. Az is a szolgálatom, hogy ha tudok, segítsek a válaszok felkutatásában és megválaszolásában.
3. Amit olvastatok, továbbadtatok, látszódjon meg, hogy abban ti is bíztok. bíztok Istenben, hogy se ti, se gyermekeitek ne essenek el az úton, ahogy Izráelből oly sokan elestek: „Tudja meg ezt a jövő nemzedék …, hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.” Ne feledkezzetek meg a keresztről, mint szabadságunk és örök életünk jeléről, az értünk hozott áldozat jeléről – hogy életetek legyen nektek és fiaitoknak is.

Ámen.