Lekció: Lk 18:1-8

Alapige: 2Thessz 1:4-7a

Énekek:
146 – Áldjad, én lelkem, az Urat
805 – Jó dolog az Urat áldani
745 – Istenre bízom magamat
290 – Vezess, Jézusunk

Ott hagytuk abba a múlt héten a thesszalonikai második levél magyarázatát, hogy Pál apostol újra kifejezi értük a háláját Istennek. Hálás a gyülekezetért amiatt, hogy erőteljesen növekednek a hitükben és az egymás iránti szeretetükben. Ez a hála azért illeti meg Istent, mert Isten munkálkodik közöttük ezeken a területeken.

Nagyon köszönöm azoknak a testvéreknek, akik megosztották velem is azt, hogy ők miért hálásak a gyülekezetünkért. Volt, aki a kijáratnál mondta el, volt aki leírta a regisztrációs lap hátuljára; és az istentisztelet utáni beszélgetésben is megfogalmaztuk mindezeket, akik bekapcsolódtak a beszélgetésbe.

Volt Pál hálájának egy harmadik területe is, amire az első fejezet további részében nagyobb figyelmet fordít. Innen kapcsolódik vissza a levélbe ma. 2Thessz 1:4-10

… mi magunk dicsekszünk Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek. ⁵Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. ⁶Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, ⁷nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt.

Pál büszke rájuk a többi gyülekezetben

Azt mondja az apostol, hogy a hálán túl egyenesen dicsekszik velük Isten többi gyülekezetében. De mi is az, amivel dicsekszik? Megint nem csak a saját munkájával büszkélkedik az apostol, hanem Isten munkájával.

dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek.

Itt valóban dicsekedésről, büszkeségről beszél az apostol. Általában a dicsekedés és a büszkeség szótól idegenkedünk keresztyén lelki emberként, mert negatív képeket társítunk hozzá. De lehet ezeket a szavakat jól is használni. Számomra a „büszkeség” szó azt jelenti, hogy hálás öröm van a szívemben valamiért. Hálás öröm van a szívemben, ha valami jól sikerül; és természetesen Istent áldom érte. Nem magammal dicsekszem, nem a magam eredményeire vagyok büszke. Pál is ebben az értelemben dicsekszik más keresztyéneknek a gyülekezettel.

Viszont, amivel ő dicsekszik, azt mi nem nagyon ismerjük, jelenleg nem is kell ismernünk azt a fajta kitartást, amellyel az üldöztetést el kell viselnie sokszor a keresztyéneknek a világ részéről. Sőt olyannyira távol van mindez tőlünk, hogy sokszor nem is nagyon tudjuk, hogy keresztyén testvéreinknek miket kell elszenvednie a világban a hitükért.

A kommunista Kínában pusztán azért, hogy ha valaki egy lakásban bibliaórát, imaközösséget tart, börtönbüntetés jár. Vagy talán az sem jut el hozzánk, hogy ebben az évben Nigériában több keresztyént öltek meg a muszlimok, mint amennyi palesztint Gázában a háború során. És nagyon nem szeretem az ilyen összehasonlítgatásokat, de azért mégis beszédes, hogy a nigériai keresztyénekért nem tüntetnek, nem emeli fel értük senki a szavát; legalábbis nincs róla tudomásom, erről nem szólnak a hírek.

A keresztyének megpróbáltatásai természetesen nemcsak üldöztetés és nyomorgatás lehet, hiszen a teljes világunk hiábavalóságnak van alávetve és ahogy Mózes fogalmaz a jó esetben megélt 70-80 évnyi életünk nagyobb része is hiábavalóság.[2] De Pál itt nagyon világosan a világ részéről jelentkező üldöztetésről és elnyomásról beszél. Pál, amikor a thesszalonikai gyülekezetről beszél, ezzel dicsekszik, hogy ők a velük szemben jelentkező üldöztetések és elnyomás ellenére kitartottak a hitben.

De mit kezdjenek ezzel az üzenettel azok a keresztyének és azok a gyülekezetek, akiknek nem elnyomás és üldözés közepette kell kitartaniuk? Ahol persze a világ részéről megfogalmazódnak ellenséges hangok, de valójában elnyomással és üldözéssel nem kell szembenézni?

Ilyen helyzetben két nagyon fontos dolgot kell magunkban tudatosítani:

1. Ne feledkezzünk meg azokról a testvéreinkről, akik sokkal szorongatottabb helyzetben vannak mint mi. Imádkozzunk azért, minden üldözés és elnyomás között meg tudjanak maradni hitükben, mert vezeti őket is az üdvösségre; és adjunk hálát azért, hogy nálunk sokkal nehezebb helyzetben is kitartanak Krisztus mellett.
2. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez akármikor, szinte egyik pillanatról a másikra változhat meg. Ki gondolta volna például a két világháború között azt, hogy a háborút követően olyan hatalom kezébe kerül az ország vezetése, amelyik kifejezetten keresztyénellenes és keresztyénüldöző volt. Soha nem gondolták volna, hogy az ún. „keresztyén Magyarországon” ilyen megtörténhet. Márpedig megtörténhetett. Hadd idézzem ide azoknak a keresztyén testvéreimnek a bizonyságát, akik elmondták, hogy a kényszermunkatáborba mennyire hiányzott nekik az istentisztelet, az úrvacsora; az az istentisztelet és úrvacsora, amit olyan kevésre becsültek, amihez olyan kevéssé ragaszkodtak, amikor lehetőségük volt rá.

És bizony nézzünk alázatosan bele ebbe a tükörbe – vajon az én hitem mennyire lehet kitartó? Ez azon múlik, hogy az Igét milyen mélyen engedem meggyökerezni az életemben. Ugye emlékszünk a magvető példázatára, ahol azoknak, akiknek az életében nem tudott mélyen gyökeret verni Isten Igéje – a sziklás talaj, azokat Jézus úgy jellemzi:

Akiknél a mag a sziklás talajra hullott: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, de nem gyökerezik meg bennük, ezért csak ideig való, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal eltántorodnak.[3]

Nos, a thesszalonikai gyülekezetben úgy látszik nem sziklás talajként fogadták Isten Igéjét, mert Pál akármilyen keresztyén gyülekezetbe elment, eldicsekedett azzal, hogy a thesszalonikaiak már a kezdettől fogva milyen állhatatosak és kitartóak az üldözések és az elnyomás közepette; nemhogy nem hagyják el Krisztust, de ilyen körülmények között is dinamikusan növekednek a hitben és az egymás iránti szeretetben.

Isten igazságosságának jele

Ezek után az apostol egy olyan kijelentést tesz, ami teljesen új megvilágításba helyezi a szenvedés értelmét.

Azt mondja, hogy a szenvedésük jel.

Keresztyén hívők és csoportok újra és újra visszatérnek ehhez a kérdéshez, hogy mi a szenvedés értelme. És olyan sokszor elkezdenek ószövetségi módon gondolkodni erről. Vagy éppen világi módon Istenről és a szenvedésről.

Azt gondolják, hogy a szenvedés annak a jele, hogy Isten bünteti őket; a szenvedés annak a jele, hogy Isten nem igazán szereti őket, vagy hiányolják az életükből Isten áldását. Nem Isten igazi szeretetének a jelére – a Krisztus keresztjére – néznek, ahol az Úr értünk szenvedett; hanem teljesen úgy gondolják, hogy Isten áldása és szeretete az anyagi javakon mérhető le. Még az istenfélő Jób is így gondolkodott. Ebből kifolyólag nem értette azt, hogy neki miért kell elszenvednie a vagyon elrablását, a gyermekei halálát és egészségének a megroppanását. Azt mondja: olyan életet éltem, aminek következtében én ezt nem érdemlem. Javára legyen mondva, bár nem értette, mégsem fordult szembe Istennel; nem így a „vigasztaló” barátok. Ők mindenáron azt akarták neki bebizonyítani, hogy mivel Isten igazságos, akkor Jób nyilván megérdemli a sorsát Istentől. Vajon Isten igazságosságából és választottai iránti szeretetéből ténylegesen az következik-e, hogy anyagi jólétben élnek, „halálukig nincsenek kínjaik, nincs részük az emberek gyötrelmében és nem érik őket csapások, mint más embereket”.[4] Nos, az a keresztyén, aki nem tud kinőni ebből a gondolatkörből az egészen biztos, hogy olyan lesz, mint a sziklás talaj; nem jut mélyre az Ige az életében.

Az apostol ugyanis radikálisan szembeszáll ezzel a gondolattal. Sőt, azt mondja, hogy a keresztyének elnyomása és üldözése, amelyben kitartanak a hívők Krisztus mellett éppen, hogy Isten igazságoságának a jelévé lesz.

Mit is mond?

Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is.

Pontosan mi a jel? Nem az üldöztetés és elnyomás, hanem a kitartás a jel. A hívők kitartása Krisztus evangéliuma és Isten országa mellett jele annak, hogy Isten igazságosan ítél az emberek fölött, amikor a hívőket méltónak nyilvánítja az ő országára.

Isten igazságosságának kinyilvánítása

Látjuk, hogy a világot egyáltalán nem az igazságban való gyönyörködés és az igazság mentén való élet jellemzi. Tele van a világ igazságtalansággal. De egy tökéletesen igazságos Isten ezt miért is tűri és engedi? Mert engedi! Ezt nagyon nehezen emésztjük meg, hogy miért tud újra és újra érvényre jutni az igazságtalanság, a gonoszság és a hazugság. Isten nagyon nagy türelmet tanúsít az istentelenek és a gonoszok iránt. Jézus is világosan mondja:

felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.[5]

Már ezt is nehezen fogjuk fel, de azt még nehezebben, hogy míg a hitetlenek és igazságtalanok dőzsölnek az életben – persze nem mindig és nem mindenki – addig Isten mintha elhanyagolná övéi sérelmét.

Pál apostol itt fordul úgy a gyülekezethez, hogy eddigi kitartásukat tovább erősítse. Mert Isten nem erőtlen és nem is igazságtalan ezért határozottan leszögezi:

Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt.

Az apostol, aki maga is rendszeresen szenvedte el Krisztus miatt a gyalázatot, az üldözést és a bántalmazást nem kételkedik afelől, hogy Isten igazságot fog szolgáltatni választottainak, ahogy ezt Jézus is kifejti az ún. „hamis bíró példázatában”.

Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat [választottainak] hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?[6]

Ez az utóbbi kérdés azt is feszegeti: vajon ki fogunk-e tartani Isten igazságszolgáltatásának reménységében őelőtte?

Azt határozottan elmondja az Ige, hogy Isten nem hagyja, hogy igazságossága ne jusson érvényre. Helyre fogja állítani az igazság rendjét akkor, amikor a gyötrőknek gyötrelemmel fizet, a reménységben állhatatosan kitartóknak pedig megnyugvást az Ő országában. Ezt azonban nem azonnal viszi végbe, ahogy Péter apostol ki is fejti:

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.[7]

Ennek a türelemnek és várakozásnak pedig határozott célja van Isten tervében. Mert Isten szándéka még a leggonoszabb emberrel is elsősorban a megtérés – hogy megmeneküljön az ítélettől. Mi magunk is ezért ismerhetjük őt, hallhatjuk az üdvösség szavát és növekedhetünk azáltal az üdvösségre. Mert azt nekünk sem szabad elfelejtenünk, hogy a mi életünknek is van előzménye, ahogy az Írás mondja:

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt,  amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek.[8]

Isten irántunk is türelmes volt, és a maga idejében megismertette magát velünk, megismertetett minket önmagunkkal és felkínálta a kegyelmet, amit elfogadhattunk tőle:

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek![9]

Gondoljuk csak el, hogy mi van akkor, ha ő azonnal reagál a hitetlenek gonoszságára. Erre rávilágít a Szentírás talán legnagyobb megütközést kiváltó története, Ezékiel próféta történetéből, amikor a bételi gyerekek gúnyolják a prófétát; és ő megátkozta őket. Isten azonnal megmutatta igazságát és két nőstény medve szétmarcangolt negyvenkét gyereket.[10] Nem tudom, hogy a próféta számított-e ilyen gyors és azonnali igazságszolgáltatásra. Még azt is el tudom képzelni – bár nyilván nem tudom – hogy nem és ha tudta volna, hogy Isten válasza ilyen gyors és kemény lesz, akkor maga is visszaretten, hogy a gúnyolódó gyerekek felé átkot mond. De nem is ez a lényeg. Ha valaki meg akar ütközni Istenen, az úgyis meg fog; ha türelmet mutat azért, ha azonnal megmutatja hatalmát és igazságát, akkor meg azért.

Igénk nagyon határozottan és világosan mondja. Még Isten előtt is úgy igazságos, hogy a benne bízók üldözőinek és elnyomóinak gyötrelemmel fizessen; nekünk pedig megnyugvást adjon.

Az örök élet értéke

De nemcsak az istentelenek iránti türelmét mutatja az, hogy engedi, hogy az istenfélőket a világ fiai üldözzék és gyötörjék. Van egy másik, nagyon kegyelmes oka is. Nevezetesen az, hogy ha gyötrelmet enged az életünkbe – még akár a legkegyetlenebb módon is – azt főleg azért teszi, hogy így mutassa meg és így erősítse a szívünkben az örök élet értékét és az utána való vágyakozást. Isten – ha hagyjuk, hogy Igéje mélyre gyökerezzen és mélyre hasson bennünk – eltöröl bennünk mindent, ami a világból való, hogy így készítsen fel minket az ő eljövetelére és az igazságos ítéletre.

Isten népének mindig nagy kísértése a kétfelé sántikálás. Ezt különböző módokon Isten megmutatja és elmondja, hogy mennyire utálatos előtte. Megmutatja a Kármel-hegyen, amikor Illésnek tüzet ad az égből és felemészti áldozatát, míg a Baal papok felsülnek a maguk bálványimádásval. A népnek meg kell tanulni, hogy nem úgy van, hogy egy kicsi az Úrnak egy kicsi a Baalnak.[11]

Jézus pedig a Hegyi Beszédben szögezi le: két úrnak nem lehet szolgálni. Az ember vagy Istennek él vagy a világnak; vagy Istennek szolgál vagy a mammonnak.[12] Vagy mulandó földi kincsek gyűjtésére, vagy örök mennyei kincsek gyűjtésére adja az életét. Ha pedig Isten megengedi a gyötrelmünket, akkor az a célja, hogy eltöröljön bennünk mindent, ami a világból való és megtanítson elfordulni a világtól és Isten mennyei világa felé törekedni.[13] Mert Isten minden jó ajándéka között a legjobb az örök élet a Krisztus váltsága által. Gyötrelmeinknek az is nagyon határozott célja Istentől, hogy az örök élet reménységére serkentsen.

Szóval, ha az a kérdés kerül elénk, hogy Isten miért is hagyja, hogy az istentelenek éljék világukat, sőt gyötörjék Isten gyermekeit, akkor nyugodtan erősítsük a lelkünket Isten vigasztalásával; egyrészt szeretetéből türelmes az istentelenek iránt is, másrészt bennünket pedig ezek által készít arra, hogy a legnagyobb érték a szívünkben Krisztus és a tőle kapott örök élet legyen, amire ezáltal is erősíti bennünk a vágyakozást.

Az igazságos ítélet megvigasztalja a hívőket

Ezért Istennek az az ígérete, hogy a maga idején végrehajtja igazságos ítéletét nagy vigasztalást jelent a világ gyötrelmei között sóhajtozóknak és szomorkodóknak. Az Ige világosan kijelenti Isten bosszúállásának napját, amivel vigasztalja gyötrelmeik között az istenfélőket. Mert igen, eljön az életünkbe a felüdülés és a megnyugvás ideje, ahogy szól Jézus ígérete is:

Elmegyek helyet készíteni a számotokra … És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.[14]

Összefoglalás

---

[1] Énekek: 146. 805. 745. 290.

[2] Zsolt 90:10

[3] Mk 4:16-17

[4] vö. Zsolt 73:3-5

[5] Mt 5:45

[6] Lk 18:8

[7] 2Pt 3:7

[8] Ef 2:1-3

[9] Ef 2:4-5

[10] 2Kir 2:23-25

[11] 1Kir 1Kir 18:20kk

[12] Mt 6:24

[13] Kálvin

[14] Jn 14:2-3