Lekció: 5Móz 7:7-9
Alapige: 2Thessz 2:13-14
Ahogy tanulmányozzuk Pálnak a thesszalonikaiakhoz írt második levelét folyamatában, legutóbb beszéltünk a Krisztus második eljöveteléről. Ha az újszövetségi iratok keletkezéstörténetét is figyelembe vesszük, akkor a thesszalonikai gyülekezethez írott két levél az első írásos emlék a keresztyénség történetében Jézus Krisztus második eljöveteléről. Természetesen Jézus előbb beszélt róla de az apostolok az evangéliumokat kb. 10 évvel később állították össze, mint Pál leveleinek egy részét. Tehát ezek az első leírt bizonyságok Jézus második eljöveteléről. Ez is fontos ezeknek a leveleknek a megértéséhez, hiszen ezeket az igazságokat csak az apostoli igehirdetésből ismerhették meg. Most szeretném röviden összefoglalni, hogy a megelőző szakasz alapján milyen megállapításokat tettünk Krisztus második elövetelének igazságával kapcsolatban:
- Jézus Krisztus második eljövetelének hirdetése része a teljes evangéliumnak. A teljes evangélium nem nélkülözheti Jézus testetöltése, váltsághalála, feltámadása és mennybemenetele mellett a második eljövetelnek a hirdetését sem, amikor Isten teljességre juttatja a megváltását és dicsőségét, felállítja örök királyságát és romlatlan országát.
- Jézus második eljövetelét megelőzi a világ teljes erkölcsi és romlása és az abból származó nyomorúság, amely a nagy nyomorúságba torkollik; ezek az eljövetelhez vezető vajúdások.
- A Krisztus második eljövetele mindezzel együtt mégis elsősorban evangélium, azaz örömhír, amelyet a hívők tudnak vigasztaló módon megragadni; az apostoli üzenet elsősorban vigasztalás és nem rettegtetés – a vigasztalás pedig arról szól, hogy azt nem tudjuk befolyásolni emberi eszközökkel, hogy mi történik a világban; azt viszont igen, hogy mi történik a lelkünkben, hogy megyünk azon végig hit által.
Így szeretném folytatni ma a levelet és belépve az adventbe arról beszélni, hogy milyen megnyugtató vigasztalást nyújt Isten kegyelmi kiválasztásának jó híre. Alapige: 2Thessz 2:13-14
Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által. Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.
Visszatérés a hálaadáshoz
Az első, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy az apostol visszatér a gyülekezetért való hálaadáshoz. A levél elején már leírta, hogy mennyire hálás értük Istennek, három dologgal kapcsolatban:
- a hitükben dinamikusan növekednek – ez azt is jelenti, hogy az életük minden helyzetére és kihívására a Krisztus útmutatása szerint keresik a választ és aszerint is cselekednek. Hitük határozza meg a teljes gondolkodásmódjukat és a cselekedeteiket.
- az egymás iránti szeretetben gazdagodnak – arra is rámutat, hogy nekünk embereknek a cselekedeteink egyik alapvető kiindulópontja önmagunk szeretete; ebben a változásban azonban a másik iránti szeretet kerül önmagunk szeretete elé.
- állhatatosan kitartanak Krisztusban minden nehézség ellenére – azok bizony voltak, hiszen Krisztushoz tartozásuk miatt, zaklatásnak és üldözésnek voltak kitéve. Ők mégis a Krisztusban való életet választották.
Ezzel lényegében összefoglalta egy élő gyülekezet alapismérveit. Ezt Isten viszi végbe a gyülekezetben, ezért az apostol hálás Istennek. Most azonban még mélyebbre vezeti őket Isten igazságában és így tér vissza a hálaadáshoz:
Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, … mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre.
A kiválasztás
Ma nagyon jól kell gazdálkodnom az idővel és a Szentírásnak ezt a sarokpontját – a hívők kiválasztottságát nem tudom minden oldalról körbejárni; de ez éppen arra ad lehetőséget, hogy ne vesszünk el a részletekben, hanem kifejezetten a lényegre figyeljünk.
A kiválasztás célja
Elöször is: mire választotta ki a hívőket Isten? Pál elmondja, hogy a kiválasztás az üdvösségre történik. Isten kiválasztásának a célja az, hogy megmentsen attól az örök gyötrelemtől, amit a bűnök jogos büntetése miatt éri az embert. A kiválasztás üzenetében egyértelműen kiábrázolódik Isten mentő szándéka a bűnös ember iránt.
A kiválasztás oka
Legalább ennyire izgalmas kérdés az, hogy mi az, amiért Isten kiválasztja a hívőket erre az üdvösségre. Vajon találunk valamilyen okot önmagunkban? Azért vagyunk kiválasztva, mert Isten tudta, hogy rendes emberek leszünk? Isten világosan és egyértelműen elmondja, hogy a kiválasztásunk oka nem bennünk, hanem benne van. Az apostol így fogalmaz:
testvéreim, akiket szeret az Úr
De tudnotok kell: ez a szeretet nem egy reakció az Úrtól. Éppen ellenkezőleg: mi vagyunk azok, akik erre a szeretetre reagálunk, ahogy János is írja:
Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.[1]
Mózes az ószövetségi választott népet is nagyon komolyan figyelmeztette Isten szavával, ahogy hallottuk is:
Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok … hanem azért, mert szeret benneteket az Úr.[2]
Ha tudatosodik bennünk, hogy Isten választottai vagyunk – pontosan erre emlékeztet bennünket Isten. Ez nem érdem, hanem egy titok.
Szeretnék megemlékezni már elhunyt Poppé György testvérünkről, gyülekezetünk egyik korábbi presbiteréről, aki adventben rendszeresen állt ide a gyülekezet elé egy rövid bizonysággal. Ő már idősebb testvérként kapcsolódott Krisztushoz hit által. Hányszor mondta el beszélgetésben azt, hogy „Mivel érdemeltem ki azt, hogy ennyire szeret Isten és az ő választottja vagyok?” És mindig oda ért vissza: semmivel, ez egy nagy titok, ami Krisztusban van elrejtve.
Jézus a tanítványait is azzal hűt le egy alkalommal:
Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki …[3]
A kezdet előtt
A harmadik, hogy ez a kiválasztás megtörtént már az örökkévalóságban, a világ teremtése előtt, vagy ahogy Pál fogalmaz: „kiválasztott titeket kezdettől fogva” Ez nem is lehetett máshogy, ha Isten tényleg olyan mint Isten: mindenható, mindentudó és mindenhol és mindenkor egyszerre jelenvaló. Úgy érkeztünk erre a világra, hogy ő már az üdvösségre kiválasztott bennünket, mielőtt a világot teremtette és erre nekünk semmilyen ráhatásunk nem volt.
Az elhívás
De ez a kiválasztás nem marad rejtve. Titokzatos, de Isten az elhívásával érvényre juttatja ezt az életünkben. Ehhez adja a meghívást az evangéliumban:
Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által …
Az evangélium nem pusztán egy információ a Krisztusról, a megváltásról, hanem személy szerinti, névre szóló meghívás is egyben:
Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy![4]
Amikor nemcsak a füleddel hallod, hanem különleges módon a szíveddel is: megváltottalak, enyém vagy, drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek[5]; amikor mindez nem hagyja hidegen a szívedet, hanem eltalál – nekem szól, nekem is szól? – akkor történik meg az, hogy Isten megismerteti veled a titkot: a választottam vagy és én hívlak magamhoz. Az evangélium mellé pedig adja önmagát, a Szentlelket, akiben megszentel és megment az igazságba vetett hit által.
Advent és kiválasztás
Ez pedig adventben segít abban, hogy megnyugodjon a szíved a jövő felől. Hogy te, aki Isten gyermeke vagy úgy tekints az ítéletnap felé, ahogy János is tekintett:
bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé[6]
Isten gyermekeiként ez az, amivel vigasztal az, hogy Isten már az örökkévalóságban Fia által kiválasztott az üdvösségre; miközben az Isten nélkül élő emberek rettegnek a jövőtől: rettegnek a háborúktól, járványoktól, éhínségektől, mit tudjuk; akármilyen félelmetesek és rettentesek is ezek e világ fiainak – nekünk a teljes megváltásunk közeledik. Ebben az esetben nem az a megnyugtató, hogy ezek nem következnek be – hiszen Jézus azt mondja, hogy ezek lesznek. Hanem egyrészt
bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé
másrészt bízunk a mi hűséges Urunkban, aki megmondta, hogy szeret és ő hűségesen szeret, és azt is megígérte, hogy
„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!”[7]
Nem rettegünk, hanem megnyugszunk, mert olyan erős a bizalmunk a mi Urunk, Krisztus ígéretében, hogy semmi sem szakíthat el tőle minket. Ez bizony adventi vigasztalás:
Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, … Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.
[1] 1Jn 4:19
[2] 5Móz 7:7-8
[3] Jn 15:16
[4] Ézs 43:1
[5] Ézs 43:4
[6] 1Jn 4:17
[7] Ézs 43:2-3