Lekció: Mk 2:18-22
Alapige: 2Thessz 2:15-17
Énekek: MonGYÁLdást
Amíg fennáll a világ mindig lesznek olyanok, akik ragaszkodnak a kialakulthoz, a megszokotthoz, a hagyományhoz, semmilyen változást nem akarnak elfogadni és engedni. Úgy gondolják, hogy ami működött a múltban, az működött a jelenben. Leegyszerűsítve mondom természetesen. Őket nevezzük konzervatívoknak. És mindig lesznek olyanok, akik úgy gondolják, hogy a hagyományt felül kell vizsgálni, alakítani kell, előbbre kell belőlük lépni. Ennek szélsőséges formája az, hogy a hagyományt el kell törölni. Őket nevezzük most az egyszerűség kedvéért progresszíveknek. Tudom, hogy ez túlzó leegyszerűsítés, hiszen akár a konzervatív, akár a progresszív irány nagyon sok árnyalatot hordoz magában – mégis jó ha látjuk; mindkettő jelen van életünkben, kultúránkban és mindkettő hat ránk, sőt egymásra is és nemcsak úgy, hogy harcban állnak egymással, hanem úgy is, hogy kölcsönösen meg is termékenyítik egymást.
Amikor Pál megírta a thesszalonikai leveleket abban nagyon hangsúlyos helyet kapott Jézus Krisztus második eljövetele az advent, sőt a második levélben lényegében a levél egész üzenete az adventre épül fel. Az advent pedig a legradikálisabb progresszió, amit csak el tudunk képzelni, hiszen Krisztus második eljövetele Isten ítélete alatt teljesen eltörli a jelenlegi világot, hogy átadja a helyet az új égnek és az új földnek, Isten új teremtésének; azok kapnak helyet ebben az új világban, akiket Isten már kezdettől fogva „kiválasztott az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által” és akiket a jelenlegi világban Krisztus evangéliuma által elhívott erre a dicsőségre.
Pál erről tanított eddig egy üldözött kis keresztyén gyülekezetet azért is, hogy ne legyenek megtéveszthetők a Krisztus visszajövetelével kapcsolatos mindenféle tévtanításoknak. Ezek után levelének második felében igyekszik gyakorlati útmutatásokat adni, hogyan is tudjanak megmaradni az igazságba vetett hitükben. Ma a 2Thessz 2:15-17 lesz az alapigénk.
Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok. Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.
Alapigénk két fő részre osztható.
- Az első része egy felszólítás
- A második része egy a levélbe beszúrt áldás.
A felszólítás
A felszólításban az apostol helyállásra és a hagyományokhoz ragaszkodásra hívja fel a figyelmet. Egy kis csavarral úgy is fogalmazhatnám, hogy a legnagyobb progresszióra készülve legyenek nagyon konzervatívak. Így fogalmaz:
Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.
A mondatot úgy vezeti be, hogy ez a felszólítás egy következtetés. Elmondtam nektek, hogy milyen a Krisztus visszajövetelét megelőző időszak. Ebben sok támadás fogja érni a hiteteket a világ részéről is a megvetésben, elutasításban és az üldözésekben, de sok olyan támadás is fog érni benneteket, amely az evangéliumhoz hasonló tanításokon a megtévesztéseken alapul. Néha az egyik, néha a másik, néha egyszerre mindkettő. Egyik se tudjon benneteket megrendíteni és eltávolítani az igazságban való hittől. Szilárdan pedig úgy tudtok megállni, ha ragaszkodtok a hagyományokhoz.
Miféle hagyományok?
Természetesen felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miféle hagyományokról beszélhet az apostol egy fiatal lelki mozgalom kicsi helyi közösségének? A keresztyén hit ekkor nagyjából még csak 15-20 éves múltra tekinthet vissza, a thesszalonikai gyülekezet maga is csak néhány éve született Pál missziói munkája következtében, olyan nagy múltra visszatekintő hagyományokról nem is igazán lehet szó. Mindenesetre nem beszélhetünk évezredes tradíciókról mint a mai keresztyénség esetében. Mégis van valami, amiről az apostol meg van győződve, ha ragaszkodnak hozzá, az szilárdságot fog neki adni a hitben való megállásra.
Az apostol által használt szó „hagyomány”-ként való fordítása teljes mértékben helytálló mégis segíthet a megértésben, ha nyers fordításban megértjük ennek a szónak a jelentését. A görög főnév így adható vissza: „az átadottak” vagy „átadott dolgok”. Kálvin ezért is nem „hagyománynak” fordítja a kifejezést, hanem „tanításnak”. „Tartsátok meg a tanításokat”. Olyan tanításokra mutat itt rá az apostol, amelyeket rövid ottléte alatt el tudott mondani, illetve korábbi levelében már leírt nekik. Ezt nevezzük az apostolok hagyományának, amiről azt írja az efezusiaknak:
Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus,1
Pál azt mondja, hogy az, amit átadott nekik, az apostoli hagyomány életmentő hagyomány lesz a Krisztus visszajövetelekor.
Nem minden hagyomány jó hagyomány
Nem minden hagyomány életmentő. Ez Jézus és a farizeusok vitájából nagyon szépen kiviláglik. A Máté evangéliuma 15. részében olvasunk egy ilyen vitát, amikor azzal támadtak Jézusra a farizeusok és az írástudók:
Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát?2
Jézus nagyon élesen válaszolt nekik:
Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát? … Érvénytelenné tettétek Isten Igéjét a ti hagyományotokért. Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem. De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.3
Ebből a vitából világosan meglátszik, hogy egy hagyomány lehet káros, értéktelen sőt egyenesen életveszélyes. Azt sem számít, hogy mennyire régi; egyetlen dolog számít: összhangban van Isten kijelentett akaratával, vagy azzal ellentétes? Természetesen erre nagyon is igaz az apostol útmutatása:
de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.4
Az életveszélyest pedig szó szerint kell érteni – mégpedig Jézus eljövetelével és az örök élettel összefüggésben, hiszen Jézus mit mond:
Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.5
Pál nem egyebet tanított nekik, mint Jézus beszédeit, amit az apostoli hagyomány rögzít. Azt mondja: úgy álljatok meg szilárdan az igazságba vetett hittel, hogy ezekhez ragaszkodtok.
Úgy ragaszkodjatok hozzá, ahogy Henry Dempsey ragaszkodott repülőgépe ajtajának kábelkorlátjaihoz.
1987. szeptemberében Henry Dempsey és pilótatársa Paul Boucher egy 15 üléses Beechcraft 99 repülőgépen 4000 méteres magasságban repültek, amikor zörgést hallottak az utastér ajtaja felől. Dempsey hátrament, hogy ellenőrizze az ajtót, amikor turbulenciába kerültek és az ajtó hirtelen kinyílt, Dempsey pedig kiesett. Boucher hátranézett, de sehol nem látta Dempsey-t ezért azt gondolta, hogy társa meghalt, de azonnal sürgősségi vészleszállást kezdeményezett és tíz perc múlva már le is tudta tenni a gépet Portlandben. Leszállás után derült ki, hogy Dempsey az ajtó kábelkorlátjába kapaszkodva kisebb karcolásokkal élte túl a balesetet – amibe a szakértők szerint bele kellett volna halnia. De a kábelkorlátokról úgy kellet lefeszegetni a kezeit, mert elengedni már nem tudta.6 De megmentette az életét, hogy semmi pénzért el nem engedte volna.
Ezzel az erővel kell ragaszkodni azokhoz a hagyományokhoz, amit a Szentírásban a próféták és apostolok hagyományában kaptunk. Mert Krisztus eljövetelekor az igazságban való hit, ami ezeken alapul életmentő lesz. Mindenki más halálos ítélettel szembesül.
Pál „hagyományai”
De melyek azok a hagyományok, amelyekhez ragaszkodjunk. Összegyűjtöttem hat olyan „hagyományt”, amelybe mint egy 6 szálú kábelkorlátba erősen kapaszkodhattak a thesszalonikaiak és kapaszkodhatunk mi is. Ezt a 6 szálat az előző két vers is tartalmazza, amiről a múlt héten beszéltem.
Isten szeretete
Pál itt nagyon közel egymáshoz kétszer is megerősíti a gyülekezetnek, hogy Isten szeret benneteket testvéreim. Ezt egy sok próbát hordozó gyülekezetnek mondja. Természetesen a nehéz próbák között hamarabb megjelenik a bizonytalankodás Isten szeretete felől. De ez egy olyan „hagyomány”, amely soha nem múlhat el, hiszen Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne az ne vesszen el, hanem örök élete legyen.7 „Isten szeret jól tudom, Bibliámban olvasom” – mondja egy gyerekdal is.
A kiválasztás
A második ilyen erős kapaszkodó „hagyomány”, hogy Isten szeretetéből kiválasztotta a benne hívőket. Ez a kiválasztás nem vita tárgya. Sokszor követjük el azt a hibát, hogy azon morfondírozunk hogy vajon, sőt egyenesen azon vitatkozunk, hogy vajon Isten eleve kiválaszt egyeseket, másokat meg eleve elvet? Ez azonban abszolút hibás megközelítés, hiszen ennek a „hagyománynak” csak egyetlen szempontból van jelentősége. Hogy mindig erősen tartson meg Isten kegyelmében, hogy mindig erősen tartson Isten kegyelmében: „kezdettől fogva kiválasztott titeket …”
Üdvösség
A harmadik „hagyomány” az üdvösség bizonyossága. Isten szeretetéből nem kevesebbre, mint a Krisztus által elkészített örök életre választotta ki a benne bízókat. Elhárított minden akadályt az üdvösségünk elől, ami mindenek előtt a bennünk lakó bűn eltörlését, a teljes és maradéktalan bűnbocsánatot is ajándékozza nekünk.
A Lélek megszentelő munkája
De nemcsak a múltbeli bűnünket törölte el, hanem azokat a bűnöket is, amelyeket még nem követtünk el. Visszatérő kérdés a keresztyéneknek, hogy ha Isten kegyelme ilyen gazdag, akkor nem számít, hogy vétkezünk-e. De sokszor közelítjük meg a kegyelmet erről a rossz oldalról. Hogy jól értsük ezt a kérdést ahhoz van szükségünk erre a nagyon fontos negyedik „hagyományra”. Nem úgy törölte el az ún. „jövőbeli” bűneinket, hogy már azokat is előre megbocsátotta és ezért nem is számít, hogy vétkezünk-e vagy nem, hanem úgy, hogy szívünkre árasztja Szentlelkét, hogy Krisztus életét élje bennünk. Az el nem követett bűnünket úgy törli el, hogy Krisztus életét élve el sem követjük azokat – ezt jelenti a Lélek megszentelő munkája. Csodálatos ajándék ez, hiszen hihetetlen szabadságot ad Isten gyermekeinek. Szabad életet a bűn kényszerétől.
Isten hívása
Az ötödik hagyomány, hogy Isten személyre szóló meghívást ad az ő országába és mi elfogadtuk azt. Minden bizonytalankodás között csak egyvalamire gondolj: elfogadtad már ezt a meghívást? Ha már egyszer igent mondtál Istennek, akkor ez mindaddig érvényben marad, amíg Krisztus vissza nem jön. Isten nem vonja vissza, hiszen
Áll a Krisztus szent keresztje
Elmúlás és rom felett,
Krisztusban beteljesedve
Látom üdvösségemet.8
Krisztusban látod üdvösségedet?
Evangélium
Ez a meghívás az evangélium üzenetében fogalmazódik meg, amely Krisztusban emberré lett, a Szó testté lett és szólt hozzánk:
Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha.9
Hat „hagyomány”, amihez ragaszkodnunk kell, hogy szilárdan állhassunk meg az igazságba vetett hitben. Ha mindehhez erősen ragaszkodunk, mint ahogy Henry Dempsey ragaszkodott a kábelkorlátba, az bizony életmentő Krisztus eljövetelekor.
Az áldás
Ehhez kapcsol az apostol egy áldást, amely azt is megmutatja, hogy mindez hogyan is tart meg bennünket nemcsak a Krisztus eljövetelekor, hanem egészen a Krisztus eljöveteléig.
Az jó reménység örök vigasztalása
Először is nem engedi, hogy megfeledkezzünk a Atyánk iránti jó reménységünkről. Mert Isten gyermekeinek jó reménysége van Krisztusban a vég felől, ami állandó vigasztalást biztosít nekünk minden próbatételünkben és kétségünkben.
Megerősítés a jó cselekedetben és beszédben
Ez pedig napról napra megerősít bennünket abban, hogy ne féljünk helyesen beszélni és cselekedni, Krisztus életével összhangban. Megkísért bennünket a világ napról napra, hogy visszatérjünk a világ szerinti cselekedethez és beszédhez. A folytatásban erről beszél az apostol részletesebben és egészen konkrétan is.
Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok. Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.