Lekció: Lk 18:1-8
Alapige: 2Thessz 3:1-5
Énekek:
42 – Mint a szép híves patakra
375 – Jöjj, népek Megváltója
231 – Könyörögjünk Istennek ő Szentlelkének
832 – Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed
Amikor elsős gimnazistaként először léptem be a Debreceni Református Kollégium kapuján nem lehetett nem észrevenni a belső udvaron az épület homlokzatán öles betűkkel felírt „Orando et laborando” feliratot, amely a kollégium jelmondata. „Imádkozva és dolgozva”. Ennek a jelmondatnak a gyökerei az első nyugati szerzetesrendhez a 6. században alapított bencés rendhez nyúlnak vissza. Amikor Nursiai (Szent) Benedek megalapította a rendjét és megalkotta Reguláját, annak egyik fő elvévé az „Ora et labora” – „Imádkozz és dolgozz” – tette.
Ahogy az advent kapcsán a második thesszalonikai levél most következő szakaszai fölött elmélkedtem, kiviláglott előttem, hogy ez az elv milyen szorosan kapcsolódik az adventhez; hiszen eddig azt láttuk, hogy Pál ezt a levelet mennyire a Jézus Krisztus második eljövetelének szentelte. Így ha a folytatást nézzük, akkor világosnak kell lenni, hogy amit ezek után írt az is a második eljövetel fényében értelmezendő.
„Ora et labora” – írja Benedek; Orando et laborando – mondják a reformátusok. De vajon mit mond Pál apostol, mit mond Isten Igéje? A levélből remélem ki fog derülni az is, hogy mennyire erősen kötődik mindez az adventhez, és mennyire az advent etikája alapozódik meg benne. Ma ennek az eső felét szeretném bemutatni. Alapigénk a 2Thessz 3:1-5
És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit. De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.
Nyilván mindenkinek világossá vált, hogy ma az Advent etikáján belül az imádságról fogunk beszélni. Természetesen az imádság nemcsak az Adventtel összefüggésben érthető meg; de az Adventnek is vannak az imádságra nézve útbaigazításai.
„Az eddigiekből ez következik”
És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk …
Az apostol határozottan a korábbiakhoz köti a mondanivalóját – lényegében kifejezve azt, hogy abból amit a Jézus második eljöveteléről mondtam ez következik.[1] Ha a második eljövetelt komolyan vesszük, mondja az apostol imádkozzatok értünk …
Terjedjen az Úr Igéje
Amikor az apostol imádságot kér önmagáért és a munkatársaiért[2], akkor leginkább azért kéri ezt, amire az Úr őt elhívta –
választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé.[3]
Mondja az Úr róla Anániásnak. Pál elfogadta Istentől ezt a küldetést, amit nemcsak ő fogadott el, hanem a többi apostol is, és mindazok a keresztyének, akik az életüket átadták a bűnből Krisztusnak.
imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje …
hogy eljusson a föld végső határáig, hogy áldássá legyen a Krisztus minden nép számára. Ráadásul olyan szavakkal adja vissza mindezt az apostol, amiben azt érzékelteti, hogy villámgyorsan söpörjön végig a világon. Úgy száguldjon az Úr Igéje, mint a vágtató lovak. De miért ez a sietség az apostol részéről.
Nem akarja, hogy bárki is elvesszen amiatt, mert nem hallotta
Egyrészt nyilván azért, hogy akik a kortársai azok is mind meghallják Jézus Krisztus életre hívő és életre mentő evangéliumát. Az apostol meg van arról győződve, hogy ahhoz, hogy valaki megmeneküljön és üdvössége legyen, hallania és befogadnia kell az evangéliumot. Világosan érzékelteti, hogy egyáltalán nincs jobb helyzetben az, aki nem hallotta és úgy nem fogadta el. Ha így lenne, akkor nem kéne sietni – sőt egyáltalán nem is kellene hirdetni. De imádkozzatok, hogy gyorsan terjedjen az Úr igéje.
A második eljövetel gyors és váratlan lesz
De azért is igyekszik és kéri a gyülekezetet, hogy imádkozzon az evangélium gyors terjedéséért, mert Jézus második eljövetele is gyors és váratlan lesz. Annyira gyors és váratlan, hogy semmi esetre sem lesz kiszámítható; arra így nem lehet felkészülni, mint mondjuk egy bokszmeccsre.
Amikor megállapodnak egy bokszmeccsben, akkor a bokszoló elkezdi a felkészülést kifejezetten arra a meccsre. Fizikailag és taktikailag is – hogy amikor a ringbe kell lépni, pont akkor legyen csúcsformában.
A második eljövetelre egészen máshogy kell felkészülni – arra úgy kell felkészülni, mint az őrkatonának az ellenség érkezésére. Aki a sötétből bármikor és váratlanul lecsaphat. Ahogy a próféta is beszél a szolgálatáról:
Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám[4]
Ezért a keresztyéneknek igenis – és ez speciális adventi vonatkozás – imádkozni kell azért, hogy az Úr igéje száguldjon – azaz minél gyorsabban terjedjen, hogy mindenkit elérjen még a második eljövetel előtt. Tudom, hogy egy kicsit ellustult ebben Isten mai népe, hiszen régóta tart a várakozásnak ez az időszaka Jézus mennybemenetel óta; ez a fajta ellustulás külön muníciót kapott azokban a prófétai modellekben, amelyek úgy állítják fel a végidők menetrendjét, hogy még ennek kell megtörténnie, meg annak kell megtörténni; a hívek meg látják, hogy ezek még nem történtek meg és egyszerűen elalszanak olaj nélkül, mint az öt balga szűz.
Az Úr igéjét dicsőítsék
De Pálnak nemcsak az a fontos, hogy az Úr igéje megszólaljon, hanem az is, hogy elfogadásra találjon és átformálja az emberi életeket és az emberi életeken keresztül hasson a világra. Hiszen ez Jézus akarata is. Jézus egyértelműen nemcsak azért jött, hogy minket külön-külön megváltson és mi ennek örüljünk, hanem az is a célja, hogy amíg a földön élünk tegyük jobb hellyé a világot. Hiszen kik is vagytok ti, akik Jézust valljátok és követitek? Ő azt mondja rólatok:
„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”[5]
Jézus azt mondja, hogy ha már az övé lett az életetek, akkor olyanok vagytok, mint a só és a világosság – és olyanok lesznek a cselekedeteitek, hogy az emberek eljutnak ezen keresztül is mennyei Atyátok dicsőítésére. Még az is lehet, hogy titeket gyaláznak és üldöznek ezért – de még ez is mennyei Atyátokat dicsőíti, mert ez is csak azt bizonyítja, hogy a mennyei Atya fiai vagytok. ne legyetek megízetlenült só és ne legyetek véka alá rejtett világosság!
Ilyen helyzetben volt a thesszalonikai gyülekezet is dicsőíti Isten Igéjét még úgy is, hogy üldözéseket és nyomorúságot szenvednek.
Szabadításért az elvetemült és gonosz emberektől
Az imádság harmadik eleme az, hogy Isten állítson félre minden akadályt az Ige gyors terjedésének útjából, amely elsősorban elvetemült és gonosz emberek fellépésében mutatkozik meg. Semmi sem tud nagyobb akadályt képezni az ige előtt, mint az azt akadályozó emberek, akikre az apostol nem túl finom, hanem elég nyers szavakkal utal. Nem azt mondja, hogy szegény, szerencsétlen, megtévesztett emberek. Azt mondja, hogy elvetemült és gonosz emberek. Általában, ha valaki ilyen erős szavakat használ, felmerül, hogy miért gyűlöli ezeket az embereket; de Pál apostol nem gyűlöli őket; egyszerűen világossá teszi a képletet, hogy aki Isten igéjének terjedését akadályozza, Isten Igéjét elutasítja és megveti, azt hátráltatja, annak nem lakhat más a szívében csak elvetemültség és gonoszság. Tulajdonképpen mindegy is, hogy más tekintetben milyen ember.
Nem is lehet más, ha arra gondolunk, hogy az evangélium egy meghívás az értünk egyszülött Fiát a világba elküldő, és a kereszten feláldozó Isten szeretetébe; abba a szeretetbe aki a bűn helyére szabadságot ajándékoz, a halál helyére életet kegyelemből. Ezt csak elvetemült és gonosz emberek akadályozzák meg – és mindegy, hogy milyen kedves mosollyal, vagy milyen ideológiai megfontolásból teszik.
Pál azt mondja, hogy imádságként ne feledkezzetek meg arról, hogy Isten állítsa félre az Ige terjedésének útjából az elvetemült és gonosz embereket; szabadítson meg tőlük minket. Ezt kérjük Atyánktól. Azt nem mondja, hogy Isten ezt hogyan tegye; ő csak a végeredményt kéri. Hogy azután ezt Isten úgy teszi, hogy az elvetemült és gonosz emberek kőszívét összetöri és hússzívet ad nekik – azaz végül elfogadják az evangéliumot maguk is – és nyilván ez a kívánatosabb az evangélium szellemiségében, vagy Isten hatalmában őket magukat morzsolja össze, azt már átengedjük a szuverén Istennek.
Három területet mutat be az imádkozással összefüggésben az apostol: imádság az evangélium gyors terjedéséért; imádság azért, hogy Isten Igéje dicsőíttessék; imádság azért, hogy az evangéliumot akadályozó elvetemült és gonosz emberektől Isten szabadítson meg.
Nem mindenkié a hit
Itt az apostolnak van egy közbeszúrt rövid, de annál velősebb megjegyzése az elvetemült és gonosz emberekkel kapcsolatban:
Nem mindenkié a hit.
Miért lehet ez fontos? Mire akar itt utalni? Nem feltétlenül a gyülekezeten belül levő elvetemült és gonosz emberekre; persze lehetnek ilyenek is, sajnos jó néhány gyülekezet nyomorúságát pont az ilyen emberek okozzák a maguk összeférhetetlenségeivel, akarnokságával, nem egyszer erőszakosan képviselt nézeteikkel, rosszabb esetben tévtanításaikkal.
Pál ezt egy olyan világban írja, amelyben mindenki hitt valamiben. Nem is nagyon firtatták, hogy ki miben hisz – egyszerűen a hit vallás formájában megélése a mindennapok része volt. Csakhogy amikor Pál hirdette az evangéliumot ezek a hitek és vallások lelepleződtek – ahol a Szentlélek megszólalt, ott ezeknek a hiteknek és vallásoknak az igazi arca mutatkozott meg: nem mások ezek, mint puszta babonák, amelyek ráadásul nem szabadságot adnak az embereknek, hanem megkötözik őket.
Korunk annyiban különbözik az ókor világától, hogy miközben az ókor világa a hithez valamilyen vallásos gyakorlatot is kapcsolt, úgy a mai ember a hitet teljes mértékben elválasztja a vallás formáitól. Még büszke is rá! Sajnos ebbe a zsákutcába még keresztyéneket is be lehet vinni, amikor azt mondják „Én nem vallásos vagyok, hanem hívő!” Ez teljes félreértése annak az egyébként igaz alapgondolatnak, hogy a hit több mint a vallás.
De nem is erről akarok igazán beszélni, hogy amikor az apostol azt mondja, hogy „nem mindenkié a hit”, azzal felhívja a figyelmet arra, hogy nem minden úgynevezett hit egyenértékű. Van Énok hite, Noé hite, Ábrahám hite, Mózes hite, Ráháb hite – van a Krisztusban, mint megváltóban való hit. Ezzel minden egyéb szembeállítva nem más csak babona. Ez az összehasonlítás nem vallástörténeti, nem kulturális – nem arról van szó, hogy lenéznénk más kultúrákat és vallásokat; egyetlen dolgot kell nézni – melyik hit az, amely valóságosan és megalapozottan képes Isten szeretetébe bevonva eljuttatni az örök életre. Minden hit a transzcendest, a láthatatlan világot próbálja elérhetővé tenni az ember számára (vagy a láthatót valahogy transzcendessé tenni). De Krisztuson kívül egyik sem képes erre. Élmény szintjén persze, de a valóságban nem közelbb visz az élő és igaz Istenhez, hanem távolabb tőle.
Jézus azt mondja, hogy csak ő az egyetlen, aki örök életet tud adni. Ezt Jézus határozottan állítja, egyedül őáltala és őrajta keresztül tudunk Istenhez menni, aki örök életet adhat nekünk. A következő lehetőségeink vannak:
- Jézus nem mond igazat – mondjuk így: hazudik. Egy hazudozó nyilván nem lehet megváltó. Hogy Jézus szava mennyire igaz, azzal éppen a tanítványai számára érvel. Azt mondja nekik: Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra.”[6] Éppen a tanítványok hite Jézusban mutatja azt, hogy Jézus nem egy szélhámos. A tanítványok azt tapasztalták, hogy Jézus minden szava igaz.
- Jézus bár jó szándékú és úgy gondolja, hogy igazat mond, de téved. Ha valaki hisz benne, annak ő is tud örök életet adni, de nem ő az egyetlen lehetőség. Ez nyilván sokaknak tűnik vonzó lehetőségnek; de gondoljuk el. Ha Jézus téved, akkor egyáltalán megbízhatunk benne bármiben is?
- A harmadik lehetőség – hogy amit mond Jézus az igaz. Akkor viszont minden más hit nem több, mint üres babona, hamis. Annyit ér, mint amit Ézsaiás is kifejt a bálványokról:
A bálványszobrok készítői mind hiábavalók, és amiket kedvelnek, nem érnek semmit. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért szégyent vallanak. Ki formált istent, ki öntött bálványszobrot, amely semmit sem ér? … Nem gondolja meg az ilyen ember, nem tudja és nem érti, hogy ezt mondaná: Felét eltüzeltem, kenyeret sütöttem parazsánál, húst is sütöttem, és megettem. A többi részéből utálatos bálványt csinálok, és egy fatuskót imádok! Aki hamuban gyönyörködik, azt félrevezeti saját megcsalt szíve. Nem mentheti magát, és nem mondhatja ezt: Csak hazugságra támaszkodtam![7]
Pontosan ezért olyan fontos az advent-lelkületű imádság: 1. gyorsan terjedjen az Úr igéje; 2. dicsőíttesen Isten igéje mindenfelé és 3. megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől, hogy aki csak lehet megszabaduljon a babonák világából. Mert nem mindenkié a hit – akár dicsekszik vele, akár valamilyen önigazoló hiedelmeket vall; mert ez a küldetés arról szól:
… nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.[8]
A szívünk iránya
Az ilyen imádság egy világos irányt is ad a szívünknek. A szívünk a világ, önmagunk helyett a hűséges Istenre irányul. Sőt maga Isten irányítja a szívünket az imádságon keresztül. Így mondja igénk:
Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.
Amerre a szívünk irányul, arra halad az életünk is. Két dolgot mond itt az Írás.
Isten szeretetére
Az egyik Isten szeretete. Az a csodálatos, hogy ez az egyszerű birtokos szerkezet egyszerre két dolgot is jelent.
- Az Isten irántunk való szeretetére utal. Vagyis, hogy imádságaink közben újra megerősödünk – éppen azért, mert Isten hűséges és megőriz a gonosztól -, hogy Isten szeret bennünket. Miközben imádkozunk Isten Igéjének terjedéséért, Isten igéjének megdicsőüléséért tapasztaljuk újra, éppen az Ige kijelentése miatt, hogy Isten irántunk való szeretete beárad az életünkbe.
- De ugyanígy jelenti a mi Isten iránti szeretetünket. Ahogy Isten szeretete felénk irányul, erre a mi válaszunk is az, hogy szeretjük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes erőnkből.
Krisztus állhatatosságára
Itt is ugyanaz érvényes a birtokos szerkezetre, mint Isten szereteténél. Jelenti magának Krisztusnak az állhatatosságát, amellyel meg nem torpanva hordozta értünk a keresztet; és jelenti azt, hogy Krisztus állhatatosságából saját magunk is erőt merítünk, hogy végig tudjunk menni az Úr útján egészen a második visszajöveteléig.
Csak egy érdekesség, hogy Kálvin az egész levelet és ezt a szakaszt is mennyire Krisztus második visszajövetele felől nézte. Ő ezt a verset úgy fordította:
Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránti szeretetre és Krisztus várására.
Valóban szükségünk van arra, hogy az Úr Krisztus állhatatos várására irányítsa a szívünket.
Ma az advent etikájának 1. részéről beszéltem – az imádság adventi oldaláról, amelyben hangsúlyos elem:
- Imádkozzunk az Úr igéjének száguldásáért – gyors terjedéséért
- Imádkozzunk az Úr igéjének dicsőítéséért
- Imádkozzunk azért, hogy az Úr megszabadítson az elvetemült és gonosz emberektől
- Isten ezáltal is irányítsa a szívünket Isten szeretetére és Krisztus várására.
[1] λοιπὸν – 1) egyébként, ezen kívül, továbbá, végül 2) továbbiakban, a jövőre nézve
[2] pl. Szilvánusz és Timóteus, ld. 1:1
[3] ApCsel 9:15
[4] Hab 2:1
[5] Mt 5:13-16
[6] Jn 14:2
[7] Ézs 44:9-10.19-20
[8] ApCsel 26:18