Alapige: Ézs 57:15
„Gyertek és lássátok Isten tetteit!”[1] – szült hozzánk a meghívás az igehirdetések előtt. Mi a célja Istennek ezzel a meghívással? Nem kevesebb, mint az, hogy Isten tetteit meglátva, amelyet az igehirdetés kibont előttünk, azokon keresztül magát Istent lássuk meg, hiszen soha nem tudjuk közvetlenül szemlélni, olyan magasztos, olyan hatalmas és olyan dicsőséges. Ezért is olyan bátorító a Szeretet-himnusz ígérete:
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre;[2]
Mégis mindennél fontosabb, hogy ebben a földi testben őt meglássuk, megismerjük amennyire ez tükör által és homályosan lehetséges és eljussunk Isten imádására és szolgálatára az életünk során.
Ha visszatekintünk erre az évre jó lenne benne látni nemcsak a megpróbáltatásainkat és az örömeinket, hanem hogy mindezekben együtt munkálkodott a Felséges. És azt, hogy a Felséges Isten velünk lakik. Így szeretnék most is visszatérni az év első igehirdetésének alapigéjére. Ézs 57:15
Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.
Isten a Felséges
Ez az igevers Istent két jelzővel is bemutatja: magasztos és felséges. A Biblia nyelvében – az Ószövetségben különösen is – sokszor ez Isten jelzője: Felséges.
Ábrahám történetét olvasva találkozunk Melkisédekkel, akiről azt írja a Szentírás: „a Felséges Isten papja volt.” Ennek megfelelően a „Felséges Isten” áldását hirdette Ábrahámnak akkor, amikor Ábrahám legyőzte az ellenségeit.
De mégis mit is értsünk az alatt, hogy Felséges? Az a héber kifejezés, amit például Melkisédek is használ az nagyjából úgy írható körbe, hogy olyan magasan van, aminél nincs feljebb. Ezt például a Zsoltárokban így halljuk, hogy még az egeknek is magasan fölötte van.
dicsősége fölötte van az egeknek. [3]
A világunk, amelyet Isten alkotott több rétegből áll, amelyet magyar nyelven így ad vissza a Biblia, hogy van az ég (ami látható), vannak az egek (ami már a láthatatlan világ része) és még efölött is ott vannak az „egek egei”, ami pedig az Isten lakóhelye, ahonnan már nincs feljebb. Ez természetesen nem egy a fizikai térben vertikális lent és fent, hanem egy szellemi magasabbrendűséget fejez ki.
Az „egek egei”, az amit Isten lakóhelyeként azonosít a Szentírás. Ez alatt vannak az egek. Ez a szellemi teremtmények lakóhelye. Itt vannak az angyalok és a fellázadt angyalok a démonok, és vezérük a Sátán is itt van. Ez alatt van az ég, a már számunkra is tapasztalható fizikai térben.
Ezért mondja így a zsoltár: minden népnek magasan fölötte van az Úr, de dicsősége még az egek fölött is. Ezt akkor értjük meg, amikor a Sátán lázadásáról olvasunk a Szentírásban. Ez egy képes prófétai beszéd a babiloni király bukásáról, de rejtetten magára a Sátán bukására is utal:
Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez!
A sátáni lázadás célja, hogy olyan legyen mint a Felséges. Ez az, ami bukásba vitte az embert is az Éden kertjében, és ami azután is folyamatosan mozgatta az embert. Ennek egyik őstörténtei kifejeződése Bábel tornyának a kísérlete. De Isten felsége fölé, de még felségéhez sem tud felemelkedni senki. Mert maga a „felséges” kifejezés éppen ezt jelenti: nincs semmi, ami fölötte lenne, és senki és semmi, ami fölé emelkedhetne. Ő a legfelsőbb Úr, a legfelsőbb hatalom, a legfelsőbb igazság.
Isten lakóhelye
A prófétai szó Isten lakóhelyét úgy mutatja be, hogy örök hajlék.
Örök hajlék
Vagyis a világnak van nem teremtett része is. Egy hely, ahol mindig Isten lakott. Ez viszont arra is emlékeztet bennünket, hogy a világ többi része mind mulandó. Semmi nem marad meg belőle. Jézus azt mondja az ég és a föld elmúlik[4], ez azonban nemcsak a teremtett világ látható részére vonatkozik, hanem a láthatatlan részre is. Jézus azt mondja: „az egek tartóerői megrendülnek”[5]. Péter így fogalmaz a második levelében, amikor eljön az Isten napja:
az egek lángolva felbomlanak[6]
Tehát a láthatatlan szellemi világ is meg fog égni. Csak az menekül meg ebből, aki méltónak bizonyul az új teremtésre. Isten lakóhelye azonban örök marad érintetlenül. Onnan kormányozza ezt a világot, és onnan fogja kormányozni az új teremtés világát. Ez az örök hajlék magasságban és szentségben van; olyan hely, amibe nem tud bejutni semmi, ami sötétség, ami tisztátalanság, ami rossz.
Isten tehát Felséges, olyan aki semmihez és semmihez nem hasonlítható. Még az egekből sem mérhető hozzá semmi, aki ott lakik az egek egeiben, örök hajlékában, magasságban és szentségben.
De mi közünk lehet nekünk egy ilyen felséges és magasztos Istenhez? Ő a mennyben van, mi pedig a földön. Ő szent és tiszta, mi pedig elesettek, tisztátalanok és bűnösek vagyunk.
Együtt lakik a megtörttel és az alázatos lelkűvel
Ez a Felséges Isten aki azt mondja magáról, hogy a magasságban és a szentségben lakik ugyanakkor azt is mondja, hogy a megtörttel és az alázatos lelkűvel is.
Ez az Isten úgy döntött, hogy lehajol a magasságból és kijelenti magát a mélységben élőknek. A Biblia hívőinek ez egy újra és újra átélt tapasztalata, hogy Isten lehajol hozzájuk és szeretetével közeledik feléjük.
- Ezt élte át Mózes, aki ott állt a tenger partján és mögöttük az egyiptomi üldözők. Isten pedig kettényitotta előttük a tengert és száraz lábbal keltek át, míg az őket üldöző egyiptomiak a tengerbe vesztek. És énekkel magasztaja az Urat: „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.”
- Ezt élte át Gedeon a présházban, amikor az elnyomó midjániták elől bújva, félve csépelte a gabonát és az Úr angyala megállt mellette és azt mondta neki: „Az Úr veled van, erős vitéz!”[7]
- Ezt élte át Dávid, aki így énekelte meg ezt: „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.[8] … Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám.”[9]
- Ezt élte át Illés a barlangban, amikor menekül Jezábel elől, egészen a Hóreb hegyéig és az Úr megszólítja halk és szelíd hangon: „Mit csinálsz itt Illés?”
- Ezt élte át Mária, amiért így magasztalta az Urat: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.[10]
- Ezt élte át a Jézus elé a háztetőn keresztül leengedett béna is, akire Jézus ránézett és hirdette neki: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.”[11] Ezek után talpra is állította őt.
- A tagadásban bukott Péterhez is úgy ment oda Jézus: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”[12]
Hány és hány példát lehetne még mondani. Ez az, amit átélünk akkor, amikor Jézus az ajtó előtt áll és zörget azt ígérve, hogy ha valaki meghallja az ő hangját és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegy és vele vacsorál. Nem csoda ha a hívők minden időben ezt élik át, hogy bár Isten semmihez sem hasonlíthatóan Felséges, mégis együtt lakik megtörttel és az alázatos szívűvel.
Ez az egyetemes emberi tapasztalat sűrűsödik bele Ady Endre „Az Úr érkezése” c. versébe
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
A Felséges, aki a magasságban és szentségben lakik csöndesen és váratlanul átölel, együtt lakik a megtörttel és az alázatos lelkűvel is.
Ez teljesen láthatóvá, hallhatóvá és tapinthatóvá vált akkor, amikor az
Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.[13]
Jézus Krisztus közöttünk lakott, hogy megvalósítsa a próféciát:
Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is.
Azt mondja saját magáról:
Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.[14]
Eljött, hogy velünk legyen és kiutat mutasson mindenkinek a Felséges Isten felé, akit gyötörnek és megtörnek a bűnei. Aki alázatosan keresi bűnei bocsánatát, akiknek van füle meghallani Jézus hívását:
Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.[15]
Ezt az a Felséges mondja, aki a magasságban és szentségben lakik, mégis itt járt közöttünk és Lelkével most is itt lakik közöttünk és velünk.
Ezért nincs helye Jézusnak ott, ahol önmaga dicsőségében fürdik, vagy szeretne fürdeni az ember. Amikor az ember a „saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik”.[16] Amikor elutasítja Isten megmentő és üdvösségszerző szeretetét.
És ha hallgatjuk és meghalljuk Őt, akkor felüdíti az alázatosok lelkét és a megtörtek szívét.
Ez a felüdítés nekik, nekünk szól, ha úgy tudunk Jézushoz fordulni: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel”. Ez az ígéret az alázatosaknak és a megtört lelkűeknek szól, akik így fordulnak a Felségeshez. Mert ő továbbra is a kevélyeknek ellenáll, de az alázatosaknak kegyelmét adja.[17]
Ézsaiás próféciája azt mondja nekünk:
Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.
Ez pedig az Úr Jézus Krisztusban érkezik el hozzánk, és feloldja a Felségestől való félelmeinket – hiszen közöttünk lakott és lakik és felüdíti alázatosak lelkét és a megtörtek szívét. Ha ma vagy holnap fordítunk időt egy az elmúlt évre visszatekintő leltárra – és ha van bármi jelentősége egy évforduló megünneplésének az leginkább ez: melyek azok az események, amelyben konkrétan is felfedezzük a velünk lakó Felségest az életünkben.
„Gyertek és lássátok Isten tetteit!”, aki magasztos és felséges, aki örök hajlékában lakik és szent az ő neve; de együtt lakik a megtörttel és az alázatos lelkűvel is.
Ámen.
[1] Zsolt 66:5
[2] 1Kor 13:12
[3] Zsolt 113:4
[4] Mt 24:35/Mk 13:31/Lk 21:33
[5] Mt 24:29/Mk 13:25/Lk 21:26
[6] 2Pt 3:12
[7] Bír 6:12
[8] Zsolt 40:2-3
[9] Zsolt 18:36
[10] Lk 1:46-50
[11] Mt 9:2
[12] Jn 21:16
[13] Jn 1:14
[14] Lk 4:18-19
[15] Mt 11:28
[16] vö. Kol 2:18
[17] 1Pt 5:5