Lekció: Jn 10:1-15
Alapige: Jn 10:16
Időnként hallani azt az egyébként hamis közhelyet, hogy Jézus nem alapított egyházat, ő csak az Isten országát hirdette, de aztán jött az egyház és mindent elrontott. De tényleg így van-e? Jézus tényleg csak az Isten országát hirdette, de egyébként nem alapított egyházat? Akkor vajon mit jelent Jézusnak az a mondata, amit Péternek mond
Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.[1]
Ebből nem éppen az derül ki, hogy Jézusnak ne lett volna terve azzal, hogy követőiből egyházat alapítson, aminek az alapja az apostolok és próféták bizonysága; aminek a sarokköve pedig maga Jézus Krisztus.[2] Tehát nem az a kérdés, hogy Jézus alapított-e egyházat, hanem az, hogy az egyház, amelyik a világban van azt a képet tükrözi-e vissza, amilyennek Jézus Krisztus látja, látni akarja; amilyet testének feláldozásával megalapozott?
Jézus Krisztus nemcsak az Isten országát és az abba szóló meghívót jelentette ki az Atya akaratából, hanem az egyházat is kijelentette – az egyházat, mint az Isten országának földön zarándokló népét. A János evangéliuma 10. fejezetében hosszasan is beszél, ahogy hallottuk az elmúlt napi igékből. Ebben bemutatja, hogy ki az ő juhai, kik tekinthetők az egyház igaz pásztorainak és azt, hogy ő legfőbb jó Pásztor, akinek a szavára hallgatnak az ő juhai, és akinek szolgálatában állnak az egyház igaz pásztorai. Ebben a tanításban mond egy különös mondatot, amelyet már sokszor értettek vagy magyaráztak félre. Ma erről szeretnék beszélni: Jn 10:16
Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.
Ma erről a sokszor félreértett vagy félremagyarázott igeversről szeretnék beszélni, amelyben kirajzolódik Jézus egyházképének egy fontos eleme.
„Más juhok”
Az első, amit észrevehetünk, azok a „más juhok”. Eleve kérdés az, hogy kikhez képest más juhok? Kik a „nem más juhok”?
A nem „más juhok”
Figyelmes olvasóként és hallgatóként láthatjuk, hogy Jézus ezt a beszédét eredetileg a farizeusoknak mondta el, akik Isten népe pásztorainak tartották magukat.
A nyáj és pásztor képe, mint Isten és az övéi kapcsolata végighúzódik a Biblián, ez a legáltalánosabb hasonlat, amit mind az Ó- és Újszövetség használ erre a kapcsolatra. Természetesen vannak más képek is, de ez a leggyakrabban visszatérő kép. A 95. zsoltárban így vallunk erről
Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk.[3]
Isten népének kiemelkedő alakjai jellemzően pásztorok voltak. Ábrahám nomád pásztorként indult el Isten hívására és ígérete nyomán Kánaánba. Mózes 40 évig pásztorkodott a Midján pusztájában. Dávid király pásztorfiúként a nyáj mellől hívta el az Úr; A próféták között is volt pásztor mint Ámósz próféta. Ezékiel próféta nagyon komoly figyelmeztetést intéz Izráel vezetőihez, mint hűtlen pásztorokhoz.
Úrvacsora után pedig ezt az imádságot szoktuk imádkozni:
Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké![4]
Az a közeg, amelyben Jézus elmondta a jó pásztor példázatát, Izráel, amely magát az Úr – az egyetlen igaz Isten nyájának vallotta. Ők a nem más juhok. Ők azok, akik várták a Krisztust, mint a jó pásztort. Nekik mondta el Jézus: én vagyok a várt jó pásztor. Én adom értetek az életemet: erről is felismerhető vagyok. Jézus már itt elmondta, hogy benne fog beteljesedni az az ígéret, hogy a nép megváltó Krisztusa az életét áldozza értük.
Nekik mondja viszont azt is, hogy nemcsak a ti pásztorotok vagyok, hanem vannak más juhaim is.
Juhok Izráelen kívülről
A Krisztusról azonban azt is elmondták a próféciák, hogy nemcsak Izráel fiait fogja az Úrhoz gyűjteni, hanem a föld minden népéből is hozzá fognak jönni azok, akik meghallják hívő szavát. Isten többet bíz a Krisztusra, szeretett Fiára, ahogy elmondja róla Ézsaiás próféta:
Ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.[5]
Milyen jó hír ez az egész világnak. Isten, aki nagyon szereti Izráelt, akik közül és akikért született a Krisztus, mégis kevésnek tartja, hogy csak Izráelt váltsa meg bűnéből – minden nép közül hívja azokat, akik kedvesek neki és ők meghallják a kegyelem királyi székéhez szóló hívó szót. A „más juhok” nem Izráel aklában vannak, hanem más aklokban, ahonnan kivezeti őket és bevezeti a nyájába.
Jézus azt mondja: hallgatni fognak a hangjára; felismerik a szerető mennyei Atya hangját Jézus hangjában és ők is követni fogják a juhok nagy pásztorát Jézust.[6]
Jézus ezzel kapcsolatban azt mondja:
és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.
Jézus nyája
Tudom, hogy ma az a kifejezés, hogy valaki Jézus nyájába tartozik, már inkább sértő kifejezésként visszhangozhat.
Még segédlelkész voltam, amikor egy konfirmandusom dacosan nem akarta énekelni a 23. zsoltárt: „Az Úr énnékem őriző pásztorom”. De tényleg olyan tüntetőleg, hogy az látszott és amikor megkérdeztem, hogy miért nem akarja, akkor azt válaszolta, hogy „nem vagyok birka”. Nem nagyon gondolkoztam a válaszon, hanem rávágtam, „Ha nem vagy birka, akkor kecske vagy.” Volt erre egy kis hápogás, de azután beszélgettünk a csoporttal az utolsó ítélet példázatáról, ahol az Emberfia az utolsó ítéletkor úgy választja el egymástól az embereket, ahogy a pásztor a juhokat a kecskéktől és az egyik csoport az Atyától örökölt országba megy be, a másik csoport pedig az örök tűzre. Érdekes módon utána már énekelte ő is ezt a zsoltárt, és nagyon lelkes tanítványom lett ezek után az a kislány. Kedves emlék ez nekem Isten Lelkének bölcs vezetésével kapcsolatban.
Szóval próbáljunk meg túl lépni a világból érkező sértő gondolatokon, ami szerint a birkák a nyájban nem gondolkodnak – a Szentírás és Jézus egyáltalán nem ebből a nézőpontból használja ezt a hasonlatot.
Szóval lesz egy nyáj, amelyben Jézus a saját testében egy néppé egyesíti a népeket; a népek közül azokat, akik hallgatnak az ő hangjára. Ezt a válaszfalat először Izráel és a pogányok között építi le. A pogány, azaz nem zsidó efezusiaknak azt írja Pál a Lélek által:
Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést … Megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában[7]
Ahol meghallják a jó Pásztor igazi hangját, ott lebomlanak az ellenségeskedést okozó elválasztó falak: Izráel és a pogányok között; de nemcsak a pogány népek és Izráel között vannak elválasztó falak. Látjuk: népek, rasszok és kultúrák között is, amelyek sűrűn vezetnek véres ellenségeskedésekhez is. Krisztus ezeket a falakat is lebontotta. De ez csak az evangéliumban válik igazán valósággá, megtapasztalhatóvá, egyébként maradnak a falak, a népek, rasszok és kultúrák közötti megbékélés csak humanista álom, rosszabb esetben máz marad. Ezért olyan fontos, hogy Isten választottai az jó Pásztor hangját – a tiszta evangélium hangját hallják.
Amikor Jézus ezt mondja, azt úgy mondja, hogy amikor kiterjeszti kegyelmét Izráelen túlra, akkor nem elvesz Izráeltől, a népétől, hanem hozzáad.
Egy nyáj
Jézus egy nyájról beszél, ami az ő hangjára hallgat és azt követi. Vajon mit jelent ez Isten mai egyházának, amely nagyon más helyzetben van. Mert a mi helyzetünkben is meg kell értenünk, hogy vannak „nem más” és „más juhok”. Más helyzetben vagyunk
- mint a Jézus korabeli Izráel
- mint az ősegyház, amely eleinte szinte kizárólag csak zsidókból állt, de azután egyre több és több pogány csatlakozott a Krisztust követők közösségéhez.
Az egy nyáj vajon azt jelenti, hogy egyetlen felekezetben lehet csak megtalálni Krisztus igaz egyházát? Minden felekezetet megkísért ez a gondolat, hogy ezt állítsák: csak mi vagyunk az igaz egyház, rajtunk kívül mindenki csak eretnek lehet. (Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének eretnekek, akiket be kell tudni azonosítani Isten tiszta kijelentése alapján.)
Vajon Jézus amikor azt mondta, hogy „lesz egy nyáj és egy pásztor”, arra gondolt-e, hogy lesz majd egy szervezet és aki ahhoz a szervezethez tartozik – és nem másikhoz –, csak az üdvözülhet? Jézus tényleg egyetlen szervezetet jelölt volna ki? Nos ez a tévedés egy nagyon régi fordítási hibára vezethető vissza; hogy a hiba szándékos vagy nem szándékos azt nem tudom eldönteni, de mindenképpen hibás és alapvetően vitte félre a Krisztus egyházáról való gondolkodást.
Ezt a kezdeti hibát Jeromos latin nyelvű fordításáig lehet visszavezetni, amely évszázadokon át az egyetlen hitelesnek kikiáltott Biblia volt. Ebben így hangzik a szöveg:
Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók… és akkor lesz egy akol, egy pásztor.
Márpedig a Biblia világosan megkülönbözteti egymástól az „akol” és a „nyáj” szavakat. Ebből viszont világosan következik, hogy Jézus nem egyetlen szervezetről beszél. Az egy „nyáj” nem ugyanazt jelenti, mint az egy „akol”.
Az egyház, amiről Jézus beszél, az nem egy szervezet – még akkor sem, ha vannak szervezeti formái a világban – hanem azoknak a közössége, akik Krisztust, az Atyával egylényegű Isten Fiát Pásztoruknak vallják. És valóban egyek akkor, ha vallják
- azt, hogy Isten a Krisztusban váltott meg és tett szabaddá a bűneinktől
- azt, hogy Isten kegyelme tart meg ez életben és az életen túl
- azt, hogy Isten a Szentírásban jelentette ki az akaratát az üdvösségünk felől
- azt, hogy hit által tudjuk elfogadni az Isten által adott üdvösséget
- azt, hogy mindenért egyedül Istent illeti a dicsőség
- azt, amit az atyák összefoglaltak az Apostoli Hitvallásban.
Az, hogy emellett vannak különböző felekezetek nem is kellene, hogy problémát jelentsen, ha egyébként a sarokkő Krisztus, az alap pedig az apostolok és a próféták.
A mai „más juhok”
Viszont kell beszélnünk a mai „más juhokról”, akik nem „ebben az akolban” vannak. Akikről Jézus Krisztus azt mondja, hogy ők is az övéi. Kiket kell gondolnunk ez alatt? Nagyon hasonlóan kell látnunk, ahogy Jézus első hallgatóinak. Ez nem a más felekezeteket jelenti – és éppen ezért nem azzal kell törődnünk, hogy más felekezetekből csábítsunk át magunkhoz embereket. Természetesen ha valaki felekezetet vált – Krisztus hangját követve – nem követ el bűnt önmagában – bár lehet bűnös szándék is egy felekezetváltás mögött. Ez sokkal inkább a mai pogányokat jelenti.
Ezt ismerte fel a maga korában a 19. században, David Livingstone angol orvos, misszionárius és Afrika-kutató, aki nemcsak természet és földrajzkutató volt, hanem Krisztus iránt elkötelezett misszionárius is volt. Sírkövén Jézusnak ez a mondata is megtalálható:
Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra
És ugyancsak ez a gondolat mozgatta William Cameron Townsendet, aki a 20. század 20-as éveiben spanyol nyelvű Bibliákat terjesztett a latin-amerikai indiánoknak. Ekkor szembesült azzal, hogy ezek az emberek nem igen értették és nem is nagyon érdeklődtek a gyarmatosítók nyelvén kiadott Szentírás után. Egy megjegyzés mélyen szíven ütötte.
Ha a te Istened olyan hatalmas, miért nem beszéli az én nyelvemet?
Ez indította végül arra, hogy néhány barátjával megalapítsa a Wycliffe Bibliafordítók szervezetét, amely azt tűzte ki célul, hogy minél több népcsoport saját anyanyelvén olvashassa a Bibliát. Óriási munka, hiszen eddig a világ nyelveinek 10%-ára van lefordítva a teljes Szentírás, további kb. 25%-ra az Újszövetség és további több mint 50%-n van folyamatban a Szentírás fordítása. És már csak 7,5%-a az, amelyen még meg sem kezdődött. Magyarok is szolgálnak vagy szolgáltak ezen a missziói területen, többeket ismerünk is közülük, mert voltak közöttünk, Csépe Andrea, aki Dél-Kelet Ázsiában, Greizer Miklós Vanuatun, vagy Czövek Sára és férje romániai cigányok között munkálkodik. Talán kevesen tudjátok, hogy jó sok évvel ezelőtt gyülekezetünkből is kiküldtünk egy fiatal férfi testvért szolgálni a Wycliffe Misszióba, nem fordítói hanem más segítői szolgálatra.
De nemcsak a világ másik felén találhatók meg a pogányok, akik között ott vannak Jézus más juhai. Nem kell ennyire messzire menni, nekünk is megvannak a magunk pogányai a szenvedélybetegek, az egyetemi és középiskolai ifjúság, az általános és óvodás gyermekek és szüleik között. Jézus tanítványaiként itt élünk közöttük. Egyáltalán az evangéliumot nem ismerők, a Krisztus egyházától szívben távol élők között. A szomszédban. Akiktől az egyházi kultúra sokszor már annyira idegen, azt sem tudják hogyan kell viselkedni egy ilyen közegben.
Ezért is van öröm a szívemben, hogy többötöket is indított arra Isten Lelke, hogy támogassátok Regét a Timóteus Társaságnál végzett missziói munkájában, amit most már megkezdett. Érdemes tudni, hogy ő az egyetlen jelenleg a társaságnál, akinek csak és kizárólag magyar támogatói vannak.
Jézusnak van egy fontos szava ebben a mondatban, ami nem hagyhat bennünket nyugodni. Ez pedig a „kell”. Így olvassuk: őket is vezetnem kell. De ennek az értelme sokkal inkább az: őket is hozzám kell vezetni. Vajon tudunk-e hitben mit kezdeni és azonosulni Jézusnak ezzel a kijelentésével:
őket is hozzám kell vezetni?
Szorít-e bennünket, akik már Jézushoz jöttünk ez a „kell”? Mert Pál apostolt szorongatta, de ezt úgy mutatta be, hogy Isten népét is szorongatnia kell. Ez nem csak Pál apostol ügye kell, hogy legyen.
Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.[8]
Krisztusért és nem önmagunkért élni. Ebben az is benne van, hogy azonosulunk Jézus céljával, aki ezt mondja:
Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is [hozzám kell vezetni], és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.
Spurgeon azt mondta és ezzel szeretném befejezni, aki ennek a gondolatnak a magyarázatánál a következőt mondta:
A mi Pásztor-királyunk … örömmel tágítja ki a mi szeretetünk területét.
Ámen.
[1] Mt 16:18
[2] Ef 2:20
[3] Zsolt 95:7
[4] Zsolt 28:9
[5] Ézs 49:6
[6] Zsid 13:20
[7] Ef 2:14.16
[8] 2Kor 5:14-15