Lekció: Lk 18:1-8
Alapige: Jn 16:23b-33
Énekek:
28 – Hozzád kiáltok, kegyes Uram
624 – Emeljük Jézushoz szemünk
202 – Kegyes Jézus, itt vagyunk
334 – „Imádkozzatok és buzgón kérjetek!”
„Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.
Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, hanem maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem. Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.”
Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.”
Jézus így válaszolt: „Most hiszitek? De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”
Mai igénk, amit felolvastam Jézus búcsúbeszédeinek utolsó szavai. Ezek a beszédek az utolsó vacsorán hangzottak el, miután Jézus megmosta tanítványainak a lábát. Négy fejezeten át olvastuk ezeket a szavakat, egy-egy részről az utóbbi hetekben igehirdetéseket is hallottunk. Jézus elérkezett a végére. Ez az utolsó szakasz tulajdonképpen egy összefoglalása mindannak, amit elmondott, mintegy kiemelve a legfontosabbakat. Három nagy téma köré csoportosítja ezt az összefoglalást:
- Az imádság meghallgatásának ígérete
- Jézus származása és sorsa
- A tanítványok sorsa a világban
Abból látjuk, hogy mindez összefoglalás, hogy mindegyikről beszélt korábban is, itt visszatér rájuk, mintegy hangsúlyozva ezek fontosságát.
Három olyan nagy téma, amelynek kifejtésére egyszerre nincs is egy igehirdetésben mód. Így figyeljünk ma az elsőre: az imádság meghallgatásának ígéretére.
Az imádsággal kapcsolatos ígéretét Jézusnak, amit többször is hangsúlyosan elmondott egyszerre lelkesen és mégis el-elbizonytalanodva olvassuk. Hiszen hatalmas ígéretek nyílnak meg előttünk:
amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.
Jézus arra bátorítja a tanítványokat, hogy bátran kérjenek az Atyától, mert az Atyának is örömöt okoz, ha megadhatja tanítványai kérését, hogy ők is örömben legyenek. Mégis, különösen azok, akik már sok éve járnak az Úr Jézus követésében, vajon nem bizonytalanodnak-e el mégis, mikor felidéződnek az imádsággal kapcsolatos csalódásaik. Amikor úgy érezzük, hogy az Atya meghallgatta sok imádságunkat és válaszolt rájuk, de mégiscsak ott vannak az emlékeikben azok az imáink – és talán éppen a legtusakodóbbak, a legfontosabbak – amikor úgy éreztük, hogy az az imádság nem ért célt; csalódást keltett bennünk. Nincs olyan keresztyén, aki ilyen lelki próbákon át ne kellett volna mennie. Ezekben a próbákban benne van annak a feszültsége, hogy Jézus nem egyszer, nem kétszer, hanem jóval többször ígérte az imádság meghallgatását.
Imádságaink meghallgatásának örömeiben és csalódásaiban mit érthetünk meg abból, hogy Jézus a búcsúbeszédei összefoglalásának egyik témájává tette az imádságot?
Az imádság alapvető életfunkció
Azt mindenképpen, hogy az imádság a keresztyén élet olyan alapvető életfunkció, ami nélkül nem tudunk Krisztus-követő, azaz keresztyén életet élni. Ezért is nevezik az imádságot a lélek lélegzetvételének.
Jézusnak nagyon fontos, hogy az egész életünk, lelkünk minden mozzanata az imádság légkörében teljen el. Az imádságnak nagyon sok formája van, sokféle alakban jelenhet meg az életünkben, de egyetlen célja – hogy benne legyünk mennyei Atyánk szeretetében, ahogy Jézus is megerősíti ezt ebben a beszédben:
nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, hanem maga az Atya szeret titeket,
Jézusnak tehát nagyon fontos, hogy úgy hagyja itt a tanítványait, hogy emlékezteti őket arra, hogy bármilyen körülmények között is életük legfontosabb eleme legyen az imádság. Semmiképpen ne fáradjanak bele abba, hogy a hamis bíró példázatában is tanította őket erről.[1] Ha tovább olvassuk János evangéliumát nyilván nem véletlen, hogy Jézus ezek után a beszédek után rögtön mondott egy imádságot, amelyet az ő nagy főpapi imádságának nevezünk; és tanítványok ekkor is láthatták és hallhatták mesterüket imádkozni.
Az imádság kérés
Amikor az imádságról tanítunk, akkor sokszor elmondjuk, hogy többféle tartalmi eleme van, a dicsőítés, a hálaadás, a közbenjárás másokért és a kéréseink. Ebben a szakaszban Jézus kifejezetten a kérésekről tanít és arra bátorít, hogy bizalommal kérjünk az Atyától. Nem kell szégyellni és nem kell félni a kérésektől. Az Isten iránti bizalomba belefér a kérés. Sőt éppen a bizalmunkat fejezzük ki, ha tudunk és merünk kérni Istentől.
Természetes, hogy kifejezzük az imádatunkat és a hálánkat is mennyei Atyánk felé; ezek nélkül a kéréseink követelőzésekké silányulnak, valami olyasmivé, ahogy Nagy László versének zárómondata hangzik:
nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem.[2]
Isten iránti bizalmunk éppen a kéréseinkben mutatkoznak meg. Erre a bizalomra is mutat a Jézustól tanult imádság:
mindennapi kenyerünket, add meg nekünk ma[3]
A legalapvetőbb szükségleteinkről való gondoskodást is elkérjük Istentől és nem elvárjuk, még kevésbé követeljük. Nemcsak a legnagyobb, bennünket terhelő, megoldhatatlan problémáinkat visszük Isten elé, hanem a legkisebb és leghétköznapibb szükségleteinket is elér tárjuk: mint a mindennapi kenyér; és nemcsak éhínség idején.
Kéréseink „hatékonysága”
Azonban még mindig ott vannak az ún. meghallgatott és meg nem hallgatott imádságok problémája. Tapasztaljuk, hogy Isten egyes imákat meghallgat, másokat pedig mintha nem hallgatna meg – legalábbis a kérést nem teljesíti. Pedig hihetetlenül kitágítja a kéréseink lehetőségeit.
Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
És sok ehhez hasonló ígérettel erősíti meg az imádságra bátorítást:
és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban;[4]
Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.[5]
És ezeket most csak a János evangéliuma búcsúbeszédeiből emeltem ki; de rengeteg ige bátorít mint az Ó- mind az Újszövetségben a bizalommal teli és bátor imádságra. Mégis időnként korlátokba ütközünk és ez csalódást okoz. Van-e korlátja az imádságnak?
Az imádság korlátai
Nos imádságunknak sokszor korlátot szab a kicsinyhitűségünk. Jézus erről is beszél:
Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek.[6]
De korlátot szabhat az imádságunknak a fantáziánk is. Nincs elég fantáziánk ahhoz, hogy felfogjuk Isten hatalmának a nagyságát. Erre is rávilágít az, amit Jézus így mondott:
Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az.[7]
De ezek a korlátok a mi korlátaink. Jézus ezeket a korlátainkat – a kicsinyhitűségünk és a fantáziátlanságunk korlátait – le akarja bontani. De van egy nagyon fontos kifejezés, amely egyszerre felszabadítólag és mégis iránymutatólag hat az imádságainkra. Nevezhetjük akár korlátnak is. Ez pedig az
„én nevemben”
Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.
Ezzel Jézus mondhatni szabályozza az imádságainkat. De mit is jelent ez az „én nevemben”. Nyilván nem azt pusztán, hogy imádságaink végén az ámen előtt, ugyanúgy elmondjuk mint magát az áment, hogy „Jézus nevében”. Sokkal többet és sokkal mélyebbet jelent.
Jézus neve
Először is tudatosítsuk, hogy mit is jelent Jézus neve. Mert tisztában kell lennünk azzal, hogy amikor Jézus nevében beszélünk, akkor nem pusztán egy emberi nevet értünk alatta, hanem azt a nevet aki által üdvösségünk van az apostoli bizonyságtétel szerint:
nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.[8]
Ha a teljes nevet kimondjuk az úgy hangzik, hogy Úr Jézus Krisztus. Az Úr Isten ószövetségi neve, a Jahve vagy Adonáj, a Jézus az, hogy Jahve a szabadító, a Krisztus pedig azt, hogy az Úr Felkentje. Így ez a három együtt: Úr Jézus Krisztus azt jelzi világosan, hogy ő teljességgel isteni személy, az emberi testben megjelent Isten. Ez így együtt azt a hitet ábrázolja ki a számunkra, hogy
- Jézus teljesen isteni személy, Isten páratlan Fia.
- Ő az, aki elvégezte a szabadítás, a megváltás munkáját halálával és feltámadásával, amire felkente őt a Szentlélek Isten.
Ez a minimum meghatározása annak, hogy mit jelent keresztyénnek lenni. Ezzel viszont azt is kimondja Jézus, hogy az imádkozás csak a keresztyének számára létező kiváltság és ajándék. Csak a keresztyének tudnak imádkozni, mert nekik van élő és hatalmas Istenük a mennyben. Ez tudom, hogy túl sarkosan hangzik, de ha valaki nem Jézus nevében közeledik Istenhez, az nem jut a színe elé. Isten nem ígéri meg azt, hogy bárkinek az imádságát meghallgatja, hanem azt ígéri meg, hogy azok imádságát hallgatja meg, akik Jézus nevében jönnek hozzá, mint az ő megváltott gyermekei.
Azonosulva Jézussal
A Jézus nevében mondott imádságra az is jellemző, hogy egyre inkább azonosulok Jézus jellemével és céljaival. A bennünk élő Szentlélek az, aki teljesen összehangol Jézussal és általa a mennyei Atyával. Ezért leginkább úgy tudunk ráhangolódni az imádságra, hogy Jézus nevében keressük mennyei Atyánkat. Hasonlít ez a megbízáshoz. Ha valakinek a nevében megbíznak egy ügy elintézésével, akkor az ő érdekében és az ő céljainak megfelelően járok el. Nem a magam ügyét képviselem, hanem annak az ügyét, akinek a nevében eljárok.
Volt az a keresztyén mozgalom, ami ezt a jelszót tűzte a zászlajára, hogy „Mit tenne Jézus?” – az imádságra nézve ezt így is megfogalmazhatnánk: „Mit imádkozna Jézus?” vagy „Hogyan imádkozna Jézus?” De hát honnan tudhatnánk? Tudhatjuk mi ezt egyáltalán? Igen, ha hagyjuk, hogy a Szentlélek világossá tegye a gondolkodásunkat a Isten gondolataiban, amit a Szentírás tár elénk. Jézus célja elsősorban mindig mennyei cél volt. Mindent az Atya, a mennyei perspektívájából nézett és gondolt – ezért az imádságai is ilyenek voltak.
Ezért lényeges, hogy tanuljuk meg a mennyei Atyát látni úgy, mint Jézus. Gyermekként látni. Tanuljunk meg egyre jobban benne élni a mennyei Atya szeretetének erőterében. Mert az fog megtanítani az imádságra is Jézus nevében. Mit is jelent ebben az erőtérben élni és imádkozni? Tudunk-e egyáltalán ezen kívül imádkozni
Egyszer egy professzorom mesélte el azt, hogy volt egy barátja, aki 1957-ben gyermekbénulást kapott. Nem tudta mozgatni a lábait és a kézujjait. Kivitték egy svájci ortopédiára, ahol többször megműtötték. Egyszer egy levelet írt a professzoromnak, amiben örömmel számolt be a következőről: „Ha nyakig a vízben vagyok, már tudok járni!” Ezt jelenti, hogy Jézus nevében ott vagyunk a mennyei Atya szeretetének erőterében. Ebben vagyunk képesek bizalommal és ráhagyatkozva hittel és bizalommal imádkozni.
Igen. Ha nem figyelünk Jézusra, ha nem Jézussal azonosulva megyünk mennyei Atyánk színe elé, nem tudunk jól imádkozni. Akkor csak sekélyes, önző és kicsinyes imádságainkat fogjuk tudni ismételgetni. De minél jobban belemerülünk Atyánk Jézusban nekünk adott szeretetében, annál inkább ráhangolódunk és vele összehangolódunk és imádságaink, a kéréseink meghallgatásra találnak.
Látjuk, hogy Jézusnak fontos, hogy bízzunk a nevében mondott imádság valóságában és erejében. Annyira fontos, hogy visszatér rá a búcsúbeszéde végén. Ha vannak is kudarcaink és bukásaink az imádsággal kapcsolatban; ha el is kedvetlenedünk időnként eredménytelenséget tapasztalva; ha úgy érezzük, hogy el is rontjuk, sokszor a saját indulatainkat belekeverve – ne felejtsük el: keresztyén életünk egyik legalapvetőbb életfunkciója a Jézus nevében mondott imádság. Ez a mi kiváltságunk, akik Krisztust követjük. Jézus csak nekünk ígérte meg az imádság meghallgatását, akik követjük őt. Ragadjuk meg és bátran éljük vele.
Ámen.
[1] vö. Lk 18:1-8
[2] Nagy László: Adjon az Isten
[3] Mt 6:11
[4] Jn 14:13
[5] Jn 15:7
[6] Jn 11:9
[7] Mk 11:23
[8] ApCsel 4:12