Lekció: Jel 1:4-7
Alapige: Jn 19:28-37
A nagypénteki és a húsvéti istentiszteletek egyik sajátossága, hogy ugyanarról kell szóljon, mint minden más istentisztelet. Vagy fordítva: minden istentiszteletnek valójában ugyanarról kell szólnia: a megfeszített és feltámadott Krisztusról. Az apostolok ezt nagyon világosan leszögezték:
Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.[1] – írja Pál apostol a korinthusaknak és minden keresztyénnek.
Krisztusnak – mégpedig mint megfeszített és feltámadott Krisztusnak – kell mindig a figyelmünk középpontjában állnia. Krisztust, mint tanítót, mint bölcs tanítómestert, soha nem fogjuk megérteni, ha őt nem értünk meghalt és feltámadt Megváltónknak látjuk. Mert nem az az evangélium, hogy kövesd Jézus tanításait, tarts meg Isten parancsolatait és örök életed lesz, hanem az, hogy higgy az érted áldozatot hozó Krisztusban és megszabadulsz bűneidtől és bűnös természetedtől és követni tudod őt. Még egyszer: nem úgy lesz örök életed, ha követed Krisztust, hanem mert örök életet kaptál tőle, ezt elfogadtad és követni tudod őt ebben az életben is az üdvösség teljességéig. Ezért hív bennünket újra és újra az Ige, hogy őrá úgy nézzünk, hogy lelki szemeinkkel a keresztre nézünk fel és a kereszten értünk megfeszített Krisztusra nézünk fel. Természetesen Nagypénteken ez még hangsúlyosabban kerül a szemünk elé. Mai alapigénk Jézus halálának igéje János szerint a Jn 19:28-37
Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.
Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”
Prófétai beteljesedések
Az evangélisták mind-mind Jézus halálával kapcsolatban egyöntetűen leszögeznek valami fontosat. Az Isten értünk elvégzett mentő tervének a része. Szinte minden egyes mozzanatáról elmondható Jézus halálának, hogy azt Isten már előre megmondta, hogy mi fog bekövetkezni. Ezzel Isten határozottan előre jelezte, hogy bár Jézus halálában nagyon komoly szerepet játszott az emberi gonoszság és az ördögi szándék, de mindez különleges és titokzatos módon egybeesett Isten tervével. Ha csak a mai szakaszunk eseményeit vizsgáljuk, akkor abban összesen (legalább) öt olyan mozzanatot találunk, amiről Isten előre beszélt.
Jézus szomjazása[2], az ecettel való megitatása[3], a keresztfáról való levétele sietve[4], az, hogy az ő lábszárcsontját nem törték össze[5] és az, hogy átszúrták az oldalát[6] mind előre megírattak az Írásokban – amelyet amellett, hogy Jézus világosan tanította a tanítványait, mégis a Szentlélek megvilágításában értették meg és tudták összekötni az ígéreteket a beteljesedéssel.
Szóval, amit megmutatnak nekünk az Írások, hogy „amit az Isten előre megmondott minden prófétája által, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog, azt teljesítette be így.[7]
Krisztus halálának oka és célja
Ezt hirdetjük most is, hogy ha lehull a hályog a szemedről, ha meglátod nemcsak azt, hogy Krisztus meghalt a kereszten, hanem azt is, hogy miért halt meg – mi okból és mi célból, akkor ugyanúgy, mint régen hívta az apostol az evangélium hallgatóit így:
Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.[8]
Mert mi okból halt meg Jézus?
- Oka volt az emberiség bűne. Jézust az ember bűne juttatta keresztre. Az én bűnöm és a te bűnöd. Ez alól nem tudjuk felmenteni magunkat, ha Isten Igéjének világosságában látjuk az életünket. Mert igaz, hogy testi valóságunkban nem voltunk ott Jézus halálánál. Nem mi fogtuk el a Gecsemáné kertjében; nem mi árultuk el és nem mi tagadtuk meg; nem mi kiáltottuk, hogy „Feszítsd meg!”; nem mi ítéltük el ártatlanul és kínoztuk meg korbácsütésekkel, töviskoronával, nem mi gúnyoltuk a kereszten és nem mi itattuk ecettel; és mégis ott voltunk mi is. Ha megnézzük a Krisztus előtti életünket – ott vannak a mi tagadásaink, káromlásaink, és tisztátalanságaink, az összes egymás iránti gyűlöletünk; a hazugságaink is mind-mind ott vannak. Bizony, mondja az Írás: „azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek.”[9]
- Oka volt Isten szeretete. Azt, hogy még ebben az állapotunkban is szeret Isten. Isten tudta előre, hogy hogyan fogunk bánni az ő Fiával. Ez sem tartotta vissza Istent, hogy szeretetéből keressen minket és hívjon magához. Érthetetlen ez a szeretet hiszen Isten haragját is küldhette volna – és egy panaszszavunk nem lehetne; megérdemelnénk. Mennyire ellentétesen válaszol Isten a bűnre. Látjuk a Szentírásban haragjának kiáradását is – az özönvíz történetében; az engedetlen választott nép életének számtalan eseményében. Azért engedi ezt látni Isten, hogy még inkább lássuk milyen nagy szeretetet tanúsít az Atya irántunk, amikor elhatározott döntése és terve szerint a Fia meghal a kereszten értünk, szeretetből.
- Ebből ered Jézus halálnak a célja. A mennyei Atya az ő halálának árán nem ítéletet hoz a fejünkre, hanem bocsánatot kínál. Bocsánatot mindazoknak, akik megtérnek bűnbánatot tartva a megfeszített Krisztushoz, hogy eltöröltessenek a bűneik – és eljöhessen az Úrtól az örök élet felüdülésének az ideje.
Isten mindent eltervezett, elrendezett és véghezvitt – hogy nekünk készen legyen a felüdülés ideje Krisztusban és Krisztusnál. Ezért hív újra és újra a Szentlélek arra, hogy nézzünk Krisztusra, a megfeszítettre.
Az átszúrt Megváltó
Most szeretném, ha az öt említett prófécia közül figyelnénk az utolsóra, amit János megoszt velünk. Ez így szól:
Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”
Jézust a páskaünnepen, pénteken feszítették meg. A pénteket a zsidók úgy is nevezték, hogy az előkészület napja, alapigénk így is említi. A következő nap a sabbath volt, ráadásul nem is egy szimpla sabbath, hanem beékelődött az ünnepbe. Így is mondja az Írás: „az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt.” A zsidó vezetők szerettek volna minél gyorsabban túl lenni Jézus halálán, nem akarták, hogy valami is elcsúfítsa az ünnepet a nép számára; abban bízva, hogyha gyorsan eltüntetik szem elől a holttesteket, az emberek szépen megünneplik a páska szombatját és elfelejtik az egészet. Ezzel is a törvénynek akartak külsőképpen megfelelni. Ezért, hogy meggyorsítsák az elítéltek halálát, kérték Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat. Viszont amikor Jézus lábszárcsontját el akarták törni, akkor látták, hogy már halott – ezért az oldalába szúrt az egyik katona egy lándzsát, az általános eljárás szerint, hogy egészen biztosan halott legyen. Az evangélista emlékeztet bennünket egy régi próféciára Zakariás könyvéből:
Rátekintenek arra, akit átdöftek, és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt szoktak.[10]
Tehát Zakariás előre megmondta, hogy a Krisztust átszúrják, és benne van az is, hogy úgy fogják gyászolni, mint ahogy az elsőszülöttet gyászolják.
Amikor a katona átszúrta a halott Jézus oldalát, akkor ez az ősi prófécia is beteljesedett. De János még tovább lát; később Patmosz szigetén kapta a Jelenések könyve látomásait a Krisztus visszajöveteléről. Ebből a könyvből olvastam fel azt a rövid részt, ami visszautal Zakariás próféciájára és a kereszten történt beteljesedésre. Ennek a próféciának lesz egy második beteljesedése is. Ennek pedig jelentősége van a számunkra.
Így olvastuk ezt a Jelenések könyvében
Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.[11]
A Jelenések könyvében is ugyanaz a kifejezés szerepel, amit alapigénkben olvasunk. Ha ezt összehangoljuk a fordításban, akkor így kell fordítanunk:
Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszúrták, és siratja őt a föld minden nemzetsége.
Teljesen világosan kapcsolódik össze a kettő. Ennek pedig van a Nagypéntekre nézve is érvényes üzenete. De nézzük meg, hogy kik is fognak sírni – és kik fognak örülni. Mert a kereszt körül ott voltak a sírók és gyászolók, ahogy Zakariás mondja, de voltak ott örülők is. Ennek pedig jelentősége van mostani korunkra és jelentősége van a végidők szempontjából is.
A kereszt körül
A kereszt körül kik siratták és gyászolták Jézust? Ott volt édesanyja, Mária. Ott volt Mária a Klópás felesége, a magdalai Mária és a szeretett tanítvány János. Bár a kereszt közvetlen közelében nem voltak ott, de siratták és gyászolták Jézust a követői és a tanítványai.
De volt, aki örült Jézus halálának. Örültek a zsidók vezetői, hogy végre sikerült megszabadulni Jézustól, akitől féltették az életüket és a hatalmukat. Akik nem akartak hinni benne, mert jobban ragaszkodtak e világhoz. Örültek a katonák, akik egy kis zsákmányra tehettek szert. Örültek a gúnyolódók, akik örömüket lelték az emberi szenvedésben; még rá is segítettek a gúnyolódással és az ecettel. A sírók gyászát csak kiemeli ezeknek az embereknek a torz öröme.
Ebben a világban
De vajon mit jelent ez mostani korunkban és ebben a világban. Mi, akik ismerjük ezt a történetet, vajon a Nagypéntek arról kell, hogy szóljon, hogy siratjuk és gyászoljuk Jézust. Jézus a halála utáni harmadik napon feltámadt; kimondhatatlan győzelmet aratott a halál fölött, amit Nagypénteken sem felejtünk el, hanem ott van előttünk ennek a győzelemnek az öröme. Ezután negyven nappal Jézus felment a mennybe, hogy elfoglalja dicsőséges uralmának helyét az Atya jobbján. Onnan pedig ötven nappal később, Pünkösdkor elküldte ígérete szerint a Szentlelket, hogy mindig velünk legyen. Az életünkben így van-e Zakariás próféciájának jelentősége és üzenete – „Néznek majd arra, akit átszúrtak … és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt szoktak.”
Az Isten megváltásának az örömében van még helye a megszomorodásnak, és akár szó szerint, akár képletesen a sírásnak? Kell-e még gyászolnunk az elsőszülöttet, ha ő él, sőt dicsőségesen uralkodik. Ha ránézünk arra, akit átszúrtak nekünk már elsősorban nem pusztán amiatt kell megszomorodnunk, hogy Jézus meghalt, hanem azt kell átélnünk, hogy igen: miattam is meghalt. Az én bűneim is ott vanna rajta, amikor „Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem!” kiáltásával alászáll a poklokra. Ha ránézel arra, akit átszúrtak meg tudsz-e szomorodni a bűneid miatt? Ugyanis református hitünk szerint ez az igazi megtérés egyik nagyon fontos oldala. Hogy bűneinket szívből fájlaljuk, majd egyre jobban gyűlöljük és kerüljük őket. Ha arra nézünk, akit átszúrtak, akkor ahogy az apostol mondja: meg tudunk szomorodni nem a világ szerint, hanem Isten szerint a megtérésre, ami üdvösséget szerez.
Meg tudnak-e szomorítani a bűneid? És mi van, ha már a Lélek megszomorít újra egy bűn miatt? Megszomorodsz, mert Krisztus tanítványaként elbuktál? Akkor arra hív, hogy nézz arra, akit átszúrtak, hogy meglásd – még mindig érvényes Jézus hívása – és megszomorodásod legyen Isten szerinti megszomorodás, ami megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre.
Mert a világ, amelyik elutasítja az Isten szerinti megszomorodást – most örül. Kineveti Isten gyermekeit, ahogy a bűnöző mindig kineveti és baleknak nevezi az egyenes és tisztességes embert. Jézus maga is beszél erről tanítványainak az utolsó vacsorán:
Bizony, bizony, mondom néktek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul.[12]
Aki megszomorodik Isten szerint azt ugyan kinevetik, de eljön az idő, amikor minden megfordul.
Amikor eljön a felhőkön
Mert amikor Jézus Krisztus angyalai kíséretében újra eljön a felhőkön ismét bekövetkezik, amit Zakariás oly régen megjövendölt és ami először beteljesedett a kereszten.
Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszúrták, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.
Ahogy mondtam minden megfordul. Akik a kereszt körül sírtak és gyászolták, akik az életükben ránéztek arra, akit átszúrtak és megszomorodtak a bűneik miatt Isten szerinti megtérésre; azok szomorúsága örömre fordul. Akik a kereszt körül örültek, akik e világban örültek; vagy ha meg is szomorodtak, csak a világ szerint szomorodtak meg, azok jajgatni és sírni fognak. Sírni fognak, mert felismerik azt, akit átszúrtak és akit megtagadtak, elutasítottak, kinevettek és káromoltak. Miért is mutatja meg újra nekünk János az átszúrt Jézust újra akkor, amikor eljön az ég felhőin? Hogy ne halaszd el őt most – mert a mostani megszomorodás Isten szerint megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre; az a sírás pedig a késő bánat sírása lesz.
Így nézzünk most is arra a Jézus Krisztusra, akit átszúrtak – és jöjjünk hozzá kegyelemért, bűnbocsánatért és üdvösségünkért.
Ámen.
[1] 1Kor 2:2
[2] Zsolt 22:16; Zsolt 63:2;
[3] Zsolt 69:21-22;
[4] 5Móz 21:23
[5] 2Móz 12:46; 4Móz 9:12; Zsolt 34:21
[6] Zak 12:10
[7] ApCsel 3:18
[8] ApCsel 3:19-20
[9] ApCsel 2:23
[10] Zak 12:10
[11] Jel 1:7
[12] Jn 16:20