Lekció: Zsolt 16
Alapige: Jn 20:1-10
Egy kedves lelkészbarátom mesélte el egy szentföldi élményét. Egy többnapos úton, amelyen az újszövetségi bibliai helyszíneket járták végig, természetesen Jeruzsálembe is elmentek. Felkeresték azt a helyet, amelyet Jézus sírjaként tartanak számon. Odaérkeztek a csoportjukkal a Szent Sírhoz, de egy másik csoport éppen egy csendes áhítatot tartott ott. Saját csoportjuk egyik izgága és türelmetlen tagja befurakodott az áhítatos kis csoportba, bekukucskált közöttük a sírba, majd a fejét hátrafordítva fennhangon kiszólt a többieknek: „Nincs itt semmi csak kő”. Miközben a másik csoport talán éppen Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett.
„Nincs itt semmi, csak kő.” Vajon mit várt? Mit várhatott Jézus sírjának meglátogatásától?
Ebből a bizonyos szintig mulatságos kis történetből máris két különböző hozzáállást érzékelhetünk. Valakinek a gondolatait az üres sír látványa Jézusra irányítja – aki meghalt és feltámadt a halálból; valakinek pedig csalódást okoz egy üres, csupasz sírkamra – nincs itt semmi látványosság. Mi hogyan látjuk a húsvétot? A mai alapigénkben nem is kettő-, hanem háromféle látásmód közötti különbséget fogunk megfigyelni. Ahhoz, hogy ezt megértsük olvasom is mai igénket a Jn 20:1-10-et.
A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!”
Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek.
Három szereplője van a mai szakaszunknak. Mária, Péter és a másik, a szeretett tanítvány: János. Azt fogjuk megnézni, hogy ők mit látnak az első húsvétkor a feltámadás titkából.
Máriáról azt olvassuk:
… látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.
Péterről ezt:
látta, hogy a leplek ott fekszenek …
Jánosról pedig
látott, és hitt.
Vajon ugyanazt látták-e? Sokszor azt gondolnánk, hogy igen. De ahogy lényegében nem ugyanazt látta a Szent Sírnál az áhítatot tartó zarándokcsoport, mint a közéjük befurakodó bámészkodó, itt a három szereplőnk sem ugyanazt, pontosabban ugyanazt nem ugyanúgy látja. János nagyon finoman érzékelteti azzal, hogy kihasználva a görög nyelv árnyalatait, a látásra három különböző kifejezést használ mind Mária, mind Péter, mind a szeretett tanítvány esetében. Ez segíteni fog minket arra, hogy az Igével szembesülve meg tudjuk vizsgálni önmagunkat, hogy mi hogyan látjuk a húsvétot.
Mária
Kezdjük Máriával. Ő még hajnalhasadás előtt elindult a sírhoz. Bár János csak róla beszél az evangéliumban, a többi evangéliumból tudjuk, hogy nem egyedül ment, hanem a többi asszonnyal együtt. János azért ír csak róla, mert a János evangélium olvasói őt még ismerhették, míg a többi asszonyt már nem; de tőle még mindig megkérdezhették azt, hogy hogyan is történt mindez. Szóval még sötétben indultak, de már felhasadt a hajnal, amikor odaértek a sírhoz. A sírhoz közeledve pedig azt látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Azonnal sarkon fordult és elfutott, hogy beszámoljon erről a tanítványoknak.
Hogyan látta Mária mindezt? Az a kifejezés, amit János használ úgy adható vissza, hogy „megpillantotta”. Az első benyomásból rögtön levont egy következtetést. Ő már abból, hogy a kő nem volt a helyén „tudta” mi történt.
Elvitték az Urat a sírból és nem tudjuk, hova tették.
Van egy mind a mai napig tartó olyan vélekedés az üres sír tényére, hogy ellopták Jézus testét a sírból. Ezt terjesztették a főpapok is, miután megvesztegették a Jézus sírját őrző katonákat, hogy állítsák azt, hogy ők az őrségben aludtak és ez alatt a tanítványok ellopták Jézus testét. Mária nem a tanítványokra gondol, de mindenképpen arra, hogy valakik elvitték Jézus testét. Az első benyomásából ezt szűrte le és később is, amikor Jézussal beszélt úgy, hogy nem ismerte meg őt még mindig ehhez ragaszkodik.
Pontosan ilyen az, amikor a valóságnak csak egyetlen alkotóeleméből vonunk le a teljes igazságra vonatkozó következtetéseket. A legtöbbször téves lesz az a következtetés – akármilyen futva és sietve igyekszünk továbbadni.
Emlékszem arra a jelenetre, amikor már több mint húsz éve, a konfirmandusokkal készültünk a vizsgára – akkor még a templomban a gyülekezet előtt vizsgáztak, szépen ünneplőbe felöltözve áldozócsütörtök este. Már kint álltunk az udvaron azokkal, akik megérkeztek, szépen fel voltak öltözve, amikor megérkezett az egyik kislány hétköznapi ruhában. Azzal a lendülettel, ahogy belépett a kapun, megállás nélkül fordult vissza és elszaladt. Futottam én utána, hogy ha el is felejtett felöltözni, attól még jöjjön konfirmálni; úgysem küldtem volna el. De úgy elfutott, hogy már az utca végén volt, mire kiértem a kapuhoz. Ő egyetlen pillantásból villámgyorsan levonta a következtetést és már szaladt is gondolkodás nélkül. (Nyilván más is volt benne, de ez volt a fő ok). Kész. Nem konfirmált.
Milyen sokan csak ennyire felszínesen látják a húsvétot. Hallják ugyan, hogy azt hirdetjük, hogy Jézus feltámadt a halálból, de nagyjából úgy vannak vele, mint Mária. „Onnan még nem tért vissza senki.” Emiatt nem is látnak a húsvétból többet, mint egy négynapos hosszú hétvégét, a tojást tojó nyuszit (kész agyrém). Már magának ennek a csodálatos ünnepnek az elnevezése is mennyire felületes. Hús-vét, ami abból ered, hogy a régebben szokásos nagyböjt után végre lehet újra húst enni, egy kis színes tojással – ma már inkább csokitojással dekorálni és egy kis kölnikével meglocsolni.
Pedig az egész ünnep alapja nem más, mint a világtörténelem legnagyobb horderejű eseménye, amihez csak a teremtés mérhető: Jézus feltámadása a halálból. De, mint minden építménynél az alapok itt sem láthatók azonnal. És rossz következtetés, hogy ha nem látható az alap, akkor nincs is. Ha csak a felépítményt nézzük: legyenek azok az ünnep vagy éppen az egyház külsőségei az egészet nem fogjuk sem érteni, sem hinni és nem fogunk belőle élni. Akkor meg végképp nem, ha még a külsőségek is üresek és hamisak.
Péter
A második szereplőnk Péter. Ő is látott, de már egészen máshogy.
Amikor a szeretett tanítvánnyal meghallják Mária beszámolóját – benne az alapvetően téves információval – hogy valakik elvitték Jézus testét, ők is futva indulnak a sírhoz. A szeretett tanítvány fiatalabb, ezért előbb ért ő is a sírhoz. Ő már benézett a sírba, de először ő is csak úgy, mint Mária, bepillantott, de nem látott ennél mélyebben. Amikor viszont Péter megérkezett, ő már bement a sírba és így olvassuk:
látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.
Péter azonban máshogy lát. Az a kifejezés, amit itt János használ arra utal, hogy ő alaposan megnézi a helyet, a körülményeket, alaposan megvizsgál mindent. Valahogy úgy, ahogy egy jó nyomozó. És mit lát? Azt, hogy a sírban minden szépen rendben van. Ott vannak a leplek és ott van a fejet takaró kendő is. De nem rendetlen összevisszaságban. Hanem úgy, ahogy eredetileg is bele volt tekerve. A fején levő kendő pedig szépen összegöngyölve külön. De hogy lehet ez?
Milyen következtetést von le Péter? Bizony, ahogy alaposabban megnézi a sírt, már igazítani kell azon a következtetésen, hogy valaki elvitte volna a testet. Ők teljesen a leplekbe betekerve vitték volna el, és semmiképpen nem hagytak volna maguk után ilyen szép rendet, hogy a leplek úgy vannak ott, ahogy betették Jézus testét a sírba. Tehát azt leszűri, hogy Mária biztosan tévedett – senki sem vitte el Jézust.
De vajon az bekövetkezhetett, hogy Jézus magához tért a sírban? Merthogy ilyen elmélet is létezik. Csakhogy akkor megint egészen mást látott volna Péter, aki viszont figyelmesen megvizsgált mindent. Hiszen ha Jézus magához tért volna – amihez persze nagy fantázia kell, ha valaki tudja mi történt vele a keresztrefeszítés előtt és alatt; szóval ha Jézus magához tért volna, akkor kibontotta volna magát ezekből a gyolcsleplekből és egészen biztosan nem tesz rendet maga után. Le lettek volna szórva a leplek. De nem ez látszik. Az látszik, hogy minden úgy van, ahogy be lett téve, csak a test hiányzik. Péter akármilyen pontosan vizsgálja meg ezeket a lepleket arra rájön, hogy mi nem történhetett:
1. nem vitte el senki a holttestet és
2. nem is térhetett magához Jézus
De arra már mindez kevés, hogy megértse mi történt. Mert mi történt? Mit láthattunk volna, ha éppen ott vagyunk a feltámadás pillanatában? Azt, hogy Jézus halott teste teljesen átalakul a dicsőséges mennyei formájára, áthalad a halotti lepleken és a sírt lezáró kövön, ahogy később is akadálytalanul haladt át a bezárt ajtókon. A leplek pedig érintetlenül ottmaradnak. Ezt láttuk volna.
Péter az alapos vizsgálódás után ki tudja mondani, hogy mi nem történt, de nem jut el oda, hogy mi történt. Nem meri, nem akarja, mert nem hiszi.
Ez a fajta látás, ami már sokkal alaposabb, mint Mária felületes látása hogyan érinti a mi húsvét látásunkat. Semmiképpen nem tekinthető felületesnek, sőt akár nagyon alaposnak is. De mégsem változtatja meg az ember szívét. Olyan ez, mint igazán jól ismerni a Bibliát, igazán ismerni és igaznak fogadni el a hittételeket. Intellektuálisan elismerni a keresztyénség igazságát; olyan alapos ismeretekkel rendelkezni, amivel bármikor képes vagy vitába szállni és helyt állni a hit tartalmáról egy más felekezetű vagy éppen hitetlen emberrel. De mindezt mégis az élő Krisztus nélkül. Mondhatjuk úgy is, hogy a keresztyén erkölcs elismerése, annak hittartalma nélkül. Rengeteg ilyen ember van. Aki „bement az üres sírba”, megvizsgálta, nagyon komoly következtetéseket vont le, de mégis ugyanúgy jött ki onnan, ahogy bement. Mint Péter. Ő már mindent tud, de ez mégsem áll össze benne élő hitté. Nem lesz még élő Krisztusa.
János
A harmadik szereplőnk János. Aki először csak felszínesen látott, mint Mária. Azután figyelte, ahogy Péter megvizsgálja a helyszínt és levonja a következtetéseit. Ő azonban egy lépéssel tovább jut.
látott, és hitt.
És itt egy harmadik szó szerepel a látásra. Egy olyan látás, ami már tudást és ismeretet is jelent. Egy olyan látás, amikor valaki már a lényeget is látja. Ha Jézust nem vitték el, ha Jézus nem magához tért és mégsincs itt, akkor az csak egyet jelenthet. Az történt, amit ő is előre megmondott, hogy be fog következni és amit tanított az Írások alapján, hogy be kell következnie.
Hajnalban azzal a zsoltárral köszöntöttük a húsvéti hajnalhasadást, amiben ezt olvassuk:
Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.[1]
Valójában János húsvéti látása a teljes: üres a sír; nem elvitték Jézust a sírból; nem is magához tért, hanem bekövetkezett, aminek be kellett következnie, ha Jézus valóban az Isten Fia, amit Pál apostol is elmond nekünk:
a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult.[2]
Jánosnak már élő Krisztusa van. A többieknek még nincs. Utal is rá ezzel:
Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.
Ezt a verset én úgy értem, hogy János már értette ezt, ezért hitt – de a többiek: Mária, Péter és a többi apostol még nem értették ezt. Jánosban azonban már összhangba került nemcsak az értelmében, hanem a szívében is mindaz, amit látott és amit Jézustól hallott és amit az Írásokban olvasott.
Összegzés
Jó lenne, ha a húsvét lényegéhez így jutnánk közelebb mint János. Végiggondolva azt, hogy kicsoda nekünk Jézus? Egy csodálatos példakép, akiről olvashatunk a Bibliából? A csodálatos tanításait, példázatait, akinek pompás gondolatai voltak, de sajnos idejekorán kivégezték. Vagy egy nagyszerű próféta, akit még a pogányok is tisztelnek, némely vallásban még így is elismerik. Vagy a halált legyőző Isten Fia, aki a benne bízóknak is örök életet ad? Mi történt Jánossal, aki „látott és hit”? Az, hogy mivel „látott és hit” az életében a halál már elvesztette az uralmát, elvesztette a központi jelentőségét. Amíg nem jutunk el erre a feltámadás hitre, addig minden a halál uralma alatt van az életünkben. De innentől kezdve az Élet Fejedelme, Jézus kerül a középpontba. Már nem a halál uralkodik, hanem Jézus. Ez a húsvéti hit. Már nem a halál uralkodik, hanem Jézus, aki diadalt aratott a halálon. Te mit látsz a húsvétban?
[1] Zsolt 16:10-11
[2] Rm 1:4