Lekció: ApCsel 23:1-11

Alapige: Rm 1:1-7

Énekek: 133. 312. 757. 630.

A gimnáziumi magyartanárom egyszer azt mondta nekünk órán, valamikor 1986-ban, hogy olvasgassuk Pál apostol leveleit, mert az európai gondolkodásra olyan mély hatást tettek az apostol gondolatai, ami nélkül nehéz megértenünk az európai kultúra- és gondolkodástörténetet. Ezt ő nem keresztyén nézőpontból javasolta, hanem mint irodalommal és kultúrával foglalkozó tanárember.

Református bibliaolvasó rendünkben a mai nappal Pálnak a rómaiakhoz írt levelét kezdtük, kezdjük el olvasni és két hónapig velünk is marad. Ez is lehet egy jó indíttatás, hogy ha valaki eddig nem olvasta módszeresen és rendszeresen a Szentírást, akkor belekezdjen. Így arra hívlak benneteket, hogy olvassuk reformátusként együtt ezt a levelet és igyekezzünk növekedni ennek üzenetei által. Nyilván minden bibliai könyvnek megvan az egyedi értéke és kincse, de a rómaiakhoz írt levél még mindezek között is nagy becsben állt; csak néhány példát nézzünk erre:

Augusztinusz, akit Szent Ágostonként is ismerünk, ennek a levélnek a hatására született újjá. A reformátorok is kiemelték fontosságát és jelentőségét.

Luther ezekkel a szavakkal méltatta a rómaiakhoz írt levelet:

Ez a levél az Újtestamentum igazi főrésze és a legtisztább evangélium, ami méltó arra, hogy a keresztyén ember nemcsak szóról-szóra kívülről megtanulja, hanem naponként úgy éljen vele, mint a lelke mindennapi kenyerével.

Kálvin szintén nagyon komoly szavakkal ajánlja figyelmünkbe.

aki ennek a levélnek igazi megértésére eljutott, az előtt már az Írás legrejtettebb kincsei felé is nyitva van az ajtó.

A két nagy reformátor szavait lehet, hogy néhányan túlzónak érzik, de azt semmiképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Szentírás egyik nagy jelentőségű részéről van szó; jelentősége megkerülhetetlen.

Könnyű olvasmány-e a római levél? Általában véve mondhatjuk, hogy Pál apostol levelei nem könnyű olvasmányok; erre még az apostoltárs Péter is utal a második levelében, amikor azt írja Pál leveleiről, hogy vannak benne nehezen érthető részek, amelyet a „tanulatlanok és állhatatlanok kiforgatnak … a maguk vesztére”[1]. Talán értjük, hogy miért is érdemes, sőt fontos olvasni a Szentíráson belül is Pál apostol leveleit – nem azért elsősorban, hogy értsük az európai kultúra- és gondolkodástörténetet, hanem hogy tisztábban és mélyebben értsük Isten gondolatait; sőt hogy az Írás rejtettebb kincsei felé is ajtó nyíljon a számunkra. Így együtt haladva a római levél olvasásában, reményeim szerint az elkövetkező hetekben ebből a levélből szól hozzánk Isten üzenete.

Olvasom a mai szakaszunkat, amelyben Pál mintegy megcímzi ezt a levelet. Rm 1:1-7

¹Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, ²amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, ³az ő Fiáról, aki test szerint Dávid utódaitól származott, ⁴a szentség Lelke szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Jézus Krisztus a mi Urunk, ⁵általa kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet, ⁶akik közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus elhívottai. ⁷Mindazoknak, akik Rómában vagytok, Isten szeretteinek, elhívott szentjeinek: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

Ha még egyáltalán levelet adunk postára, akkor a levél úgy néz ki, hogy rajta van a címzett neve, címe és irányítószáma, a kézbesítő ennek alapján fogja eljuttatni a címzetthez a levelet. Általában a feladót is ráírjuk, hivatalosabb formában névvel címmel, személyesebb formában esetleg csak névvel. Itt is ez történik, csak nem száraz, minimalista formában, hanem Pál sokkal gazdagabban és tartalmasabban fogalmazza meg a levél címzését. Nagyjából így nézne ki egy mai borítékon – a kézbesítőnek ennek alapján kellett megtalálnia a római keresztyéneket. Az ismerős apostoli köszöntést megelőzően három rövid szó köré lehet csoportosítani ennek a levélnek a címzését:

1. Kitől?
2. Kinek?
3. Miről?

Kitől?

Bár nagyon sok izgalmas dolgot el lehet mondani Pál apostolnak arról a bemutatkozásáról, hogy

Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát …

most mégis elégedjünk meg annyival, hogy a római gyülekezetnek Pál írja a levelet, aki magát Krisztus szolgájának, elhívott apostolnak nevezi és életének küldetése az, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Saját élethivatásunk felismerésében és meghatározásában is el tud igazítani bennünket az apostolnak ez az önmeghatározása, de most mégis lépjünk tovább arra, hogy kiknek írta ezt a levelet.

Kinek?

Pál így fogalmaz:

Mindazoknak, akik Rómában vagytok, Isten szeretteinek, elhívott szentjeinek:

Egyértelműen mondja, hogy a Rómában élő keresztyéneknek írja. Páltól magától tudjuk azt, hogy a levél írásáig még sosem járt Rómában – legalábbis Krisztus hirdető apostolként biztosan nem. Ebből az is következik, hogy sok más gyülekezettel ellentétben nem Pál alapította ezt a gyülekezetet. Nem mintha a többi gyülekezetet ő alapította volna – hiszen a gyülekezeteket akkor is a Szentlélek hívja életre, ha ebben használ is emberi eszközöket, a hogy azt olyan szépen megfogalmazza a korinthusiak számára:

Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.[2]

Hozzá is teszi, hogy az emberi szolgák nem számítanak, hanem csak a növekedést adó Isten számít. Ezért is sajnálom, amikor a beszédeinkben mintha nagyobb hangsúly kerülne egy gyülekezet életében az emberi szolgákra, mint a Szentlelkét adó Istenre, aki a gyülekezetet életre hívja, megtartja, szervezi és vezeti. Természetesen nem nélkülünk, de mégis ő az, aki munkálkodik.

Így nem is tudjuk, hogy hogyan jött létre a római gyülekezet. De van egy olyan bibliai utalásunk, ami mégis segít megérteni ennek a gyülekezetnek a megszületését.

Pünkösdkor, amikor kitöltetett a Szentlélek az apostolokra és hirdetni kezdték mindenféle nyelven az Isten felséges dolgait, az ünnepre érkező zarándokok között voltak római jövevények is[3]. Ők is hallották, közöttük is voltak megtérők, megkeresztelkedők, akik megkapták a Szentlelket. Ha pedig rájuk is kitöltett a Szentlélek, azáltal Krisztusé lett az életük és Krisztus bizonyságtevő keresztyénekké tette őket. Amikor pedig visszatértek Rómába ezek a Krisztus-követők elkezdték keresni egymást. Létrejött a gyülekezet, de inkább gyülekezetek, hiszen Róma óriási város volt akkoriban, amelyben egymillióan is laktak és természetes módon jöttek létre a házi közösségek, ahol imádkoztak, úrvacsoráztak, és igyekeztek élni és növekedni az Isten Igéjéből. Hogy mennyi zsidó és mennyi pogány lett keresztyén azt nem tudjuk. Az viszont nagyon is biztos, hogy a város lakosságában jelentősen növekedett a keresztyének száma. Ezt abból következtethetjük, hogy Kr. u. 49-ben Klaudiusz császár elrendelte, hogy minden zsidó távozzon Rómából. Ennek a rendeletnek pedig az volt az oka, hogy valamiféle „Chrestos” miatt zavargások támadtak a városban. Teljesen bizonyosat nem állíthatunk, de a körülményekből azt lehet sejteni, hogy a zsidók rátámadtak a keresztyénekre – ahogy sok más esetben is láttuk Pál életében – a császár pedig emiatt tiltotta ki a zsidókat a városból. Emiatt kellett elhagynia egy Krisztus-követő hűséges zsidó házaspárnak Akvilának és Priscillának is Rómát, akikkel Pál Korinthusban találkozott, és egy ideig együtt dolgozott velük. Tőlük valószínűleg nagyon sokat megtudott a római gyülekezetről, ami bizonyára egy vágyat is életre hívott a szívében, hogy eljusson oda. Ez végül megvalósult, de nem úgy, ahogy eredetileg szerette volna. Fogolyként került Rómába és két évig volt ott, míg a császár előtti kihallgatására várt.

Krisztus elhívottai

Szóval Pál nem ismeri őket, de mégis úgy szólítja meg őket, mint akik Krisztus elhívottai, Isten szerettei és elhívott szentek. Ez pedig nekünk, akik ezt a levelet olvassuk, vagy az erről szóló igehirdetést hallgatjuk felteszi azt a kérdést, hogy kik vagyunk mi? Tudjuk-e úgy olvasni ezt a levelet, ahogy a rómaiak?

Tehát mi, akik hétről-hétre összegyülekezünk, hogy meghallgassuk Isten Igéjét; akik Jézusban hiszünk és követőinek is valljuk magunkat kik vagyunk? Kik vagyunk, akik az emberek tömegében egy kisebbséget alkotva azért gyűlünk össze, hogy a Felséges Isten nevét megvallva őt imádjuk és tőle igéket kapjunk? A rómaiak úgy olvasták és hallgatták ennek a levélnek a felolvasását, mint

• Krisztus elhívottai
• Isten szerettei
• Szentek

És ha ebben nem biztosak, akkor Pál apostol bizonyossá teszi őket.

Pontosan azt akarja kimunkálni benned a Szentlélek, hogy amikor előveszed a Bibliádat, amikor szól hozzád Isten Igéje, akkor azt, mint Isten személyesen neked szóló szavát is vedd, mint Krisztus elhívottja, mint Istentől szeretett gyermek és az ő szentje.

Ez nemcsak azért fontos, hogy lelkileg jobban érezd magad – azért fontos, mert csak így érthető meg Isten szava. Figyeljétek meg, hogy azok, akik nem így hallgatják, sokszor nem hallanak semmit; sokszor hallanak mindenfélét csak éppen Isten Igéjét nem. Az a számukra nem lesz más, csak bla-bla. Nem jó földbe hullott, hanem az ördög angyalai által elragadott mag.

Mert amikor Isten Igéje felé megnyílunk, akkor mi is ezek vagyunk: Krisztus által elhívott és Isten által szeretett kiválasztott szentek. Különös ez a meghatározás. Olyan magasságokba emeli fel az életünket, amit de sokszor egyszerűen képtelenek vagyunk elhinni. Nemcsak elhinni, hanem megérteni is. Ez viszont tipikusan olyan titka Istennek, amit akkor tudunk megérteni, ha előbb hisszük. No, de milyen emberek azok a Krisztus által elhívott és Isten által szeretett kiválasztott szentek?

Az biztos, hogy a „szent” kifejezés körül vannak félreértések, amit nem árt újra és újra tisztázni. Azért sem, mert a középkorban a „szent” szót úgy kezdték el alkalmazni emberekre, mint akik elértek felsőbb szintű erkölcsi és vallási erényt; ahogy valaki olyan sok erényt tudott felmutatni, hogy azzal mások fölött állt, aki szinte már a tökéletességig megtestesült a keresztyén eszme, életideál – sőt már csodák is történtek általa. Ezzel annyira eltorzult a „szent” fogalom értelme, hogy mint sok minden mást, ezt is a reformációban helyre kellett tenni.

A reformátorok tisztán képviselték azt, hogy egyedül csak Isten lehet szent; senki emberfia nem lehet olyan értelemben szent – tehát abszolút értelemben bűntelen és tiszta mint Krisztus. Hanem az a szent, akit az Isten elhívott Jézus által és ezáltal magának lefoglalt. Akinek az élete Krisztusé, az szent.

Vallod-e, hogy Krisztusé az életed? Ha igen, akkor neked is szól ez a levél, neked is szól ez az igehirdetés, mint Krisztus által elhívott és Isten által kiválasztott szentnek. Mered-e, hiszed-e így hallgatni? Mert bizony ez az ige a Krisztus által elhívott és Isten által kiválasztott szeretett szenteknek szól. Ők értik, az ő szívükben visszhangzik az Isten Igéje.

Miről?

Miről szól a Római levél? A római levél evangélium. Így mondja az apostol:

… hogy hirdesse evangéliumát …

Azért fontos ezt megjegyezni, mert a Római levelet szokták az Újszövetségi tanítás legletisztultabb, legösszeszedettebb rendszerbe foglalt iratának tartani. Hallottuk róla Luther és Kálvin véleményét. Azt is lehet mondani, hogy a keresztyén tanítások alapjai itt vannak leginkább lefektetve. Természetesen az Újszövetség egésze adja ezt ki, de ezen belül a Római levél tekinthető a legalaposabbnak.

De mi is van az egész középpontjában? Az evangélium. Az örömhír. Az apostol sohasem szakad el az evangéliumtól – sem akkor, amikor vitázik a zsinagógában, sem akkor, amikor kiáll az Areopágoszra, sem akkor, amikor börtönből ír levelet; merthogy neki az a küldetése hogy hirdesse Isten evangéliumát.

Ez az evangélium pedig Jézus Krisztusról szól, akit Isten előre megígért nemcsak a zsidóknak, hanem az egész emberiségnek. Ez az evangélium egy megváltóról szól, akiről a következőket tudjuk:

• a prófétákon keresztül Isten előkészítette az ő eljövetelét, hogy felismerhető legyen, amikor megérkezik a világba. Isten rengeteg ismertetőjelet adott arra, hogy amikor itt van, mindazok, akiknek megnyílik a szeme hit által felismerjék őt. Tudjuk, hogy az egyértelmű ismertetőjelek és kijelentések ellenére sem ismerték fel, mert ha felismerték volna a dicsőség Urat, nem feszítették volna meg.[4]
• Származása mennyei, mert a Szentlélektől fogant, ezért Isten Fia, aki egy az Atyával. Ő az emberré lett Isten. Nem lehet anélkül őt Isten Fiának vallani, hogy közben tagadnánk istenségét. Fiúságával együtt jár az, hogy az egyetlen igaz Isten megtestesülése ő.
• Van azonban földi származása is, Dávid király utódja, azaz egyértelműen zsidó származású, aki magára vette az Isten kijelentett törvényét, hogy betöltse azt. Zsidónak kellett lennie, hogy a törvényt betöltve engesztelő áldozat lehessen a bűnökért.
• És a legvégső bizonyíték, hogy ő a hatalmas Isten Fia, hogy feltámadt a halottak közül. Mert Istent nem győzheti le a halál.

Pál levele a rómaiakhoz tehát a Krisztus evangéliuma, ami által hitre és engedelmességre hív.

Összefoglalás

Néhány gondolatban szeretném összefoglalni a ma elhangzott üzenetünket, kiemelve a legfontosabbakat.

• A levél azoknak szól, akiket Krisztus elhívott és Isten szeret és kiválasztott szentjei. A címzés világos – a levél pedig címzetteknek szól.
• A keresztyén tanítást, igehirdetés csak akkor fogod érteni, ha úgy hallgatod és olvasod, mint Krisztusban elhívott és szeretett szentje Istennek.
• A római levél is evangélium, amely a dicsőséges megváltóról szól, hogy hitre és engedelmességre hívjon és tanítson.

Ezek olyan egyszerű alapelvek, amelyek jobban érthetővé teszik az Írásokat és az evangélium tanítását.

---

[1] vö. 2Pt 3:16

[2] 1Kor 3:6

[3] ApCsel 2:10

[4] 1Kor 2:8