Lekció: Rm 12:1-2
Alapige: Rm 12:3-8
A felolvasott lekcióban Pál apostol arra szólít fel bennünket, hogy mutassunk be okos istentiszteletet Istennek azzal, hogy az életünket élő, szent és Istennek tetsző áldozatul adjuk oda Istennek.
Ezért engedjétek meg, hogy egyből azzal a kérdéssel forduljak hozzátok, hogy milyen istentisztelet akarsz bemutatni, vagy adni Istennek? Mert ha van ún. okos istentisztelet, akkor bizony lennie kell értelmetlen vagy hiábavaló istentiszteletnek is. Isten erről is beszél, amikor például Ézsaiás prófétán keresztül ezekkel a szavakkal fordul népéhez:
Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést! Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni.[1]
Súlyosabb ez annál, mint hogy pusztán értelmetlen vagy hiábavaló istentisztelettel megyünk Isten elé – egyenesen utálja Isten a nem „okos” istentiszteletet. Ezért nem mindegy, hogy értjük-e az okos istentisztelet lényegét vagy megelégszünk az értelmetlen istentisztelettel. Szóval újra felteszem a kérdést: Milyen istentiszteletet akarsz bemutatni Istennek?
Ha valaki napi lelki kenyérként együtt olvassa velünk Pálnak a rómaiakhoz írt levelét, annak mondom, hogy itt érkeztünk a levélben egy nagyon fontos szakaszhatárhoz. Eddig Pál a Krisztus titkát, az evangélium titkát fejtegette. Most ért el oda, hogyha valaki ezt a titkot megérti és befogadja annak az életében milyen gyakorlati következményei lesznek. Tehát hogyan változtatja meg kívülről is az életét mindaz, amit belül elvégzett benne a Szentlélek a Krisztus által. Az innentől olvasott igeszakaszok mindegyikét olvasva visszatérhetünk ehhez a felszólításhoz és feltehetjük magunknak a kérdést: hogyan lehet ez alapján okos az istentiszteletem; hogyan lehet okos az életem istentisztelete?
Így olvasom az első erre vonatkozó tanítását Isten Igéjének a római levélből, alapigénk: Rm 12:3-8
A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.
Eszerint okos istentiszteletként befogadod a Szentlélek ajándékait az életedben és azt mint a Krisztus test élő tagja szolgálatra fordítod Jézus Krisztus testéért, az egyházért.
Ilyen értelemben ez az igeszakasz közvetlenül a Pünkösd nagy eseményéhez kapcsolódik – folytatódik benne és benned a pünkösd.
Mi történt pünkösdkor?
Ma nem olvastuk fel a pünkösdi történetet, ezért szeretném röviden összefoglalni, hogy belehelyezkedjünk abba. A pünkösd történetét az Apostolok Cselekedeti 1-2 fejezetében találjuk.
Jézus még életében megígérte a tanítványainak, hogy bár meghal a kereszten a bűnök bocsánatáért, de feltámad a halálból. Feltámadva azonban nem marad a földön, hanem a mennybe fog menni, de a tanítványoknak nem kell nélkülözniük a jelenlétét, mert el fogja küldeni maga helyett a Vigasztalót ill. Pártfogót, magát a Szentlelket, aki az Atyának és Fiúnak a Lelke. A feltámadása után negyven nappal valóban felment a mennybe és rá 10 napra, amikor a tanítványok kb. 120 főnyi sokasággal együtt imádkoztak, bekövetkezett a megígért esemény hatalmas jelek kíséretében: olyan volt mint egy hatalmas szélzúgás, az apostolokra kettős tüzes lángnyelvek szálltak le és az apostolok egy olyan különleges ajándékot kaptak a Szentlélektől, hogy különböző olyan nyelveken beszéltek, amelyet korábban nem beszéltek – de az emberek így értették meg az üzenetet, akik már elfelejtették az ősi nyelvet és azoknak az országoknak a nyelvét beszélték, ahol éltek mindenfelé a világban. De nem ezek a csodás jelek voltak a lényeg, hanem az üzenet, amit Jézus tanított nekik és most a Szentlélek a szívükből előhozott: hogy a názáreti Jézus, akit bűnösként keresztre feszítettek, Isten Fiaként nem maradhatott a sírban; akik pedig meghallották, akiket szíven talált az üzenet, megtértek, megkeresztelkedtek Jézus Krisztus nevében, megkapták a Szentlélek ajándékát, megkapták bűneik bocsánatát és az örök életet és így csatlakoztak a gyülekezethez. Röviden ez történt. Kitöltetett a Szentlélek és azóta is kitöltetik a hívőkre, akik megbánják a bűneiket és átadják az életüket Istennek.
Miért adja Isten a Szentlelket?
Ezért fontos megértenünk, hogy miért adja Isten a Szentlelket? Ebből azt is megértjük, hogy miért van szükségünk a Szentlélekre.
- Először is azért, hogy ne kelljen Jézus jelenlétét nélkülöznünk a világban. Jézus megígérte, amit pl. minden kereszteléskor is felidézünk: íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Jézusnak ez a velünk létele nem pusztán egy szép vallásos gondolat, nem is csak a Biblia szavaiban történik meg, hanem élő és valóságos, ahogy a szívünkbe árad Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.[2] Megígérte, hogy nem hagy bennünket árván, ez az ígérete is megvalósult.[3]
- Másodszor azért adja Isten a Szentlelket, hogy megértsük az ő gondolatait. A próféta így szól: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”[4] A Szentlélek egy újfajta gondolkodásmódra tanít meg bennünket, az Isten szerinti gondolkodásmódra.
Amikor Jézus előre beszélt a haláláról és a feltámadásáról, Péter le akarta beszélni róla. Erre Jézus azt válaszolta, hogy az a baj, hogy nem tud Isten szerint gondolkodni, csak az emberek szerint[5], és Péter nem tarthatja őt vissza attól, ami az Atyától kapott küldetése.
A Szentléleknek ez a munkája egy csodálatos belső tanítás, amit szintén Jézus mondott el a tanítványoknak, amikor a Szentlélek eljöveteléről beszélt: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”[6] - Harmadszor azért adja Isten a Szentlelket, hogy személyesen és egyen-egyenként Istennel kapcsolódjunk össze. Isten gyermekeiként személyes kapcsolatunk van a mennyei Atyával; ő nemcsak egy távoli istenség valahol az égben, hanem ha befogadtuk a Szentlelket, akkor a mennyei Atya bennünk él.
- És ebből is következik a negyedik dolog, hogy miért adja Isten Lelkét megváltott gyermekeinek. Azért, hogy rajtunk, rajtatok keresztül legyen jelen a világban. Ehhez a világban jelenléthez adja a kegyelem által az ajándékait; ahogy lelki ajándékokkal felruház, felruházott benneteket. Ebből ad ízelítőt ez a szakasz.
Az ajándékok
A következő ajándékokról olvasunk itt:
prófétálás
szolgálat
tanítás
vigasztalás
adakozás
vezetés
és az irgalmasság gyakorlása.
Ezeket most külön-külön nem fejteném ki részletesen, de azt szeretném jelezni, hogy ha ezeket kibontanánk, akkor felfedezhetnétek, hogy ezek közül legalább az egyiket mindenki megkapta valamilyen sajátos formában: legyen az valamilyen lelki vagy teljesen gyakorlati szolgálat. Ugyanis mindegyik még tovább bontható és részletezhető.
Milyen érdekes, hogy az ajándékozás gondolatát leginkább a karácsonynál alkalmazzuk; pedig ha van ajándékozási ünnep, az éppen a pünkösd – mert Isten minden hívőnek ad valamilyen lelki ajándékot.
Az ajándékok célja
Ezeknek az ajándékoknak nagyon szépen kiábrázolódik a célja is – az a cél, hogy mi, akik a Krisztus test vagyunk és egymásnak tagjai úgy működjünk, mint egy egészséges test.
Az ajándékok célja, hogy bekapcsolódjunk az okos istentiszteletbe egymás építése, az egymásnak való szolgálat által.
Ennek a működését Pál részletesebben kifejtette a korinthusi első és az efézusi levelekben. Amit viszont mindenképpen jó lenne látnunk, amikor nem fedezzük fel vagy éppen nem akarjuk felfedezni a saját ajándékainkat, amit Isten nekünk adott, azzal éppen elhanyagoljuk az okos istentiszteletet.
Ez olyan betegségtüneteket produkál, amit Martyn Lloyd Jones angol evangéliumi igehirdető így leplezett le:
Egyre inkább az az elképzelés terjedt el, hogy az egyháztagok túlnyomó többsége valójában nem másra van rendelve, hogy a gyülekezetben csak üljön és hallgasson, és hogy az egyházban csak bizonyos különleges emberek munkálkodnak.[7]
Pedig Jézus a kegyelem által mindenkit beolt az egyházba, a Krisztus testébe. Ennek egy külső jele a keresztség, amelynek megerősítése a konfirmáció. Mit jelent ez? Azt, hogy megerősítitek azt, hogy Krisztushoz akartok tartozni és követni akarjátok őt.
Ne gondoljátok, hogy ezt csak a most konfirmálóknak mondom. Nyilván sokan vagytok itt, akik valamikor, valahol konfirmáltatok. Próbáljátok meg felidézni a szavakat, amiket akkor kimondtatok. Vessétek össze az akkori szavaitokat, az akkori ígéreteteket és a mostani életeteket és őszintén a szívetekben válaszoljatok arra: vajon az életem okos istentiszteletként tükröződik vissza: abban, hogy az ajándékaimat, amit a Szentlélek adott nekem felismertem – és szolgálok-e azzal Istennek?
Konfirmálni többször is lehet. Nemcsak arra gondolok, amikor nyilvánosan és ünnepélyesen konfirmálunk, bár ez is lehetőség, különösen akkor, ha valaki tékozló fiúként eltávolodott az atyai háztól és szeretne visszatérni hozzá. Inkább arra gondolok, amikor a szívedben megerősíted: Uram, meghallottam a hívásodat és válaszolok arra. Szeretlek Uram és szeretem egyházadat, amiért akkora áldozatot hoztál. Én is építeni akarom a nekem adott ajándékaiddal, ahogy én is épülök mások ajándékai által.
Pünkösdi úrvacsoránk erre is egy jó lehetőség: ne csak ifjaink konfirmáljanak, hanem akiket a Lélek megszólított megújulásra, ajándékainak elfogadására a Krisztus asztalánál konfirmáljanak betelve Isten Lelkével és ajándékaival.
Ámen.
[1] Ézs 1:3-4
[2] Rm 5:5
[3] Jn 14:18
[4] Ézs 55:8-9
[5] vö. Mk 8:33
[6] Jn 14:26
[7] Dr. Martyn Lloyd Jones: Gifts in the Church, 1966.01.14.