Lekció: ApCsel 4:5-12
Alapige: Zsolt 135
Énekek:
135 – Áldjátok az Úr nevét
205 – Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr
Hányszor halljuk emberektől azt, hogyha valamilyen helytelen cselekedetüket menteni akarják, hogy „nem volt más választásom”. „A körülmények kényszerítettek rá.” Szerintem fontos tudni, és erről meg vagyok győződve: mindig van más választás, legfeljebb azt mondhatod, hogy a más választás következményeit nem voltál hajlandó vállalni.
Ezzel együtt mégis érezzük, hogy sok olyan dolgot kell tennünk, ami kényszerként nehezedik ránk. Ha csak abba gondolunk bele, hogy egyetlen napunkban mennyi az az idő, amit ténylegesen azzal töltünk, amit szeretnénk, vagy amihez kedvünk van, lehet, hogy bizony nagyon kevés. Hiszen ki az, aki puszta jókedvéből mosogat? Szerintem nem sokan – de a bölcs ember tudja, hogy ha halogatja, csak több és nehezebb lesz; ez is kényszer.
Amikor a gyerekeket tanítom a tanulás titkaira, és ezen belül az időbeosztásra, sokszor elmondom nekik. Az idejük nagyobb részével nem rendelkeznek szabadon. Mások osztják be az idejüket. Az iskolába be kell menni, ott a nap nagy részét el kell tölteni. Persze, hogy azt mivel töltik ki már megint egy izgalmas kérdés. Aztán van az az idő, amit beoszthatnak, de mégsem teljesen szabadon: ilyenek a kötelezően elvégzendő feladatok. Ha ezt igazán jól és hatékonyan elvégzik, nem tologatva maguk előtt az elvégzendőket, bár kevés igazán szabad idő marad, de az valóban szabad lesz. És ez a lényeg.
Van azonban valaki, akire semmilyen kényszer nem nehezedik. Neki nem kell tennie semmit, bármit tesz, azt teljesen szabadon, a szabad akaratából teszi. Ő a mi Istenünk, akit a mai zsoltárunk dicsér. És hogy ennek mi a hatása ránk nézve. Ennek igyekszünk utána járni. Alapigénk a 135. zsoltár.
Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek az Úr nevét, dicsérjétek az Urat, akik szolgái vagytok, akik ott álltok az Úr házában, Istenünk házának udvaraiban! Dicsérjétek az Urat, mert jó az Úr, zengjétek nevét, mert az gyönyörűséges! Mert magának választotta Jákóbot az Úr, tulajdonává tette Izráelt.
Tudom én, hogy milyen nagy az Úr, nagyobb a mi Urunk minden istennél. Amit csak akar az Úr, megteszi az égen és a földön és a mélységes tengerekben. Felhőket hoz fel a föld széléről, villámokat szór, ha esik az eső, szelet bocsát ki kamráiból.
Lesújtott Egyiptom elsőszülötteire, emberre, állatra egyaránt. Jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és összes szolgáján. Sok népet vert meg, hatalmas királyokat ölt meg: Szíhón emóri királyt, Ógot, Básán királyát és Kánaán összes királyát. Országukat örökségül adta, örökségül népének, Izráelnek. Uram, neved örökkévaló, Uram, téged fognak emlegetni nemzedékről nemzedékre. Mert igazságot szolgáltat népének az Úr, és megkönyörül szolgáin.
A pogányok bálványai ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak, lehelet sincs szájukban. Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak. Izráel háza, áldjad az Urat! Áron háza, áldjad az Urat! Lévi háza, áldjad az Urat! Akik csak félitek az Urat, áldjátok az Urat! Áldott az Úr a Sionon, aki Jeruzsálemben lakik. Dicsérjétek az Urat!
Isten népe dicséri az Urat
Ez a zsoltár is egy Halleluja felszólítással kezdődik, mint oly sok zsoltár – szól azokhoz az emberekhez, akik élethivatásszerűen szolgálják Istent, de velük együtt szól mindazokhoz, akik részesednek az istentiszteletben.
Miből tudható ez? Egyrészt a zsoltár megszólítja azokat, akik az Úr házában állnak, másrészt azokat, akik annak udvaraiban. A jeruzsálemi templom több részre oszlott – a Szentek Szentjébe csak a főpap léphetett be az engesztelés napján az engesztelő áldozat vérével. Az előtte levő Szentélybe a papok és léviták, aki az áldozatokat ott mutatták be, a legkülső részbe, az udvarba pedig Izráel hívői, akik elhozták áldozatukat az Úrnak és átadták azokat a papoknak, akik az áldozatokat végül bemutatták az Úr előtt. Volt tehát különbség a szolgálatban, de valamiben nem volt különbség. Mindannyiuknak megvolt a felhívása, hogy az Úr dicséretében, az Úr nevének magasztalásában részt vegyenek. Nemcsak az ún. hivatásosok, hanem Isten egész népe.
Ebből leszűrhetjük az első tanulságunkat: bár vannak, akiket Isten kiválaszt és elhív az ő nevének a szolgálatára hivatásszerűen, ez mégsem maradhat meg pusztán az ő feladatuknak. Isten dicséretébe mindenkinek be kell kapcsolódnia függetlenül attól, hogy Isten kiválasztotta-e hivatásszerű szolgálatra vagy sem.
Az Ószövetség idején ez a hivatásszerű szolgálat egy törzsön belül, a léviták törzsén belül öröklődött, Isten magát a törzset választotta ki. Ez az Újszövetség korszakára annyiban módosult, hogy nem kötődik testi származáshoz, a Szentlélek belső elhívása választ ki valakit teljes idejű szolgálatra. De Isten dicsérete nemcsak a teljes idejű szolgálók feladata.
Sokszor van úgy Isten népe, hogy csinálják azt a papok, a kántorok, ők a szakemberek, mi meg elhallgatjuk. Isten azonban mindenkit, aki ismeri és szereti őt, arra hív, hogy lépjen be az istentiszteletbe és Lélekben és igazságban dicsérje az Urat. Nagyon könnyen elérheti Isten népét az a kísértés, hogy istentiszteleti közönség legyen istentiszteleti közösség helyett. Pedig – ahogy Kálvin mondja – „nincs áldozat, amelyben Isten nagyobb örömét leli, mint hálánk kifejezése”. És nincs szebb hálaadás, mint Isten gyönyörűséges nevét dicsérni, zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, nevét felmagasztaló imádságokkal. Így arra buzdítalak benneteket, hogy tanuljatok meg bekapcsolódni Isten nevének dicséretébe; ne pusztán közönsége legyetek az istentiszteletnek, hanem részesei annak.
Az Úr nevének gyönyörűsége
A dicséret okának a zsoltár azt nevezi meg, hogy az Úr jó és neve gyönyörűséges. Mi ez a gyönyörűséges név? Ez a név az Ószövetség idején, amit Isten választott népének Izráelnek kinyilatkoztatott a Jahve név. Jahve volt az, aki kiválasztotta őket, Jahve volt az, aki lesújtott Egyiptom elsőszülötteire és kiszabadította őket. Jahve volt az, aki vezette őket a pusztában és az útjukat álló és rájuk támadó királyokat, Szihónt és Ógot eltakarította az útból és Jahve volt az, aki nekik adta az Ábrahámnak megígért országot. Jahve neve összeforrott Izráel számára a szabadítással és a gondviseléssel.
De tegyük fel a kérdést: vajon csak idáig tart az Úr nevének a gyönyörűsége? Igaza van a Jehova Tanúinak, akik azt mondják, hogy nekünk Istent a Jahve néven kell tisztelnünk? Nem, mert Isten legszebb kijelentett neve nem a Jahve név önmagában, hanem az a név, amit a földre eljött Fiának adott. Jézus Krisztus neve Isten választottainak a legszebb név a földön, a gyönyörűséges név.
Miért mondom ezt? Azért mondom, amiért Péter apostol is mondja. A názáreti Jézus Krisztus neve által van örök üdvösség, és nincs más név, amely által az emberek üdvözülhetnének a földön.
Ahogy Jahve neve Izráel számára a szabadítás neve Egyiptomból és a megtartás neve egy pogány világban, úgy Jézus Krisztus neve a szabadítás neve a bűntől és a kárhozattól, és a megtartás neve egy istentelen, ördög által megvakított világban mindenki számára, aki bizalmát Jézus Krisztus váltságába veti.
Nincs más név az üdvösségre – mondja Péter apostol. Ha Jézus Krisztus neve az egyetlen név, ami által üdvösséget nyerünk, akkor ez egy gyönyörűséges név, nincs ennél szebb. De ha ez egy ilyen szép név, akkor a keresztyén szülők miért nem adják ezt a nevet a fiaiknak? Érdekes, hogy spanyol nyelvterületen a Jesus nevet adják szülők gyermekeiknek, de ez nem olyan általános a keresztyénségen belül, mint mondjuk az iszlám világban Mohamed neve, aki hitük szerint Isten utolsó prófétája. Ettől függetlenül a keresztyén névadásban is közvetve megjelenik a Krisztán ill. Krisztina név alakjában, ami a név hordozójának keresztyénségére utal, valamint a Kristóf névben, aminek a jelentése: Krisztus-hordozó; ennek magyarul is adható változata az eredeti görög ill. latin formához közelebb álló Krisztofer. De a Jézus név a legtöbb keresztyén gyökerű országban tabu: annyira egyedi, annyira dicsőséges, annyira gyönyörűséges, hogy fenntartották az egyetlen névnek, ami által üdvözülhetünk. Miért annyira gyönyörűséges? Mert az Atya Jézus Krisztusban – az ő kereszthalálában győzte le a bűnt és Jézusnak a feltámadottak első zsengéjének feltámadásában győzte le a halált. Dicsérjétek az Urat, mert Jézus Krisztus neve gyönyörűséges.
Aki szabadon cselekszik
Ezután tér rá Isten dicséretének legfőbb okára, amelyet a zsoltár további részeiben fejt ki. Ebben szabadon megvallja Isten nagyságát, összehasonlítva azokkal a bálványokkal, amelyeket az élő Istent nem ismerők tisztelnek.
Tudom én, hogy milyen nagy az Úr, nagyobb a mi Urunk minden istennél. … A pogányok bálványai ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak, lehelet sincs szájukban. Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak.
Miért olyan fontos ez a számunkra? Azért, mert ez a mi Istenünk, aki bár nem látható és kiábrázolhatatlan, cselekvőképes, míg azok a hiábavaló és üres bálványok, hiába vannak ezüstből és aranyból teljesen tehetetlenek, mert nem istenek, hanem csak az emberi agyszülemények, amelyeket láthatóvá tettek: de tehetetlenek akkor, amikor szükség lenne rájuk.
Ezért mondja – és ezt tekinthetjük az Úr dicséretének központi gondolatának ebben a zsoltárban:
Amit csak akar az Úr, megteszi az égen és a földön és a mélységes tengerekben.
Isten szabadon, teljesen a szabad akaratából cselekszik: azt nem lehet erőszakosan megváltoztatni, nem lehet manipulálni. Őt nem lehet semmire kényszeríteni és nem lehet sarokba szorítani.
Az a kifejezés, amit itt a zsoltár Isten akaratára vonatkozóan mond, úgy adható vissza érzékletesebben, hogy csak olyat tesz, amihez kedve van. Semmit sem tesz kedve ellenére. Ha eső jön, ha szél jön, ha szárazság jön, abban benne van Isten cselekvő akarata, és ez igaz még akkor is, amikor látjuk, hogy az emberi környezetet átalakító tevékenység milyen radikális módon alakítja át a föld éghajlatát, egyáltalán nem figyelve Isten teremtési parancsára, hogy a kapott lakhelyét művelje és őrizze! A művelés kizsákmányolás lett, így az őrzés is gyakorlatilag lehetetlenné vált.
Istent nem lehet rákényszeríteni semmire és nem lehet sarokba szorítani. Nincs a számára olyan, hogy valamit muszáj megtennie, amit nem akar. Ő szuverén és bármilyen nehéz is ezt hallani a szuverenitás egy olyan állapot és olyan jellemző, ami csak és kizárólag Istenre lehet igaz.
Amikor az ember akar lenni szuverén, akkor előbb-utóbb szembesülnie kell a saját korlátaival – legkésőbb akkor, amikor szembe kell néznie a halállal. De hát az egész életünk az édenkert óta a mulandóság és a hiábavalóság alá van rendelve. És miért? Mert Ádám és Éva elhitte az ördög hazugságát, hogy lehetnek függetlenek Istentől, lehetnek szuverének. Nem. Vagy Istentől függ az életünk, vagy a haláltól, és az egész életünk emiatt vált egy állandó harccá a halállal szemben, miközben Istennel is folyamatosan harcolunk.
De ha látjuk és dicsérjük a gyönyörűséges nevű és szabadító Istenünket, aki Krisztusban megbékéltetett minket önmagával, még a halál gondolatával is könnyebben megbékülünk, mert ahogy Istent nem tudta legyőzni sem Egyiptom hatalma, és nem tudta megakadályozni a kánaáni királyok sem, hogy népét bevezesse az ígéret földjére, úgy nem tudta legyőzni a halál sem, hiszen Krisztus feltámadt a halálból, ami a mi feltámadásunk ígéretét is hordozza. Ezért tekinthetnek Isten gyermekei bizalommal mind a haláluk napja, mind az ítéletnapja felé, mert Krisztus azt ígérte, hogy
Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.[1]
Isten számára ugyanis ahogy nem volt akadály sem Egyiptom, sem Egyiptom istenei; nem voltak akadályok Kánaán istenei, a számára úgy nem akadály semmilyen tényező ebben a világban: sem fejedelmek, sem angyalok, sem jelenvalók, sem eljövendők, semmilyen teremtmény, de még a halál sem. Őt semmi nem köti. De egyvalamiben bízhatunk: a nekünk adott ígéreteiben. Ő igaz, Isten, akinek szava mindig igaz marad. Ígéretei alapján sem kényszeríthető semmire.
Többször hallottam már, hogy emlékeztesd Istent az ígéreteire. Ezt felejtsük el. Isten nem szenilis öregember, akit emlékeztetni kellene arra, amit megígért; de ígéreteit sem azért adta, hogy mi ezt számon kérjük rajta, amikor nem tetszik, amit csinál, vagy szerintünk mást kellene csinálnia. Viszont magunkat emlékeztethetjük az ő ígéreteire – különösen akkor, amikor az életünk egy-egy szakaszában nem értjük őt, nem értjük miért teszi amit tesz, amikor nem látjuk át cselekedeteinek mélységét, magasságát, szélességét és hosszúságát. Nos akkor magunkat emlékeztethetjük Isten ígéreteire, hogy annak, aki hisz Krisztusban, annak örök élete van. Azt nem győzheti le a halál, mert ahogy az apostol mondja:
… aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.[2]
Ebben is segíthet bennünket, ha rendszeresen részt veszünk Isten gyönyörűséges nevének dicséretében.
- mert ő jó
- mert az ő neve gyönyörűséges
- mert nagy, nagyobb minden Istennél
- cselekvőképes, aki mindent úgy tesz, ahogy neki kedves
Mikor imádkozhatjuk ezt a zsoltárt?
Ma is legyen ez a zárókérdésünk, hogy mikor imádkozhatjuk ezt a halleluja zsoltárt?
- Imádkozhatjuk akkor, amikor el akarjuk neki mondani, hogy ő jó, amikor szeretnénk elmondani neki, hogy Jézus Krisztus neve milyen gyönyörűséges a számunkra.
- Imádkozhatjuk akkor, amikor tele van a szívünk Isten nagyságával és szeretnénk gyönyörködni Isten cselekvőképességében, szuverenitásában.
- Imádkozhatjuk akkor, amikor nem értjük Istent a cselekedeteiben és ebben a zsoltárban emlékezünk arra, hogy milyen hatalmasat cselekedett választottainak érdekében a történelem során. Ugyancsak imádkozhatunk ezen a zsoltáron keresztül is azért, hogy emlékeztessük magunkat Isten ígéreteire.
- Imádkozhatjuk, amikor látjuk, hogy a világ mennyire rohan és sóvárog a hiábavalóságok, a bálványok után és mi szeretnénk megerősödni abban, hogy csak Krisztus tud örök életet adni.
- Imádkozhatjuk akkor, amikor megrendít a halál vagy elkeserít a halálfélelem, megerősítésül abban, hogy Isten előtt nem akadály a halál sem, hogy nekünk életet adjon, mert ő feltámadásával legyőzte a halált és ez számunkra is a feltámadás és az örök ígéretét hordozza.
Áldott az Úr a Sionon, aki Jeruzsálemben lakik. Dicsérjétek az Urat!
Ámen.
[1] Jn 10:28
[2] Fil 1:6