Lekció: Jel 5:1-10
Alapige: Zsolt 149
Mai zsoltárunk a 149. zsoltár, amely az ismerős felszólítással kezdődik: Dicsérjétek az Urat! Olvasom a zsoltárt.
Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében! Örüljön alkotójának Izráel, Sion lakói örvendezzenek királyuknak! Dicsérjétek nevét körtáncot járva, énekeljetek neki dobokkal, hárfakísérettel! Mert gyönyörködik népében az Úr, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat. Vigadnak a hívek e dicsőségben, ujjonganak pihenőhelyükön. Szájuk Istent magasztalja, kezükben kétélű kard van. Bosszút állnak a népeken, megfenyítik a nemzeteket. Láncra verik királyaikat, vasbilincsbe előkelőiket. Így hajtják végre rajtuk az ítéletet, amely meg van írva. Dicső dolog lesz ez az Úr minden hívének. Dicsérjétek az Urat!
Isten népe új énekei
A történelem során Isten népe új és új megtapasztalásaiból új és új énekek születtek, amelyek dicsérték Istent nagyságáért és leginkább szabadító tetteiért. Az első ilyen ismert új ének, amelyet a Bibliában olvasunk, Mózes éneke, miután átkeltek a kettényílt tengeren, amelyet azután Mirjám az asszonyokkal énekelt dobolva és körtáncot járva:
Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Éneket mondok az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. Az Úr vitéz harcos, „az Úr” az ő neve. Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe. Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe. Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget. …[1]
Később is, amikor megtapasztalták Isten vezetését, szabadítását és nagyságát új énekeket írtak, amelyek egy része bekerült a kijelentett Igék közé. Nemcsak, de leginkább a zsoltárokban találkozunk ezekkel, sőt maguk a zsoltárok buzdítják arra Isten népét, hogy énekeljen Isten népe új éneket. Így van ez az idők végéig, amikor is Isten végső nagy győzelme után még a mennyben is születnek új énekek Isten nagy győzelmének, Krisztusnak a magasztalására, ahogyan azt olvastuk a Jelenések könyvéből is.
Ilyen felszólítással találkoztunk mai zsoltárunkban is:
Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében!
Mi jellemzi ezt az új éneket? Leginkább a túlcsorduló öröm – ahogy az egyiptomi megszabadulás után – dobolva és körtáncot járva; itt is ilyen szavakkal fejezi ki a zsoltáros ezt a túlcsorduló örömet:
Örüljön alkotójának Izráel, Sion lakói örvendezzenek királyuknak! Dicsérjétek nevét körtáncot járva, énekeljetek neki dobokkal, hárfakísérettel!
Olyan dicséret ez, amely valóban megragadja és megmozgatja az ember teljes lelkét, szívét és testét – ujjongó öröm, amelyet magában sem tud tartani. Olyan ez a lelki állapot, mint a templom kapujában meggyógyított koldusé, aki miután a názáreti Jézus Krisztus neve által talpra állhatott, egyből a templomba ment be és ott járkált és dicsérte az Istent, de nemcsak járkált, hanem ugrándozott is – ujjongott gyógyulásának örömében. Egy ilyen új ének tapasztalatát rögzíti ez a zsoltár.
Izráel öröme
De mi lehet az az öröm, amely Izráelnek az éneke mögött van? Milyen szabadítás állhat a háttérben? Maga a szöveg konkrét támpontokat nem ad, ilyen értelemben azt lehet mondani, hogy általános a tartalma, de apróbb nyomokból lehet következtetni. Ez pedig az Egyiptomból való megszabadulás után Izráel második legnagyobb szabadulásélménye: a babiloni fogságból való hazatérés.
Sion elvesztésének traumája
Ezt a szabadulást azonban megelőzte Sion elvesztésének a traumája. Izráel engedetlensége miatt oda jutott, hogy a kettészakadt ország északi felét 722-ben az asszírok inváziója semmisítette meg, de megmaradt a templom a Sionon és megmaradt Dávid trónja Jeruzsálemben. Ez a megmaradás reménységével töltötte el a zsidókat, de ugyanakkor hamis bizakodással is, amiről a korszak prófétáinak figyelmeztetése árulkodik, különösen Jeremiásé, aki azt a prófétai üzenetet közvetítette:
Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy továbbra is ezen a helyen lakjatok! Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt! Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha egymással szemben igazságosan jártok el, ha a jövevényt, az árvát és az özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: akkor megengedem, hogy ezen a helyen lakjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké.[2]
A templom árnyéka nem védte meg őket makacs engedetlenségeik következményétől, ezért 589-ben Babilon leigázta a déli országrészt, Júdát, megsemmisült az egyetlen igaz Isten temploma, ledőlt Dávid királyi házának trónja, elpusztult az ország és az ország népe fogságba ment Babilonba. Végleg elveszett a szövetség ládája is – szóval teljes a megsemmisülés. Elveszett minden remény, azzal a kínzó érzéssel kellett szembenézni, hogy Isten végleg elhagyta népét. Történhetett volna így is, de az ígéretek miatt mégsem így történt. Ezért Isten Lelke a prófétákat arra indította, hirdessék: az Úr nem feledkezett el szövetségéről, nem hagyja elveszni népét, sőt hazaviszi őket őseik földjére, az Ábrahámnak megígért földre és helyreállítja nevének tiszteletét egy új templomban.
Ez következett be azután, hogy 538-ban Círus perzsa király kiadta a hazatérési engedélyt a zsidók számára, majd újra felépülhetett a templom a Sionon. Mit éltek át ekkor a zsidók ennek következtében? Ennek az örömét:
- gyönyörködik népében az Úr
- győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat
Isten gyönyörűségét leli még meggyötört népében is. És bár nem harc árán, de mégis győzelemként élték meg azt, hogy hazatérhettek. Isten győzelme volt ez, ahogy megtartotta őket a fogságban. A zsoltár azonban érdekesen folytatódik.
Előre tekintés Isten végső győzelmére
Nemcsak arról szól ez a zsoltár, hogy örülnek a szabadításnak, hanem az is felsejlik, hogy a szabadítás még nem ért el a teljességig. Mert bár hazatérhettek és újra épül Sion Isten királysága alatt, Isten még nem szolgáltatott teljes igazságot meggyötört népének. Erről szól a zsoltár második fele:
Szájuk Istent magasztalja, kezükben kétélű kard van. Bosszút állnak a népeken, megfenyítik a nemzeteket. Láncra verik királyaikat, vasbilincsbe előkelőiket. Így hajtják végre rajtuk az ítéletet, amely meg van írva. Dicső dolog lesz ez az Úr minden hívének. Dicsérjétek az Urat!
Valami nagyon fontosat érzékeltet ez a zsoltár. Azt, hogy az igazság csak úgy állhat helyre, ha Isten jogosan megtorolja választott népének sérelmeit. Nem elég, hogy hazatérhettek, nem elég, hogy újra felépülhetett a templom, tettük következményeivel szembe kell nézniük azoknak, akik Isten népére támadtak. Csak akkor áll helyre az igazság teljessége.
Most van az a pont, ahol el kell szakadnunk Izráeltől, mint testi néptől, hogy megértsük az igazi Izráelnek, a Krisztus népének a helyét és szerepét a mai világban. Mert az, amiről itt olvasunk nem része Izráel történelmi tapasztalatának; viszont egy nagy ígéret a Krisztus visszatérésével kapcsolatban. Mert ahogy az Ószövetség minden üzenete a Krisztushoz kapcsolódik, a Krisztusról szól, úgy ez a zsoltár is.
Krisztus népe az átmenet korában
Krisztus népe ebben a világkorszakban, amelyet nevezünk a végső időknek is egy átmeneti állapotban él.
Istent dicsőíti ebben a világban istentiszteletével, Krisztus nevének felmagasztalásával, annak az örömében, hogy Krisztus a vérével váltotta meg népét. Annak az örömével, hogy kiszabadított minket a sötétség hatalmából, az ördög, a bűn és a halál fogságából.
Ugyanakkor Krisztus népe egészen világosan tudja, de nemcsak tudja, hanem tapasztalja is ez a korszak, akármennyire is átjárja Isten dicsérete, még csak tart a krisztusi ígéretek beteljesedése felé, a Krisztus második eljövetele és végső uralma felé.
Ezért Krisztus népe ebben a világban, miközben ujjongó örömmel dicséri Krisztust készül a Krisztus visszatérésére. Nem fél attól az igazságtól, hogy
Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.[3]
Pontosan erről az átmeneti állapotról beszél zsoltárunk 6. verse:
Szájuk Istent magasztalja, kezükben kétélű kard van.
Egyszerre dicsérik Istent szabadításáért amit elvégzett, de tudják, hogy még harc vár rájuk és egyben készülnek Isten végső ítéletének beteljesedésére. A zsoltár további része azt mondja el, hogy az igazaknak – vagy istenfélőknek[4] – miért van kétélű éles kard a kezükben. A magyar fordítás inkább leíró jellegű, de a zsoltár eredeti szövege és a régebbi fordítások inkább célhatározói értelemben beszélnek róla, valahogy így:
„Szájuk Istent magasztalja, kezükben kétélű kard van
- hogy bosszút álljanak a pogányokon és megbüntessék a népeket
- hogy láncra verjék királyaikat és bilincsbe előkelőségeiket
- hogy a megírt ítéletet végrehajtsák rajtuk.
Tudom, hogy nagyon radikális, sokak szemében visszatetszőek ezek az erőszakosságot, bosszúállást bemutató kifejezések. Ez sajnos a Krisztusnak egy egyoldalú ismeretéből fakad – a szelíd és irgalmas Krisztustól elválasztják a Biblia kijelentésének igazságos és ítélő Krisztusát. Csakhogy ez a zsoltár most ítéletéért dicsőíti a Krisztust, hiszen végül az egész zsoltár azzal zárul:
Dicső dolog ez – az ítélet – minden istenfélőnek!
Így, ha nem is hosszan, de igyekezzünk helyére tenni ezeket a képeket, hogy be tudjunk kapcsolódni az irgalmas és megváltó Krisztus, ugyanakkor a visszatérő és igaz ítéletet végrehajtó Krisztus ujjongó magasztalásába.
Kétélű kard
Kezdjük a kétélű karddal. Az újszövetségi nép számára világossá teszi a Szentírás, hogy az idők végéig harcban állnak. Bármennyire is a békesség és békéltetés népe vagyunk, Isten ellensége és ellenségei újabb és újabb támadásokat indítanak Isten és az ő népe, a Krisztus népe ellen. Azonban az is világos, hogy ez a harc nem test és vér ellen zajlik. Így fogalmaz Pál az efezusiaknak:
Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.[5]
Éppen ezért ahogy az Írás mondja:
hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre,[6]
Vagyis a harcunk lelki ill. szellemi harc. Ebben Isten fegyverzete: az igazságszeretet, a megigazulás, a békesség evangéliumának hirdetése, a hit és az üdvösség. Ezek tartanak meg. De ott van a Lélek kardja, ami az Isten beszéde.[7] Ez az a kard, amelyet kétélű éles kardnak nevez az Írás:
Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.[8]
Ezért ezt a kardot naponta élezni kell. Harcra késznek kell lennünk Isten Igéjével mindenkor, amikor Isten dicsőségét és igazságát támadás éri. Mert a végső ítéletben nemcsak Krisztus szájából jön ki a kétélű éles kard, ahogy a Jelenések könyve látomásában osztja meg velünk Isten:
jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével ragyog.[9]
hanem azt is világossá teszi számunkra Isten Igéje, hogy Krisztussal együtt részt veszünk a bukott világ, a bukott angyalok és a velük bukott emberek feletti ítéletben. Nemcsak ez a zsoltár érzékelteti ezt, hanem az Újszövetség egyértelműbben is kinyilatkoztatja ezt, amikor azt írja:
Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti a világ felett ítélkeztek, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd?[10]
Krisztus is azt ígéri tizenkét apostolának:
Jézus erre ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének trónszékébe, ti is tizenkét trónszékbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett.[11]
A zsoltárban bemutatott kétélű kard tehát utal arra, hogy ebben a világban szellemi harcan állunk, a végső ítélet végrehajtásába pedig Isten bevonja népét is.
Bosszúállás
A másik kifejezés, amit zavarónak érzünk, az a bosszúállás. De egészen más az emberi bosszúállás és az isteni bosszúállás. Az emberi bosszúállás a bűnös emberi természetből indul ki és egyáltalán nem az isteni igazságot követi. Megtorlásában mindig túllép az arányosságon és olyan további képzetek társulnak hozzá, mint az önbíráskodás.
Az isteni bosszúállás egészen más elveket követ. Mindig teljesen Isten igazságán alapul, és ezért mindig jogos büntetés. Isten soha nem cselekszik semmit igazságtalanul, ezért amikor elengedi és kiárasztja jogos haragját, már senki sem lesz képes lázadni az ő igazsága ellen. A Sátán most még össze tudja zavarni az emberek gondolkodását a jóval és rosszal, az igazzal és a hamissal, valamint Istennel szemben, de Krisztus visszatérésekor minden a maga valójában fog látszódni.
Azok azonban, akik Krisztusban vannak már most is máshogy látják a világot, mint a világ fiai. Mert elméjük megszabadult a sötétség fogságából Isten gyermekeinek a világosságára. Ezért tudják dicsőíteni Istent nemcsak Krisztusban nyújtott irgalmáért, hanem az eljövendőkben bekövetkező igazságos ítéletéért, amely alól nem tud majd kibújni senki. Erről szól a 8. vers, amelyik azt mondja:
Láncra verik királyaikat, vasbilincsbe előkelőiket.
Jól ismerjük ennek a világnak azt a jelenségét, hogy a kis bűnözőket milyen hatékonyan állítják igazságszolgáltatás elé, míg az igazi nagy gazemberek rendszeresen megússzák az igazságszolgáltatást. Isten igaz ítélete azonban elér mindenhova, sem az előkelőség, sem a pénz, sem a kapcsolatok nem fognak segíteni abban, hogy megússzák – és ha az emberi igazságszolgáltatás nem is éri el őket, az isteni igazságszolgáltatást semmiképpen nem kerülhetik el. És higgyétek el: az az igazabb és az a rosszabb.
Az ítélet megíratott, mondja a zsoltár utolsó verse, amelyhez két megjegyzést fűz:
Isten igaz ítélete dicsőséges minden istenfélő ember szemében, akikért a Krisztus meghalt elhordozva már az ő ítéletüket: és ezért az ítéletért is dicsérik az Urat!
Mikor imádkozhatjuk ezt a zsoltárt?
- Amikor átjárja életünket a szabadítás öröme Krisztusban.
- Amikor tudatosítanunk kell, hogy ebben az átmeneti korszakban Krisztus népének feladata Isten dicsőítése.
- Amikor elveszettnek, elesettnek és nyomorultnak érezzük magunkat: Isten még úgy is gyönyörködik bennünk a Krisztusban.
- Amikor a világ igazságtalanságai, hatalmasságának érinthetetlensége elkeserít – idézzük fel, hogy a világ a Krisztus ítélete felé és az igazság teljes helyreállítása felé tart.
Halleluja! Dicsérjétek az Urat.
[1] 2Móz 15:1-6
[2] Jer 7:4-7
[3] Zsid 13:14
[4] haszíd
[5] Ef 6:12
[6] 2Kor 10:4-5
[7] vö. Ef 6:13-17
[8] Zsid 4:12
[9] Jel 1:6
[10] 1Kor 6:2-3
[11] Mt 9:28