Lekció: Mt 24:13; Zsid 13:7b
Alapige: 2Krón 16
1958-ban az ún. népi Kínában Mao Ce-Tung uralma alatt meghirdették a „Nagy Ugrás” elnevezésű gazdasági és társadalmi programot, ami annyira elhibázott volt, hogy az eredményét nem lehet más szóval illetni, mint totális katasztrófa. A Nagy Ugráshoz kötődik az emberiség történetének legnagyobb mesterségesen előidézett éhínsége, amelynek eredménye a becslések szerint 20-45 millió áldozat. Ez a program 1962-ig tartott. De már 1959-ben látszódtak a Nagy Ugrás tragikus hatásai. 1959 nyarán a Kínai Kommunista Párt vezetése a Lusani konferencián gyűlt össze. Ezt megelőzően Peng Deuhai marsall a Népi Felszabadító hadsereg főparancsnoka egy privát levelet írt Maónak, amelyben beszámolt a falvakban tapasztalható éhezésről, a hamisított termelési adatok okozta katasztrófáról, a tömeges halálozásról és arról a következtetéséről, hogy a Nagy Ugrás politikája „katasztrófához vezet.” Eddig senki sem adott őszinte jelentést a kialakult helyzetről.
Peng Dehuai marsall „jutalma” nem maradt el: A lusani konferencián a marsallt nyilvánosan megalázták, megfosztották minden tisztségétől, előbb házi őrizetbe került, később a Kulturális Forradalom alatt megkínozták és 1974-ben börtönben halt meg.
Egy ősi, régi zsarnoki reflex váltotta ki ezt a teljesen elvakult, és korrekcióra képtelen Maóból: a rossz hír hozóját meg kell semmisíteni. Mintha az igazság elhallgattatható lenne. Ez pont olyan, mint hogyha a tükörben nem tetszik, amit látsz, akkor a tükröt kell összetörni.
Mai igénkben egy istenfélő király hitbeli, lelki megbicsaklását fogjuk látni, aki megharagudott az igazság hirdetőjére és még azt a kérdést is igyekszünk körbejárni, hogy vajon csak vele került-e konfliktusba. Alapigénk a 2Krón 16 fejezete.
Ászá uralkodásának harminchatodik évében Baasá, Izráel királya Júda ellen vonult, és kiépítette Rámát, hogy ne lehessen Ászához, Júda királyához átmenni, vagy tőle átjönni. Ekkor Ászá ezüstöt és aranyat hozatott elő az Úr házának és a királyi palotának a kincseiből, és elküldte Benhadadhoz, Arám királyához, aki Damaszkuszban lakott, ezzel az üzenettel: Szövetségesek vagyunk, azok voltak már apám és apád is. Nézd, küldök neked ezüstöt és aranyat. Menj, bontsd fel a Baasával, Izráel királyával kötött szövetségedet, hogy vonuljon vissza innen.
Benhadad hallgatott Ászá királyra, és hadserege vezéreit Izráel városai ellen küldte. Leverték Ijjónt, Dánt, Ábél-Majimot és Naftáli városainak valamennyi raktárát. Amikor ezt Baasá meghallotta, abbahagyta Rámá építését, és beszüntette a munkát. Ászá király pedig munkára fogta egész Júdát, és elhordták Rámá köveit és gerendáit, amelyekkel Baasá építkezett. Ezekkel építette ki Gebát és Micpát.
Abban az időben elment Hanání látó Ászához, Júda királyához, és ezt mondta neki: Mivel Arám királyára támaszkodtál, nem pedig Istenedre, az Úrra, ezért csúszott ki a kezedből Arám királyának a hadserege. Nem volt-e az etiópoknak és a líbiaiaknak roppant hadereje, igen sok harci kocsija és lovasa? Mégis kezedbe adta őket az Úr, mivel rá támaszkodtál. Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi. Ostobán viselkedtél ebben a dologban, és emiatt mostantól fogva háborúkban lesz részed! Ászá azonban bosszús lett a látóra, és kalodába záratta, olyan dühös lett rá emiatt. Sőt akkoriban Ászá a nép közül is bántalmazott egyeseket.
Ászának a története elejétől a végéig meg van írva Júda és Izráel királyainak a könyvében. Uralkodása harminckilencedik évében megbetegedett Ászának a lába, és a betegsége egyre súlyosbodott. Ám betegségében sem az Úrhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz. Azután Ászá pihenni tért őseihez, meghalt uralkodása negyvenegyedik évében. Eltemették abba a sírba, amelyet Dávid városában vágatott magának. Nyugvóhelyére fektették, amelyet teleraktak balzsammal és különféle jó illatú kenetekkel. És igen nagy tüzet gyújtottak a tiszteletére.
Történetünkben Ászá király börtönbe záratta Hanáni prófétát azért, mert egy politikai döntését kemény szavakkal kritizálta. Valószínűleg többen egyetértettek a prófétával, aminek hangod is adtak, mivel a király a nép közül is bántalmazott egyeseket. Mondhatnánk, hogy nincs ebben semmi meglepő, hiszen hozzá vagyunk szokva, hogy a hatalom a természetéből fakadóan el akarja hallgattatni a kritikus hangokat – mégha azok igazak is. Természetesen sokkal többet mond el nekünk ez a történet.
Ászá király
Ászá király Júda történetének alapvetően pozitív megítélésű királya. Ő az ország kettészakadása utáni harmadik király a Dávid trónján Kr. e. 911-870-ig. A Szentírás értékelése szerint vezetését az jellemezte, hogy
Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek lát Istene, az Úr.[1]
Egész életében harcolt a bálványok ellen, sőt ezt olyan komolyan vette, hogy ne hunyjon szemet a családján belüli bálványimádással szemben sem, hiszen még a nagymamáját Maakát is megfosztotta anyakirálynői méltóságától, amikor egy undok bálványt csinált Asérá tiszteletére. Hápoghatott az öregasszony, milyen tiszteletlen unoka az ilyen – de Ászá világossá tette: bálványnak nincs helye az ország életében, mert ott csak egyetlen Isten, a Felséges Úr uralkodhat. Sőt a szentíró még azt is leírja Ászával kapcsolatban, hogy
Ászának tiszta volt a szíve egész életében.
A nép körében is tiszteletnek örvendett, hiszen halála után nagy tiszteletadással temették el. Egyrészt mert komoly építő volt, aki nem herdálta el a kincstár bevételeit, hanem fontos infrakstrutúrális beruházásokat hajtott végre az ország védelmi képességének erősítésében. Ennek megfelelően uralkodásának első felében béke volt az országban. A két nagyobb és ismert háborús konfliktusból is győztesen jött ki. Egyrészt visszaverte az etiópok támadását, másrészt meghátrálásra késztette Baasát, Izráel királyát agresszív terjeszkedési politikájában.
Ehhez képest a mai történetünkben azt látjuk, hogy a látnokon keresztül, de Isten felől érkező kritikát egyáltalán nem tűri, sőt agresszívan elhallgattatja, élete végén pedig a betegségében sem az Úrhoz folyamodik, hanem az orvosokhoz. Ezek nyilvánvalóan beárnyékolják azt a pozitív képet, amelyet korábban a krónikás festett róla.
Mi történhetett Ászával, hogy ez az istenélő király életének végén már nem fordult az Úrhoz? Azért fontos kérdés ez a számunkra, amit Jézus több helyen is megfogalmazott és ebben a mondatban összegzett:
De aki mindvégig kitart, az üdvözül.[2]
Vagy ahogy a Zsidókhoz írt levél írója is fogalmaz a hit példaképeivel kapcsolatosan:
Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.[3]
Ászá életének a vége éppen ezzel ellentétes irányt mutat, ami komoly figyelmeztetést hordoz a számunkra. Ászának nincsenek Isten megítélése szerint kirívó erkölcstelenségei és gonoszságai, de mégsem az Urat kereste. Pedig még azt sem mondhatta, hogy amikor az Úrhoz fordultam, akkor cserbenhagyott. Amikor az etiópok a líbiaiakkal szövetségben hatalmas sereggel jöttek Júda ellen, legalább kétszeres túlerővel kellett szembenéznie Ászának és katonáinak. Ekkor Ászá az Úrhoz fordult, megfogadta, hogy rá támaszkodik és így kérte, hogy mutassa meg erejét, amit az Úr meg is tett, óriási győzelmet adott Ászának és katonáinak.
Baasá támadása
Mennyire máshogy viszonyul Baasá támadásához.
Amikor Izráel törzsei elszakadtak Júdától, az nemcsak egy politikai szakítás volt a törzsek között, hanem az északi törzsek nyílt szembefordulása magával Istennel is. Ők nemcsak Dávid házától, hanem az Úrtól is elfordultak. Csakhogy sokan voltak az északi országrészben, akiknek ez nem tetszett és miután nekik az Úrért üldözést kellett elszenvedniük gyakorlatilag folyamatos volt a délre vándorlás, ahol tisztelhették Istent az ő templomában. Ezt igyekeztek mindenáron akadályozni a királyok – kialakítottak egy hamis kultuszt is, amelynek jelképe lett a két aranyborjú, amelyet még Jeroboám Dánban és Bételben helyezett el. De még ez sem volt elég, hogy megakadályozza a délre áramlást, így Baasá erőszakosabb eszközökhöz folyamodott. Így olvassuk:
Baasá, Izráel királya Júda ellen vonult, és kiépítette Rámát, hogy ne lehessen Ászához, Júda királyához átmenni, vagy tőle átjönni.
Baasá veszélyeztetve érezte a hatalmát és befolyását az Úrba vetett hittől, ezért ha nem ment finom eszközökkel, keményebbeket vetett be az izráeliek távoltartására Jeruzsálemtől, illetve hogy délről megakadályozzon minden missziót.
Erre reagálnia kellett Ászának is. És nem az Úrhoz fordul, hanem emberi eszközökhöz. De miért tette ezt? Már megtapasztalta korábban az Úr segítségét. Most miért emberi megoldást választ. Az Úr helyett miért támaszkodik egy pogány szövetségesre? Ismeri Isten hatalmát. Megtapasztalta, hogy Isten a kétségbeejtő és lehetetlen helyzetben valódi segítséget tud nyújtani – így győzött az egyesített etióp és líbiai haderő ellen is. Most azonban más utat választott. Próbáljuk ezt megfejteni, mert nekünk is megmutatja, hogy mikor keressük az Urat és mikor nem keressük az utat. És bizony hajlamosak vagyunk újra és újra beleesni ugyanabba a hibába.
Ászá kereste az Urat, amikor leletlennek látta a helyzetét – és nem kereste az Urat akkor, amikor úgy látta, hogy ezt a problémát ő is tudja kezelni és meg tudja oldani. Baasá támadásakor úgy látta, hogy van elég pénze és stratégiai érzéke arra, hogy Baasá támadását visszaverje úgy, hogy Benhadaddal, az arám királlyal szövetségben harapófogóba tudja szorítani Baaást, aki így nem fogja bírni a kétfrontos harcot. Be is jött a számítása. Győztesen került ki a harcból.
Nem pont így vagyunk mi is ezzel sokszor? Amikor tehetetlennek érezzük magunkat – legyen az egy megoldhatatlan helyzet, egy gyógyíthatatlannak tűnő betegség – akkor begyújtjuk az imarakétákat, böjtölünk és keressük az Urat; amikor pedig úgy látjuk, hogy mi is meg tudjuk oldani a helyzetet, akkor egyből nekilátunk, tanácskozunk testtel és vérrel, a magunk eszére és a világ bölcsességére támaszkodunk elfelejtve Salamon király bölcsességét, ahogy ő sem vette komolyan dédapjának a tanítását a Példabeszédek könyvéből:
Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj![4]
És ahogy Ászá sikert aratott, mi magunk is nemegyszer sikeresen megoldjuk a problémánkat és észre sem vesszük, hogy mennyire elhidegültünk az Úrtól. Ászát is teljesen elhidegítette az Úrtól a stratégiai sikere. Bizony az e világi mércével mért siker lehet végzetes csapdává még a hívő ember számára is.
Hanáni látnok intése
Erre világít rá Hanáni próféta intése is, aki a király szemébe mondja:
Ostobán viselkedtél ebben a dologban.
Ászá pont nem így gondolta. Ő azt gondolta és a stratégiai siker is mintha ezt igazolta volna, hogy nem, egyáltalán nem volt ostoba, hanem nagyon is okos volt, hiszen Baasá visszavonulásra kényszerült, a rámai erődítmény építő anyagából pedig kitelt két másik erődítmény Geba és Micpá kiépítése is. Még ő tudott északabbra kiépíteni stratégiai erőpontokat.
Hanáni intése azonban egy nagyon fontos dologra rávilágít – a siker önmagában nem igazolja egy cselekedet helyességét, azt meg végképp nem, hogy engedelmességben járunk-e az Úr előtt. Hanáni ugyanis rávilágít egy nagyon fontos információra, ami Isten Ászá előtt még rejtett terveiben szerepelt.
Isten rejtett tervei
Egy rövid időre álljunk meg Isten rejtett terveinél. Istennek van az életünkkel kapcsolatban egy világos előttünk feltárt terve. Ez pedig az, hogy Krisztus megváltásának ajándékát elfogadva, Krisztust követve örökösei legyünk az örök életnek. Világossá teszi azt, hogy ha elfogadjuk Krisztust és követjük őt, akkor üdvösségre, a mennyei örök otthonunkba vezet bennünket. Jézus maga is azt mondja a Jn 14. szerint:
Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ahova pedig én megyek, oda [ismeritek] az utat. … Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.[5]
Egyértelmű és világos terv: Járj Krisztus követésében, nem fogsz eltévedni és megérkezel mennyei otthonodba.
Azonban ezen az úton vannak Istennek rejtett tervei és az útnak fel nem tárt részletei. Ez különösen akkor szokott bennünket feszíteni, amikor egyes helyzetekben nem értjük miért engedi meg Isten, hogy nehéz próbák alá kerüljünk, miért engedi meg, hogy nehézségeket éljünk át még akkor is, ha egyébként nem voltunk engedetlenek. Miért engedi, hogy a halál árnyékának völgyében járjunk, ahogy Dávid fogalmaz a 23. zsoltárban? Ezek részei lehetnek a Krisztus-követésünkben Isten rejtett terveinek. Ezek között annak a bizalomnak és hitnek kell erősödnie bennünk, hogy mindazoknak, akiket az Úr kiválasztott és elhívott az üdvösségre minden a javukra van azért, hogy hasonlókká legyenek Krisztushoz – és végül megdicsőít minket.[6]
Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, minden a javukra szolgál.
Mi emberi testünkben annyira rövidlátók vagyunk, hogy csak ez a bizalom tud megtartani bennünket a Krisztus útján.
Ászával kapcsolatban is voltak Istennek rejtett tervei. Egészen meglepő tervek voltak ezek, ami akkor derült ki, amikor Hanáni felfedte őket. Ha Ászá az Urat keresi és az Úrra támaszkodik, akkor ezek a tervek valósultak volna meg az életében. Mi volt Isten terve Ászával? Amikor olvastam a szöveget, először arra gondoltam, hogy itt valami tévedés van. De nem a látnok világosan fogalmaz:
Abban az időben elment Hanání látó Ászához, Júda királyához, és ezt mondta neki: Mivel Arám királyára támaszkodtál, nem pedig Istenedre, az Úrra, ezért csúszott ki a kezedből Arám királyának a hadserege.[7]
Szövetség Benhadaddal – felemás iga
Benhadad és Baasá eredetileg szövetségesek voltak. Ebbe a szövetségbe sikerült Ászának éket vernie, aki így azt gondolta, hogy milyen jól megoldotta a dolgot. De Istennek ennél nagyobb tervei voltak – az, hogy ő együtt győzze le Baasát Benhadaddal. Mivel Ászá szövetséget kötött Benhadaddal ennek lett a következménye, hogy életének hátralevő részében, már nem lesz olyan béke és nyugalom az országban, mint előtte volt.
Ászá azért cselekedett ostobán mert úgy gondolta, hogy egy bizonyos célra, egy bizonyos ideig engedményt tehet és szövetséget köthet a pogány világgal. Ez a történet egyik egyértelmű üzenete: bármilyen szövetség a világgal megrontja az Istennel való kapcsolatot, ahogy Jakab is figyelmezteti a gyülekezetet:
Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek.[8]
Igazi felemás iga ez. Nem véletlenül óv Pál attól, hogy felemás igába hajtsuk a fejünket. Ezt legtöbbször házasság előtt állóknak szoktuk mondani intésképpen olyan keresztyéneknek, akik nem az Úrban választanak társat; de nemcsak arra vonatkozik Pál intése, hanem egy nagyon általános alapelvet fogalmaz meg, aminek igazságára Ászá ostobasága is rávilágít.
Gondoljunk csak a széles és keskeny út példázatára Jézus tanításából. Jézus azt mondja a széles út a kárhozatba vezet. A világ fiai mindig erre fognak húzni. A keskeny út pedig az örök életre vezet. Az Isten fiai pedig erre akarnak húzni. Mi lesz abból, ha két ellentétes irányba húznak? Huza-vona lesz belőle, és nem lesz belőle haladás; nem lesz osztatlan Krisztus-követés. Csak huza-vona.
Ászá haragja
Amikor Ászá szívét leleplezte Isten Igéje – amit Hanáni hirdetett – a király megharagudott. Haragjában pedig arra vetemedett, amire egy istenfélő királynak soha nem lett volna szabad: Isten Igéjének hírnökét börtönbe vetette és azokkal is kegyetlenkedni kezdett, akik elismerték a próféta szavát a népből. Lelepleződött, hogy amit ő olyan nagy sikernek gondolt, az valójában hitének a kudarca volt. De vajon csak a prófétára haragudott meg? Sajnos haragja mélyrehatóbb és tartósabb. Életének a végéből kiderül, hogy haragja végülis Isten ellen irányult. Többé nem kereste az Urat, teljesen meghidegült a szíve Istennel iránt. Amikor életének utolsó két évében megbetegedett Ászá lába, és betegsége egyre súlyosabb lett nem fordult az Úrhoz és nem kereste őt. Inkább az orvosokhoz folyamodott.
Mielőtt továbbmegyünk ebben a kijelentésben Isten Igéje nem azt mondja, hogy ha megbetegszünk, ne keressük fel az orvost, ne vegyük be gyógyszert vagy ne vállaljuk a műtétet. Hitvallásunk is a Második Helvét Hitvallás is leszögezi, hogy az isteni gondviselésben való bizalom azt is jelenti, hogy nem vetjük el azokat az eszközöket, amelyek által is működik az isteni gondviselés.[9] Nem is azt rója fel Isten Igéje Ászának, hogy igénybe vette a kor orvostudományának eszközeit. A baj az volt, hogy ő eközben magának Istennek fordított hátat dacosan. És bár nem vált bálványimádóvá – erre vonatkozik az a jellemzés róla, hogy „tiszta volt a szíve egész életében”. – mégis az Istennel szembeni sértettsége és haragja teljesen elhidegítette Istentől. Nem kereste őt többé, nem támaszkodott rá – nem tartott ki mindvégig a hitben. Forduljunk vissza egy kicsit Jakab megfogalmazásához:
Ha valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek.
Igénkből az is világossá válik, hogy ez Ászá döntése volt; Isten nem vált Ászá ellenségévé. Mert amikor Isten megfeddi őt Igéjével, a vele való kapcsolat helyreállásának a jó hírét is megosztja vele:
Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.
Isten elmondja, hogy bár hitetlenül és ostobán cselekedett, mégis visszahívja a vele való közösségbe. Nem kell, hogy Istennel haragban éljen.
A Szentírás eredeti szövege ebben az igében azt érzékelteti, hogy Isten szemei sietve keresik azokat az embereket, akiknek megmutathatja az erejét. Ő egyszerűen vágyik arra, hogy segíthessen erejével.
Éppen ez a vágya mutatkozik meg abban, ahogy eljött közénk, Krisztusban. Ahogy az evangéliumokat olvassuk azt látjuk, hogy aki őszinte szívvel, bizalommal fordult Krisztushoz, azok kivétel nélkül megtapasztalták Krisztus szeretetben megnyilvánuló erejét. Ászáfot a haragja éppen ettől választotta el. Őt annyira elvakította a haragja Isten őt megszólító igéje miatt Istennel szemben, hogy nem is vette észre Isten iránta való nagy szeretetét. Inkább kínlódott életének utolsó évében a beteg lábával, ami végül a halálához vezetett. Az igazi baj ez volt. Nem az, hogy a lába nem gyógyult meg, hanem az, hogy szíve nem gyógyult meg.
Ez a tragédiája annak, ha egy hívő ember megharagszik az őt megszólító Ige miatt az Igére és az Ige hirdetőjére – mert ez a harag egészen Istenig fog érni. Ha hagyja, hogy meghidegüljön a szíve Isten iránt és haragja miatt nem hallja meg az intésben is Isten szeretetteljes hívását a vele való kapcsolat helyreállítására, akkor végzetes veszélynek teszi ki magát. Lehet, hogy Ászához hasonlóan nem lesz istentelen és bálványimádó, de mégis egy Isten nélküli kínlódásra kárhoztatja saját magát a földi életében, és jó ha végén megmenekül ugyan, de mint aki tűzön megy át.
Ha bármilyen harag munkálkodik benned az Ige miatt Istenre, ne hagyd, hogy ez a harag elvakítson és elidegenítsen Krisztustól – halld meg a prófétai szót, amely a mai szakaszunk központi üzenete is egyben: Isten sietve keresi a földön azokat, akiknek megmutathatja erejét; akik tiszta szívvel az övé. Legyen így.
Ámen.
[1] 2Krón 14:1
[2] Mt 24:13
[3] Zsid 13:7
[4] Péld 3:5
[5] Jn 14:2-4.6
[6] vö. Rm 8:28-30
[7] 2Krón 16:7
[8] Jak 4:4
[9] VI. Isten gondviseléséről