Lekció: Mt 7:24-29
Alapige: Mt 7:28-29
A Hegyi Beszéd egésze és különösen is a vége nagyon világosan mutatja azt, hogy Jézus Krisztus tanítómester is. Sokszor nevezték őt rabbinak, mesternek, ami a zsidó nyelvben a Szentírásban jártas tanítómestert jelöli.
Az a tapasztalatom, hogy az evangéliumi keresztyénségben ennek néha sajnálatosan kevés gyakorlati jelentősége van. Valahogy, mintha sok hívő ember Jézust csak Megváltójának, Vigasztalójának, Segítőjének tekintené, de nem igazán Tanítómesterének. Ez részben köszönhető annak az állandó küzdelemnek, amelyet azért vívunk, hogy elmondhassuk: Jézus Krisztus több mint egy nagy tanító. Mert ha valóban csak nagy tanítónak tekintjük őt, megfosztjuk küldetésének lényegétől: attól, hogy Megváltóként tekintsünk rá. Jézusról azt valljuk, hogy ő sokkal több, mint tanítómester.
Több nem keresztény vallás, vagy eszmerendszer is elismeri, hogy Jézus egy nagy tanítómester volt. Olyan tanító, akinek a tanításaira érdemes figyelni, sőt amit lehet, meg is valósítani belőle. És nekünk nagyon sokszor kell elmondanunk azt, hogy Jézus Krisztus sokkal több, mert ő Isten Fia, mert ő a megváltó a bűneinkből. Azt azonban nem szabad elfelejteni, és ma ezt szeretném nagyon a szívetekre helyezni, hogy Jézus Krisztus a legnagyobb tanítómester. Ő tanítómester. Így őt tanítómesterként is követjük és imádjuk.
Alapigénk a Máté evangéliuma 7. fejezetének 28. és 29. verse.
Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.
Földi életében elsősorban tanító volt
A legelső, amit meg kell jegyeznünk róla, hogy földi életében Jézus elsősorban tanító volt. Tehát nem csodatévő, hanem tanító. Ha megnézitek Jézus életét, akkor azt látjátok, hogy semmi sem történt az életében, ami kapcsán ne tanított volna. Bármikor tett egy csodát, legtöbbször gyógyított, sohasem mulasztotta el, hogy ne tanítson.
A legtöbb ember úgy találkozhatott vele, mint egy bölcs rabbival, aki tanít. Rendszerint nem mentek el tőle az emberek tanítás nélkül. Még azok sem, akik esetleg nem tanításért jöttek, hanem valami másért. Gyógyulásért, segítségért, pártfogásért. Sőt olyan is volt, hogy valaki nem azt kapta Jézustól, amit kért, hanem kapott egy helyreigazító tanítást [Ld. Lk 12:13-34].
Ilyen volt az az ember is, aki azt kérte Jézustól, hogy tegyen igazságot közte és a testvére között az örökség kérdésében. Jézus erre – bár rabbiként tehette volna – mégsem volt hajlandó, mert az Atyától nem azt a feladatot kapta, hogy evilági kérdésekben igazságosztó legyen, hanem azt, hogy a bűnöktől terhelt életünket felszabadítsa a kegyelemre.
Az evangéliumokat át- és átszövik Jézus tanításai. Ebből az egyik legjelentősebbnek tekintett a Hegyi Beszéd. Azért is érdekes, mert ez azt mutatja be, hogy Jézus, hogy általában mit és hogyan tanított, valamint azt, hogy milyen hatást váltott ki ez az emberekből.
Azt olvassuk, hogy amikor hallgatták Jézus tanításait az emberek, megdöbbentek azon, ahogy tanít. Azért volt ez megdöbbentő, mert olyan tanítást kaptak, amihez nem voltak hozzászokva.
Az ember akár akarja, akár nem, akár tudatos, akár nem, mindig összehasonlítja a tanítókat. Az egyiket szereti, a másikat nem. Az egyiket jó tanítónak tartja, a másikat nem. És nem feltétlenül az a tanító népszerű az emberek körében, aki jót tanít, vagy tartalmasan tanít. Én is hallottam már olyan tanítást, amely ugyan nagyon szuggesztív volt, nagyon hatásosnak tűnt, csak éppen nem szólt semmiről; és olyat is, amely különleges mélységeket tárt fel Isten Igéjéből már persze annak, aki képes volt ébren maradni a tanítás alatt.
Az emberek hallgatva Jézust összehasonlították azokkal a rabbikkal, akiket addig hallottak, és arra a következtetésre jutottak, hogy olyat, mint Jézus tanítása, még nem hallottak.
„…a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.”
Mi volt az a különbség, amely az embereket csodálkozásra késztette, amikor hallották Jézus tanítását? Mi volt az a különbség, amellyel Jézus mást tanított, mint az írástudók?
A tanítás tartalma
Először is az, hogy Jézus tanításának középpontjában Isten Országának a jó híre állt. Szolgálatának kezdetén világosan elmondta:
„azért jöttem, hogy …evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” [Lk 4:18-19]
Jézust tanításának a középpontjában az Isten Országának az örömhíre állt. Rajta kívül nem volt senki, aki Isten Országának jó hírét hirdette volna. Az írástudók nem az Isten országáról tanítottak, hanem a törvényt magyarázták. Nekik nem volt jó hírük az emberekhez, csak törvények és szabályok. Nekik nem volt semmi más, mint az, hogy Isten adta a törvényt, azt magyarázták jobbról, magyarázták balról. Ki nagyon szigorúan magyarázta, ki nagyon engedékenyen – de mégis csak arról szólt az írástudók tanítása, hogy ha valaki betartja a törvényt, akkor azzal elévülhetetlen érdemeket szerez Isten előtt. Ezzel szemben Jézus tanításában Isten Országa állt a középpontban.
Sajnos ma is vannak a keresztyén egyházban is „törvénytanítók”. Ők az egyik kezükkel adnak, de a másikkal elvesznek.
Azt mondják: igen, van kegyelem… de ez a kegyelem nem igazi, ha nem felnőtt korodban és teljes alámerítéssel keresztelnek meg. Akkor már nem érvényes a kegyelem. A kegyelem érvényességét valamilyen külső formától akarják érvényessé tenni. Az én kegyelmem nem ilyen gyenge kegyelem.
Azt mondják: igen, van kegyelem… de ez csak akkor igazi, ha bizonyos vallási szabályokat, liturgiát követsz, csak bizonyosfajta – általában idejétmúlt – énekekkel dicséred az Urat.
A keresztyénségnek is állandó kísértése, hogy törvényvallást hirdessen az Isten Országának örömhíre helyett. A törvényvallás tanítói valahol mindig elfelejtik azt, hogy Jézus nem vallást alapított, hanem megnyitotta az utat Istenhez. Az út Istenhez pedig nem a vallás törvényei útján, hanem a Jézussal való kapcsolat útján át vezet.
Ez nem jelenti persze azt, hogy a kegyelemben való életnek ne lennének törvényszerűségei, de a kegyelemben való életnek a lényege nem bizonyos szabályok követése, hanem Jézus jelenléte az életünkben.
A tanítás hatalma
Másodszor ami az embereket csodálkozásra késztette az a Jézus tanításából áradó erő, hatalom volt. Mi volt az a hatalom, amelyet az emberek megéreztek, megtapasztaltak, miközben Jézus tanított? Ez a hatalom az igazság. Jézus soha nem véleményeket hangoztatott, nem véleményeket ütköztetett. Nem különböző tanításokat szintetizált, hanem Istennek az igazságát hirdette. A következőt mondta:
„Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” [Jn 18:37]
Ezt Pilátusnak mondta, amikor az kihallgatta őt. „Mi az igazság?” – kérdezte erre tőle Pilátus. De meg sem várta a választ, hanem otthagyta a kérdése után Jézust. Azért ez elég beszédes. Vagy arról árulkodik, hogy Pilátust nem érdekli az igazság; vagy arról, hogy Pilátus meg van arról győződve, hogy mi az igazság; vagy arról, hogy semmit sem számít az igazság, nincs jó vagy rossz – csak a politikai hatalom. Pedig Jézus megmondta: „…az igazság az, hogy én az Atyához megyek…” [Jn 16:10]Talán ez nem tűnik túl fontosnak, pedig ebben van az élet. Jézus az Atyánál van, és aki Krisztusban él, az is az Atyánál van. Aki pedig nincs a Krisztusban az elveszett. Ez az igazság.
Az igazság, Istennek az igazsága erő és hatalom. Erő és hatalom a bűnnel szemben, erő és hatalom a halállal szemben, erő és hatalom minden megkötöző erővel szemben. Jézus nem emberi bölcsességeket hirdetett, hanem az igazságot, hiszen saját maga az igazság, Isten megjelent igazsága, amely a kereszten megengesztelte az Atyát a bűneink miatt.
Jézus tanításában a hatalom az igazságban volt. Miközben tanított, a kegyelemben való igazság felszabadító ereje jelent meg hallgatói és tanítványai körében. Ebben van Jézus hatalma. Hogy tanítása Isten igazságán nyugszik, ezért az ő tanítása az igazság.
Az igazság tanulása
Legvégül azt szeretném elmondani, hogy ha a Szentírás Jézust tanítómesternek is kijelenti, akkor a vele való élet tanulást is magába foglal . Bármennyire is jó volna megúszni a tanulást, nem lehet. Ezért is nevezte a követőit tanítványoknak. A tanulás odafigyelést, odaszánást és kemény munkát jelent. Ezért mondtam még az elején azt, hogy sajnos az evangéliumi keresztyének között is vannak sokan, akik nem veszik eléggé komolyan, hogy ők tanítványok. Sokan nem tanulják az igazságot. A tanulás az odafigyelést és odaszánás mellett jelenti az ismétlést és a megvalósítást. A következőt mondja Jézus tanítványainak:
„Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok;” [Jn 8:31]
Tehát meg kell ismerni Jézus gondolatait – összefüggésében és egészében is, és ha megismertük ehhez igazodni azt jelenti, hogy akkor valóban tanítványának is tekint minket.
Sokszor éppen azért szüremkedik be annyi emberi vélekedés, és emberekhez való igazodás Isten népének az életébe, mert nem Jézus tanítását, hanem emberek tanítását követjük. Emberekhez igazodunk és nem az Igéhez Isten gondolatai szerint. Testvéreim! Ha Jézus a tanítómester, az azt jelenti, hogy a hívő életben nem lehet megspórolni a tanulást – itt nincs oklevél, amelynek a végén el lehet dobni a tankönyveket. De a tananyag sem unalmas.
Az iskolában sokszor éreztük nagyon unalmasnak a tananyagot. Sokszor mondtuk: ennek nincs köze az élethez. Jézus soha nem tanított olyat, ami lényegtelen lenne kevésbé fontos, mert neki minden szava az életről szól. Ezért is nevezi János is, Pál is az élet igéjének.
Arra hívlak benneteket, hogy amikor Jézust keressük, amikor az élet igéjét hallgatjuk és olvassuk: figyeljünk oda, sajátítsuk el, ismételjük, és amiben az egész értelmet nyer: valósítsuk meg. Jézusnak nemcsak a tanításai élnek, hanem ő maga is él és most is tanít. Nem erőszakkal, hanem a Szentlélek erejével.
Ámen.