Lekció: 1Kor 2:12-16
Alapige: 1Móz 13
Énekek a MonGYÁLdást előadásában:
826 Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám
627 A Mennybe’ fenn a trónusnál
721 Úr Jézus, nézz le rám
715 Lelki próbáimban, Jézus, légy velem
Mindenre van erőm a Krisztusban
Abrám életében azt figyelhettük meg eddig, hogy mi történik, amikor az elhívásának megfelelően hittel lép: nemcsak megtapasztalja Isten áldását az életében, hanem maga is áldás lesz. Viszont azt is láttuk mi következik abból, ha nem hittel lép, amikor „kirándul” az elhívásából: nemhogy nem tapasztal áldást, hanem megszűnik áldásközvetítővé válni, szinte átokforrássá lesz.
Isten azonban munkálkodik választottjának életében annyira, hogy még egyoldalúan is tartja magát ígéreteihez – visszarándítja a kirándult Abrámot. Ehhez felhasználja kemény kézzel a fáraót, aki kiutasítja az országból.
Ezek után ott áll Abrám kiebrudalva Egyiptomból, bár a korábbinál is jobban meggazdagodva, de hitében kudarcot vallva és szégyenben. Vajon sikerült-e Istennek ez a visszarándítás? Mi megy végbe Abrámban? Ezt fogjuk ma megnézni az 1Móz 13 alapján. Nem olvasom fel egyszerre az egész fejezetet, hanem szakaszról szakaszra fogunk haladni. Az 1-4. versekkel kezdjük.
1Abrám feljött Egyiptomból a feleségével és mindenével együtt, amije volt. Lót is vele jött a Délvidékre. 2Abrámnak igen tekintélyes vagyona volt: jószága, ezüstje és aranya. 3A Délvidékről továbbvonult előző szállásai mentén egészen Bételig, addig a helyig, ahol korábban is sátorozott Bétel és Aj között, 4annak az oltárnak a helyéig, amelyet ott először készített. Ott segítségül hívta Abrám az Úr nevét.
Visszatérés az oltárhoz
Emlékezhetünk arra, hogy amikor Abrám elérte Kánaánt, akkor először a Móre tölgyesénél épített egy oltárt az Úrnak, ahol az Úr meg is jelent neki. [1Móz 12:6-7] Majd később továbbment Bételig és ott is állított egy oltárt, ahol segítségül hívta az Úr nevét. Innen indult az egyiptomi „kirándulás”. Most vajon a kiutasítás után, Egyiptom határáról hova megy Abrám? Azt látjuk a Szentírásból, hogy ugyanazon az úton, amelyen Egyiptomba ment visszatér a bételi oltárhoz. Mit csinál, amikor megérkezik? Segítségül hívja az Úr nevét – újra.
Óriási jelentőségű ez az út. Hatalmas jelentőségű az a döntés, amit Abrám meghoz, ugyanis ahhoz az oltárhoz tér vissza, ahhoz az Istenhez, akit elhagyott. Akinek a hangját nem hallotta, amióta elhagyta az oltárt. Nézzük csak meg, hogy hogyan is tért vissza? Azt olvassuk: „előző szállásai mentén”. Minden egyes lépés visszafelé, minden egyes szálláshely, ahol felverte a sátort ezen a négyszáz kilométeres úton emlékeztette őt arra, hogy amikor az ellenkező irányba tartott ezen az úton egyre jobban távolodott az Úrtól, egyre jobban távolodott az elhívásától. Egyáltalán nem lehetett könnyű ez az út. Mégis mire számít? A bűnei miatti szégyenével tér vissza. Ebben a helyzetben a megszerzett vagyon is inkább teher, ami terheli a lelkiismeretét. Az a kifejezés, amit a szövegünk „tekintélyes” vagyonnak mond, ugyanaz a szó, amit az éhínséggel kapcsolatban „súlyosnak” fordítanak. Súlyos és terhelt vagyon ez, és nehezek a lépések. Egyáltalán nem gondolhatjuk azt, hogy Abrám könnyű szívvel tért volna vissza a bételi oltárhoz. De vállalja a nehéz utat, hogy visszatérjen oda, ahol elszakadt az őt elhívó kegyelemtől. Ez az oltár, ahol segítségül hívta az Úr nevét.
Ahogy láttam azt, hogy Abrám szálláshelyről szálláshelyre megy, eszembe jutott egy másik visszaút, amelyről Jézus beszélt. Az az út, amelyet szintén nehezített a bűn miatti szégyen. Amit az apai házat elhagyó fiú így fogalmazott meg
Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. [Lk 15:21]
Ezt nemcsak magában fogalmazgatta, hanem végül el is mondta, ki is mondta az apjának. Abrám megértette, hogy ha újra akarja kezdeni Istennel, akkor bűnbánattal vissza kell térnie az oltárhoz.
Ez nagyon fontos tanítást ad nekünk. Azt gondolom, hogy magunkat megtagadva megtérni is nagyon nehéz. Nincs könnyű megtérés. Akinek könnyű volt a megtérés, az attól félek valamit félreértett a megtéréssel kapcsolatban. Mert a megtéréshez meg kell halnia a régi embernek, akit a bűn kötözött. Azt megtagadva kell felvenni Krisztus keresztjét. Krisztussal együtt el kell temettetni a halálba, hogy azután „éljek többé ne én, hanem éljen bennem a Krisztus.” [vö. Gal 2:20] Senki nem mondja, hogy ezt könnyű, hiszen Jézus sem mondja azt, hogy ez könnyű lenne.
De néha elnézem, hogy ha megtérni nem könnyű, akkor visszatérni az oltárhoz sem az. Néha még nehezebb is. Mert ott van benne az a szégyen, hogy már megismertem Krisztust, megismertem a kegyelmet, mégis elszakadtam, ahogy az 517. húsvéti dicséretünk kezdődik:
„Uram közel voltam hozzád
mégis elszakadtam …”
De nehéz ez! Mert újat kezdeni is és újra kezdeni is ott lehet, annál az oltárnál, ahonnan elszakadtunk. Nem másik oltárnál, hanem ugyanannál.
A Zsidókhoz írt levél végén olvashatunk egy érdekes szakaszt, ami segít nekünk megérteni az oltár szimbolikáját ebből a szövegből is:
Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. … Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. [Zsid 13:10.12]
A mi oltárunk, ahol az új életünk elkezdődött az a golgotai áldozat, ahol Krisztus megáldoztatott a bűneinkért, hogy eltörölje azokat. Újat kezdeni és újra kezdeni nem lehet ezt az oltárt elkerülve. Pont ez a lényeg. Fel kell vállalnunk nemcsak a bűnt, hanem a bűn szégyenét is az oltár előtt, hogy meg tudjunk tisztulni abból.
Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. [1Jn 1:9]
Oda kell visszatérni, ahonnan elszakadtunk; erre pedig sajnos kevesen hajlandók. Inkább választják a kerülőutakat, de a szégyen megbénítja őket, hogy visszatérjenek az oltárhoz – lélekben Krisztushoz, de a helyhez is, ahonnan elszakadtak.
Abrám megtette ezt a nehéz utat – ő valóban visszarándult, teljesen helyrerándult.
A legutóbbi vállficamomnál történt, hogy volt egy pont, amikor úgy tűnt, hogy helyreugrott az ízület; amikor viszont keltem volna fel, éreztem, hogy még mindig nincs a helyén, úgyhogy folytathatták a dokik a műveletet, amíg teljesen és rendesen a helyére nem került. Egy ízületet nem lehet félig helyre rakni. Abrámnak is teljesen vissza kellett kerülnie oda, ahonnan elszakadt. Így tért vissza a bételi oltárhoz és hívta újra segítségül az Úr nevét.
A „visszarándulás” próbája
Ezután gyorsan próba alá is kerül a visszarándulás. Valóban helyreállt-e Abrám lélekben? Olvasom a 5-9. verseket
De Lótnak is, aki Abrámmal ment, voltak juhai, marhái és sátrai, 6és az a föld nem bírta eltartani őket, hogy együtt lakjanak. Olyan sok volt a szerzeményük, hogy nem lakhattak együtt. 7Össze is vesztek Abrám jószágának a pásztorai Lót jószágának a pásztoraival. Akkor még a kánaániak és a perizziek is ott laktak azon a földön. 8Azért Abrám ezt mondta Lótnak: Ne legyen viszály köztem és közted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen rokonok vagyunk! 9Hát nincs előtted az egész ország? Válj el tőlem! Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mégy, én balra térek.
A nehézség
Egy hasonló nehézség ütötte fel a fejét, mint a korábbi súlyos éhínség. Újra megélhetési gondokba ütköztek. Lót Abrám unokaöccse a nemzetségen belül már önálló egzisztenciával rendelkezett, nemcsak Abrámnak volt már saját vagyona és nyája, hanem Lótnak is, de a két nyáj olyan nagy volt, hogy külön kellett válniuk. A különválás azonban nem ment simán, amikor a megvalósításra került a sor, akkor bizony a két vezető pásztorai össze vesztek. Ezután kellett Abrámnak beavatkoznia a folyamatokba.
A családban elfoglalt helyzete szerint, a jog szerint egyértelműen neki kellett volna döntenie. A nagycsaládnak és az egész nemzetségnek ő volt a feje, gyakorlatilag élet-halál ura a maga mikroközösségében. Simán megtehette volna, méghozzá teljes joggal, hogy úgy vet véget a viszálynak, hogy kijelenti: „Most pedig megmondom mi lesz.” Ezt várná a korabeli nomád szokásjog. A családfő, nemzetségfő szava megfellebezhetetlen. Az olvasó is ezt várná. De nem ez történik. Ehelyett a Abrám elengedi ezt a jogát. De nemcsak a jogára nem hivatkozik, hanem még a Lót által ismert isteni ígéretekre sem, hogy Isten neki ígérte ezt a földet. Teljesen átadja a választás lehetőségét az unokaöccsének. Gyönyörűen kiábrázolódik itt Abrám hitének és életének a visszarándulása Isten elhívásába és tervébe.
Abrám a lelki ember
Abrámot ugyanis a hitbeli kudarca megtanította különbséget tenni a test szempontjai szerinti döntés és a lélek szempontjai szerinti döntés között. Egyiptomi útjáról kizárólag a test szempontjai szerint döntött. Itt ezt nem akarja megismételni. Ezért ajánlja fel Lótnak a választás lehetőségét. De hogy ebben hogyan is mutatkozik meg az, hogy Abrám Lélek szerint és nem test szerint döntött, az Lót döntésének tükrében látszik meg igazán. Ezért Lót döntését nézzük meg, azután visszatérünk Abrámhoz. Olvasom a 10-13. verseket.
10Ekkor Lót körülnézett, és látta, hogy a Jordán egész környéke bővizű föld. Mert mielőtt elpusztította az Úr Sodomát és Gomorát, egészen Cóarig olyan volt az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földje. 11Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának, és elindult Lót kelet felé. Így váltak el egymástól. 12Abrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a Jordán környékén levő városokban telepedett le, és egészen Sodomáig sátorozott. 13A sodomai férfiak pedig igen romlottak és vétkesek voltak az Úr előtt.
Lót döntése
Ebben a helyzetben nemcsak Abrám hite kerül próba elé, hanem Lót és az ő hite is próba elé kerül. Vajon mennyire értette meg Abrám elhívását? Mennyire értette meg a hit, a nem a láthatókra néző hit természetét? Ő mennyit látott meg Abrám hitbeli kudarcából Egyiptomban? Nos úgy tűnik, hogy semmit. Lót együttment Abrámmal, amikor elindult Háránból. Ott volt az oltárépítéseknél, ott volt az Úr nevének segítségül hívásánál. Ott volt és látta, hogy milyen különbséget jelent egy döntést hitben meghozni, vagy egy döntést hit nélkül meghozni. Taníthatta volna őt nemcsak Abrám áldása, de Abrám bukása is. (Vajon egy testvérünk bukása tanít bennünket, vagy megbotránkoztat?)
Ezzel szemben, ha ezt a döntést megnézzük és a teljes történet fényében vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy Lót abszolút semmit nem látott meg a történet lelki hátteréből. Kiderül az, hogy Abrám és Lót csak vér szerint rokonok, de ezt leszámítva teljesen idegenek egymásnak. Elválik egymástól a két világ. Nem ugyanabban a világban élnek.
Nézzük meg Lótot hogyan is dönt, amikor nagybátyja megadja neki a szabad választás lehetőségét. Körülnéz – mérlegel és mit lát? Látja Sodoma és Gomora vidékét. Hogyan írja le a Biblia ennek a területnek az akkori állapotát? Bár mind a mai napig nem tudják pontosan meghatározni hol voltak ezek a városok, az világosan kiderül, ha ránézünk a térképre, hogy nagyon másmilyenek voltak az akkori viszonyok. Azt olvassuk a városok környékéről, hogy bővizű föld és azután további két hasonlatot mond:
- Mint az Úr kertje
- Mint Egyiptom földje
Ez egyszerre két dolgot mond el. Egyrészt nagyon gazdag vidék, ahol az akkori viszonyok közötti maximális anyagi jólétben lehet élni. De ugyanakkor az Egyiptomhoz hasonlítás már érzékelteti azt is, hogy ez bizony olyan lelki csapda, ahol az egyiptomihoz hasonló kudarc vár rájuk. És bár a szöveg nem részletezi, de azt is elmondja, hogy Sodoma és Gomora városaiban más vidékekkel összehasonlítva is nagyon súlyosak voltak a vétkek.
Mit néz Lót, és mit lát Lót? Lót nézi a jólétet, közben nem látja a bűnöket. Lehet, hogy Lót már a sok vándorlásba is belefáradt, szeretett volna ismét városlakó lenni, biztonságban érezni magát. A Zsidókhoz írt levél nem nevesíti Lótot, de mégis tulajdonképpen utal rá, amikor azt írja:
És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. [Zsid 11:5]
Lót esete mutatja, hogy igen, volt alkalmuk, és Lót élt ezzel az alkalommal. Ő szeretett volna letelepedni újra biztonságos városban, egy olyan helyen, ahonnan kijöttek. Úgy látta ott a jólét, de nem látta meg, nem is akarta meglátni, hogy közben a bűntől mennyire fertőzött, a lelki emberek számára mennyire élhetetlen az a hely. Neki elege lett a hit útjából.
Lényegében Lótban látjuk meg azt az embert, aki egy ideig együtt megy azokkal, akik az Urat követik, de ő maga mégsem az Úr követője. Látszólag az! De az útja mégsem lelki, mert nem egy mély Krisztus iránti elkötelezett döntésből fakadt, hanem vagy
- abból a hagyományból, amiben felnőtt;
- kellemes élményekből, amelyek egy lelki közösségben érték;
- rossz lelkiismeretből, amelyet nyugtatni akar azzal, hogy istentiszteletre megy (Bibliát olvas, imádkozik, adakozik stb.);
- félelemből, nehogy rossz dolgok történjenek vele;
Sajnos ezek mind valós rossz indítékok, amelyek miatt emberek együtt járnak a lelki emberekkel, és sokszor meg sem látszik, hogy valójában rosszak az indítékok. Ezért olyan fontos, hogy tarts önvizsgálatot, hogy maga a Szentlélek mutathasson rá, ő leplezhessen le és rándíthasson vissza. Mert előbb-utóbb lelepleződsz, de ha a döntéseid lepleznek le az lehet, hogy késő.
Lóttal pontosan ez történt. Őt a döntése leplezte le. Abrám – szerintem bölcsen – lelki emberként Lótot próba elé állította. Nem rosszindulatból, hanem szeretetből. Abrámnak esze ágában sem volt Sodomába menni, mert látta az Egyiptommal való hasonlóságot. Azt viszont nem tudta, hogy Lót vajon lelki ember, vagy gondolkodását e világ fejedelme uralja. Az önállóvá váló Lót tud-e lelki módon döntést hozni? Ez a nagy kérdés.
Lót Sodomát választotta. Miközben annak örült, hogy milyen jól sült el a dolog, hogy pipogya nagybátyja mennyire benézte ezt a dolgot, nem látta és nem értette, hogy ő lényegében az ígéret helyett, az ítéletet választotta. Mert hogy is mondja Isten Igéje?
A test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással …[Gal 5:17]
Amikor az ember a Lélek helyett a test kívánsága szerint dönt, akkor az ítélet mellett dönt. Sodoma már ítélet alatt van, hiszen a sodomaiak igen romlottak és vétkesek voltak az Úr előtt, az ítélet nem kérdéses, csak az ideje. Így van ez a világunkkal is. Értenetek kell: az ítélet nem kétséges, csak az ideje kérdéses. Ettől pedig csak a lelki emberek menekülnek meg.
Abrám ezt már érti. Ő már nem akar a testi ember ítéletének útján járni, hanem a Lélek embereként az ígéret útján akart tovább haladni.
Abrám a lelki ember: az ígéret útját választja
Itt térjünk vissza Abrámhoz. Valóban pipogya lenne, ahogy azt Lót feltételezte róla? Ahogy a világ fiai ezt feltételezik Krisztus gyermekeiről? Ahogy az az apuka is gondolta, aki azért nem engedte a kislányát hittanra, mert nem akarja, hogy élhetetlen legyen a világban. Abrám tényleg élhetetlen pipogya alakká vált volna? Ilyenek a lelki emberek?
Nos Abrám biztosan nem élhetetlen és pipogya, erre éppen a következő, a 14. fejezet világít rá. Érdemes előre beleolvasni a történetbe, amikor egy háborúban, amelyben az unokaöccse Lót fogságba esett, felfegyverezte a legényeit és legyőzte a négy király szövetségét, így szabadítva ki rokonát a fogságból.
Így kell látnunk Abrám döntését. Nem döntésképtelen, nem pipogya, hanem ő az ígéret útján jár. Amikor Lótnak felkínálja a szabad választás lehetőségét, akkor ő már tud valamit. Ha Lót lelki ember, akkor lelki döntést hoz a Lélek által, ha testi gondolkodású ember, akkor egész egyszerűen képtelen lelki döntést hozni. Nem tud. Nincs rá képessége. Ahogy azt Pál is megírta:
A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. [1Kor 2:14]
Abrám döntését – hogy átengedi a választást Lótnak – pontosan ebben a fényben kell látni. Ha Lót nem lelki ember, akkor nem tud helyesen dönteni, Abrám biztosan nem veszít, mert igaz rá is, amit Dávid így énekelt meg:
Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem. [Zsolt 16:5-6]
Látod-e, hogy hol van a te osztályrészed? Hogy Isten mellett van az osztályrészed, aki olyan kies helyet készített neked, amelyet semmilyen földi gazdagság nem tud felülírni?
Abrám rosszul döntött? Lót szerint igen. A Lélek szerint nem, amit ezek után maga az Úr erősít meg Abrám számára. Olvasom a mai szakaszunk utolsó részét a 14-18. verseket.
Az Úr ezt mondta Abrámnak azután, hogy Lót elvált tőle: Emeld föl tekintetedet, és nézz szét arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. 15Azt az egész földet, amelyet látsz, neked és a te utódaidnak adom örökre. 16Olyanná teszem utódaidat, mint a föld porát: aki meg tudja számolni a föld porát, az tudja megszámolni majd a te utódaidat is. 17Indulj hát, járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert majd neked adom! 18Így vonult tovább Abrám a sátraival, és letelepedett Mamré tölgyesében, amely Hebrónban van, majd oltárt épített ott az Úrnak.
A megújított ígéret
Azért, hogy Abrámban semmi kétség ne maradjon, hogy ő az ígéret útját választotta, Isten megerősíti az ígéretét, amelyet elhívásakor is adott. Ha pedig megfigyeljük Abrám eddigi történetét azt is észrevehetjük, hogy mikor jelent meg az Úr és mikor szólt az Úr Abrámhoz, és mikor hallgatott.
Amikor Abrám hitbeli döntést hozott, akkor az Úr megerősítette őt. Amikor nem hitbeli döntést hozott, akkor az Úr hallgatott.
Nem mondom, hogy mindig ez az érvényes lelki szabály, de azért ha úgy érezzük, hogy az Úr hallgat, akkor érdemes feltenni a kérdést? Vajon nem azért hallgat, mert a döntéseimet nem az Ige mérlegére teszem, hanem a saját érzéseim, a saját testi gondolkodásom értékrendje szerint akarom meghozni a döntéseimet? Nem lehet, hogy csak azért gondolom azt, hogy hallgat az Úr, mert befogtam a fülem mert nem tetszik az, amit a Lélek mond?
Abrám, amikor lelki emberként lelki döntést hoz, az Úr nem engedi, hogy az ördög, és e világ gondolkodása elbizonytalanítsa. Az Úr erősíti őt, ha továbbra is bátran nézzen a láthatók helyett a láthatatlanokra.
Erre szeretnélek benneteket is bátorítani, akik lelki emberek vagytok, hogy nézzetek a láthatatlanokra és ne a láthatókra, mert elveszíteni a láthatót semmi ahhoz képest, amikor valaki elveszíti a láthatatlant.
nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. [2Kor 4:18]
Ámen.