Lekció: Ézs 6
Alapige: Ézs 6:3
Énekek: MonGYÁLdást
Kezdjük ma egy kicsit a református hitvallásunk felidézésével. Legalábbis azzal a részével, hogy Jézus miért hordozza a Krisztus – azaz Messiás (magyarul: Felkent) – címet vagy rangot, és a Krisztus-hitünkből fakadóan miért neveznek minket keresztyéneknek; krisztusiaknak? Mit is hordoz magában a Krisztus útján járás, a Krisztus követés?
Akik nálam tanulják, tanulták a hitvallást remélem emlékeznek arra, hogy a Krisztus kifejezés Jézusra alkalmazása egyszerre három dolgot jelent. Azt, hogy a mennyei Atya őt felkente:
- A legfőbb prófétánkká, aki Isten titkos tervét a megváltásunk felől nyilvánosságra hozta.
- Egyetlen főpapunkká, aki önmaga tökéletes áldozatként való felajánlásával megváltott minket a bűneink terhétől és kényszerétől, és hogy ellen tudjunk állni a bűnnek folyamatosan közbenjár értünk.
- Örök királyunkká, aki ezen a földön Igéjével és Lelkével védelmez és megőriz minket a gonosztól.[1]
Jézusnak ehhez a hármas méltóságához van köze annak, hogy bennünket keresztyénnek neveznek és mi magunkat keresztyénnek tartjuk. Mint keresztyén hívők részesülünk Krisztus kenetéből a következőképpen
- Prófétai kenetéből: vallást tegyünk a nevéről a világban
- Papi kenetéből: hogy életünket hálaáldozatként átadjuk Istennek
- Királyi kenetéből: felvegyük a harcot tiszta lelkiismerettel a bűn és az ördög ellen, hogy azután mindennek végén vele együtt uralkodunk az új teremtés felett.[2]
Ezután a remélem nem unalmas bevezető után szeretném kiemelni az elsőt. A prófétai kenetet, vagy prófétai tisztet. Rögtön az első megjegyzés, amit végig ne felejtsünk el: a keresztyén prófétai kenete nem különleges egyházi tisztség. Nem bizonyos emberek kenete, hanem elhívásunk miatt mindannyiunk kenete. Ez a keresztyén ember küldetése a világban!
Sorozatunk mai részében a próféták Istenéről szeretnék beszélni. Eddig egy-egy szereplőt emeltem ki a Szentírásból és az ő Istenéről beszéltem, azaz arról, hogy az ő életében és hitében hogyan jelent meg Isten. Ma azonban nem szeretnék egyetlen prófétát – hanem Istennek azokról a vonásairól fogok beszélni, amelyek markánsan a prófétai szolgálatban általában megjelentek. Jézusnál is – és a mi prófétai kenetünkben is; ahogy egy keresztyén életében a prófétai kenet megjelenik, vagy kell, hogy megjelenjen. Ha nem is emelek ki különösen egy prófétát, azért a modellünk mégiscsak egy próféta lesz: Ézsaiás Alapigénk az Ézs 6:3, a lekcióból kiemelve, illetve fogok utalni még a szakasz más helyeire is.
Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!
Az a bibliai szakasz, amelyből ez a vers megszólal Ézsaiás próféta találkozását írja le az élő Istennel. Izráelnek egy sokáig uralkodó istenfélő királyának, Uzzijjá király halálának évében történt ez a találkozás Izráel templomában. Az esemény drámai erejű Ézsaiás próféta számára: A következőt látta Ézsaiás:
Az Úr magasztos és felséges volt, mellette szeráfok álltak, akiknek hat-hat szárnya volt és nagy hangon kiáltották azt, hogy „szent, szent, szent a Seregek Ura …” Ennek a hangos kiáltásnak a hatására megremegtek a küszöbök eresztékei és megtelt füsttel a templom. Ezt látta és hallotta Ézsaiás, amire heves rémülettel és jajgatással válaszolt; miután azonban az egyik szeráf az oltár parazsával megérintette az ajkát és kinyilvánította számára a bűnbocsánatot, hallotta Isten elhívását is, amire igent mondott: elfogadta a prófétai feladatot.
Nem volt ez könnyű elhívás és nem volt könnyű feladat. Aki az ószövetségi időkben Isten prófétájának szegődött, az bizony kellemetlen feladatra vállalkozott. Nem valami földi filozófus volt, aki Istenről úgy elmélkedett, hogy azután eszmét cserélhessenek róla a tudósok; de nem is valami drámaíró, aki arra vállalkozott, hogy szórakoztassa a nagyérdeműt. Követ volt, akit a mindenség felett uralkodó Király választott ki erre a követi pozícióra, hogy így vezesse be mondanivalóját: „Így szól az Úr …”
Ez a prófétákat nagyon népszerűtlenné tette hallgatóik között – mivel nem felkérték őket, hogy mondjanak valamit, hanem mondták, ha akarták ezt hallani az emberek, ha nem. Így a prófétasors leginkább mártírsors is volt.
A gonosz szőlőművesek példázatában Jézus Izráel prófétáinak is emléket állít, amikor arról olvasunk, hogy a gazda, amikor a szolgáit küldte, hogy bérlői adják meg a bérleti díjat, akkor ezekből a szolgákból egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Olvasunk prófétáról, aki eleinte nagyon nem akarózott elvégezni a küldetést – Babits Mihály így költötte meg:
Monda az Úr Jónásnak: „Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák.”
Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybéli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot,
félt a várostól, sivatagba vágyott,
ahol magány és békesség övezze,
semhogy a feddett népség megkövezze.[3]
„Rühellé Jónás a prófétaságot” – olvassuk, mert tudta, hogy feladata meg nem értésbe ütközik, ellenállásba ütközik, sőt akár fizikai bántalmazásba és halálba is torkollhat. A legtöbbször ezt a próféták tudták előre – Ézsaiás is tudta előre, de vállalta. Miért? Nagy titok ez. Három dolgot szeretnék ma elmondani a próféták Istenéről és az első, valamint a harmadik lesz erre a titokra a válasz.
1. A próféták Istene szent
Az első tehát: a próféták Istene szent Isten. Az ő számukra Isten szentsége nem is egy elméleti kérdés volt. Ők nem elmélkedtek a szentről, hanem találkoztak a Szenttel. Ennek van jelentősége. Azért mi egy kicsit gondolkodjunk el a szentről. Mit is jelent ez a szent, amiről Ézsaiásnál a szeráfok ezt kiáltják nagy hangon:
Szent, szent, szent a Seregek Ura
És amit így ismételnek meg János apostol látomásában:
Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő![4]
Mi fejeződik ki ebben a kiáltásban? Az, hogy itt Isten létének lényegénél járunk. Semmi sem fejezi ki jobban, hogy itt Istenről van szó, hogy Istennel találkozunk. Istennek sok tulajdonságát ismerjük – de a legfontosabb, ami mindennek a kiindulópontja, és minden ide tér vissza az, hogy ő szent.
Miből tudhatjuk ezt? Onnan, hogy Isten egyetlen más tulajdonságát sem olvassuk, hogy egymás után háromszor is kijelentené egy szakasz. A hangsúlyozásnak, amikor valamit nagyon fontosnak tartunk, vannak megszokott formái. Ha írásban akarunk valamit hangsúlyozni, akkor vagy aláhúzzuk vagy vastag betűvel kiemeljük. Vagy a gondolat végére egy felkiáltójelet teszünk. A beszédben a hangsúlyozás a beszéd dinamikájában való változtatás. Vagy felemeljük a hangunkat – tehát kiáltunk; vagy éppen ellenkezőleg: lehalkítjuk a hangunkat, ezzel is jelezve, hogy most nagyon figyelj! Vagy ismétlünk.
Az evangéliumokban, amikor Jézus valami nagyon fontosat akart mondani, amire azt mondta: minden fontos, de erre most különösen figyeljetek, az úgy vezette be: „Bizony, vagy Bizony, bizony mondom nektek: …”
Mi történik itt? Azt olvassuk, hogy a szeráfok azt harsogják, hogy „Szent, szent, szent a Seregek Ura …” Meg fogjuk érteni ennek a jelentőségét, ha összevetjük azzal, hogy a Bibliában Istennek más nagyon fontos és számunkra jelentőséggel bíró tulajdonságairól nem szólal meg ennyire hangsúlyosan bibliai kijelentés.
János apostol azt írja Istenről: „Isten szeretet[5]”, de azt nem, hogy Isten szeretet, szeretet szeretet.
Amikor Mózes (!) Isten irgalmáról ír azt mondja, amit az Úrtól így hallott:
Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten![6]
Ez annyira jelentőségteljes, hogy kettős ismétlést kap két irányból is: az irgalom és a kegyelem oldaláról. De nem háromszorost, hogy az „Úr kegyelem, kegyelem, kegyelem”, vagy az „Úr irgalom, irgalom, irgalom”.
Szóval akármennyire is fontos és lényegi tulajdonsága Istennek a szeretet és a kegyelem vagy az, hogy igazságos, de a legfontosabb az, hogy ő szent. Éppen az, amit sokszor a legnehezebben értünk.
A próféták értették és ők mindig ennek a szent Istennek a követei voltak, mint próféták: a szent Isten követei. Próbáljunk egy kicsit közelebb jutni ehhez a „Szenthez”.
A szó, amit „szentnek” fordítunk valami olyasmit jelent, ami elkülönül, élesen elhatárolódik. Ebben az értelemben elkülönül attól, ami közönséges, hétköznapi vagy evilági. Ez így persze bár igaz, mégis egy nagyon gyenge definíció – kiindulópontnak mégis jó lesz.
Istennel kapcsolatban a szent – ami vonatkozik az Atyára, a Fiúra és a Lélekre is azt jelzi felénk, hogy ő teljesen más, mint ez a világ. Sőt ő megközelíthetetlen a világ számára. Annyira, hogy Isten szentségének a megjelenése halálos veszedelmet hordoz magában.
Amikor Mózesnek megjelent tűz lángjában, szólni kellett, hogy ne közelítsen saruban, mert a szentséghez közelít. Ezután Mózes eltakarta az arcát.
Amikor Ézsaiás látta és hallotta Isten szentségének kijelentését, jajgatni kezdett. Még a szeráfok is eltakarták az arcukat e szentség előtt.
Amikor Péter megtapasztalta Jézusban ezt a szentséget leborult és azt mondta: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”[7]
Amikor Jánosnak jelent meg Patmosz szigetén összeesett, mert elhagyta minden ereje.[8]
Ha ennyire félelmetes sőt halálos, akkor mégis miért olyan fontos ezt a szentséget ismernünk? Éppen itt az isteni lényeg. Isten szentsége az ő tökéletessége is egyben. Tökéletes jósága és tisztasága. Olyan tökéletesen tiszta és jó, hogy ezt a szentséget nem nem tudja semmi beszennyezni, mert még csak közel sem férkőzhet hozzá.
Ebben a világban a legtisztább dolgok is nagyon hamar elkezdenek bepiszkolódni. Egy reggel tökéletes fehérségű ing, este már hordoz magán piszokfoltokat, ha máshol nem hát a gallérnál.
Muszáj, hogy lássuk: a mi Istenünk szent: tehát tökéletes, hibátlan és jó. Különbözik e világ minden más istenétől, amelyek nem egyebek, mint holt bálványok. Különbözik Egyiptom isteneitől, és a görög-római istenektől – de különbözik minden olyan szellemi istenségtől is, amelyekbe a magát felvilágosult és ateistának valló emberek is a bizalmukat vetik.
Istennek ez a szentsége megrendíti és remegéssel tölti el az embert – mert éppen a tökéletessége és a tisztasága, a jósága és ereje az, ami a tökéletlen ember számára olyan rémisztő: mert amikor ezzel a szentséggel találkozik, a próféta is megérzi önnön elveszettségét és bűnének hihetetlen súlyát.
Nem véletlen, hogy Istennek a szentsége olyan kevéssé jelenik meg a keresztyén üzenetben sem. Pedig ezen kellene lennie a fő hangsúlynak: Isten dicsőségén és szentségén. Mert a szentség félelmetes a bűnös ember számára, amely megközelíthetetlenné teszi Istent. Mégis ez a szent Isten az, aki közelít hozzánk és küld el követségébe ebben a világban. A próféta vállalja a küldetést a szent Isten nevében még úgy is, hogy tudja az egész világgal fog szembeszállni ezért. De amikor a Szent megragadja, akkor már egész lénye ezé a Szentté lesz.
Pál apostol erről a prófétai szolgálatról személyesen így vall:
Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.[9]
A próféták Istene szent Isten. Amikor elfogadod Krisztust – amikor megragadott a Krisztus ebből a prófétai kenetből is részesültél. Egy szent és hatalmas Isten prófétája vagy ebben a világban, akinek nevét hordozod szent bizonyságul, és akit szentnek vallasz és aki szentségének nevében is szólsz. Ezért erősödj meg abban, ahogy Péter apostol is bátorítja szeretett olvasóit:
Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.[10]
2. A próféták Istene kifejezi a haragját
A prófétai küldetés, a prófétai kenet nem választható el a prófétai sorstól. A próféta – ha valóban próféta nem a népszerűséget keresi, nem arra törekszik, hanem arra, hogy hűséges követ legyen. A prófétai egyház a Szenthez hű. Krisztus prófétai kenetével a próféta a Szenthez igazodik. Nehéz prófétának lenni – mert Isten kifejezi a haragját a bűn miatt és ebben a próféta az ő szája.
Ézsaiásnál ezt így olvassuk:
Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! 10Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon. 11Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik. 12Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország. 12Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri.
Az az Isten, aki szent nem mehet el szó nélkül a bűn mellett. Sőt szava nem merülhet ki némi kis enyje-bejnyében, hanem igen, haragszik a bűn miatt. Semmilyen bűn nem marad rejtve a szemei elől és semmilyen bűn nem kerülheti el a haragját. A prófétákat súlyosan nyomasztotta ez a teher, hogy Isten szeretett és szövetséges választott népe újra és újra megszegte szövetségét és átadta magát a bálványoknak, a képmutatásnak, az engedetlenségnek és a bűnnek. Ez még a választottak esetében sem maradhatott büntetés nélkül – sőt a választottakra súlyosabban nehezedik ez a teher, hiszen ők ismerhetik kiválasztó Istenüket; és mégis a bálványok, a hitetlenség és az engedetlenség útját választják.
Sokan próbálják azzal mentegetni magukat engedetlenségeik közepette, hogy „Én megtértem!”, a megtérésem miatt majd mégsem kell szembenéznem bűneim következményével. Tényleg mentségül szolgálhat a megtérés? Egyrészt igen, másrészt viszont nem. Egy példa.
Most eléggé benne van a közbeszédben a gyermekpornográfiában bűnösnek bizonyult volt perui nagykövet ügye. Az ügyvédnek az a dolga, hogy védje ügyfelét a legvégsőkig. Ez a dolga, ezért nem ildomos szidni. De emberünket azzal védelmezni, hogy mélyen vallásos ember mindenképpen szerep- és aránytévesztés. Mert ha valóban olyan vallásos, és mélyen vallásos, akkor az nem enyhítő, hanem éppen ellenkezőleg: súlyosbító körülmény. A megtérés nem mentség: súlyosbító körülmény, mert ha megtértél, akkor már ismered Isten feléd is megnyilvánuló kegyelmét: ha pedig ezzel visszaéltél súlyosabb a vétked, és méltán hívod ki magad ellen Isten haragját – ahogy kihívta Izráel is.
A prófétának pedig ezt is el kell mondania. Elég csak olvasgatni a prófétákat, ahol hányszor szólal meg Isten haragja a próféták száján keresztül: ha nem tértek meg bűneitekből elhozom a pusztulást és nem lesz, aki és ami megmentsen.
Keresztelő János, aki meghirdette a Messiás eljövetelét így beszélt az embereknek, elsősorban a farizeusoknak és a szadduceusoknak, akik magukat a legkiválóbbaknak tartották:
Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? 8Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, 9és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. 10A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.[11]
Sokan azt mondják, hogy Keresztelő János túllőtt a célon prófétai hevületében, mert a Krisztus végül is kegyelmet hozott. Krisztus valóban kegyelmet hozott, de ez azt jelenti, hogy Krisztusban nem szólalt meg Isten haragjának a hangja? De bizony megszólalt. Olvassuk csak el a Lukács 13. fejezetéből a következő szakaszt:
Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? 3Nem! Sőt – mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el. 4Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? 5Nem! Sőt – mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.”[12]
Az Újszövetség leginkább eredményesnek ismert evangélistája Pál apostol pedig – szintén a prófétai kenettel azt írta le:
Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen …[13]
Isten nem egyszerűen csak haragszik, hanem haragját a mennyből ki is nyilatkoztatja. A próféták terhe pedig az, hogy Isten szája legyenek ebben is, megvallva és hirdetve, hogy a szent Isten haragszik a bűn miatt. Haragja nem tehetetlen harag, hanem nagyon is fenyegetően valóságos. A próféták sorsa, hogy tudják, hogy közeledik az Úr napja, amelyet a próféták a harag napjának is neveznek. Ézsaiás így beszél róla:
Jön már az Úr napja kegyetlenül, féktelen, izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket.[14]
Zofóniás egyenesen a harag napjának nevezi, amikor így szól:
Közel van az Úr nagy napja, közel van, igen hamar eljön. Keserves hang hallatszik az Úrnak napján, kiáltozik akkor még a hős is! 15Harag napja lesz az a nap, nyomorúság és ínség napja, pusztítás és pusztulás napja, sötétség és ború napja, felhő és homály napja …[15]
János apostol pedig azt mutatja meg a Jelenések könyvében, hogy amikor a Bárány feltöri a hatodik pecsétet és ezzel Isten haragjának újabb elemei szabadulnak el, akkor a hatalmasok megpróbálnak elrejtőzni a biztonságosnak hitt bunkereikben, hogy elrejtőzzenek az Úr és a Bárány haragja elöl, mert rádöbbennek, hogy az Ő haragjuk napja jött el, és nem tudnak vele szembeszállni.[16]
A próféták szent Istene kinyilvánítja a haragját a bűn miatt. Krisztus megváltottai pedig részesültek Krisztus prófétai kenetéből. Ezt a terhet is hordoznunk kell részesülve a prófétai sorsban. Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy teveszőr csuhában az utcasarkokra kiállva kell fennhangon hirdetni a harag üzeneteit. Ez sok mindentől függ. Ami viszont lényeges: elhallgatni nem szabad – manapság azt hiszem ebben az elhallgatásban vagyunk igazán jók. Ám már megszentelődésünk puszta jelenléte a világban kiválthatja azt, hogy a világ fiai megvetéssel és elutasítással reagálnak. Ez nem nekünk szól, hanem annak az Istennek, akinek a gyermekei és a szolgái vagyunk.
A próféták szent Istenének azonban van egy harmadik nagyon fontos vonása is, ami soha nem maradhat el akkor, amikor a próféták Istenéről beszélünk.
3. A próféták Istene kegyelmet és megújulást hirdet
Ez pedig azért van, mert a szent Isten egyben a szeretet, kegyelem és irgalom Istene is. Sőt szentségéből nemcsak harag fakadhat, hanem szentségének haragja is szeretetéből és irgalmából fakad. Ezért hirdet a próféták Istene kegyelmet és megújulást.
Ézsaiás elhívásának leírásában a kegyelem és megújulás egyetlen utalásnyit mutatkozik meg:
De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag![17]
De azután Ézsaiás különösen könyvében utolsó fejezeteiben folyamatosan a szabadulás örömével vigasztal, az új ég és új föld teremtésének reménységével bátorítja a népet. Miért? Mert az Úr szereti népét.
Fiát is szeretetből küldte el. Keresztelő János beszél arról, hogy
Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.[18]
Bár itt is megjelenik a harag, de a hangsúly mégis azon van, hogy aki hisz a Fiúban, Jézus Krisztusban, annak örök élete van. Ezért jött el a Fiú a világba. Ha Isten nem szeretné a bűnös embert, nem küldte volna el a Fiát. Akkor elég lett volna magára hagyni ezt a világot és a világ a bűnnek a kényszere és ereje alatt teljesen felemészti önmagát, míg végül megemészti Isten haragjának tüze.
Isten azonban nem kívánja a bűnös halálát – mondja Ezékiel próféta, hanem ő azt kívánja, hogy a bűnös megtérjen útjáról és éljen.[19] Jézus Krisztus ezért jött el ebbe a világba, hogy megnyissa számunkra a megtérés útját.
Ezt az utat Krisztus a kereszten nyitotta meg, amelyen őrá áradt ki a bűn miatt a szent Isten haragja minden bűnünk miatt, hogy mi felismerhessük Krisztus keresztjében bűnünk igazi súlyát és következményét; hogy megláthassuk Krisztus keresztjében a bűnbánat és a megtérés útját és megtérve megragadjuk életünk megújulásának lehetőségét Krisztusban. Hogy ne legyünk többé kiszolgáltatva a bűnnek, hanem a Szent Isten irgalmába kapaszkodva éljünk Isten szeretetéből.
A prófétai üzenet nemcsak a haragról szól. Hanem arról a szeretetről is, amellyel Isten szereti a bűnöst és kegyelmet kínál fel a számára Krisztusban. Így viszont az ítélet vagy a harag napja felé is bizalommal tekinthetünk, ahogy János apostol fogalmaz:
Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben; 16és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. 17Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban.[20]
Ebből is láthatjuk, hogy a próféta nemcsak Isten haragjának szája, hanem Isten szeretetének a szája. Az igaz próféta nemcsak Isten igaz haragjáról szól, hanem az igaz próféta Isten szeretetével szereti azokat, akik közé el lett küldve.
A próféták Istene tehát:
1. Szent Isten
2. Kinyilvánítja haragját a bűn miatt
3. Kegyelmet és megújulást hirdet
Azzal kezdtük, hogy azért vagyunk keresztyének, mert részesültünk Krisztus prófétai kenetéből is. Elhívásunk nemcsak üdvösségre szól, hanem amíg a világban vagyunk Krisztus prófétái is vagyunk, akik tudjuk, hogy a mi Istenünk szent Isten, aki haragszik a bűn miatt, de Krisztusban hív megtérésre és megújulásra, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen.
Miért vállalja fel Krisztus prófétai kenetét az elhívott keresztyén? Mert az ő Istene szent Isten, aki haragjában is kegyelmét és szeretetét kínálja fel. Ez a szentség és ez a szeretet teszi a prófétát.
Ámen.
[1]Heidelbergi Káté 31. kérdés-felelet
[2]Hiedelbergi Káté 32. kérdés-felelet
[3]Babits Mihály: Jónás könyve
[4]Jel 4:8
[5]1Jn 4:8
[6]2Móz 34:6
[7]Lk 5:8
[8]Jel 17
[9]Fil 3:12
[10]1Pét 3:15
[11]Mt 3:7-10
[12]Lk 13:3-5
[13]Rm 1:18
[14]Ézs 13:9
[15]Zof 1:14-15
[16]Jel 6:16-17
[17]Ézs 1:13
[18]Jn 3:36
[19]Ez 18:213 és 33:11
[20]1Jn 4:15-17