Lekció: Ézs 9:1-6
Alapige: Ézs 60:1-2
Énekek:
27. „Az Úr Isten az én világosságom …”
312. „Várj ember szíve készen …”
301. „Új világosság jelenék …”
Világítótornyom (MonGYÁLdást)
Belépve az adventi időszakba, érezzük, hogy ez az advent másmilyen lesz, mint amit megszoktunk. Más lesz a megszokottnál, mégis alkalmas, hogy így advent idején újragondoljunk néhány, sokunk számára ugyan ismert, de lehet, hogy megfakult dolgot. Mások számára pedig felszínre hozhat olyan gondolatokat, amelyek új erőket adnak az élethez. A négy adventi vasárnapon ezért az advent idejéről fogok szólni.
Ma első rész címe: Advent a sötétség ideje. Alapigénk Ézsaiás próféta könyvének 60. fejezete 1. és 2. verse:
Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad.
Ennek az igének az alapján négy dolgot szeretnék ma elmondani
1. A világ népei sötétségben élnek
2. Isten világossága beleragyogott a világba.
3. A sötét világban Isten népe a világosság.
4. Advent végén Isten fogja beragyogni új teremtését és soha semmilyen sötétség nem lesz többé.
1. Ez a világ sötétség
Igénkből tehát az első nagyon fontos igazság, amit Ézsaiás egyrészt korának jelenére, de minden kor jövőjére is megfogalmazott: „sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket.” A Bibliának a világról szóló diagnózisa az, hogy sötétségben él. Az egész világ sötétség.
Sötétségről kétféle értelemben beszélünk – a fizikai értelmen túl. A fizikai sötétséggel ellentétben – amelyben váltakozik nappal és éjszaka, világosság és sötétség, ez a sötétség, amelyről a Biblia beszél, és amelybe eljön – eljött – a világosság folyamatos és állandó homály.
Az egyik értelem a világ sok-sok fájdalma és nyomorúsága. Ahogy ránk borul a halál árnyéka. Ahogy küzdünk a sok-sok nehézséggel, fájdalommal, félelemmel. Egyáltalán nem véletlen, hogy amikor Isten a Jelenések könyve végén a mennyei városról beszél, amelyben azok fognak lakni, akiket Krisztus megváltott a vérével és ezt hitték az életükben, akkor egy ragyogó, sötétség nélküli világossággal rendelkező várost ír le, amelynek még napra sem lesz szüksége – vagyis nem fog váltakozni nappal és éjszaka, mert Isten lesz a világossága, Isten dicsősége ragyogja be.
Most, ebben a nehéz időszakban, amelyről sejtjük, hogy még nem is kifelé, hanem befelé megyünk egyre jobban borul ránk a sötét árnyék, a sűrű homály, amikor nagyon sokan nem tudják mit hoz a jövő, de sok jóra nem számíthatnak. A sötétség egyik értelme mindenképpen ez, bár a történelemben ez is hullámzó. Valamikor sűrűbb a homály, valamikor mintha kicsit tisztulna, de a világot ebben a korszakában, amely a teremtéstől – pontosabban a bűnesettől Krisztus visszajöveteléig sűrű homály borítja.
És éppen ez a másik értelme a sötétségnek, amely valójában minden más sötétséget is előidéz. Az Isten ismeretének a hiányából fakadó sötétség. Ez a sötétség legfontosabb oka: a világ nem ismeri Istent.
Ezt Isten mondja a világról, Isten mondja az emberekről. Ahogy a Bibliában utánanéztem azt vettem észre, hogy Isten alapvetően nem is azt panaszolja fel, hogy az emberek nem hisznek. Már csak azért is, mert az ember alapvetően hitre építi fel az életét. Még az ateista is hitre építi fel. Arra a hitre, hogy nincs Isten. Merthogy bizonyítéka nincs rá, hogy nincs. Ezért azt hiszi, hogy nincs Isten. Az ember – minden ember életét lényegében hitre alapozza, azután ezt próbálja meg tényekkel alátámasztani.
Isten tehát legtöbbször nem a hit hiányát hányja az ember szemére, mert azt ő is tudja, hogy az ember könnyen elhiszi a láthatatlan világ létét. Az ember könnyen ki tudja mondani, hogy kell lennie valaminek, valakinek a láthatatlan világon túl, akit és amit isteni erővel ruház fel. Az ember hajlamos elhinni, hogy van valamilyen Isten. Ez nagyon jól lemérhető például a gyermekeken. A gyermeki lélek bár nem mentes az eredendő romlottságtól, mégis a felnőttekhez képest sok szempontból még romlatlanok. Míg az Istenben való hitre általában a gyermekek fogékonyak, addig az ateizmus nagyon kemény munkával nevelhető bele egy emberbe. Az ember számára egyáltalán nem olyan nagyon nehéz Isten létét elfogadni. De hogy azután hogyan gondolkodik Istenről, na az nagy változatosságot mutat.
Isten panasza sokkal inkább így szól, elsősorban népéhez, de az egész emberiséghez:
„Bizony, bolond az én népem, nem ismernek engem! Fiaim esztelenek, nem értelmesek! Csak arra bölcsek, hogy rosszat tegyenek, de jót tenni nem tudnak![1]… Egyik gonoszságot a másik után követik el, de engem nem ismernek – így szól az ÚR.[2]
A fő bajunk nem is az, hogy nem hiszünk Isten létében, hanem az, hogy nem ismerjük őt. A világ sötétségének az oka tehát az, hogy nem ismeri Istent.
Segít-e ezen az állapoton az, hogy ha Isten informálja önmagáról a világot? Mondhatnánk, hogy segíthetne, de a gyakorlat azt mutatja, hogy nem segít; mégpedig azért nem segít, mert Isten ismerete nem pusztán információ, hanem akarat kérdése is – vagyis ki az, akinek átadom az uralmat az életem fölött? Mert az Isten kérdés mindig az uralom kérdése is.
Nézzük meg röviden, hogy hogyan jelenik meg ez a sötétség a világban. Nagyon érdekes dolgot ír Pál apostol a Római levélben, amelyben sajnos nagyon ráismerhetünk saját korunk gondolkodásmódjára is
„…megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett… Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban. És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik. Ezért tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, viszálykodással, álnoksággal, rosszindulattal; besúgók, rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, kíméletlenek, szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok. Ők ugyan megismerték Istennek azt az elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nem csak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek.”[3]
Felolvastam az egész szakaszt, de most csak néhány alapvető gondolatot szeretnék kiemelni.
Isten a kijelentése által megismerhető. Annak, hogy valaki sötétségben él, soha nem az az oka, hogy Isten visszatartja önmagáról az információt. Újra és újra bizonyítja a kijelentés, hogy Isten folyamatosan közli magát velünk. Ezért aki elutasítja Isten ismeretét alapvetően képtelen lesz világosan gondolkodni pl. jó és rossz kérdésében, azaz erkölcsi kérdésekben. Pál apostol konkrétan is ír a homoszexualitás bűn voltáról, de azzal csak érzékeltetni akarja, hogy hova jut el Isten nélkül az ember. Ide jut el az az ember – és most jön az általános megfogalmazás: Isten ismerete nélkül az ember képtelen helyes erkölcsi ítéletet alkotni.
Ha pedig kinyitjuk a Bibliát ennél a résznél és újra elolvassuk, nem olyan mintha tükörbe néznénk? Érdemes lehet ezt a szakaszt úgy is átolvasni, hogy bejelöljük mondjuk kékkel, ami nem igaz ránk, és pirossal, ami igaz. Ha csak egy igazat is találunk, akkor már tudhatjuk, hogy bajban vagyunk Isten előtt. Próbáljátok meg: csak te és Isten. Pál rómaiakhoz írt levele 1. fejezet 21. versétől
Ez a sötétség a Biblia szerint egyértelműen abból származik, hogy elvetik Isten ismeretét, Isten igazságát felcserélték mindenféle hazugságokkal. Bizony igaza van alapigénknek:
„…még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket…”
Mindezekből láthatjuk, hogy bizony az advent ideje a sötétség ideje. De ez nem azt jelenti, hogy egyben a reménytelenség ideje – sőt éppen ezért jelenti egyben a várakozás idejét – a világosság eljövetelének a várását.
2. A világosság eljövetele
Az ézsaiási próféciában Isten azt ígéri, hogy ebbe a sötét világba eljön a világosság. Nem tudom, hogy Ézsaiás hallgatói hogyan fogadták kijelentést, amelyet Ézsaiás eldöntött tényként közvetít, de az akkori hívő szíveknek mindenképpen azt jelentette, hogy Isten nem hagyta magára a sem népét, sem az egész világot saját sötétségében. Nekünk Isten újszövetségi népe számára ez nem másra emlékeztet, hogy Jézus Krisztus belépett a világba karácsonykor – eljött a világosság a világba, és bár még sűrű a homály, de van világosság, ami felé el lehet indulni.
„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be… Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.”[4]
Mit jelent az ember számára az, hogy eljött Isten a világba? Azt, hogy Isten legyőzi a bűn sötétségét. Jézus elhozta nekünk Isten igazságát, és Isten tiszta ismeretét. Isten Jézus Krisztus által tisztán és jól megismerhető. Viszont azt látjuk, hogy a bűn uralma alatt élő ember egyáltalán nem örül ennek.
Jézus az elfogatása előtt a következőt mondta: „De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.”[5]Ezzel a kijelentéssel Jézus egy nagyon fontos dolgot mondott el. Azt, hogy a sötétség, amely a világban van, amely az emberekben van minden erejével el akarja nyelni a világosságot. Ezért vetett be minden erőt Jézus elpusztítására.
Hányszor és hányszor látjuk azt, hogy ha egy ember ragaszkodik Isten igazságához, akkor minden lehetséges eszközzel: rágalmazással, feljelentéssel, pletykálkodással igyekeznek tönkretenni azt az embert. Megvan ennek a jézusi magyarázata:
„Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei.”[6]
Számtalan engedetlen ember, aki már belekóstolt a keresztyénségbe jár el így. Kerüli Isten igéjének a világosságát, mert az leleplezi. Ehelyett vádaskodik. Vádolja Isten népét, Isten szolgáit. Mint az az ember, aki miközben folyamatos házasságtörésben élt, arra hivatkozva nem jött a gyülekezetbe, hogy én eltiltottam az úrvacsorától. De nem tiltottam el, csak annyit mondtam neki, amíg nincs benne szándék, hogy megtérjen és az életét akarja összhangba hozni Isten világosságával, addig neki jobb, ha inkább nem él az úrvacsorával, mert nem súlyosbítja ezzel tovább a rá nehezedő ítéletet. Mennyivel egyszerűbb rám kenni ezt, mint azt mondani: fellázadtam Isten ellen, mert házasságtörő vagyok, és ezért nincs hozzá semmi közöm.
Bizony Jézus eljött ebbe a világba világítani, de ez még csak olyan mint az adventi gyertya fénye. A reménység útja azoknak, akik keresik a sötétségből kivezető utat, de még nem olyan mint a napfény. Mert az advent ideje a sötétség ideje.
3. Akik világosságban élnek
De mégis vannak olyanok, akik ebben a sötét világban világosságban élnek. Ézsaiás Isten népéről mondja ezt:
„rád ragyogott az ÚR dicsősége… fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad.”
Miközben az egész világ sötétségben él, addig Isten gyermekei Krisztus világosságában. Egy picit ahhoz hasonlít, mint amikor ülünk a színházban, és a színpadon egyetlen embert világít meg a rivalda fénye. Mindenki más sötétségben ül, a tömeg egy nagy sötét massza, de van egy ember, akit megvilágít a fény és mindenki látja őt. Isten gyermekei a Biblia szerint a világosság fiai, szemben a világ fiaival, a sötétség gyermekeivel. Sokszor pontosan ilyen helyzetben is vannak akár a családjukban, akár a munkahelyükön: körülöttük mindenki sötétségben él, egyedül ők élnek világosságban. Tényleg így lenne?
Mi a különbség? Egyetlen különbség van: a világosság fiai ismerik Jézus Krisztusban Istent, mint mennyei Atyát, és megismerték bűneik bocsánatának az ajándékát. Ez teszi az életük tisztává és világossá. Ezt Jézus így mondja:
„Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”[7]
A sötétségét nem akarja világosságnak hazudni, hanem Krisztus ismeretének világossága ragyog át rajta.
Sőt egyenesen azt mondja az ige: Isten dicsősége látszik meg rajtad. Úgy, hogy dicsőíted az Atyát mindenért, amit veled tesz. Mert cselekszik veled hatalmasan. Ezért vagy magad is világosság. Ennek a világosságnak az a természete hogy élesen különbözik, elüt a környezetétől. Képzeld el, mi történik ha a világosság elkezd hasonulni a sötétséghez. Akkor maga is sötétséggé válik. Mennyire különbözik a világosság a sötétségtől. Milyen éles tud lenni, amikor a sötétben hirtelen felgyújtják a villanyt. Ennyire éles Isten gyermekei létének a kontrasztja a világban. Ezért is parancsolja így az ige:
„Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal illik, tisztességben járjunk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem szeretkezésben és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.[8]
„A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.”[9]
Isten világossá teszi az életünket. És ezt az életet beragyogja az Úr dicsősége.
A világ sötét – de eljött az igazi világosság Krisztusban a világba, és Isten gyermekei ezért bár sötét a környezetük, de ők maguk világosságban élnek.
4. A teljes világosság megérkezése
Legvégül annak megerősítésére, hogy az advent bár még a sötétség ideje, szeretnék egy csodálatos ígéretről beszélni a Jelenések könyvéből. Ehhez viszont az kell, hogy értsük: Jézus mindkét eljövetelét sötétség előzi meg. Annyi a különbség, hogy első eljövetelét teljes sötétség, a második eljövetelét pedig olyan sötétség, előzi meg, amelyben vannak a világosságnak kicsi pontjai. Viszont amikor elérkezik olyan világos, olyan fényes lesz az élet, hogy amikor Isten új eget és új földet teremt, akkor már napot nem fog teremteni, mert maga Isten fog világítani, ő lesz a világosság.
„Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz.”[10]
Az advent tehát a sötétség ideje. De mégis a múló sötétségé. Isten gyermekeiként élünk egy sötét világban, ahol Isten dicsősége ragyogja be az életünket. Várjuk azt a világosságot, amelyben Isten maga lesz minden fénynek a forrása.
Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad.
Ámen.
[1]Jer 4:22
[2]Jer 9:2
[3]Rm 1:21.24-32
[4]Jn 1:4-5.9
[5]Lk 22:53
[6]Jn 3:19-20
[7]Jn 3:21
[8]Rm 13:12-14
[9] Ef 5:9-14
[10]Jel 21:23-25