Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Zsolt 77
Alapige: Jn 5:1-9
Énekek: 77. „Az Istenhez az én szómat…” 256. „Irgalmazz Úr Isten…”
Jelentkezzen olyan testvérünk, aki volt már beteg. Ez alatt most azt értem, hogy lázasan fekvő, elesett, kórházban műtött. Ha valaki megkérdezte volna akkor, hogy meg akarsz-e gyógyulni, mit feleltél volna? Nem úgy érezzük-e, hogy egy betegnek feltenni azt a kérdést, hogy meg akar-e gyógyulni értelmetlen? Hát persze, hogy meg akar gyógyulni. Biztos?
Biztos meg akar gyógyulni pl. az a koldus, aki betegségének sebeivel és tüneteivel akarja koldulással a betevőt megszerezni?
Vagy biztos egyértelmű lesz a válasza annak a betegnek, akinek már elfogyott a gyógyulásba vetett reménysége is?
Vagy meg akar-e gyógyulni az, aki nem is tudja, hogy valójában beteg, de ha valaki ezt fel meri vetni, akkor haraggal reagál?
Szóval, ha a felszínt nézzük, akkor azt gondoljuk, hogy teljesen egyértelmű a válasz; néha pedig kiderül, hogy nem is biztos. És ez csak három volt a lehetséges válaszok közül.
Mai történetünk egy olyan embernek a Jézussal való találkozásáról szól, akinek Jézus feltette azt a kérdést: akarsz meggyógyulni? Ma ezt a történetet, majd a következő hetekben ennek a történetnek az utóéletét fogjuk megérteni. Alapigénk a Jn 5:1-9
Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. 2Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. 3A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását. 4Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett). 5Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. 6Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” 7A beteg így válaszolt neki: „Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.” 8Jézus azt mondta neki: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!” 9És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.
A történet, amit felolvastam a János evangéliuma hét csodás jelének egyike. Jézus meggyógyított szavával egy harmincnyolc éve beteg embert, akit a betegsége mozgásképtelenné tett. Nem egy olyan betegségről van szó, amivel együtt lehet élni, vagy amivel még lehet teljes életet élni, hanem egy olyan betegségről, ami teljesen megnyomorította ennek az embernek az életét. Nézzük meg akkor ennek a találkozásnak a részleteit.
1. Jézus ünnepre megy
Történetünk azzal a felütéssel kezdődik, hogy Jézus ünnepre érkezett Jeruzsálembe. A többi evangéliummal ellentétben, akik Jézusnak egyetlen jeruzsálemi útjáról számolnak be, amikor Jézus meghalni és feltámadni ment Jeruzsálembe, János érzékelteti, hogy Jézus az összes olyan ünnepre felment, amit a mózesi törvény előírt egy hithű zsidó férfi számára, hogy megjelenjen a templomban. A Tóra világosan fogalmaz:
Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi az ÚRisten színe előtt![1]
Ez a három ünnep volt a páska, a pünkösd és a lombsátor ünnep. Jézus tehát ünnepre megy Jeruzsálembe. Mivel Galileából érkezett északról közelítette meg a várost. A városba északról az itt említett Juh-kapun át lehetett belépni. Mielőtt azonban valaki elérte a Juh-kaput el kellett haladnia a Bethesda medencéje mellett. Itt volt egy olyan medence – pontosabban egymás mellett két medence, amelybe egy időszakos forrásból víz fakadt. Ez volt az a felbuzgás, amelyet az Úr angyala tevékenységeként ír le János evangélista. És mivel különleges és csodás gyógyulások történtek a víz felkavarodásának a hatására embertömegek lepték el a medence partját, hogy ők is részesülhessenek a csodából. Nagy Heródes volt azután az, aki néhány évtizeddel korábban az oszlopcsarnokokat építette. Eredetileg a medencét is Juh-medencének hívták de a gyógyhatás miatt elkezdték Betesdának nevezni, aminek a jelentését János nem adja meg az olvasónak – a legtöbb magyarázó csak azt emeli ki, hogy a Betesda azt jelenti: az „irgalmasság háza”.
Vajon tényleg az irgalmasság helye a Betesda? Képzeljük el, mennyire lehetett az irgalmasság háza akkor, amikor felkavarodott a víz. Hiszen az gyógyult meg, aki elsőnek lépett be. El tudjuk képzelni, hogy ilyenkor kedvesen és udvariasan egymást tessékelték előre ezek a szerencsétlenek? Menjél nyugodtan én majd legközelebb! Hát nem. Brutális tülekedés indulhatott el ilyenkor: taposás, lökdösődés, csípés, karmolás harapás. Én legyek az első, aki meggyógyulhat a többi nem érdekel. Miféle irgalmasság háza ez? Sokkal inkább a gyalázat háza – aminek az az érdekessége, hogy a szótárban az „irgalmasság háza” jelentés mellett ott szerepel a „gyalázat háza” jelentés is. Vajon melyik igaz inkább? A név alapján nem is lehet igazán eldönteni. De lehet-e még irgalmasság házának nevezni egy helyet, amely az isteni irgalom első jelére a legdurvább irgalmatlanságot szabadítja elő az emberből? Márpedig itt ez történik. Ha nem ez történne ez az ember, akivel a történetben Jézus foglalkozni ez a 38 éve beteg ember nem fekszik ott tehetetlenül a medence partján[2]. Bizony nemcsak az isteni irgalmasság helye, hanem az emberi gyalázat helye is a Betesda.
Az ünnepre érkező Jézus is elhalad a Betesda mellett, mint ahogy az ünnepre észak felől érkező zarándokok tömegei is. Jézus azonban megszakítja a zarándokutat, hogy megálljon a gyalázat házánál, hogy azután az irgalmasság házává tegye azt. Mert meglátta ezt a harmincnyolc éve beteg embert ott feküdni tehetetlenül. Jézus nem akar úgy ünnepelni, hogy elmegy részvétlenül azok mellett az emberek mellett, akik az ünnepből kizárva tehetetlenül vergődnek és nézik az ünnepre érkezőket nyomorúságukban. Neki így nem ünnep az ünnep. Nem kezdi meg az ünnepet anélkül, hogy ne keresné meg a legnyomorultabbat, a legelesettebbet és a legreménytelenebbet. Azt, aki ott van karnyújtásnyira az isteni irgalmasságtól, de nem juthat el oda az ember gyalázatossága miatt.
Vajon az ünnep ünnep lehet-e irgalmasság nélkül? Jézus rámutat, hogy a számára biztosan nem. Ő nem hajlandó így felmenni az ünnepre, hanem alászáll az emberi gyalázat mélységeibe – ahogy tette azt már akkor, amikor emberré lett, hogy az embertelenség gyalázatába elhozza az isteni irgalmasságot. Neki csak az irgalmasság légkörében ünnep az ünnep.
2. A kérdés
Meglátta ezt a harmincnyolc éve beteg embert. Aki azért volt ott a Betesda partján, amiért mindenki más. A betegsége harmincnyolc éve tartott – hogy ebből mennyit töltött a gyógyvíz mellett, küszködve, próbálkozva, reménykedve, reményt elveszítve, nem tudjuk. De már nagyon régóta ott lehetett. Hogy ki gondoskodott róla – nem tudjuk. Azt viszont tudjuk, hogy segítség nélkül nem jut oda időben a gyógyító vízhegy, hogy meggyógyulhasson. Jézus egyenesen nekiszegezi a kérdést:
Akarsz-e meggyógyulni?
Miért a kérdés? Itt nem Jézus a bizonytalan. Sokkal inkább ez az ember. Hajlandó-e a gyógyulásában együttműködni Jézussal? Hajlandó-e még elhinni a sok kudarcba fulladt kísérlet után egyre reménytelenebbül, hogy megnyílik számára az irgalmasság háza? Vajon hányszor jutott el oda, hogy a 77. zsoltár szavaival – gondolataival forduljon Istenhez?
ezt kutatja lelkem: 8Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata? 9Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre? 10Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? Az az én bajom, gondoltam, hogy megváltozott a Felséges jóindulata.[3]
Miközben Ászáf Istenhez fordul a bajában, az a gondolat fogalmazódik meg benne: nem fölösleges Istenhez fordulni? Itt vagyok a nyomorúságban, az Úrhoz kiáltok, de nincs válasz, nincs csoda, nincs gyógyulás. Ne felejtsük el: harmincnyolc év. Ennyi idő után az ember már azt is mondhatja: ezt most már engedjük el. Ha az Úr akarta volna, már megtette volna. Reményik Sándor is így költi meg a történetet
Harmincnyolc esztendeig volt beteg,
Mindenki terhe, magának teher, –
Harmincnyolc ólomlábú év alatt
A fátum mindent elcserél-kever
A lélekben, a mély műhely-homályban.
Ez a szív kővé keményedhetett …
Kővé keményedhetett valóban. Akarsz-e meggyógyulni? Most nem számít, hogy mióta vagy beteg. Nem számít mennyire vagy beteg, sőt még az sem számít hogyan lettél beteg – majd az is számítani fog, de most nem számít. Egyetlen dolog számít, akarsz-e meggyógyulni? Vagy már annyira beleszoktál ebbe a harmincnyolc évbe, hogy már csak úgy csinálsz, mintha akarnál. Panaszlod a bajodat, vádolod a világot, vádolod Istent, vádolod az embereket, de vajon, ha szembejön veled a gyógyulás akkor tényleg kinyújtod-e utána a (lelki) kezed? Vagy már inkább megijedsz tőle, hiszen az meg fogja változtatni az életedet. Tényleg akarod?
3. A válasz
Talán úgy gondoljuk a legjobb válasz egy egyértelmű igen, vagy egy egyértelmű nem lenne. Nem tudom, hogy észrevettétek-e már, hogy az emberek legtöbbször az egyértelmű kérdésekre mennyiszer nem tudnak egyértelmű választ adni. Úgy érzik, hogy mindenképpen meg kell magyarázni a válaszukat.
Amikor anyukám plazmaterápiát kapott egy nagyon rendes és korrekt orvos kezelte. Amikor az orvos megkérdezte, hogy javult-e az állapota, hogy érdemes-e folytatni a terápiát, akkor olyan szívszorító volt látni a magyarázkodását. Mert a plazmaterápia nem segített. Nem javult az állapota, lényegében nem volt értelme folytatni. De nem merte, nem tudta kimondani, hogy nem segített.
Ez az ember sem azt mondja, hogy igen, meg akarok gyógyulni, hanem azt, hogy
Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.
Lényegében azt mondja, hogy ha akarnék is, úgyis mindegy. Nem tudok. Egyszerűen nem tudok meggyógyulni. Nem tudok meggyógyulni a magam erejéből és nem tudok meggyógyulni, mert senki sem hajlandó segíteni. Elismeri a teljes tehetetlenségét és reménytelenségét. De fontos ez az igazi gyógyuláshoz. Ugyanakkor egy burkolt kihívást is intéz Jézushoz.
Fogalma sincs, hogy Jézus kicsoda és miért állt meg mellette. Valószínűleg ez még annyira Jézus szolgálatának az elején történt, hogy nem terjedt el a híre. Ő csak annyit érzékel, hogy valaki megáll mellette és kedvesen érdeklődik. Azt mondja neki:
Nincs emberem …
mondja neki. Nincs ember, aki törődne velem. Van ebben némi kihívás is – te talán fogsz törődni velem? Itt leszel velem addig, amíg felkavarodik a víz, és akkor beemelsz? Hajlandó vagy-e rám szánni az idődet? Vagy csak érdeklődsz kedvesen de semmit érőn, azután továbbmész ünnepelni engem meg itt hagysz a nyomoromban? Leszel-e te az emberem? Ekkor olyan történik, amire nem számított. Jézus azt mondja neki:
Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!
Nem történik semmi más. Jézus csak kimondja a szavakat. Nincs gyógyszer, nincs kézrátétel, semmi ehhez hasonló. Csak a szó, az Ige, amely Jézusban testté lett. Korábban olvastuk a kapernaumi tisztviselő gyermekének a gyógyulását, ahol azt olvassuk, hogy azt mondja neki Jézus:
Menj el, a te fiad él!
Mi volt erre annak az embernek a válasza?
Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.
A gyerek pedig meggyógyult.
Itt sem történik egyéb. Ez az ember hitt Jézus szavának, amely meggyógyította őt és felkelt és felvette az ágyát és járt. Jézus felülmúlta minden elképzelését; ő talán még azt remélte, hogy Jézus hajlandó az emberévé lenni, aki beemeli őt a felkavarodó gyógyvízbe. Amikor pedig Jézus átlépte az elképzeléseit és felülmúlta azt, annyira akart meggyógyulni még a 38 éve tartó nyomorúságából is, hogy elhitte a lehetetlenről, hogy lehetséges.
János egyértelműen arról igyekszik bizonyságot tenni számunkra az evangéliumban, hogy az a szó, amely testté lett, hozza el a gyógyulást az életünkbe. A fordulatot az élő és ható Ige hozta el a számára. A számunkra is ez hozza el a gyógyulást mindabban, amivel már hosszú évek, akár évtizedek, sőt egész életünkben küzdünk.
Akarsz-e meggyógyulni?
Jézus nem vádként fogalmazza meg ezt a kérdést, hanem kinyit egy ajtót előtted is ezzel a kérdéssel. Belépsz rajta?
[1] 2Móz 23:17
[2] Azt nem tudjuk, hogy mióta feküdt ott, csak azt, hogy 38 éve beteg.
[3] Zsolt 77:7-10