Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: Ézs 53

Alapige: Jn 11:45-52

Énekek: RÉ 91. 164. 205. 380.

Legutóbb azt láttuk, hogy Jézus önmagáról adott egyértelmű kijelentése milyen reakciókat váltott ki a hallgatóiból. Egyrészt sokakból spontán dühöt és gyilkos szándékot – ők meg akarták kövezni Jézust. De voltak olyanok is, akik hittek annyira neki és benne, hogy követték őt a pusztába is, hogy hallgassák az evangéliumot, mert meglátták azt, hogy János prófétálása igaznak bizonyult Jézussal kapcsolatban, aki azt hirdette Jézusról, hogy ő az a Krisztus, aki Isten Bárányaként elveszi a világ bűneit.

Végigkísérhetjük azt a kettősséget, ami Jézus szolgálatát kísérte. Egyrészt a dühös elutasítást – „megszegi a törvényt, mert szombaton gyógyít”; „istenkáromló, mert magát Isten Fiának mondja és egyenlővé teszi magát Istennel”. Másrészt az őt kereső hitet, amiben az emberek meghallják, megragadják az evangéliumot és követni kezdik Jézust.

Ezek után következett el János evangéliumának sorában Jézus legnagyobb jele: Lázár barátjának feltámasztása, ahogy a négy napja eltemetett holttestet kihívta a sírból. Ez olyan jel volt, ami után Jeruzsálemből is sokan jöttek és hittek benne. Vajon ez a megkerülhetetlen jel milyen reakciót vált ki. Az eddig őt elutasítók vajon felülvizsgálják-e nézeteiket? Vajon Lázár feltámasztásának jele nem kellene-e, hogy megindítsa a kőszíveket? Vajon az eddig ellenséges szíveket elindítja-e a hit útján? Vajon elfordítja-e a Jézussal szembeni gyilkos indulatot a Krisztus iránti hit felé? Vajon a Krisztus megkoronázása történik-e ezek után, nem emberi indulatból, hanem hitből, vagy a Krisztus megfeszítése? Kálvin azt írja, hogy

„Lázár feltámasztásának még a kőszíveket is meg kellett volna indítania.”[1]

Úgy érezzük valóban ennek kell bekövetkeznie. Akik ismerik az evangéliumot, akik ismerik a Krisztus titkát, tudják, hogy mi következik – de azt nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy miért. De talán nem is ismeri mindenki. Ezt fogjuk ma megnézni. Alapigénk a Jn 11:45-52

Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett. ⁴⁶Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, miket tett Jézus. ⁴⁷Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. ⁴⁸Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.” ⁴⁹Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: „Ti nem értetek semmit. ⁵⁰Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” ⁵¹Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; ⁵²és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.

Akik hittek

János ezt a szakaszt azzal kezdi, hogy akik látták a feltámadt Lázárt sokan hittek benne. Akik addig bizonytalanok voltak, azokat meggyőzte ez az utolsó jel. Ha Jézus korábbi jeleit csak tőlük távol történt események szóbeszédeinek tekintették, most nem tudták megkerülni. Valami olyan erős és megkérdőjelezhetetlen jel ez, hogy végül az addig bizonytalankodók már nem állnak ellen; és sokan voltak. Olyan sokan, hogy az már észrevehető volt a vezetői elit számára is, ami aggodalommal töltötte el őket. Majd erre is mindjárt rátérünk, de valamit még látnunk kell itt.

2. A jelentgetők

Azok közül, akik kimentek Betániába Máriához, és látták a feltámasztott Lázárt is, mégis inkább úgy döntöttek, hogy nem hisznek, hanem inkább jelentést tesznek a vezetőknek. Az nem derül ki, hogy mi a jelentés szándéka: hogy ez a jelentési szándék ellenséges vagy jószándékú-e.

Jószándékú-e: hogy a vezetők is végre elhiggyék azt, hogy Jézus az Isten Fia a Krisztus; vagy ellenséges-e és valamilyen önös érdek áll mögötte: anyagi haszon? A hatalmi elithez való dörgölőzés? Valamiféle félelem? Esetleg puszta rosszindulat Jézussal szemben. Szóval tényszerűen nem tudjuk eldönteni, hogy mi volt a szándék, de abból kiindulva, hogy a vezetők, valamint Jézus ellenségei folyamatosan azt keresték, hogy takaríthatnák el az útból ezt a számukra kellemetlen figurát, aki ezzel az evangéliummal, az elérkezett Isten országával, Isten szeretetteljes kegyelmével zavarja össze a nép fejét, eközben még leleplezi a képmutatásokat is és olyan hajmeresztő és életidegen dolgokat is hirdet, hogy már a más asszonyra vetett kívánság pillantása is elkövetett paráznaság, sőt még az ellenséget is szeretni kell – levonhatjuk azt a következtetést, hogy vajmi kevés jószándék lehetett ebben a jelentgetésben.

Az elit összefog

És bizony nem egyszer elcsodálkozunk az emberi lélek mélységeinek sötét bugyrain. Vajon nem annak kellene-e történnie, ahogy Kálvin fogalmazott:

„Lázár feltámasztásának még a kőszíveket is meg kellett volna indítania.”

És hogy ez miért nem történt meg? Tömören és találóan ezt is összefoglalja Kálvin:

„De nincs olyan cselekedete Istennek, amit az istentelenség ne fertőzne és rontana meg a maga keserű mérgével.”[2]

A kételkedőt Jézus szava és cselekedetei meg tudják győzni. Amikor Keresztelő János is a börtönben megrendült a Krisztusban és üzent neki, hogy valóban ő az, akire vártak, akkor Jézus megüzente neki:

„Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: ⁵vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, ⁶és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.”[3]

Ezek után nyugodtak lehetünk afelől, hogy Keresztelő megerősödött a Krisztusban. Itt azonban valami egészen mást látunk, hiszen miután a Nagytanács megkapta a jelentéseket szó sincs arról, hogy ők ne látnák a jeleket. Még el is ismerik a jeleket:

Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz.

Én meg tudnám mondani nekik mit tegyenek: higgyetek már benne ember. Ő hozta el nektek is az üdvösséget. De nem – ők nem kételkednek. Ismerik a jeleket és mégis inkább arra szövetkeznek, hogy elpusztítják. Mert egyszerűen nem akarnak hinni. Ez nem kételkedés. Én hiszem azt, hogy ha valaki kételkedik, úgy érzi még nem tud hinni, azt Jézus szava, az evangélium, a benne hozzánk lehajló kegyelem, az ő hatalma, ami ilyen vagy olyan módon most is és folyamatosan megnyilvánul, azt meg tudja győzni. Én hiszem, hogy egyetlen kételkedőnek sem kell elvesznie. Lehet, hogy időbe kerül, amíg az evangélium, az igazi evangélium meggyőzi őt Krisztusról. De meg fogja győzni. Itt sokkal nagyobb mélységekről van szó. Arról, amikor valaki hihetne, mégsem hisz, mert nem akar hinni. Mert akkor meg kellene tagadnia önmagát, fel kellene adnia önigaz pozícióit, akkor el kellene fogadnia azt, hogy ő is ugyanolyan bűnös ember, akinek megváltásra van szüksége – nem gondolhatja magát az elitbe tartozónak – legyen az hatalmi elit, vallási elit vagy erkölcsi elit. A Nagytanács tagjai voltak a hatalmi és gazdasági elit tagjai, a főpapok a vallási elit tagjai, a farizeusok pedig az erkölcsi elit tagjai.

A három elit – bár lehet közöttük átfedés – mégis három különböző elit. Nem tudom, hogy feltűnt-e, de valamelyik elitbe – esetleg mindháromba – minden ember törekszik, ha nem állítja meg az evangélium ereje.

Hatalmi elit alatt ne pusztán a római császárokat és környezetüket értsük. Az ország vezetőinek rétegét. Ne csak a Nagytanácsot. Történetünkben főleg ők jelennek meg. De még egy kis közösségnek is hatalmi elitje. Ha valaki nem tud nagy szemétdombon uralkodni, akkor majd összekapirgál magának egy kis szemétdombot. A fontos, hogy kakaskának érezhesse magát. A vallási elitről is el lehet mondani hasonlót. Nem csak a római pápa és bíborosi testülete, hanem egy kis helyi püspökség vagy éppen egy kis falu egyházközségének elöljárósága; ha nincs nagyobb lehetek a kis helyi vallási elit tótum faktuma.

Emlékszem egy férfira, aki itt volt presbiter. Képmutatása lelepleződött és úgy bújt ki az alól, hogy ez nyilvános szégyene legyen, hogy lemondott a presbiterségről; ám ez nem akadályozta meg őt abba, hogy egy közeli gyülekezetben presbiterségre, majd gondnokságra törjön. Majd amikor ott sem ért célt, a gyülekezet ellenállt, akkor elment egy szakadár közösségbe, ahol rövid idő után szintén – ki tudja miért – a közösségen kívül találta magát, ezért megalapította a saját gyülekezetét, ahol ő a vallási elit. Nagyjából a családja és még egy-két ember tartozik ebbe a közösségbe. De megvan, elérte – ő az elit.

Ha valaki nem tud bejutni a hatalmi elitbe, akkor törekszik a vallási elitbe. Ha a vallási elitbe sem jut be, akkor még mindig bejuthat az erkölcsi elitbe. Ez nem is annyira nehéz. Nem kell hozzá sok, elég annyi, hogy úgy relativizálja az erkölcsöt, hogy az a számára kényelmes kabát legyen, és érezhesse: mivel megfelel ezeknek a relativizált erkölcsi mércéknek, már ő is az elit része. Nincs szüksége Jézusra. Ez a három elit fog össze Jézus ellen, hogy elpusztítsa őt.

Két akarat

A szakasz további részében két akaratot látunk együtt. Az egyik az elit akarata, az ember akarata. Ezt fogalmazza meg Kajafás, aki egy nem szándékolt, akaratlan próféciát mond:

Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: „Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.”

Nagyképűen leszólja a többieket, hogy nem értenek semmit. János megjegyzése azonban világossá teszi, hogy Kajafás ugyanúgy nem ért semmit. De megszületik a rideg terv. Ebben látszódik, hogy Jézus elpusztításának szándéka kilép a dühös érzelmek és elutasítás világából a rideg tervszerűség és cinizmus világába. Ez az emberi akarat. Ez az akarat célba fog érni nagycsütörtökön és nagypénteken: Jézus elfogásában, tárgyalásában, elítélésében és kínhalálában.

János azonban fellibbenti a fátylat egy másik akaratról is.

Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; ⁵²és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.

János megmutatja a Jézus elfogásában, tárgyalásában, elítélésében és kínhalálában benne levő isteni akaratot, amiről már Ézsaiás jövendölt:

Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele.

Azt kell látnunk, hogy ennek a hatalmi, vallás és erkölcsi elitnek az istentelen akarata az Úr akaratát juttatja célba.

Tulajdonképpen azt tanítja meg nekünk az evangélium vigasztaló módon, hogy akárhogy is akar az istentelen ember akarata szembeszegülni Isten akaratával, akármennyire is akar az Isten akaratával ellenkező irányba menni, egész egyszerűen képtelen másra, mint hogy együtt fusson Isten akaratával. Úgy, hogy közben semmit sem tud erről.

Mert Jézusnak valóban meg kell halnia – nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.

Vagyis miközben a Nagytanács tagjai úgy gondolták, hogy ha sikerül elpusztítani Jézust, akkor Jézus miatt nem veszítik el a nép feletti kontrollt – aközben Isten célja valósul meg: nemhogy Izráel, hanem az egész világmegmentője lesz, az egész világon hirdettetik az evangélium minden népnek, minden nyelvnek és törzsnek – és Isten minden népből magához gyűjti és hívja azokat, akiket csak akar. Mert a Krisztussal célba jut az akarata.

Ráadásul nemhogy nem tudták megakadályozni Isten akaratát, hanem még az ő – bármennyire is ellentétes akaratukkal – együtt futottak vele, még saját céljaikat sem érhették el. Nem Jézus elpusztítását, mert azt sikerült. De három évtized múlva egy négy évig tartó kegyetlen és súlyos háborúban megsemmisült az ország és megsemmisült a templom is.

Jánosnak nagyon fontos volt, hogy az evangéliumban láttassa a hívőkkel azt, hogy az istentelenek akármennyire is ellenállnak az isteni akaratnak, Isten hatalmasan viszi előre a saját céljait – csak együtt tudnak futni ezzel az akarattal; de saját céljaikat ha rövid távon meg is valósíthatják, végül mégsem kerülhetik el a végromlást.

Ahogy akkor minden a Krisztus halálára mutatott – és együtt futott a Jézust megsemmisítésének szándéka, a megmentő isteni akarattal, úgy most minden a Krisztus visszajövetele felé mutat. Nekünk, Isten gyermekeinek ezt kell látnunk, akármennyire is akarják elhallgattatni Krisztust, az evangéliumot. Akármennyire igyekeznek ellenállni Istennek, akármennyire is akarják pusztítani az evangéliumot, vagy annak követőit; bármit is tesznek csak Isten akaratát valósítják meg, önmaguk pusztulására. Nagy vigasztalás ez Isten népének. A 2. zsoltár már régen előrevetítette ezt, amikor így énekel a zsoltáros:

Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen: Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket![4]

Mert az istentelen akarat csak együtt tud futni Isten akaratával – ahogy Ézsaiás írta:

Az Úr akarata célhoz jut vele.

Ámen.

---

[1] János evangéliumának magyarázata

[2] uo.

[3] Mt 11:4-6

[4] Zsolt 2:2-3