Igehirdető: Gyimóthy Zsolt
Lekció: Jn 12:12-19
Textus: Jn 12:34-36
Énekek: 110. 273. 234. 425.
Biztos feltűnt már, hogy ha egy politikust fogadnak valahol, vagy valamilyen nyilvános celebrajzás van, akkor az eseményen rendszeresen feltűnik az a bizonyos „vörös szőnyeg”. Vonulnak, mosolyogva és kirittyentve fotózkodnak, kiteszik a képeiket az Internetre – ott voltam a vörös szőnyegen. A vörös szőnyeg úgymond a legmagasabb presztizsű események egyik fontos kelléke. Sohasem zöld szőnyeg, vagy kék szőnyeg, mindig vörös szőnyeg. Vörös szőnyeget terítenek a lábaik elé, már az autóból kiszállva a vörös szőnyegre lépnek, vagy már a repülőgép lépcsőjét is ezzel borítják.
Persze már ennek is megvan az „ócsított” változata, egy esküvői dekorációt árusító honlapon találtam 10 ezer, sőt 6 ezer forintért megvásárolható bevonuló szőnyeget, ami 15 m hosszú és 80 cm széles. Ezzel az ember megvásárolhatja magának, olcsón a magas presztízsű esemény illúzióját. Igaz, hogy csak egyszer használható, aztán kuka – szóval egy felelősen gondolkodó ember már csak ezért sem vásárol magának olcsó illúziót.
Virágvasárnap is volt egy szőnyeg Jézus előtt. Nem vörös szőnyeg, hanem pálmaágszőnyeg és szőnyeg az emberek ruháiból. Nem elegáns vörös szőnyeg, de mégis a jelentősége és presztízse felülmúl minden más presztízst. Mert az emberek önként tették elé le ezt a szőnyeget. Nem kivezényelt aktivisták, vagy megfélemlített és becsapott emberek állelkesedéssel, hanem olyanok akik már megláttak valamit abból, hogy kicsoda Jézus. Így olvastuk ezt a felolvasott történetben:
A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette.[1]
Nem pusztán egy reménység megvalósulásának kitörő lelkesedése volt ez. Ott voltak Jézus mellett a bizonyságok, hogy ő a Messiás. Ezzel a bevonulással kezdődik el Jézus utolsó hete, amely a halálával végződik, de amely halált megsemmisít a feltámadás. Ezen az utolsó héten végleg letisztázódik az, hogy
- Jézus a Krisztus és annak is tartja magát
- Jézus nem az emberi elvárásoknak megfelelő Krisztus. Ezzel kell szembesülnie a tőle oly sokat remélő embereknek.
Jézus ezen az utolsó héten nagyon sokat tanít, vitázik, példázatokat mond el és kérdésekre válaszol. Egy ilyen – vagy virágvasárnapon vagy a nagyhét valamelyik napján elhangzó kérdésre adott válaszáról fogok ma beszélni. János mindenesetre a virágvasárnapi bevonuláshoz köti az ünnepi zarándokok sokaságának a kérdését: Kicsoda az Emberfia? Erről szól a virágvasárnapi örömhírünk. Mai alapigénk a Jn 12:34-36
34A sokaság megkérdezte tőle: „Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?” 35Jézus ezt mondta nekik: „Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. 36Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.
1. A kérdés
Miután Jézus tehát Jeruzsálembe bevonult, nem a várt messiási felkelést robbantotta ki, amit reméltek és vártak tőle. Ez egyből elbizonytalanította az embereket. Így tették fel neki a kérdést:
„Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?”
Mire gondolhatnak a kérdezők? Mire várnak választ? A törvényre hivatkozva mondják azt, hogy azt tanulták a törvényből, hogy a Krisztus örökre meg fog maradni. Itt azonban a törvény alatt nem kizárólag a Tórát, Mózes öt könyvét értik, hanem a teljes ószövetségi Szentírást – azaz a próféták könyveit és az egyéb szent iratokat, mint pl. a Zsoltárok könyve. De mit tanulhattak a törvényből a Krisztusról?
1.1. Dávid örökkévaló trónja
Az első, amit röviden szeretnék mindenképpen megemlíteni az a Dávidnak adott ígéret, hogy utódai örökké fognak uralkodni. Itt még csak egy örökké tartó dinasztikus uralomra van utalás, ahogy pl. a Sámuel második könyvében olvashatjuk a kijelentést arról, hogy Dávid közvetlen utódja fogja megépíteni a templomot és örökkétartóan fogja Isten megszilárdítani a trónját.[2]
1.2. Egy örökkévaló személy
Később a próféták üzenetében teljesedik ki az, hogy az Isten Felkentje az időben egyetlen személyben összpontosul – ő a Krisztus, aki majd úgy jön el hogy uralma növekedésének és a békének nem lesz vége. A Dávid trónján fog ülni. Ez a Krisztus gyermekként fog megszületni, de a prófécia szerint a neveiben egy természetfeletti személy ködlik fel, mert ő lesz a Csodálatos Tanácsos, az Erős Isten, az Örökkévaló Atya és a Békesség fejedelme.
Eszerint tehát nem pusztán Dávid királyi vérvonala fog uralkodni az idők végezetéig, hanem egyetlen személy aki bár Dávid leszármazottja, de ugyanakkor maga Isten. A prófécia nem hagy kétséget efelől.
De nemcsak király lesz, hanem egy tökéletes pap is, ahogy a 110. zsoltárban imádkozzuk.
Pap vagy te örökké, Melkisédek módján.[3]
1.3. Az Emberfia
Végül van egy titokzatos kifejezés, amit Jézus viszont sűrűn használt, ráadásul önmagára, sőt amikor önmagát megnevezte, akkor mindig ezt a kifejezést használta: „Emberfia”. Minden más elnevezést más mondott róla – Isten Bárányaként beszélt róla Keresztelő János, vagy kihallgatásakor a főpap nekiszegezte a kérdést, hogy „Te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?”. Jézus ezeket nem utasította vissza, de amikor magáról beszélt, az Emberfia kifejezést használta önmagára. Ez a titokzatos kifejezés egyetlen ószövetségi próféciára vezethető vissza, Dániel prófétának a látomására, aki könyvében 7. fejezetében az utolsó ítéletről kapott látomásban Istent „öregkorúként” írja le, akihez az „emberfiához hasonló” közelített, akinek örök királyi uralom adatott minden nép felett. A látomás érzékelteti, hogy ez az esemény a történelem után következik be, amikor a történelmet egy végső nagy ítélet zárja le, hogy azután megkezdődjön a Krisztus mennyei királysága.
Erre kérdez rá Jézusnál a sokaság. A sokaság tehát értette, hogy Jézus Krisztusnak tartja magát. Az is összeállt a számunkra, hogy a Krisztus az Emberfia, akinek örök uralom adatik. Mégis kételkedtek abban, hogy Jézus lenne az, mert Jézus olyan dolgokat is mondott önmagáról, hogy neki erről a földről még el kell mennie mielőtt visszatérne dicsőségben. Távozása azonban nem lesz dicsőséges, mert neki előbb az életét kell áldoznia. János a virágvasárnapi bevonuláshoz egy olyan tanítását kapcsolja Jézusnak, amelyben arról beszél, hogy neki az Emberfiának a megdicsőüléshez meg kell halnia, ahogy a búzamagnak is meg kell halnia a földben ahhoz, hogy sokszoros termést hozzon. A Krisztusnak is meg kell halnia ahhoz, hogy „Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse”[4].
Szóval a sokaság tisztában volt azzal, hogy a Krisztus az Emberfia címet fogja hordozni és azzal is, hogy uralma örökkévaló uralom lesz. De kimaradt a próféciákból az, hogy előbb az Emberfia az Úr szenvedő szolgája is lesz[5], akit kegyetlenül fognak kivégezni[6] és halálával magára veszi a bűnöket, hogy megszabadítsa attól a bűnösöket.
Ezért kételkednek abban, hogy Jézus valóban a Krisztus. Ezt a kételyüket fogalmazzák meg Jézussal szemben, és erre várnak választ.
Ki ez az Emberfia?
Nem mehetünk el a kérdés mellett anélkül, hogy ne említsük meg, hogy ez a kérdés az ünnepre készülődés közben hangzott el. Mikor is jöhetne jobbkor a Krisztus, mint éppen páskakor, amikor egyébként is egy rendkívüli szabadulásra emlékeztek a zsidók.
Tudom, hogy a keresztyén ünnepektől – a karácsonytól különösen – sokan epét hánynak; mások felháborodnak ha az ünnep keresztyén lényegére hívjuk fel a figyelmet; ők azt ünnepelnek, amit ők akarnak: karácsonykor valami szeretetünnepet, meg fenyőfaállítási ünnepet, meg a család ünnepét, esetleg belekeverve egy kis jézuskázást is, ha már van gyerek; húsvétkor a nyuszit meg a tojást, meg sonkát, a soha meg nem tartott böjt utáni nagy kajálást. Nem róluk beszélek. De azért az ünnepeknek mégis van egy olyan spirituális rezgésük, ami időnként megérinti a lelkeket. Ki ez a Jézus, akit még mindig ünnepel a keresztyén világ? Akinek a születéséről, a haláláról is megemlékezünk; és akinek a feltámadását is hirdetjük, sőt azt, hogy örökké él és a Szentlélek által jelen van a világban? Ki ez a Jézus? Ki ez a Krisztus? Ki ez az Emberfia? Vajon van-e érvényes válaszunk rá, ha akár kételkedve, akár kihívóan, akár kíváncsian vagy éppen szomjasan ér el bennünket ez a kérdés.
2. A válasz
Természetesen a válasz nem a mi válaszunk, hanem Jézus válasza. Vagy csak annyiban a mi válaszunk, amennyiben hiszünk Jézusnak. Nézzük azt, hogy Jézus mit válaszol erre a kérdésre. A válasz így hangzik
Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van … Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban.
2.1. Világosság
Ha első hallára úgy is tűnik, mintha Jézus nem a kérdésre válaszolna, mintha másról beszélne, szögezzük le, hogy ez nem így van. Mivel korábban világosan elmondta önmagáról:
Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.[7]
Egészen világos az, hogy az Emberfia, a Krisztus a világosság. Itt Jézus arra emlékezteti őket, hogy a Krisztus a világ világossága. Amit tudunk, és amit János apostol lényegében az evangéliumának egyik központi üzenetévé tesz az az, hogy Krisztusban a világosság jött el a világba. A világossággal szemben áll a sötétség. Nyilván a fizikai világban is a világosság és a sötétség egymás ellentétei, de az evangélium üzenetében a lelki vagy szellemi világban a sötétséggel szembenálló világosság, sőt a sötétséget legyőző világosságnak ez csak egy analógiája.
A világosság Isten világossága. A sötétség pedig az Istentől elszakadt és a bűn uralma alatt élő ember sötétsége, egyszerűbben a bűn sötétsége. Jézus itt már nem egyszerűen kijelenti, hogy az Emberfia a világosság. Azt már megtette, itt végül is csak emlékezteti őket rá. Arra helyezi a hangsúlyt, hogy mit is kezdjenek ezzel. Mert igen, lehet szépeket mondani arról, hogy Isten a világosság; szépeket mondani arról, hogy Krisztus a világosság, mindezt úgy, hogy semmi, de semmi nem változik az életünkben.
Lehet úgy a sötétségben élni, hogy közben az ember folyamatosan a világosságról beszél. De nem a világosságról való beszédeink teszik világossá az életünket.
2.2. Felhívás
Ezért fontos Jézus felhívása. A kérdésre lényegében egyből a felhívásra válaszol. Ha figyelembe vesszük, hogy ez a János evangéliumában leírt utolsó nyilvános fellépése Jézusnak a sokaság előtt, akkor különösen súlyossá és sürgetővé válik ez a felhívás, ami két részből áll:
Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van … Amíg nálatok van, (addig) higgyetek a világosságban
Ahhoz, hogy a világosságban tudjanak járni, hinni kell benne. Hinni kell a Krisztusban, bízni kell benne.
Hinni abban, hogy Jézus Isten. De ha ő az Isten, akkor a mi Istenünknek kell lennie és Istenként kell imádnunk őt. Ha ő a Megváltó, akkor a mi Megváltónknak kell lennie. Ha Ő az, aki azért élt, hogy tanítsa és vezesse a népét, akkor neki kell lennie a mi tanítónknak és vezetőnknek. Ez vezet el bennünket a felhívásban ahhoz a részhez, hogy járjunk a Krisztus világosságában. Ez egy további lépés a hiten túl, de olyan, ami a hithez kapcsolódik. Ez többet foglal magában valaki részéről, mint puszta egyetértést egy sereg igazsággal kapcsolatban. Ez a lábnyomaiban való járást jelent. Azt jelenti, hogy azt tesszük, amit ő tesz, azt gondoljuk, amit ő gondol. Ezt jelenti a világosságban járás, aki pedig elutasítja ezt a követést, az visszaesik a sötétségbe.
2.3. Egy figyelmeztetés
Ezért fontos észrevennünk Jézus kijelentésében elhangzó figyelmeztetést, amikor azt mondja:
addig járjatok … addig higgyetek a világosságban, amíg nálatok van.
Ebben a figyelmeztetésben nagyon fontos két dolgot észrevennünk.
2.3.1. Csak egy világosságban járás van
Az egyik, hogy csak egyetlen világosságban járás van, mert csak egy világosság van. Nincsenek alternatív világosságok. Ezért nincsenek alternatív és választható megvilágosodások. Buddha megvilágosodása sem egy alternatíva a megváltáshoz és az örök élethez. Az egyetlen világosság: Krisztus, aki ezt a világosságot az evangéliumban ragyogtatja fel nekünk.
2.3.2. Ragadd meg a pillanatot!
A másik pedig egy nagyon fontos figyelmeztetés: amit így összegeznék: ragadd meg a pillanatot, hogy higgy a világosságban és járj benne.
A Holt költők társasága c. film tette ismertté a popkultúrában azt a Horatius római költőhöz kapcsolódó alapelvet, hogy Carpe Diem, amit leginkább abban a formában ismerünk: „Élj a mának!”
Többféle értelmezése is van ennek a horatiusi alapelvnek, manapság talán leginkább az uralkodik, hogy élvezd az életet, amíg lehet, ne törődj azzal, hogy mi a következménye. Valószínűleg Horatius elsősorban nem erre gondolt, de most ne is Horatiusra figyeljünk, hanem Jézusra.
Azt mondja Jézus: most vagyok itt veletek – most tudtok hinni bennem és követni engem. Ez nem fog mindig a rendelkezésetekre állni. Egyszer elillan a lehetőség.
Ezt ott és akkor rögtön be is mutatta: miután elmondta ezeket a szavakat, Jézus elrejtőzött a sokaság elől. Legközelebb már csak akkor látták, amikor ott állt előttük megkínozva, véresen Pilátus tornácán és Pilátus felajánlja a sokaságnak a választás lehetőségét: Jézus vagy Barabbás. Ott látszik meg, hogy amíg lehetett, nem hittek a világosságban, nem jártak a világosságban és visszahullottak a sötétségbe. Már nem kell Jézus – Barabbás kell. Jézus kell vagy Barabbás?
Föltehetjük a kérdést, hogy nekünk is érvényes Jézusnak ez a figyelmeztetése? Hiszen tudjuk, hogy Jézus miután megdicsőült, elküldte a Szentlelket és szünet nélkül jelen van a világban. Van-e érvénye ennek a figyelmeztetésnek akkor, ha Jézus a Szentlélek által mindig a rendelkezésünkre áll, hogy higgyünk és járjunk a világosságban?
János majdnem hetven évvel később nem véletlenül foglalta bele evangéliumába Jézusnak ezt a figyelmeztetését. Gondold végig! Vajon tényleg bármikor és mindig dönthetsz amellett, hogy hiszel Jézusban és elkezded követni őt? Vajon nem lehet, hogy ha nem ragadod meg azt a pillanatot, amikor Jézus szavában hitre és követésére hív, akkor nem biztos, hogy lesz következő lehetőség? Azt, hogy újra és újra hallod ne tévesszen meg: lesz, amikor utoljára hallod. És nem tudhatod, hogy nem pont ez az utolsó.
Lehet, hogy valaki most ezt úgy hallja, hogy ijesztgetem. Higgyétek el nem ez a szándékom – egyszerűen csak érdemes komolyan venni Jézust, aki azt mondja:
Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van!
Ezt pedig érdemes mostani nagyon nehéz helyzetünkben is komolyan venni. Már tényleg nem tudható, hogy kit és miért ragad el a járvány. Egyre fiatalabb embereket nem tudnak megmenteni.
Ha Jézus komolyan mondja, hogy ragadd meg a pillanatot – és ezt úgy ragadd meg, ahogy Jézus felkínálja, akkor ne mondd, hogy majd akkor ha ráérek erre. Majd akkor, ha nyugdíjba megyek és több időm lesz. Majd akkor, ha már mindent kipróbáltam, minden helyet bejártam és mindent megtapasztaltam, amit ez a világ kínál – mert addig nem is tudod milyen sötétség felé tart az életed.
Csak Jézus követésében járhatsz a világosságban. Ne várj addig, amíg Jézus végül elrejtőzik!
Ámen.
[1] Jn 12:17
[2] 2Sám 7:13
[3] Zsolt 110:4
[4] Vö. Jn 11:52
[5] Vö. Ézs 53
[6] Vö. Zsolt 22
[7] Jn 8:12